Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)
Demeter József: Egyszerü ember egyszerü beszéde
84 BETHLEN NAPTÁR EGYSZERŰ EMBER EGYSZERŰ BESZÉDE Irta: Demeter József, Buffalo, N. Y. Nem mesét irok, hanem megtörtént esetet. — Szomorú képet festek a jelen korból. Itt történt Buffalóban a nyár folyamán. Hasonló, sajnos, bizonyára megtörténik más helyen is a mindennapi élet forgatagában, amely az önző, csak a maga hasznát néző ember gyarlóságát tükrözi vissza. Egy szép napsütéses nyári délután a Niagara streeti autóbuszon két asszony utazott a városból hazafelé. Divatosan voltak öltözve, látszott rajtuk a jólét. Jókedvűen fecsegtek, beszélgettek, mint akiknek nincs semmi gondjuk-bajuk. Ugyan miről is beszélgethettek volna? A háborúról. Lehet-e a mai napokban egyébről beszélni, mint a háború idegtépő eseményeiről? Napjainkban a gazdagok palotáiban épp úgy, mint a szegények egyszerű házaiban, a magán és a közéletben, szüntelenül ez a beszéd tárgya. Szinte rámegy az ember idegeire. Nem tudunk tőle szabadulni, egészen behálózott bennünket. Hiszen most már majdnem minden család érdekelve van a háborúban, majdnem minden családból odavan valaki, talán a férj, a fiú, a testvér, a rokon vagy a jóbarát. — Hát hogy vagytok drágám? — kérdi kedveskedve az egyik asszony beszéd közben a másiktól. — Nekünk nagyon jól megy a sorsunk, amióta elkezdődött a háború, — mondja a másik asszony. A múlt évben uj autót vettünk, ez évben uj bútorokat az egész lakásba és mind az egész család a legújabb divatu és drága ruhákkal láttuk el magunkat. Minden kényelmet megengedhetünk most magunknak. A férjem, én, fiam és lányom, mindnyájan dolgozunk, mind jól keresünk. Szinte dől a pénz a házhoz. —De nem viszik el a fiadat katonának? — kérdi a másik. — Dehogy viszik, — feleli. Egy kis szépséghibát állapíttattunk meg rajta. Lehet ez, kérlek, csak tudni kell a módját. így aztán vígan élünk. Minden héten két-három este kimegyünk szórakozni. Bárcsak sokáig tartana ez a háború! A jó hangulatban beszélgetők háta mögött egy fekete ruhába öltözött szegény asszony üldögélt gondolatokba merülve. Arcáról lesirt a bánat, a gond. Látni lehetett, hogy valami bántja. Hogy valami emészti a szivét, a lelkét. Befelé könnyező, bágyadt szemeivel most is messze néz a semmiségbe.-Gondolatai bizonytalanul elkalandoznak a távolba, valahová a nagy messzeségbe. Maga sem tudja, hogy hová. Töprenkedésében nem is hallja a
