Bethlehemi Hiradó, 1970. július-október (48. évfolyam, 27-44. szám)
1970-10-08 / 41. szám
Thursday, Oct. 8, 1970 BETHLEHEM HÍRADÓ 7. oldal ' *9... Aznap nagyon hideg volt” Irta: RUBY ERZSÉBET Thomas Williams tanár, itt tanít a környékbeli high schoolban. A középkorú, jómegjelenésii úriember mindenkivel barátságos és közvetlen. Tanulóival is úgy beszélget, mint a vele egykorú és rangú barátaival. Nagy tiszteletnek örvend, de egy idő óta semmivel és senkivel sem törődik. Egyetlen barátjához jár, a helybeli plébánoshoz, aki iskolatársa volt. A magábazárkózott morózus embernek nagy megerőltetésébe kerül, hogy a régi barátságos modorával érintkezzen az emberekkel. Mintha önmagának is terhére volna. — A magány miatt van ez — mondják a barátai, s van benne valami igazság. Felesége Sarah, tiz éve meghalt. Itt tanított az egyik elemi iskolában. Rendkívül csinos asszony volt, vidám, kedves és a férje imádta. Boldogságukra egy ostoba halszálka tett pontot. Azon a végzetes estén sülthal volt vacsorára. Étkezés közben valami tréfás megjegyzést tett férje a sülthalra, mire Sarah elneyette magát és akkor akadt meg a torkán az alig egy inch hosszúságú, de meglehetős vastag halszálka, s pillanatok alatt megfulladt. Azóta a férje idegletörése változatlan, s mintha önmagával fakirkodna; rögeszméje, hogy ő ölte meg Saraht. Mert ha akkor este nem tréfálkozik vele, még ma is élne. Az idő felejttető segítségével sem tudott fájdalmától, megszabadulni. Hozzájárul a magányosság elviselhetetlen szenvedése. Úgy elhatalmasodott benne a kettős fájdalom, hogy sokszor azt hitte, beleőrül. Barátaival minden kapcsolatot megszüntetett. Egyedül csak volt iskolatársához, a plébánoshoz járt, ahol esténként nyáron a lugasban, télen a lángoló kandalló mellett néma csendben újságot olvastak. Egyik este, a kandalló mellett az öblös fotelben ülve szürcsölgették a forró teát, amikor a mély csendben hirtelen élénk zsivaj hallatszott a másik szobából, ahol a plébánia irodája volt. , “Miféle lárma ez?” — kérdezte a tanár. “A káplán urnák számolna el az iskolás gyerekek az eladott sorsjegyek összegével. Mint tudod, a téli hónapokban az egyházunk női klubja nyereménytárgyakat sorsol ki. Most a főnyeremény egy Ford-autó lesz, a második egy mosógép és a harmadik egy TV-késziilék. Nagyon sok sorsjegyet adunk el, — de nagyon ránk is fér. A templomunkat kívülről tatarozni kellene. Erre gyűjtjük a pénzt. Megható, hogy ezek a tanuló fiuk és lányok milyen lelkesen járnak házról-házra. Hidegtől dermedten járják az utcákat egymással versenyezve, hogy ki ad el több jegyet. “Házról-házra ? Ajtótól-ajtóig? — dörmögte a tanár s elgondolkozva nézett maga elé, s pár pillanat múlva, a pap meglepetésére, hirtelen elköszönt és hazament. Az egész éjszakát átvirrasztotta, izgatta a sorsjegy s ennek kiinduló pontja a házról-házra való járkálás. Másnap este, mikor elment a paphoz, a rendszeres esti beszélgetésre, az első szava ez volt: “Mit szólnál pajtás, ha én is árulnék sorsjegyeket? A pap megdöbbenve nézett rá: “Megőrültél? Ne felejtsd el, hogy a környéken tekintély vagy és mindenki ismer. Azt fogják mondani — William tanár megbolondult. — Hát csak mondják. Majd a végén nem mondják. Hangsúlyozom, hogy tervem főpontja: csakis zimankós, rossz időben járok jegyet árulni! Másnap, mintha megrendelte volna, szakadatlanul esett a hó. Délután az iskolából haza jövet elindult jegyárusító kőrútjára. Mire az utca végére ért, már olyan volt, mint egy hóember. Minden ajtón becsengetett. Csodálkozva néztek rá, mert megismerték, de nem merték kérdezni, hogy miért árul sorsjegyeket? Mint a futótűz terjedt el, hogy William tanár megbolondult. A máskor magabiztos, élénk ember alázatosan állt az ajtóban, s várta, hogy behívják egy percre melegedni. Senki se hívta, Senki se kérdezte inna-e egy csésze forró teát. A negyedik napon a bátor lelket leigázta a szenvedő test. Már úgy gondolkozott, hogy valami titkos démon hatalmába került, amely ellen nincsen védekezés. Megfogadta, hogy többé nem megy házalni a sorsjegyekkel. De reggel, mintha valami titkos kéz lökte volna, újból elkezdte a házalást. így ment ez napokig. Szombat lévén, mintha ellene esküdtek volna az elemek, olyan hózivatar volt, hogy