Bethlehemi Hiradó, 1970. július-október (48. évfolyam, 27-44. szám)

1970-08-06 / 32. szám

Thursday, August G, 1970 BETHLEHEM HÍRADÓ 15. oldal SZEGEDI JEGYZETEK: Festők az árvíz körül A szegedi 1879-es árvíz több jeles magyar festőt megihle­tett. Zichy Mihály (1827— 1906), aki soha nem járt Sze­geden, távolból érzett egyet a Tisza által elpusztított vá­ros népével. “Párizsban — írja a korabeli helyi újság — ő állott annak a művészgárdá­nak az élén. amely az operá­ban a hullámsirba temetett Szeged javára fényes estélyt rendezett. Akkor rajzolta azt a hires képét, amelyen Párizs felemeli a hullámsirból Sze­gedet.” Csontváry Koszlka Tivadar (1853—1919) szemé­lyesen vett részt a szegedi ár­víz mentési munkálataiban és az itt szerzett élményei fon­tos szerepet játszottak továb­bi sorsának szellemi és művé­szi kialakulásában. “Már lát­tam a sors csapását a nagy természetben — írja önélet­rajzában többek között Csont­váry —, a jalánk hernyók pusztítását, a kártevő pocok elszaporodását, de tömeges embereknek a büntetését még nem láttam. E komor éjsza­kán mély gondolatok foglal­koztattak, s magamban kér­dem magamat, ugyan mit vé­tettek ezek az emberek, hogy a sors kivétel nélkül vízzel lepte meg?” Csontváry önélet­rajzának szegedi részletéből nemcsak az tükröződik, hogy ő itt életét formáló, művésze­tére kiható élményben, sőt “pszichológiai. áramütésben” részesült, hanem visszaemlé­kezésének papirra vetése ál­tal, írásban — jellemzően szuggesztiv erejű nyelvén — “képet festett” a szegedi ár­vízről is. A szegedi árvizképek “va­lóságos” megfestői közül, idő­ben elsőként Petrovics Lász­lót (1839—1907) kell megem­lítenünk. A Bécsben élő Pet­rovics közvetlenül az árviz után Szegedre utazott és a vízzel borított város különbö­ző helyeiről vázlatokat készí­tett. ennek alapján az osztrák fővárosban dolgozta fel itteni élményeit. Négy hosszúkás méretű képét “Szegedi árviz. 1879” cim alatt a Műcsarnok 1881-es tavaszi tárlatán mu­tatta be. Ebből egyet a király, hármat pedig a város vásá­rolt meg. Végül mind a négy festmény a szegedi múzeum­ba került. Petrovicsot a drá­mai esemény megrázó ereje hajtotta, hogy a Tisza szegedi pusztítását megörökítse. Több árvizkép létrehozására azon­ban a millenáris-kiállításon való részvétel szolgált ürü­gyül Szeged város közgyűlése 1894 decemberében 20 000 fo­rintot irányzott elő az árviz­kép megfestésére. A tanács pályázaton hívta fel Patak , Lászlót (1857—1912), Rosko­­vics Ignácot (1854—1915) és Vágó Pált (1854—1928) a sze­gedi árvizkép színvonalának elkészítésére. Képterveiket a festők 1896 telén nyújtották be a városnak, a vázlatok ké­sőbb a szegedi múzeumba ke­rültek. A pályázók közül Vá­gó Pál színvázlatát tartották legjobbnak, ezért a nagymé­retű árvizkép megfestésével I őt bízta meg a város. A tanács I és a művész közti szerződés 1897 februárjában jött létre. I Ez nemcsak a festmény 20 1000 forintos tiszteletdiját, s a kép elkészítésének határi­dejét állapította meg, hanem a méret megadása mellett azt is kikötötte, milyen jelenetet kell ábrázolnia. Nevezetesen azt, amint I. Ferenc József kíséretével együtt megtekin­ti az árviz sulytotta várost. Vágó Pál jászapáti ottho­nában kezdett a 680 351cm­­jes, hatalmas vászon megfes­téséhez, melyen “mintegy 97 kisebb-nagyobb alak és a rombadőlt város látható”. A szegedi árvizképen Vágó so­kat vajúdva, nehezen halad­va — rég lekésve a milená­­ris-kiállitást — dolgozott. Al­kotását — melyet a kép szfg­­numa Szerint 1899 májusá­ban kezdett el festeni —-, elé­­! gedetlenül többször átfestet­te. Évek