Bethlen Naptár, 1944 (Ligonier)
Az Evangelical and Reformed Church magyar synodja
100 BETHLEN NAPTÁR történt az, hogy az 1938-ban felavatott uj lelkészlak 1940-re már ki volt fizetve. Hasonlóképpen történt az 1942-ben felszentelt újjáépített templomunk kifizetése is. Pedig itt már nem öt, hanem tiz év múlva reméltük kifizetni az újjáépítés $14,000-os költségét. A csak két évvel azelőtt nagyobb áldozatot hozó gyülekezet a templomszentelési ünnepre minden kivetés nélkül tehetségszerinti adakozással $8,000-t adott össze. A megmaradt $6,000-t sem engedte felvenni sem bankból, sem a Református Egyesülettől, amely a kölcsönt jóakarattal felajánlotta. Akadt két egyháztagunk, akik az Isten ügyének szolgálatába megtakarított pénzüket kisebb kamatra kölcsön adták: Kaszó Imre és neje $5,000, id. Molnár János és neje pedig $1,000-t adtak kölcsön. Ebből az összegből 1943 szeptemberig $2,000-t ismét kifizettünk. Az 1943 szeptemberben tartott presbiteri gyűlésen vezetőink látva az idők jeleit, Jósvai János gondnok indítványára egyhangúlag úgy határoznak, hogy rendkívüli közgyűlésen javasolni fogják a fennmaradt $4,000 az évben való teljes kifizetését. A szeptemberi közgyűlés nagy lelkesedéssel fogadta el a javaslatot és úgy határoz, hogy családonként $10-t, magánosoktól pedig $5-t kérünk erre a célra és 1943 karácsony második napján, iskola épületünk tiz éves jubileumi ünnepén elégetjük adósság levelünket. E sorok Írásakor az ünnepélyről még nem számolhatok be, de a törlesztési öszszeggel kezünkben boldogan és hálás szívvel éltetem gyülekezetünk minden tagját, azt a népet, amely hite és egyháza mellett ilyen fényes bizonyságot tett. Éltetem munkatársaimat: Kalassay Sárika tanítónőnket, presbitériumunk, Templomsegélyző Nőegyletünk, Missziói köreink, énekkarunk tagjait, akik munka köreikben hivatásukat betöltve nem' csak jó példával jártak elől, hanem a munka terhét velem megosztva segítettek a szükséges pénzek összegyűjtésében is. Éltetem az atyákat és anyákat, az első nemzedéket az építőket, valamint az ifjabb nemzedékünk tagjait, akik az adósságmentes egyházi birtokot átveszik s arra hivatottak, hogy atyáik örökét megőrizzék, gyarapítsák hittel Isten dicsősségére, az elődök örömére, a jövő nemzedékek javára. Legyen végül ez a pásztori öröm és hálaadással megirt híradás hirdetője annak, hogy az isteni dolgokért való fellángolás lelkesedés, áldozatkészség mintahogy elvette jutalmát itt, bizonnyal elveszi jutalmát az örökkévalóságban is! Egyházunk tehermentessé lett; s mi igy éneklünk a zsoltár-iróval: “Nem nékünk, óh Uram, nem nékünk, hanem a Te nevednek adjad a dicsősséget a Te irgalmasságodért!” Kecskeméihy József. Székely Dénes főgondnok, Indiana Harbor, Ind.
