Bethlehemi Hiradó, 1970. július-október (48. évfolyam, 27-44. szám)
1970-08-06 / 32. szám
BETHLEHEM HÍRADÓ I IQ. oldal Thursday, August <». 1970 NYÁRI ZIVATAR... Irta: IVÁN! ZOLTÁN A tanár, aki valamikor otthon a festőakadémián tanított és hontalansága idején is festményeivel szerzett megbecsülést magának, foglalkozásával járó magányából kilépve, átment a szomszéd nyaralóhely késő éjszaka is világító bárjába. A platánfák alatt. Nem ok nélkül. S nemcsak azért, hogy magányát frissítse. Hanem azért, mert van ott valaki, aki tegnap jött még odaátról. Ahonnan ő is egyszer származott. S a múltkori néhány perces találkozásban érdekelte öt ez a bizonyos Pannika. Akivel még a Mediciekről, a “csinkvecsentó”-korszakból, s egyéb szellemi felüdülést jelentő dolgokról is lehetett beszélgetni. Honnan is tudhatta volna a tanár ur, hogy mind eme. értékek ellenére, Pannika, aki pár hónapja érkezett ide ki, s .a ketté osztott világ zűrzavarában az anyagias világ mérete szerint csak pénzről, Cadillacról, s ilyesfajta “királyokról” álmodozik. Mert beleesett a nagy tévedésbe. Hogy itt várják a milliomosok az érkezőt. — Müveit valaki. — gondolta akkor.Mélységet hordoz magában. Mint úgy általában, akik onnan érkeznek.-— De ezen felül, a pont, ami megfogta őt Panni személyében, az volt, hogy Panni könynyedén, fölényesen beszélt életéről, otthoni-itteni napjairól. Valahogy olyanformán, amely mind mai modernséget jelent. S amelyben benne van az is, hogy azt csinál ő, amit akar. Nem tartozik számadással senkinek. És amikor — jól emlékszik — közelebb hajolt hozzá és már közel volt hozzá, hogy megölelje, gyengébb érzelmekről beszélve, Panni maga elé nézett. Szinte röstelkedve. — Ugyan, ilyen züllötten, ilyen buján? — velem? . . . Ekkor határozta el magát, a festmények tanára, aki nem kora, egyoldalúsága, szakképzőit bogarai miatt viseli ezt a nevet, hanem azért, mert itt az újvilágban is frissen, elevenen olyan festményeket, szobrokat alkot, amelyeken meglátszik az ábrázolt alak jelleme, lelki tulajdonsága, hogy ime, végre talált egy modellt. Amit szoborba fog megformálni. Mert őszinte és képmutatásmentes. Nem gondolt azzal, hogy e rendkívüli őszinteség, fölény, amely miatt mojt a platánfák alatt újra átvonul Pannikához, önmagában is a tanulmányozás mezejéről, érzelmi síkra fordulhat át. Egyszóval már a szobormegmintázáson túl, mintha saját szive, érzései miatt szedné most olyan gyorsan a lábait. S ha már idáig ér-Iváni Zoltán keztünk, azzal se törődjünk, hogy más az elmélet és más a valóság. Más a pillanatnyi találkozásban kirobbanó őszinteség. És más az állandósult kapcsolatban még ilyen “üdvöskékben” is kibuggyanó változat. És amint most újra leült a kerthelyiség fonott székére, Pannika mellé, azzal a gondolattal, hogy' legnagyobb müvét, Pannika szobrát fogja megalkotni, imigyen beszélgettek : — Hol volt a múlt szombaton? . . . Bevallom őszintén, azért hivtam telefonon, mert el se tudtam képzelni, hogy egy ilyen okos, értékes teremtés, aki ime itt más munkát vállal, mint amihez ért, szabad idejében bent a Metropolisban vajon mit csinálhat? Nincs-e egyedül? Úgy bedobva az Újvilág sodrásába? Bocsásson meg a kérdésért, mert amint határozott válaszából és őszinteségéből ismerem, most azt mondhatná, hogy ne féltsem magát. Majd megtalálja a jövő építését, uj körülményei között. Bár egy s más történt közöttünk, a megadott találkára azt felelte: “dolgom van, azaz nem megyek.” Panni cigarettára gyújtott. S mélyen kilehelte annak füstjét. Hiszen a tanárra nézett: — Az akkor volt . . . Most szeretem magát . . . A tanárt szivén ütötte a szó . . . Ugyanakkor azonban aggódni kezdett készülő szobráért. Panniről, az igazmondóról. — Csakugyan igy van? — így. Elhiheti. — De mégis hol volt? . . . Ezt csak képzelhetem, hiszen maga az őszinteség megtestesülése. — Egy honfitársnőnél. Csak ketten? — Nem. Fiuk is. — Szóval igaz az, hogy ne féltsem . . . — De igen. Az nekem nem tetszett. — Mi? A tánc, a csókolózás és egyebek? — Vigyázzon, ne gondoljon semmire. A tanár hosszan ránéz. Izgatja a kérdés, s mellette megint veszni látszó uj szoboralakitására gondol. — Mert hát az őszinteség? — kérdezi magában. Aztán simogatni akarná Pannit. S lám, mégse megy . . . Hosszú percek, hallgatás után mondja: — Akkor minden jött vissza hozzám. S miért üzent, hogy vár rám? — Éppen azért, mert magát szeretem — vetette hátra magát a hotel plüssdiványán Panni. — Akkor is megmondhatta volna. —- Nem, nem. Akkor, azzal távoztam el magától, hogy sohasem akarom látni. Mert azt említette, hogy