múlva jutott vele annyira, hogy félig készen 1 magával hozta a képet Sze­gedre, s ezt a muzeum felső­­világitásu kupolacsarnokában szinte saját szignálása sze­rint — 1902. május 1-én fejez­te be, majd adta át ünnepé­­; lyes keretek között a városi hatóságnak. Egy, a tanácshoz intézett levelében — mely­ben kéri, hogy tekintsenek el alkotásának budapesti le­­zsürizésétől — Vágó Pál töb­­j bek között kijelentette, hogy e müvét az . . eddig elért I legnagyobb sikerének” tartja. Az árvizképet a szegedi mu­zeum dísztermében helyezték el, amely szemközt függött Munkácsi Honfoglalás-ának ida került nagyszinvázlatá­­! val. Vágó árvizképéhez — j mely 1903 novemberében, a I Műcsarnok kiállításán is si­kerrel szerepelt — évtizede­kig kegyelettel zarándokol­­, tak a szegedi és a környékbe­­j li emberek. A festményről többen Írtak, s talán legérde­kesebben Cserzy Mihály és Móra Ferenc. De nemcsak a mü, hanem a művész is népszerű és meg­becsült volt a Tiszaparti vá­rosban, ahova Vágó imétel­ten ellátogatott. A Dugonics Társaság 1909 tavaszán, az ár­viz harmincadik évforduló­ja alkalmából üdvözlő távira­tot küldött Vágó Pálnak Jász­apátiba, és ez alkalomból az egyik helyi lap igy irt róla: “ . . . hatalmas árvizképe ré­vén jogosan nevezhetjük sze­gedi festőnek Vágó Pált, az ecset országos hirü mesterét.” Az itteni művészek közül Nyilasy Sándorral kötött Vá­gó haláláig tartó barátságot. Hátramaradt festményeiből ^ 1929-ben, a Műcsarnokban I rendeztek kiállítást. Lyka Ká­roly — a magyar művészet­történészek legjelentősebbi­ke —■ Vágóról irt szép nekro­­| lógjában kiemeli, hogy a mű­vész Münchenben szerezte meg a biztos rajzot s az akko­ri tárgyias festés tudását, amely azonban az ő kezén sokkalta színesebbé vált. Ezt a festésmódot tükrözi Vágó szegedi árvizképe is, amely Lyka szerint “ . . . nem közön­séges feladat volt”. Az idők során méltatlanul feledésbe merült Vágó Pál tiszteletére 1968 októberében — a művész halálának 40. évfordulóján — szülőhelyén Jászapátiban ki­állítást és emlékünnepséget rendeztek. Most, amikor — a szóban forgó helyi árvizképekkel együtt — Vágó impozáns fest­ményét hosszú idő után — a Móra Ferenc Muzeum kupo­lacsarnokában megrendezett Szegedi Árvízvédelmi Kiál­lítás keretében — ismét fal­ra helyezték, nemcsak a mű­vész emlékezetét tisztelték meg vele; hanem a kép drá­mai mementójaként még job­ban kihangsulyozódiik az az összefogás, helytállás, amely­­lyel Szeged hősies védői 1970 tavaszán, a soha ilyen fenye­getővé vált tiszai árviz ellen Szegedet megmentették. A mai szegedi festek: Fonios Sándor, Pintér József, Cs. Pa­tai Mihály és mások müter­­! méhen már érlelődnek, ké­szülnek az uj árviztémáju ké­pek, melyek a “Romboló-Ti­­sza” feletti győzelmet fogják sugallni. Szelesi Zoltán Külföldi magyarok látogatása Szent István király ezredéves ünnepére HÁZTARTÁSI IDEÁK Hogy a lé bentmaradjon a pie­­ban, tegyük a felszint rá lazán és zárjuk le a karimát. A kéreg felpuffan és a lé bentmarad. BUDAPEST. — Venezue­lából érkezett a levél, amely­ben arról számolt be egy ott élő magyar, hogy a earacasi magyar kolónia uj kulturhá­­zat építtetett közadakozásból. Az uj kulturházfoan rendsze­res műsort szerveznek, amely­ben szeretnék megismertetni a kint élőkkel hazánkat, és ebben elsősorban azokra a fi­atalokra gondolnak, akik csak szüleik visszaemlékezéseiből, hallomásból ismerik Magyar­­országot. A levélíró a következő kér­désre kér választ: “Mit adott a magyarság a világnak? Hány olimpiai bajnokunk van? Hány Nobel-dij ásunk van? Milyen találmányok fű­ződnek