Bethlehemi Hiradó, 1970. január-június (48. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-11 / 24. szám
IS. oldal BETHLEHEM HÍRADÓ Thnrsdav. June 11. 1970 ,®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®® I “Emlékezetes tragédiák, § § kalandok, bűnügyek és szerelmek... § ®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®® A JÁTÉK "ÖRDÖGE" (Folytatás) Még mindig az olasz rendőrség fogságában ült azonban a per távollevő főszereplője, Berzeviczy György. Tiz hónapig tartott a kiadatási huzavona, de végül is a római legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy kiadják Ausztriának. Berzeviczy tárgyalása mindössze egy napig tartott. Berzeviczy tudta, hogy vesztett, igy hát nem tagadott. A bíróság kérdéseire bűnösnek vallotta magát, de egyetlen egy szót sem volt hajlandó társairól szólni. — Kivel játszott ön össze? Kik voltak a társai? — kérdezte az elnök. — Mélyen tisztelt törvényszék — mondta —, én már nem vagyok fiatal ember, bánom, amit tettem, de még inkább megbánnám, ha megmondanám, hogy kik voltak a társaim. Az elnök figyelmeztette a vádlottat, hogy a beismerés enyhítő körülménynek számit. Az akkor már hatvan éves “aranyifjú’’ eljátszott egy kis komédiát. Mutatta, hogy küszködik magával, könnyek gyűltek a szemébe. Végül kinyögte. — Többen voltak. — Hát legalább azt mondja meg, hogy hányán voltak beavatva? — Ezt megmondhatom. Összesen hárman . . . — Persze Guttmann, Lőwy és Menasse — csapott az asztalra az ügyész. A rendkívül elegáns, sötétkék ruhába öltözött vádlott finom ősz fejével szolidan bólintott és hozzátette: — Pontosan . . . Bizonyára jóval több cinkosa volt, de nem adta ki társait. A börtönőrök körében is vigyázott a társaság jó hírére. S a társaság nem volt hálátlan. Miután Berzeviczyt 1933. május 10-én az osztrák bíróság tizenöt hónapi börtönre és az ország területéről való kitiltásra Ítélte, beleszámítva ebbe a vizsgálati fogságban eltöltött több mint egy esztendőt is, titokban gyűjtést rendeztek számára. Berzeviczy 1933. julius 24-én Szabadult. Magyarországra toloncolták, ahol már várta az egykori bécsi barátok által neki adományozott nagyobb összeg. Ebből éldegélt Dunapentelén, ahol letelepedett. Hozzálátott, hogy megírja emlékiratait, amelyet három kötetre tervezett. Az első kötet: “Az én első hatvanöt életévem”, a második: “A játék ördöge”, a harmadik az “Ötezer asszony férfia.” Emlékiratainak azonban csak első kötete látott napvilágot, amelyet igy fejezett be: “Életem folyásának ellentétes áramaiban és örvényeiben, mindig kedvteléssel, sportörömmel úszkáltam. Lebuktam, de nem süllyedtem el, fenntartott önérzetem, önbizalmam. Most pár év óta a nagy viharok helyett itt, egy aranyos faluban, a Duna mellett sportolok a — szúnyogokkal, jó kedélyben, jó egészségben. (Holz berühren.) De ezen a csendes helyen is nagy izgalmakat élek át. Évek alatt, napi tiz órai munkával, vasszorgalommal kidolgoztam egy fogadási tervezetet a francia, angol, vagy belga lóversenyekre (csak ott érdemes nagyban fogadni). Be tudom bizonyítani, hegy egyforma téttel harminchárom százalék minimális előnyt tudok elérni. Kit ez érdekel, keressen fel Dunapentelén (Fejér megye). Nem fogja megbánni, bízzon hiúságomban.” Az ajánlat azonban nem keltette fel senki érdeklődését. S ki is szövetkezett volna ezek után Berzeviczy vei ? És egyébként is, az az érdeklődés, amelyet a bécsi kártyabotrány kiváltott, megfürdetve főhősét a felháborodással vegyes csodálat fényében, hamar kihunyt. Emlékiratainak második és harmadik kötete már meg sem jelent. Az első kötet hűvös fogadtatása arra késztette a kiadót, hogy a