magánál minden szabad, semmi nem kötelező és semmi egye-, bet várni nem lehet. Csak a teljes kikapcsolódást. S ez egy kissé elszakátóan fölényes volt. A tanár dadogni kezd. — Node mit vár, hogy első alkalommal megkérjem a kezét? Nem gondolja, hogy... Panni szavába vág. — Nem gondolok semmit. Az nálam csak egy fölényeskedés volt. Én is szeretnék valakihez tartozni. Most már tudom, hogy magához! Édes . . . elbűvölő szavak. ... A tanár már nem törődik semmivel. Csak csókolja Pannit. S ő is visszacsókol. Talán egészen másként, mint a barátnőjénél rendezett öszszejövetelen. A különbséget egyedül talán a tanár nem érzi, nem is veszi észre. S mikor ecset és agyagkeverő kisegítője utánajön a báréba és hívja haza, kissé aggodalmas arccal, már ők ketten, modeljei a félresikerült szobornak példázzák a lényeget. A szobrot. Amely ha elkészülne, igy fecsegne: — Szeretlek . . . — Férjet akarok fogni tebenned . . . — Te más vagy, mint a többi férfi . . . — Csak ne fejtegetné, hogy a barátnőmnél mi történt. — Gyereket akarok . . . — Ha te nem is adod, majd lesz valaki, nem kell tudni erről, SZÍNÉSZTÖRTÉNETEK "Következik.. A sajtóhibákról állandóan szó esik, de a plakátok hibáiról, amelyeknek általában ség, öt- vagy hétévi házas- egy rosszul hallott telefönérság után határozta el, hogy j tesités az oka, vagy egy kiesti egyetemre fognak jár- nos konferansz-bakiról, mely AP RÓ - CSEP-RÖ A VILÁG LEGOKOSABB FELESÉGE Baráti házaspár. Férj-feleni. Be is iratkoztak, .együtt, mind a ketten. Ez nem okozott konfliktust, zavart a házasságban a jsok éjszakai tanulás, felbo! rult háztartás, fáradtság, ; gond ? Ellenkezőleg. Most kezdődött az igazi boldog korjszak. Ugyanis a vizsgákra minden alkalommal úgy mentek be, hogy először a férj vizsgázott, utána a feleség minden alkalommal megkérte a professzort, hogy neki gyengébb jegyet adjon, mint a férjének. Ha fér jurám négyest kapott, Ilonka megelégedett a hármassal. Ha a teremtés koronájának ötösre sikerült a vizsga, a feleség négyesért könyörgött. így aztán a vizsga estéjére a férj ragyogott a boldogságtól, fölényeskedett, kioktatta feleségét, megígérte, hogy legközelebb kikérdezi vizsga előtt, diadalmasan nevetett A feleség pedig ünnepi tortát, sütött és ravaszul mosolygott ... -JO KIS TANFOLYAM t Ifjú operatőröket oktatnak. —Mit gondolnak, mi az első feladata a jó operatőrnek -— A jó képkompozició... — Nem. — A kiváló, technikai felkészültség ... — Nem. — A helyes megvilágítás... ugyancsak kínos helyzetet teremt, már kevesebb tudomást szerez a közönség. Én előszeretettel olvasom a vidéki plakátokat,s tudok arról, hogy egy alkalommal a i fellépő vendégművészek között Jászai Mari nevét is kinyomtatták (mert az egyik szereplő Jászai-dijas volt), s magam olvastam egy másik plakátról a következő szöveget: “Hacsek Adorján: Kardtánc”. Mint kiderült, ez alkalommal Hacsaturján nevét értették félre telefonon.) Nos, én is vártam “végzetemet”. Egyik fellépésünkkor. artistákkal együtt szerepeltünk vidéken, a fő attrakció egy kutyaprodukció volt. Az állatidomár azonban hamarabb érkezett a műsor színhelyére, s a szereplésre váró kutyák hangosan csaholva kisérték a színészek műsorát. A konferanszié rendkívül zavartan lépett a közönség elé, s e szavakkal kívánta menteni a helyzetet: — Elnézést kérek a zajért. Négylábú kollégáink alig vár- . ják, hogy színpadra lépjenek. Következik Gordon Zsuzsa. Gordon Zsuzsa Meg van mentve.. „ Több mint egy évtizede kerültem az Operaházhoz. Amikor ezt szülőfalumban tudo— Nem, kérem. Az első j másul vették, az ismerős Li- és legfontosabb, hogy a leg- di néni — aki igen templomrészegebb állapotban . se veszítse el a filmfelvevőgépet... Fehér Klára — Nincs autód. De állampolgár vagy. És neved is van. S a nagy semmiben ez is valami . . . S a nyaraló éttermének csendes sarkában a kialakult diszkrét helyzetet a tanár asszisztense, egy legyintéssel fejezi be: — Szegény tanár ur, nagy. művész. De elsiklik egy banánhéjon. Mindig olyan lelkesülő és honvágyas. Pedig ebből a Pannikából igazmondó szobor nem lesz. járó személyiség hírében állott, igy sopánkodott szomszédainak : — Jaj, a Sándor komédiásnak állt! Színész lett belőle! Kárhozatra kerül a lelke, meglátjátok. Ám a szomszédok, akik már tudtak néhány szerepemről, igy csitították:. — De tudja-e Lidi néni, hogy a Sándor még mindig főpap a színpadon? Főpap az Aidában, a Varázsfuvolában, a Sába királynőjében. — Ő főpap? — csillant fel Lidi néni szeme. — Akkor meg van mentve a lelke üdvösségé: Mészáros Sándor TERJESSZE LAPUNKAT!