magyar feltalálók­hoz?” A kérdések is, s az a, Ma­gyarok Világszövetségéhez havonta érkező hat-nyolcszáz levél, amelynek egyikét is- I mertettük, jelzi a külfölden j élő magyarok évről évre nö­­j vekvő érdeklődését. Ami a I kérdések közül kimaradt, ami inem fér bele egyetlen érdek­­ilődő levélbe, arra személye­sen keresik meg a választ, j Több ezren érkeztek eddig Magyarországra a világ min­den tájáról csoportosan a Ma­gyarok Világszövetsége meg­hívására, István király szü­letésének ezredéves ünnepsé­gére, a szeptemberi Bartók­­ünnepekre. De ezren és ezren jönnek haza baráti, rokoni lá­togatásokra is. Szervezetten eddig 15—17 csoport érkezett haza, de naponta újabb és újabb csoportokat várnak. A hazaérkezőknek több mint fele 40—50 év után elő­ször lép szülőföldjére. Az ér­deklődők másik nagy tábora I azokból áll, akik már külföl­dön születtek. Két generáció ez: azok, akik hosszú évtize­dekkel ezelőtt vándoroltak ki egy régi Magyarországról — és azok, akik már odakinn, egy másik országban szület­tek, és akiknek az egykori Magyarország éppúgy isme­retlen, mint a jelenlegi. Le­­szállnak a repülőgépről, át­lépik a határt, járják az or­szágot, ismeretségeket, barát­ságokat, kötnek, benyomáso­kat szereznek. A Magyarok Világszövet­ségének halijában (alálikoz­­tunk egy fiatalemberrel, Sza­bó Szilárddal, aki San Fan­­ciscóból érkezett. Kétéves ko­rától él külföldön, s a San Franciscó-i egyetem számitó­­géptechnikai tanszékén tanít. A családi, rokoni látogatáso­kon kívül, mint modotta, el­sősorban azért jött, hogy nyelvészeinkkel szakmai meg­beszéléseket folytasson a szá­mítógépek grammatikájáról. Benyomásait hazatérte után a San Francisco-i egyetem lapjában szeretné megírni. A Magyarországon a cso­portok országos körutazáso­kon vesznek részt, az Ódry I Színpadon előadásokat szer­veztek számukra, és az érdek­lődőknek folyamatosan ren­deznek filmvetítéseket, ahol az elmúlt évek alkotásaival ismerkedhetnek meg. Sokan, főleg az idősebbek, arról ér­deklődnek, hogyan és hol vá­sárolhatnak telket, nyaralói. ! hogy a következő években ne 1 csak néhány hetet, hanem i több hónapot tölthessenek Magyarországon. A Magyarok Világszövet­sége, ahová kérdéseikkel a legtöbben fordulnak, kérdő­ívet készített a Közgazdaság­­tudomány Egyetemmel közö­sen, s e kérdőíveiken szeret­nék áttekinteni, milyen té­mák, kérdések iránt nyilvá­­| nul meg legnagyobb érdek­lődés, milyen tapasztalatokat, benyomásokat szereztek a lá­togatók. E kérdőivek alapján dolgozzák ki a következő ^ évek programját, a tájékozta­tást Magyarországon és kül­földön. Annyit máris tud­nak, hogy a legnagyobb ér­deklődés a magyar nyelvre irányul. A vasárnap kezdő­dött debreceni anyanyelvi konferenciával egyidőben da­los könyvet jelentettek meg magyar népdalokból, s meg­jelenik egy irodalmi olvasó­könyv is, klasszikus költők, Írók válagatott verseivel, no­velláival. Kiöntéssel fenyeget a Tentes TEMESVÁR — Két és fél nap alatt 4,5 métert áradt és kiöntéssel fenyeget a Temes. A folyó áradása az Erdélyben julius 19—20-án lezúdult fel­hőszakadások eredménye. A. Temes jugoszláviai szakaszán bevezették a rendkívüli ár­vízvédelmi készültséget, bíz­nak azonban abban, hogy si­kerül elkerülni a nagyobb mé­retű katasztrófát, mivel a fo­lyó alsó szakaszán elegendő térség áll rendelkezésre a víz­mennyiség befogadására, a Duna pedig apad. A helyzet akkor válhat válságossá, ha a folyó Módos és Botos közötti 60 kilométer hosszú szakaszán, ha a máso­dik árhullám még az első le­vonulása előtt megérkezne e térségbe.

Next

/
Thumbnails
Contents