Bethlehemi Hiradó, 1970. július-október (48. évfolyam, 27-44. szám)
1970-09-03 / 36. szám
6c oldal BETHLEHEM HÍRADÓ Thursday, Sept. 3, 1970. Különleges magyarok... Irta: KLAMÄR GYULA Régi hobbym, hogy mindenütt kutatom a magyarokat és minél különlegesebb helyen, állásban, foglalkozásban találom őket, annál jobban örülök nekik. A dologgal valahogy úgy vagyok, mint a szenvedélyes bélyeggyűjtő, aki ritkaságokra vadászik, vagy az az ember, aki söröspohár-alátéteket hord össze a világ minden részéből, aztán kirakja velük szobája falát. Az elmúlt másfélévtized alatt meglehetősen szép gyűjteményre tettem szert, sok ezer magyar került gombostűvégre. Egyikre-másikra még most is büszke vagyok. Például arra a “néger” diplomatára, akire egy bécsi konferencián bukkantam rá, persze, hogy magyar' fiú volt és azért nevezték ki tb. négerré, mert vagy öt nyelvet beszélt és igy a fiatal néger állam számára valóságos jótétemény számba ment. Az se mindennapi találat volt, amikor Mojse Tsombe háziorvosában szintén felfedeztem a magyart . . . És szinte reggelig tudnám egyfolytában sorolni az érdekesnél érdekesebb eseteket, és akkor sem érnék a végére. A magyar tehetség mindenhová elkerül, mindenütt boldogul és elismerést szerez népünknek. Az angliai Windsorban például a fiatal Juhász mérnököt, aki odahaza a kibernetika egyik úttörője volt, ma mint a városka nevezetességét emlegetik. Nemrég ismeretségbe kerültem egy Athénben élő magyar olaj-mérnökkel: Szepessy Andrással, aki egyenesen életcélul tűzte ki, hogy öregbítse a magyar mérnökök jóhirnevét a világban. A maga részéről ehez nemcsak Cypruson és Krétán végzett kutató-munkájával járul hozzá, hanem tudományos munkáival, találmányaival is. LABOR DAY Az amerikai munkásszervezetek 1882-ben döntöttek úgy, hogy minden év szeptember első hétfőjét a Munka Napja ünnepének nyilvánítják. Labor Day ma már Amerika mindegyük államában törvényes ünnep. A külföldről Amerikába bevándoroltakat nagyon gyakran érte csalódás, mert abban a hiszemben érkeztek ide, hogy “Amerikában a pénz az utcán hever.” Rövidesen azt kellett tapasztalniuk, hogy ez a külföldön elterjedt hiedelem — tévedés. Nem kétséges, hogy jónéhányan vagyonosodtak meg Amerikában egy-egy jó ötlet révén, az igazi nagy vagyonok azonban becsületes, kemény és fáradtságos munka nyomán születtek. A világ egyetlen országában sem olyan magas az életszínvonal, mint az Egyesült Államokban, az amerikaiak azonban keményen megdolgoznak ezért. A legendás “arany Cadillac” — alapjában véve csak legenda. Az első bevándorlóktól kezdve keményen kellett dolgozniuk az ideérkező férfiaknak és nőknek, mert hiszen egy egész földrészt kellett benépesíteniük és egy egész földrészen kellett modern, civilizált és szabad életet teremteniük. Az amerikai polgárok álláspontja a munkával kapcsolatban egészen egyedülálló, az egész világon. Amerikában semmiféle becsületes munka sem szégyen. A vendéglői edénymosogatót éppen úgy megbecsülik, mint az egyetemi professzort. Az Egyesült Államokat a szó valóságos értelmében a munka tette naggyá. S éppen ezért, erre emlékezve, ünnepeljük és köszöntsük hát Labor Day alkalmával — a munkát! Igazi szenvedélyem azonban a “különlegesség”. Mint például Ördögh András jezsuita atya, aki Alaska hómezőin él esztendők óta és kutyafogatíal járja a plébániája területét. Vagy a másik pap: Kuthy Tamás, aki viszont az argentin végtelen füves pampákon gondozza az esendő lelkeket és “El Padre Hungaro” néven ismerik a környéken. Kuthy Tamást véletlenül én még Bécsből ismertem, mint fiatal, csinos, szakállas, barnacsuhás papot, aki nagy ügyességgel vezette autóját a belvárosi utcákon. Sohasem hittem volna, hogy a legszegényebb indián lakosság testi és lelki felkarolását tűzi ki élete céljául . . . A napokban szintén egy valódi különlegességet csíptem el; de nemcsak különleges, hanem mulatságos is, mindenekfelett pedig rendkívül jellemző az emigrációs viszonyokra. A várost, amelyről az alábbiakban szó lesz, nem nevezem meg, az olvasó a történet végén tudni fogja, hogy miért kellett elhallgatni. De a másik város Becs. E két város között telefonbeszélgetés zajlott le a minap. Az első három perc végén egy kellemes női