Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)

Szabóné Lévay Margit: Hungária - Columbia

68

BETHLEN NAPTAR

HUNGÁRIA — COLUMBIA Irta: Szabóné Lévay Margit, Donora, Pa.

Soha nem volt ilyen nehéz e szivem, mint a jelen idők alatt. Csak most tudom teljes mélységében átérezni Tompa Mihálynak “A gólyához” irt panaszát s annak legközelebbről érintő sorát: “Neked két hazát adott végzeted.”

Tompa boldognak hitte a gólyamadarat, hogy két hazát adott végzete, hogy kikerülve a telet, egész életét a tavasz és nyár sugaras melegében, virágos szépségében élheti le. Részben jól hitte Tompa, mert bizonyára boldogság lehet az élet telét mindég kikerülni; nem érezni soha hózivatarokat, ólmos esők fagyasztó hidegét; nem látni soha lombtalan erdőt, jégpáncélos mezőt, befagyott tavakat, folyókat. De a boldogságért mindig nagy árat kell fizetni. A Sors éppen úgy nem adja ingyen az élet örömeit, mint ahogy a kereskedő nem, üzlete portékáit. Nagy árat fizet a gólya madár is az öröktavasz szépségeiért, az öröknyár mindig terített asztaláért. Fizeti érte az útra készülődő napok, a búcsúzó órák sziv-f áj dalmait; a jövő-menő költözés érzékeny fájdalmát.

Ki ne látott volna szülőhazánkban búcsúzó gólya madarat!? Amint költözését megelőzőleg már napokkal előtte hangos kelepeléssel jelzi idejének megismerését. S elmenetele napján ki ne látta volna, amint számtalanszor körül repüli fészkét: le-leszáll rá, repkedő szárnyaival mintegy átöleli, mig párja fölötte kering. Aztán megcserélik a fájó szerepet, miközben folyton kelepéinek: búcsúznak fészküktől, elköszönnek otthont adó gazdájuktól és a gyönyörű magyar tájtól. Mindig fájó szívvel néztem őket és úgy éreztem, hogy az ő szivük is ugyan úgy fáj, mint az enyém. És ezt a fájdalmat egész életükön át évente kétszer

szenvedték: mikor a magyar földről, a magyar ég alól költöztek és megint, mikor Délről, a napsugaras Itáliából vagy Afrika ragyogó ege alól. Ezt az évi kettős fájdalmat kell fizetniük az öröknyár boldogságáért. Azért, mert két hazát adott végzetük.

Valahogy úgy érzem, hogy a vándor-madarak sorsát csak a szülő-hazákból kivándoroltak tudják igazán átérezni. S azok között mi, magyarok is. Mert vájjon nem azért keltünk-e útra mi is, hogy a honi élet viharát, rideg nincstelenségét elkerüljük? Hogy ennek a bőkezű hazának, a jólét, a gondtalanság öröknyarában sütkérezve, mindig terített asztaláról élhessünk? És mégis, melyik vándor magyar testvérem ne érezne a két haza boldog