folytatást ne adja nyomdába. VÉGE. A GYUFÁK IRÁLY LEBUKÁSA V. Gusztáv svéd király letette a telefonkagylót. Csak néhány mondatot beszélt miniszterelnökével, aki Nizzában zavarta a szabadságát töltő svéd uralkodót. A király odaszólt komornyikjának: — Csomagoljanak! Azonnal indulunk!... A lakáj szemrebbenés nélkül fogadta a parancsot. Belül azonban reszketni kezdett. Évtizedek óta szolgálta már urát, de még talán sohasem látta ilyen felindultnak. A megrázó hir egy másik svédről érkezett — akit szintén királynak emlegettek. Néhány óra múlva már a világ valamennyi lapja első oldalán hirdette, a világ valamennyi rádióállomása bemondta: “Ivar Kreuger, a svéd gyufakirály Párisban agyonlőtte magát.” Ivar Kreugernak, a világ egyik leggazdagabb emberének holttestét 1932. március 12-én, szombaton délelőtt fél tizenegy tájban párisi lakásán fedezték feli. Mellette egy revolver és egy rövid, angol nyelvű búcsúlevél feküdt: “Amerikai orvosok azt tanácsolták, hogy vonuljak vissza minden üzleti tevékenységtől. A súlyos ipari válság magával rántott engem is. Ezért elhatároztam, hogy véget vetek életemnek. — Ivar Kreuger.” Kreuger holttestét a gyufakirály egyik igazgatója, Littorin találta meg. Az igazgatót, cégének más vezetőivel együtt Kreuger Stockholmból rendelte Párisba, ahová ő maga az Egyesült Államokból érkezett. Délelőtt tiz órakor a Hotel Rhone különtermében létfontosságú konferencián találkoztak volna. Azok a viharfelhők, amelyek a Kreugerkonszern felett tornyosultak, mindent elsöprő felhőszakadással fenyegettek. Igen, a gyufakirály vállalkozásait is megrázta a gazdasági világválság. S ha ő, akit száz és száz kapcsolat fűzött a nemzetközi pénzvilág legtekintélyesebb csoportjaihoz, öszszeomlik, egész sor országban újabb katasztrófa fenyegeti a gazdasági életet, mely még ki sem heverte az 1929 őszi newyorki “fekete csütörtököt”. Akkor a krachból ő — legalábbis igy tudta a világ — csodákcsodájára érintetlenül került ki. S mig a legerősebb tőkéscsoportok is megrendültek, Kreuger pozíciói tovább erősödtek. S ezzel együtt növekedett a legenda a 20-ik század páratlan pénzügyi zsenijéről, Kreuger mérnökről, tüneményes pályafutásáról .. . Ivar Kreuger, akinek hírneve, pénze és hatalma vetekedett Fordéval és Stinnesével, 1880. március 2-án született a svédországi Kalmárban. Családja Németországból, Wismar, Hanza városból vándorolt be Svédországba, s Kalmárban Ivar apja, Ernst Kreuger a konzul tisztét töltötte be. Fia a stockholmi technikai főiskolán tanult, s már tizenkilenc éves korában mérnöki oklevelet szerzett. Először az Egyesült Államokban próbált szerencsét. Telekügynök, majd egy chicagói cég mérnöke dél-amerikai hídépítéseknél. Néhány évi változatos és nem túlságosan sikeres pályafutás után hazatért Svédországba. Útban hazafelé, a havannai kikötőben egy utitársnőjét, aki a hajó korlátján keresztül a vízbe esett, kimentette a tengerből. Az Egyesült Államok kormánya ezért aranyéremmel tüntette ki. A francia kormány 1927-ben a francia gyufakölcsön lebonyolítása után a becsületrend nagykeresztjét adományozta neki. — Ezenkívül is számos kitüntetést tűzhetett ki ünnepi alkalmakkor a frakkjára. Svédországból — egy ismert londoni cég alkalmazottjaként — 1903-ban Dél-Afrikába vezetett útja, ahol különböző nagy építkezéseket irányított, majd mint önálló építési vállalkozó próbált szerencsét. Kudarcot vallott, s 1907-ben visszatért Svédországba. Ott és ekkor egyik barátjával, Paul Toll-lal Stockholmban Kreuger and Toll A. B. néven épitőcéget alapított. Ez lett később az egész konszern anyavállalatává és finanszírozójává. (Folytatjuk) I
