Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)

Balogh József: Hangos betűk

78

BETHLEN NAPTAR

egyházatya, a lélektani megfigyelések iránt különösen fogékony Szent Ágoston jegyezte fel mesteréről, Szent Ambrusról, hogy — mindenki ámulatára — némán olvasott A vallomások (Confessio) világhírűvé vált helye igy szól:

.. amikor olvasott, szemei a lapokon jártak, elméje az olvasottak értelmébe hatolt, a hangja azonban, s a nyelve pihent. Gyakran, amikor ott voltunk — mert senkinek sem volt tilos a belépés és nem volt szokás, hogy az érkezőket bejelentsék — igy láttuk őt, amint némán olvasott és soha másként.”

Most négy évtizede lett a Vallomások e helyére figyelmes egy német tudós, bár jeleink vannak rá, hogy Wieland már másfél századdal előbb sejtette a szokást és Nietzsche közel 60 éve felismerte ennek a helynek értelmét. Magam ezen a csapáson indultam el 25 évvel ezelőtt, amikor arra törekedtem, hogy a fennhangon olvasás jelenségén keresztül közelebb férkőzzem az ókori stilus, a rétori és irodalmi Ízlés világához. A véletlen akkor kedvezett és egész sor adalékot sikerült összehordanom, amelyek e tételt igazolták.

Milyenek ezek az olvasó-jelenetek? Itt van mindjárt az Ujtestamentum “Szerecsen embere,” aki szekéren ülve fennhangon olvassa magának a Bibliát, úgy, hogy az, aki mellé lopódzik és vele versenyt fut— Fülöp — meglesheti, hogy mit olvas:

“Az Urnák angyala pedig szól vala Filepnek, mondván: “Kelj fel és menj el dél felé, a járatlan utón, amely Jeruzsálemből Gáza városába alá megyen. Ő annakokáért felkelvén, elméne; és imé egy Szerecsen Főember, Szerecsenország királynéasszonyának, Kandakesnek komornikja, ki minden gazdagságával bir vala, és ment vala Jeruzsálembe imádkozni, megyen vala haza, ülvén az ő szekerében és olvassa vala Ésaiás prófétát. Monda pedig az Isten Lelke Filepnek: Járulj oda és menj közelebb a szekérhez. Filep ezért odafutamodván, hallá, hogy az olvasná Ésaiás prófétát és monda: Vallyon érted-é amit olvassz? És mondá az: Mi módon érteném, hanem valaki megmagyarázná nékem. És kéré Fiiepet, hogy felülne és ő mellé ülne.”

Fiilöpnek persze nem volt meglepetés, hogy hallotta, amint a szerecsen olvasott: ellenkezőleg, hallani kellett a szöveget! Mert kétezer éven át hallania kellett mindenkinek, amit a másik szöveg gyanánt a kezébe kapott. Az a biztosság, amellyel számolna kellett annak, aki más ember kezébe írást adott, minden