Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)
Böszörményi M. István: A református egység útján
BETHLEN NAPTAR 103 kozott sziveket. Reménykedtünk, hogy talán egy uj szántás lesz ez egy uj tavaszban, mely után jön majd a drága aratás! ígéretünket betartottuk. Egy évig csend volt! Aztán jött a következő országos református gyűlés, amit 1935 szeptember 2-án Perth Amboyban tartottunk meg. Ezen a gyűlésen azonban megakadtunk azon az utón, amelyen egy évvel ezelőtt elindultunk az egység felé. Semmi értelme sincs ma már annak, hogy ismertessük vagy részletezzük azokat az okokat, amelyek miatt megakadt az amerikai magyar református egységnek a további munkálása ezen a különben nagyon népes gyűlésen. Ha csupán csak rajtunk, embereken múlott volna ez egység kérdése, akkor talán még ma is ott volnánk, ahol előbb abbahagytuk. Az egységre való törekvést azonban az Isten Szentlelke munkálja bennünk. Méltatlan voltunk dacára is felhasznál és vezet bennünket Isten azon az utón, amely Őhozzá és egymáshoz is közelebb visz mindnyájunkat. A mi Főpapunk és egyetlen Közbenjárónk igy imádkozott értünk: “Szentséges Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi”. Isten és a mi Főpapunk tehát nem engedte meg, hogy mi megálljunk és ne törekedjünk az egységre! A szivünkben és lelkűnkben levő, erre való hajlandóságot, csodálatos módon növelte bennünk az Ur! Nem régen azt irta valaki, hogy csak akkor lesz egység közöttünk, ha az Istennek Szentlelke fog vezérelni mindnyájunkat az egység keresésében. Ez teljes és tökéletes igazság! E sorok Írója úgy érzi, hogy az a Lélek vezérelte és vezérli ma is azokat, akik az amerikai magyar református egység ügyét munkálják. Ha nem az vezérelte volna és vezérelné őket ma is, akkor minden jóigyekezetük és munkájuk hiábavaló lett volna, vagy lenne ma és mindenkor, s egész bizonyos, hogy ez a cikk sem Íródott volna meg. Az a pár esztendő, ami 1935 szeptember 2-ika és 1940 április elseje között van, nem telt el hiába! Mégis csak győzött a Mester szava, aki azt mondotta, hogy arról ismernek meg benneteket, “hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” Mert ha ez alatt a pár esztendő alatt, nem is volt teljes a szeretet közöttünk, mégse lehet azt mondnai, hogy úgy álltunk egymással szemben, mint azelőtt! A református egység felé elindultunk. A békesség áldásait felismertük és előbb utóbb rá kellett lépnünk az egység útjára! Az első komoly lépést 1940 április elsején tettük meg ezen
