Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)

Daróczy Sándor: Egy év a Független Amerikai Magyar Református Egyház életéből

144 BETHLEN NAPTÁR Istennel, sem emberrel nem törődő újdonsült jövevények, akik­nek egyetlen céljuk a felforgatás és a rombolás, kétségbe próbál­ták vonni amerikaiaságunkat, eme hazához halálig tartó hűségünket. De a dilemmát fel kellett oldanunk magunkért is, az ameri­kai magyarság gondolkozó részéért is. Lelkünk nyugalmáért, Is­ten ügyének, eme hazánknak eredményes szolgálatáért meg kel­lett fogalmaznunk kik és mik vagyunk úgy, hogy az Isten és emberek előtt megálljon, mert semmi egyebet nem tartalmaz, csak a szin igazságot. Keresztyén ember számára ez a megfogalmazás és igy a dilemma helyes feloldása nem volt nehéz. Származásra nézve magyarok vagyunk. Nem tőlünk füg­gött: Isten teremtett bennünket azoknak. Ő oltotta belénk a bármely országban élő magyarok iránti érdeklődést és szeretetet. Mi őket legjobban ösmerjük erényeikkel és hibáikkal együtt, mint bárki más. Hibáikat elitéjük, azokra előttük rámutatunk, erényeiket pedig megőrizni segítjük. Igazságukat, amely Isten szerint is igazság, nem hallgatjuk el, mert első sorban Istennek kell engedelmeskednünk. Itt lakozásunkat prédestináltnak tekintjük. Az Ur helyezett bennünket ide, hogy rajtunk keresztül ösmerhessék meg min­denek a bárhol, de különösen Európában élő magyarságot. Ezt a szerepet töltjük be munkaszeretetünkkel, alkotni tudásunkkal, törvénytiszteletünkkel s mindenek felett a háború által már ed­dig is olyan fényesen megbizonyitott eme hazánk iránti őszinte hűségűnkkel. Azután magyarreformátusok vagyunk. Isten választott el bennünket azoknak még a világ fundamentumának felvettetése előtt. Az egy közönséges keresztyén Anyaszentegyház fájának egy olyan ága, amelyik — Isten előtti alázatos dicsekedéssel -valljuk — eddig olyan izes és jó gyümölcsöket termett amely Iia lemetszenék, vagy elszáradna, ezzel az egyedi, zamatos ízzel a keresztyénség szegényednék meg. Magyarreformátus keresz­tyének vagyunk, akik Istentől eléjök szabott rendeltetésüknek olyan keretek között, olyan törvényekkel és mindenek felett az Ige olyan értelmezése mellett tehetnek eleget, mint őseik. Végül ezt a kettőséget önmagába olvasztóan, azt színesebbé, elevenebbé és értékesebbé tévőén amerikaiak vagyunk. Szabad

Next

/
Thumbnails
Contents