hang kapcsolódott a vonalba: “Az első három perc mindjárt lejár” — mondotta az illető ország nyelvén. — “Ha nem akarnak tovább beszélni, bontom a kapcsolást!” A figyelmeztetésre az egyik hölgy ijedten válaszolta: — “Tovább beszélünk!” — majd magyarul, a szokásos pesti zsargonban hozzátette: “Te, ez a hülye még képes és szétkapcsol minket” . . . A magyar szónak hatalmas sikere támadt: az iménti kellemes női hang — a központ — szintén magyarra váltott át: “Á, Önök magyarok? — lepődött meg a kisasszony. “Tudják mit?, leállítom a számlálót, beszéljenek csak tovább, ameddig jólesik, én csak három percet számolok . . . Jó mulatóst!” Ezzel kilépett a vonalból. A történetnek még nincs vége. így nem is volna “különlegesség”, ilyen csoda már máshol is megesett, például tiz-tizenöt évvel ezelőtt egy másik nagy város postahivatalában, ahol az egyik nagylelkű magyar emigráns fiatalember felkarcolta a telefonfülke falára, hogy a telefonoskisasszony magyar és eredményesen lehet neki udvarolni . . . A telefonbeszélgetést követő napon a hölgyek egyike felhívta a központot, hogy köszönetét mondjon a kedves, ismeretlen telefonosnak. Azt hitte, mi sem lesz könnyebb, mint megtalálni, csak annyit kell mondania, hogy a “magyar kisasszonyt” keresi. Mily nagy volt azonban a megrökönyödése, amikor az elöljáró udvariasan megkérdezte: “De melyiket kérem? Mert nálunk több mint tiz magyar telefon-kezelőnő teljesit szolgálatot . . .” így válik ez a mulatságos kis történet is “különlegességgé” azáltal, hogy egy európai város, München vagy Páris, London vagy Brüsszel telefonközpontjában egyszerre tiz magyar lány is teljesit szolgálatot. A története ezzel a csattanóval már be lehet sorolni a gyűjtemény legszebb darabja közzé. GONDOLATOK A szépség csak külsőleges, mondják. Hát mit akarnak az emberek? Egy szép epehólyagot? sjc ;•« íj; A legtöbb férfi azt reméli, hogy túl van a sovány esztendőkön. A nők azt remélik, hogy még előttük vannak. * * * Csak akkor érdemes két lóra tenni, ha egyik Klamár Gyula lELLEir-IÉPEK ' ! Aprópénzes “Aprópénzre váltja a tehetségét!” — Nincs mit aprópénzre váltania. A tehetségét aprópénzben kapta, nem pedig bankóban. Elmélyedés “Kissé felszínes vagy, jobban el kellene méiyedned!” — “Hova a fenébe mélyedjek el, ha egyszer nincsen mélységem. Én Velencei-tó vagyok, nem pedig Káspi-tenger.” Egyéniség Egyénisége kimerült abban, hogy a “kijáraton” jött be és a “bejáraton” megy ki. Stilus Ka igaza van Buffonnak, miszerint “a stilus az ember”, akkor Dámon barátunk nem is létezik. Alacsony termetű kritikus Olyan kicsi, mint Gyulai Pál. De nem olyan nagy. Nyugati műveltségű Párisban járt az École abnormale-ba; az egyetemet pedig elvégezte Oebsfordban. Hires iró öregkori müve Szeniális. Kritikus álláspont Loben und loben lassen. Hallgató ajakkal . . . Ismert költőnk elhallgatott. Talán azon meggondolás alapján, hogy “hallgatni arany”. S igy netán összetévesztik — Arany Jánossal. Magyar nemes Nemirovics és Nemolvasovics Dancsenkó. Humorista Szellemi élcmunkás. Majdnem Csokonai ódát írhatna a “Vagányosság”-hoz. Kunszery Gyula ÖHAZAI SZINÉSZTÖRTÉNETEK L MÓL LEHET A TŐR? Prokofjev Rómeó és Julia című balettjében Rómeó szerepét táncoltam. Partnernőm Kun Zsuzsa volt. A kettős szerelmi halál megoldása a kriptában rendezőileg igen igényes, a zene minden taktusára történik valami, és igy mi táncosok különösen vigyáztunk arra, hogy kellékeink kéznél legyenek. A méreg, amelyet meg kellett innom, egy fiolában az öltözékemhez volt erősítve, a tőr pedig, mellyel néhány perccel később Julia öli meg magát a halott Rómeó láttán, oldalamon függött. Egy alkalommal ,amint heves sietséggel a kriptába érkeztem, a tőr mindjárt a bejáratnál a lépcső alján, kiesett. Nem volt időm felemelni, a zene ezt nem engedte, csak gyorsan megmérgezni magam, Julia mellett. Néhány pillanat múlva Kun Zsuzsa ébredt, és kétségbeesetten kereste, kutatta a tőrt a derekam körül. — Ne itt keresd, a lépcsőnél van. Zsuzsa repült a jelzett irányba, szerencsére megtalálta a tőrt, és a zenei végszóra “szivébe döfte.” — Sikerült? —kérdeztem, mint halott Rómeó. — Sikerült — felelte Julia. És boldogan hajtottuk örök álomra fejünket. HAVAS FERENC
