Bethlehemi Hiradó, 1970. július-október (48. évfolyam, 27-44. szám)

1970-10-08 / 41. szám

2. oldal BETHLEHEM HÍRADÓ Thursday, Oct. 8, 1970 EGYRE TÖBBEN LOPKODJÁK AZ UTCAI TELEFONKÉSZÜLÉKEKET NEW YORK — Innen szár-1 mázó rendőrségi jelentés köz-1 li: New Yorkban, ezenkívül azonban Amerika és Kanada | minden városában, egyre| többen fosztogatják rendsze­resen az utcai telefonkészü-! lékeket. Ma már ott tartunk — köz-1 lik az illetékesek — hogy | amennyiben az utcai telefon­­készülékbe bedobjuk a 10 centest, 10 az egyhez a való­színű sége annak, hogy nem tudunk semmiféle számot tár­csázni, sőt, a bedobott pénz­érmét sem kapjuk vissza. Az esetek legnagyobb ré­szében azonban ezért nem a telefonvállalatot terheli a fe­lelősség. Az utcai telefonfül-, kék fosztogatói minden mó-1 dón “elzárják” alul azt a nyi- | fást, ahol a dedobott pénzér­mének le kellene esnie, ille­tőleg, adott esetben, ki kelle­ne esnie. Naponkint azután legalább egyszer — olykor többször is'— visszatérnek a készülékhez és kiveszik a pénzbedobó nyílásban fenn­akadt pénzérméket. Egyedül Manhattanban az 1969-es esztendőben, 134 ilyen telefon-fosztogató ke­rült bíróság elé. Voltak kö­zöttük olyanok, akik beismer­ték, hogy a különböző utcai telefonkészülékekből, átlago­san napi 200 dollárt voltak képesek összegyűjteni és ki­szedni. Jack Miller, a New York Bell Company biztonsági osz­tályának felügyelője kijelen­tette az újságírók előtt: — A nagyközönség hajla­mos annak a feltételezésére, hogy a telefon-fosztogatók általában züllött, rongyos, részeges csavargók. Ennél azonban mi sem áll távolabb az igazságtól. Nagyobb részük rendkívül jól öltözött ember és határozottan a középosz­tályhoz való tartozás benyo­mását kelti. A pénzbedobó cső elduga­­szolására a legkülönbözőbb tárgyakat használják fel. Na­gyon gyakran rágógumit használnak, nem ritkán azon­ban papírszalvétához folya­modnak. A pénzbedobó cső eldugaszolásához jelentős “szakértelem” szükséges. A csövet olyan módon kell alul­ról eldugaszolni, hogy a be­dobott pénzérme zuhanjon egy darabig, de csak olyan mélyre, hogy a telefonáló ne tudja később kihalászni. A pénzérmének viszont nem szabad olyan mélyre zuhan­nia, hogy a kapcsolás létre­jöjjön, valamint arra is ügyelni kell, nehogy a pénz­érme később —-eredményte­len telefonálási kísérlet ese­tén — kiessék a csőből. — A telefon-fosztogatók szerencséje az, hogy az em­berek legnagyobb része áll­hatatos, nem tudja elfogadni a tényt, hogy a készülékkel valami baj van és egyre-más­­ra dobálja bele a csőbe a pénzérméket, gyakran egy egész dollárt, vagy még töb­bet is elfecsérel ilyen módon, mig végülis, feladja a kísér­letet. — A fosztogató azután később, egy vékony drót se­gítségével kipiszkálja a pénz­bedobó csőből az oda feldu­gott rágógumit, vagy papír­­szalvétát ,aminek következ­tében, természetesen, az ösz­­szes fennakadt pénzérmék le­hullanak, illetőleg, a csőből kihullanak. — A telefon-vállalat ellen­őrei állandóan “őrjáratokat'’ tartanak az utcai telefonké­szülékek körül, a telefontol­vajokat azonban nagyon ne­héz tettenérni. Végülis ki merne háborgatni egy jólöl­tözött, középkorú urat, aki éppen egy utcai telefonfülké­ben “telefonál”? Nászút — 27 évi házasság után ... LONDON — George Bar­nes, angol gyárimunkás, 27 esztendővel ezelőtt nősült meg. Akkor olyan pénzügyi helyzetben volt, hogy nem tudta feleségét nászúira vin­ni. George azonban megígérte feleségének, Doreennek: amint arra módja és lehető­sége lesz, elviszi egy három hetes nászúira. Mrs. Doreen Barnesnek meglehetősen sokáig kellett várnia az ígért nászúira, pon­tosan 27 esztendeig. Végülis, azonban elérkezett az idő: Georges