Bethlehemi Hiradó, 1970. július-október (48. évfolyam, 27-44. szám)
1970-10-15 / 42. szám
2. oldal BETHLEHEM HÍRADÓ Thursday, Oct. 15, 1970 PRÓBA A TENGEREN: 1947-ben a Kon-tiki hires csendes-óceáni utjával kezdte Heyerdahl különös hajózásait, majd a Rá I. nevű papiruszhajó 1968-as, hajótöréssel végződött kalandja következett. Az idén május 17-én indult aztán útjára a Rá II. Marokkóból, hogy julius 12- én a barbadosi Bridgetownba érve, napjaink egyik legkülönösebb, igen merész, érdekes és nyilván még sok vitára ingerlő hajóutja záródjék le az egész világ izgatott érdeklődése közepette — sikerrel. Heyerdahl szerint a földközitengeri és a közép-amerikai civilizáció között igen szoros a kapcsolat. Ezt illetőleg azonban a tudósok véleménye erősen megoszlik: egyesek — és nem jelentéktelen tudósok — szerint az aztékok, de minden más közép-amerikai nép is indoeurópai származású és a Szibéria—Alaszka útvonalon jutottak át őseik az amerikai földrészre. Kolumbusz felfedezése már ott találta őket. Mások viszont azt állítják — és ezek közé tartozik Heyerdahl is —, hogy a piramisokban, ősi naptárakban és egyes .más apró régészeti feltárásokban olyan bizonyítékok láttak napvilágot, amelyek szerint az igazi rokonság Közép-Amerika őslakosságát az egyiptomiakhoz fűzi. Őszerintük a két' kultúra legősibb nyomai annyira egyeznek, ihogy szinte nem is lehet két külön kultúráról beszélni, csak egyetlen közösről. De hát — kérdezik Heyerdahl szerint ennek az elméletnek az ellenzői — hogyan juthatott volna át az egyiptomi kultúra akkor azon a 6300 kilométeres vizen? Azokon a papirusz-bárkákon — szól a válasz —, amelyek stilizált képmásai, szerintük, mind az egyiptomi, mind az azték piramisokon ma is föllelhetők. Es igy folyt a vita mindaddig, amig ez a norvég-liguriai régész neki nem vágott az ősi útnak, ugyanolyan vitorlás tutajon, mint amelynek fölépítését előbb hosszú éveken át: tanulmányozta mind az egyiptomi, mind az azték piramisokon, de néhány szardíniái freskón meg marokkói, perui, sőt még a Kaliforniaiöbölben talált régészeti leleteken, meg elsárgult fóliánsok, de a legújabb régészeti közlemények betüiengetegébén is. Nem mintha a kalandos ut sikere a további vitáknak elejét venné, mert jelentős régészek ennek ellenére Heverdahlétól eltérő következtetéseket vonnak le belőle. Heyerdahl egyébként most írja a nagy ut történetét. Mindennap reggel nyolctól déli tizenkettőig dolgozik liguriai lakának csöndes magányában. Az utolsó fejezetnél tart. Régészet, történelem, kaland, antropológia, de még zsurnalisztika is kavarog gépirt lapjain. Szeptember 18- án Norvégia, Svédország és Dánia már kézbe is kapja a könyvet. * * * Nyolcán indultak útnak: az amerikai Norman Baker mint másodparancsnok, az olasz Carlo Mauri alpinista, az orosz Jurij Senkevics orvos, a mexikói Santiago Genoves antropológus, a japán Kei Ohara filmoperatőr, az egyiptomi Georges Sourial buvár-békaember, a marokkói Madani Ait Ouani fedélzetmester és persze Heyerdahl. Az első döbbenet: alig hét napja hajóztak — a Kanáriszigetek közelében jártak —, de már négy nap telt el teljes szélcsöndben, amikor hirtelen fölfedezték, hogy tutajuk lassan süllyed, napi egy centit nő a viz a tutaj közepén öszszeeszkábált “kabinokban”. (És Heyerdahl leadta egy rádióamatőrnek az értesítést (csak rádióamatőrökkel tartottak kapcsolatot): “Itt a Rá II. Minden rendben.” Semmi nem volt rendben. (Később, néhány nappal megérkezésük előtt, Jurij, az orosz, tesztet ajánlott: mindenki írja egy papírdarabra, név nélkül, hogy amikor süllyedni kezdtek, ott, a Kanári-szigeteknél, bizott-e a sikerben. Hatan feleltek nemmel. így festett igazán a “rend” akkor a Rá 11-őn.) Az ut tizedik napján aztán, ahogy megindult, meg is szűnt a viz szivárgása és szelet is kaptak. Reggel hátkor ébredtek. Csak Jurij borotválkozott, a többiek szakállt eresztettek. Egy kötélbe kapaszkodva mosakodtak a tengerben. (A kötelet egy pillanatra nem volt szabad elengedniük, mert a Rá II-höz hasonló tutajt szinte röpíti a szél s a tengeráramok és manőverezni — fordulni