Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)

Sándor Kálmán: Az amerikai unoka

BETHLEN NAPTAR

73

is hoz. De minek már neki ajándék? Aki vak, úgysem látja az ajándékot. Milyen színe lehet a tengernek, mikor esik az eső? Igaz. A lánya nem jön egyedül. Egy kisfiút hoz messzi Amerikából. A kisfiúnak szőke haja van — Írták. Mi is az, hogy szőke? Három éve vak, szinte el is felejtette, mi az, mikor valaki szőke.

A kisfiú az unokájuk. Öt éves. Ő még nem látta sohasem, nem is fogja látni már többé. A kis unokáját. A cseléd dudol a konyhában. Más nagyapák biztosan kézen fogják az unokájukat és elviszik sétálni. Aki nagyapa, annak általában még jó lehet a szeme, ha gyönge is egy kicsit az öregségtől, azért sétálni lát. A vak nagyapák azonban nem mehetnek egyedül sétálni az unokájukkal. Azokat vezetni kell. Most künn esik az eső. Ő már nem mehet sétálni az unokájával.

Kár.

A pipája rég kialudt. Nem is ízlik a pipa. Kicsit keserű a szájaize. Egészen csöndesen lélegzik és hallgatja a falióra tiktakolását.

— Nagypapa — fogja mondani vékony gyerekhangon — te sohasem nézel rám. — Meg kell majd magyarázni, hogy ő vak és nem lát. Semmit sem lát. Az unokáját sem látja. Kár. Nagy kár. Öregember érje be azzal, ami van. Majd a térdére ülteti az unokáját, megsimogatja és beszél vele. Igen, persze majd mesélni fog neki. Hogy is van az a mese a kurtafarku malacról? Egyszer volt, hol nem volt, a hetedhétországon is túl, de még az Óperenciás tengeren is túl... Hm. Vigyázni kell. Nagyon vigyázni. Egy ilyen amerikai kisfiú sok mindent kérdez majd biztosan. Nehogy belezavarodjon a mesébe. Nagy szégyen lenne.

Most csöngettek. Jönnek már. A cseléd abbahagyta a dudolást. Itt vannak. Feláll a székből és az ajtóhoz botorkál. Áll az ajtó előtt és vár. Fejében kereng-borong a mese a kurtafarku malacról, tündérekről, hamubasült pogácsáról és a legkisebbik királyfiról. Nyilik az ajtó. Az öregember megmozdítja karjait. Bejönnek. Idegen, erős illat jön a szobába. — Apám — mondja a lánya és a mellére borult. Az öreg ember óvatosan magához öleli lányát. Itt van most a mellén a lánya. Hallgatnak.

— Megnőttél, Ilonka — mondja az öreg ember, — amerikai asszony lettél.

Csönd van. A lánya görcsösen öleli őt. A házisapka félrecsuszik fején. Csönd van. Miért nem beszél a lánya? S az ujjai tapogatódzva megindulnak a lánya arca felé. Drága, puha arc. Az öreg ember vak szemében rejtelmes, titokzatos kép alakul.