az apró, tühegyes hószemecskék vágták az arcát. Ebből elég volt — gondolta, s megfordult, hogy hazamenjen. Na, még abba a házba becsönget, ahol a hó nincs eltakarítva. A házba vezető járdán, lábai mélyen besüppedtek a frissen esett hóba s dermedt ujjával becsöngetett. Egy negyven év körüli csinos nő nyitott ajtót. Nem ismerte a tanárt, ő sem ismerte a hölgyet. Mikor meglátta a hidegtől reszkető embert, részvéttel mondta: “Tessék beljebb jönni, melegedjen meg. Jobb időt is választhatott volna erre a sorsjegy-árusilásra, hisz’ agyon van fagyva!” William tanár ur elkinzott arcán halvány mosollyal belépett a konyhába. —- Foglaljon helyet, kérem — monta a hölgy — mondjárt forralok egy kis teát. Ugye, megbocsát, hogy nem vezetem be a szobába, de még nem rendeztem el a bútoraimat. Pár napja, hogy New Yorkból ideköltöztem. A férjem meghalt, s már életében kiválasztottuk ezt a kis házat, hogy megvesszük és most végre valóra vált a vágyam. Még mindig New Yorkban tanítok, — mert elemi iskolai tanítónő vagyok —, de remélem, hogy valamelyik kollégámmal sikerül cserélni, aki szereti New Yorkot.” A tea készen lett. “Óh, majd elfelejtettem, mondotta az asszonyka — megkínálhatom hideg sülttel? De nem. Nem lehet átfázott embernek hideg ételt adni. Mit is csináljak? — töprengett; talán tojásrántottát füstölt szalonnával?” “Ne fáradjon asszonyom!” Egy hajtásra megitta a teát, mint egy pohár vizet, s hirtelen elköszönt s úgy elsietett, mintha kikergették volna. Az asszonyka elképedve nézett utána. — Ez megsértődött — gondolta. A tanár egyenesen a plébániára sietett. “Megtaláltam a páromat! — kiáltotta köszönés helyett s úgy megölelte a papot, hogy az fölsziszszent. Kigyult szemmel mesélt. Elmondta az ismeretlen asszonykával történt találkozását. Másnap délelőtt az asszonyka ajtóján csengettek. A plébános állt az ajtóban. “óh, Istenem, minek köszönhetem ezt a megtiszteltetést?! — kiáltotta kipirult arccal. “A kedves jó szivének köszönheti — mosolygott a pap. A barátom, aki tegnap itt volt, küldött, mint kérőt, hogy feleségül kérjem a számára. A hölgy szép, sima homlokán két mély ránc futott végig. “Plébános ur, ha ön nem volna pap, ujtót mutatnék. Micsoda gonosz tréfa ez? A plébános jóindulatulag mosolygott. Mindjárt megnyugszik asszonyom - mondta — hallgasson meg. A barátom félig megfagyva csengetett az ajtóján. Nem ismerte kicsoda, micsoda, de ne(Folytatás a 8. oldalon) Ruby trzsébel Magyar költők AZ ŐSZRŐL BABITS MIHÁLY: SZÜRET ELŐTT Sötétzöld szinü tömött a tő, egy-egy vörös levéllel néha tarka; édesen lankad, érve csüggedő, kékes fürtjével a nemes kadarka. VAJDA JÁNOS: ŐSZI JÁTÉK Elhervad a rózsa, lehull a levél! Hiába hisz ember, hiába remél? SZABÓ LŐRINC: ŐSZ '%'it m Este van és ősz... És megállók: oly hihetetlen ez az ősz! A régit még szinte elérem, oly közel van, oly ismerős. Mint a ma réggel, oly közel van a régi ősz, a tavalyi... Egy év telt el reggeltől estig és alig történt valami. • JUHÁSZ FERENC: RESZKET AZ EZÜSTNYÁRFASOR A nyárfák zokognak, zokognak, rázkódik gyenge váílok. Asszony-sorsot siratnak igy ezüsthaj u vánleányok. • TOMPA MIHÁLY: ŐSZI TÁJNAK ... Őszi tájnak hervadása! íőszi napnak ragyogása! Hervadásból, fényből támad Lelkemen e kedves bánat. A fák lombja csendesen hull Nem küzdőstül, fájdalomtul; Itt a végharc ösmeretlen: Lehet-e meghalni szebben...?! • t; » ■ ADY ENDRE: AZ ŐSZI LÁRMA Hallottátok már? Ősszel, amikor kavarog a köd, Az éjszakában valaki nyöszörög. Valami dobban. Valaki minden jajt összelopott, Valaki korhadt, vén deszkákon kopog. Egy régi ember. Mig élt, sohse volt csillag az egén S mos vágyna egy kicsit szétnézni szegény. RADNÓTI MIKLÓS: SZEPTEMBER Felhőn vet ágyat már az alkonyat J s a fáradt fákra fátylas fény esőz. Kibomló konttyal jő az édes ősz.-'H ■t m t, KÁRMÁN JÓZSEF: FANNI HAGYOMÁNYAI Szép vagy te természet, midőn kellemeidet elhányod is . . . egy összefonnyadott sárga levél panaszolva és bucsuzóra esik pennám alá. A puha sétáló utakon hallik a lehullt száraz levelek szomorú zörgése, melyeket a sivatagi őszi szél öszszeráz ... Jk JUHÁSZ GYULA: ANNÁNAK Az ősz teríti dús, rőt szőnyegét A nyár halott vállára csöndesen. ^ Én kedvesem, én hűtlen kedvesem, Te hallod-e a hervadás neszét?