vele képtelenség. A 6300 kilométert egyébként 56 nap alatt tették meg, ami körülbelül napi 113 kilométert és csaknem öt kilométeres óránkénti sebességet jelent.) A marokkói Madani iránytűt ragadva ilyenkor Mekka felé fordult és imádkozott, a többiek meg a tyúkketrec körül sündörögtek. Az olasz Maori volt a főszakács, kuktája a japán Ohara. A reggeli: egyiptomi szárított kenyér, berber vaj, liguriai kecskesajt és marokkói méz. így kezdődött a napjuk. Aztán kiki végezte feladatát. Este tízkor takarodó, csak a két éjjeli bagoly, a marokkói meg az egyiptomi virrasztóit még tovább rendszeresen a szolgálatban levőn kívül. Az Atlanti-óceán nem nyájas tenger. A harmincadik napon — félúton — a Rá II. kegyetlen viharba került. A- kár valami papirszeletet, úgy hajigálták-hurcolták a hátukon a tutajt a 10—15 méter magas hullámok. Ha derékba kapja őket egy ilyen víztömeg végük. Arra ügyeltek tehát kizárólag, hogy ezt elkerülj ét. Indiaiak építették a tutajt. Két hatalmas gerenda volt a kormányrudjuk. Az egyik eltört, s az amúgy is magatehetetlen alkot m á n y még kiszolgáltatottabbá vált. A reggel kerekedett vihar aztán éjjelre elcsöndesült és a halálra csigázott emberek csak egymást nézték szótlanul, hogy “hát élünk?...” Ez volt az a pont, ahol a nagy kaland minden régészeti vagy történelmi, egyszóval minden tudományos, vagy ilyennek tűnő célja, oldala, problémája egyszerűen megszűnt létezni, csak a természet ereje által megnyomorított és csupán a legprimitívebb életmegnyilvánulásaikat figyelő élőlények ültek egymás mellett órákig szótlanul. Az ilyen, valóban vakmerő vállalkozás, amúgy is hoz sötét napokat, de a Rá II. legénysége számára ez volt a mélypont. Aztán megjavították az eltört gerendát. Heyerdahl nem véletlenül válogatta meg úgy a legénységét, ahogy megválogatta. Az ut adta lehetőségek segítségével az emberekben is fel akart fedezni valamit. Igaz, nem ő először és nyilván nem is ő utoljára. — Mindenekelőtt azt a legfontosabbat — mondja ma —, hogy az emberek, tartozzanak bármilyen fajhoz is, tudnak együtt élni, sőt egymásért harcolni is, miközben saját magukért is küzdenek. Volt köztünk egy zsidó s egy arab; egy orosz s egy amerikai;., ateisták és hívők. De sem az ideológiák, sem a vallások nem okoztak köztünk problémákat. Persze össze-összecsaptunk, de a legcivilizáltabb formában. A néhány négyzetméterre összeszorult nyolc ember között persze több súrlódásra is sor került. Apróságok miatt, amelyeket normális körülmények között észre sem vesznek, de ott, az óceán kellős közepén, teljes kiszolgáltatottságukban, minden mozdulat és hangsúly egyre nagyobb jelentőséget kapott közöttük. Igen erős fizikai igénybevételük és állandó stressállapotuk folytán nem csoda, ha semmiségeken is össze-összezördiiltek. És minél közelebb értek a céljukhoz, annál többször. Útjuk ötvenharmadik napján, tehát három nappal célba érésük előtt hullott le róluk a szüntelen szorongás és lettek ismét a szó mindennapi értelmében vett, normális emberek. Akkor már biztosak voltak a sikerben. Julius 12-én, déltájt, ütjük ötvenhatodik napján aztán Baker, mint valami mai Kolumbusz, bal tenyerét nap-ellenzőnek szeme fölé emelve, jobbjával maga elé döfött a levegőbe, hogy “Föld!” De akkor már órák óta tudták, hogy a Barbados-szigetek közvetlen közelében járnak: ötvenhárom jacht úszkált körülöttük és cagy tiz turistagép körözött fölöttük a levegőben. Napjaink egyik legizgalmasabb kalandja ért ezzel véget. Túl sok és túl jelentős tudományos felhangot azonban a vállalkozásnak tulajdonítani nem szabad. Az ember akaraterejének, küzdőképességér.ok, s a kutatók nemzetközi összefogásának e nagyszerű, uj bizonyítéka azonban mindenen túl tiszteletre méltó. Robert Steel Leginkább csakis hamut és kéményeket láthatnak az auóthajtók, amit a tűzvész elpusztított. Ez volt California legpusztitóbban terakik részére a forgalom újból megnyílt Los Angeles megye Chats-jedő tűzveszélye, amely elfeketitett több, mint 400,000 akernyi worth körzetében. Mindössze ez maradt meg a közel 400 házból, területet.