és Doreen Barnes né­hány nap múlva három hetes nászúira indul Belgiumba — 27 esztendei házasság után. Ma már a Barnes házaspár­nak felnőtt gyermekei van­nak, a gyermekeket azon­ban, természetesen, otthon hagyják, Angliában. — Ki hallott már olyas­mit, hogy gyerekekkel nász­úira menni? — jegyezte meg Doreen, majd boldogan hoz­zátette : — Egyetlen pillanatig sem kételkedtem abban, hogy MEGHALT A KÜLÖNÖS ÍNYENC. MERT EGY PAR ZOKNIT EVETT FLAX BOURTON, Somer­set — Az itteni Farleigh Hos­pital idegosztályának kétség­telenül egyik legkülönösebb betege a 27 esztendős lan Gooding volt. Gooding olyan különös betegségben szenve­dett, amelyet az orvosok igy neveznek: pica. Ennek a betegségnek a lé­nyege: az illető a legkülönle­gesebb s a legtermészetellene­sebb dolgok megevésére, el­fogyasztására, vágyódik. Gooding — többek között A jordani polgárháború után a partizánokkal kötött fegyverszü­neti egyezség értelmében e»v uj polgári kormányt nevezett ki Hussein király. A kormány el­nöke az itt látható Ahmed Tou­­kan. George megtartja Ígéretét és egyszer megtartjuk nász­­utunkat. Nos, a nászút ideje elérkezett. — Éppen olyan izgatott vagyok, akárcsak most kö­töttünk volna házasságot, zacskót is, amelyet csak meg­lehetősen hiányosan sikerült A Fülöp szigeti Dapa kikötőváros tengervizében egy búvár össze­köti a tenger fenekén a drótokat, amelyek egy robbantó szerkezet­hez vannak kapcsolva. Több, mint 16 ezer font erős robbantószert használnak az U. S. és a fülöpszigeti közös akcióban, amélynek az a célja, hogy kiszélesítsék a hajózható csatornákat. — madzagot, zsineget evett és szinte mohón majszolta a vattát és a sebészi kötszere­ket. Végülis, “ínyencsége” okozta halálát: egy pár zok­ni elfogyasztásába belehalt. A boncolás során belében több, mint 2 font súlyú kü­lönleges “ennivalót” talál­tak : volt ott vatta, voltak se­bészeti kötőzőszerek, zsineg­darabok, kötélmaradványok, ragasztó-szalagok és cipőfű­zők — többek között. Ezenkívül, találtak bele felső részében egy plasztik szervezetének feldolgoznia. Legvégül pedig, majdnem tel­jes egészében, megtalálták belében a pár barnaszinü, gyapjúból készült férfizok­nit. Henry Hope, a kórházi férfiápolóinak felügyelője, a következőket mondotta az új­ságíróknak : — Goodingot különlegesen jól élelmeztük, abban a re­ményben, hogy a jóizü és szokatlanul bőséges étel ele­gendő lesz. Sajnos, nem ez történt. Gooding jóízűen el­fogyasztotta az ételt és az­után nyomban körülnézett és minden kezeügyébe kerülő tárgyat megevett. Egy betegtársa ezeket mondotta Goodingról: — Mindig tudtuk, amikor ez a különös ember valamifé­le különös “ennivalót” talált. Olyankor alattomosan nézett körül, azután hirtelen elfor­dult és ilyenkor egy darab zsineget, vagy vattát, vagy valamiféle ehhez hasonló tár­gyat nyelt le, olyan élvezet­tel, mintha a legfinomabb sült csirkét fogyasztaná. Mond­hatom, szörnyű volt nézni is ezt á rettenetes szokást! • Egy másik kórházi beteg nyilatkozata igv hangzott: — Mindez teljes mérték­ben megfelel a valóságnak, bármilyen hihetetlen is. Egy alkalommal Gooding ellopta fejpárnámat és megette a közepét. Indokolása az volt, hogy a hajkenőcs, amelyet használok, “különlegesen” ízessé” tette a párnát. Dr. Robert Floyd-Bunding, a kórház egyik orvosa, igy nyilatkozott: — Ha Gooding meg akart enni valamit, teljes lehetet­lenség volt visszatartani, mert akkor őrjöngeni kezdett. Miután megette például a zsi­neget, vagy a vattát, minden rendben volt. Azt viszont nem tudtuk, hogy a zokni iránt is vágyat érez. Kétségtelen, hogy halálát a zokni okozta. Ezt már az ő szervezete sem voll^ képes elviselni.

Next

/
Thumbnails
Contents