Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)
Dr. Takaró Géza: Fekete angyalok között
62 BETHLEN NAPTAR szomjúságot. Ennyiből áll a vendégség. De ezért is megfizetünk. Előre kioktatott bennünket Mr. McDonald, e tanulmány-ut szervezője, hogy legalább száz-száz drachmát adjon mindenki. A pénzadományt, amelj 10,000 drachmát tett ki, megpótoljuk még tojással, narancslével és egyébb Amerikából hozott kannás holmival. Húst nagyritkán esznek ezek az emberek, azt is csak, ha nem véres. Ellenben bőj tölnek annál többet. Ilyen közösségek nagy számmal vannak Athos hegyén szétszórva. Egyik-másikban százával is. De vannak azután szinte hozzáférhetetlen helyeken olyanok is, melyekben csak négyen-öten élnek együtt. Végül vannak egymástól teljesen elszigetelten élő egyes remeték is, akik minden összeköttetést megszakitottak örökre a világgal. Élelmiszert is csak egy kötélen lecsüngő kosárban lehet hozzájuk juttatni. De azok is, akik nagyobb közösségekben élnek, idejük java részét vallásos gyakorlatban töltik. Templomaikban éjfélkor kezdődik az istentisztelet. Leülni nem lehet, mert csak egy kis arasznyi széles és kényelmetlenül magasan elhelyezett deszka van az ülőhely hátához erősitve, úgy hogy ha valaki elalszik, leesik. Csak az imádkozó kezek számára ban biztosítva egy korlát. Miséznek reggelig. Reggelizés után ismét templomozás, azután a kertbe mennek dolgozni. Vacsora előtt is először a templom jön. Mi lehet az a bűvölet, amely még a XX. században is ide tud vonzani és itt tud tartani egy egész életre erős, egészséges, izmos embereket? Renee Fülöp Miller, a budapesti gimnázium egykori növendéke, akit a “Triumph Over Pain” cimü munkája megjelenése után Európából visszatérőben ezer amerikai uj ságiró várt egy tiszteletére rögtönzött banketten, a hajón mondotta e sorok Írójának, hogy mikor ő Athos hegyén járt, pár nap alatt az az érzése támadt, hogy ha még marad pár napig, soha többé nem lesz képes onnét megválni. Nem a csodálatos kilátás, tengerre és erdőboritotta hegységre, nem is csupán a zavartalan élet, mely alatt egy ezredév vonult el háborúival anélkül, hogy ezek itt a magasságban bármit is láttak volna belőle, — nem ezek képezik az igazi vonzó erőt. Hanem valami benső titok, amelynek birása boldogságot tükröztet ezeknek az embereknek arcán. Szinte halljuk lépten-nyomon nyugodt életükből kihangzani annak a három erpbernek a szavát ott fönn a Hermon hóvonal fölötti tisztaságában: “Uram, jó nékünk itt lennünk.” De a válasz ma még inkább az, mint akkor volt: Lenn a kárhozat völgyében vár rátok egy agonizáló világ, hogy segítsetek rajta...
