Bethlehemi Hiradó, 1970. január-június (48. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-11 / 24. szám
Thursday, June 11, 1970 BETHLEHEM HÍRADÓ O, oldal UTl JEGYZETEK: LÉGiKiPORT az árvízből 1K0RKEPEK HAHÓM VILÁGRÉSZBŐL autók megint; a buszmegállónál egy lány röpcédulákat osz-Süket. Süket a szerencsétlen. Nem hallotta, honnan is sejthette volna, hogy azzal i tógát, tiltakozás a vietnami a vacak kis zacskóval micsoda zajt csapott. 2. San Francisko. Állunk a Market Street sarkán, az őrült kavargásban. Botladoznak az emberek a sínek közt. Megrohanják a villamost. A gyalogosok és a torlódó autók kerülgetik egymást. Az alkonyaiban ezer színben vilióznak a reklámtáblák fényei. Az áruház bejáratánál tömeg, égy lány áll az emelvényen, mikrofonba kiabálja: ingyen golyóstoll, a század szenzációja. Mutatja, magyarázza a toll utolérhetetlen tulajdonságait, százan, ezren lesik, még mindig csak magyarázza, de nem osztogatja. Plakátok, színek, hangok milliárd ja harsogja: ezt az italt idd, ezt a süteményt edd, ezt az inget viseld. Valahonnan nyers hal vagy rák illata tör ránk, kinaiak, japánok loholnak üzleteik után, a mulatságosan ósdi drótkötél-villamos, a cable car csikorogva fordul a korongján, ez is csak turistaattrakció, a város egyik szimbóluma. Hippik caplatnak mezítláb a porban, elegáns hölgyek turkálnak az üzletek áruhegyeiben, a vendéglő cégtáblája félmeztelen pincérnőket igér, a konkurencia egészen mezteleneket, bodoritott hajú, fekete bőrzekét néger fiatalok hirdetik, hogy csak a fekete a szép, kopaszra nyírt ifjú buddhista lámák egy szál fehér lepelben dobolják dalolják a Krisnadalt, és autók és autók és háború ellen; egy angyali arcú diáklánytól egyetemi újságot veszünk, később látjuk csak, hogy a lap a szabad szerelmet követeli és tömény pornográfia: egy üzletből zene szól a rádió híreket mond: rablógyilkosság .. . újabb csapatmozdulatok . . . repülünk a Holdba. . . És a forgatag kellős közepén, a villamossínek közt, a felszedett köveken bukdácsolva, imbolyogva egy szikár néger öregasszony éneklő, üvöltő hangon szórja bibliai átkait erre a világra, mely megérett a pusztulásra, a tüzhalálra, a tengerár Ítéletére. Dülöngél, ordit, prófétai dühvei hirdeti a véget — és körülötte mindenki rohan, rá sem pillantanak. Örült? Részeg? Másnap, ugyanabban az esti órában megint arra jártunk. Ugyanaz a kavargás, de permetező esőben. S a néger asszony ugyanott imbolygóit akkor is, ugyanúgy hirdette az utolsó Ítéletet. Ez részeg nem lehet. Csak őrült. Őrült? 3. Delhiben meglátogattuk a fehér-vörös-arany fényben pompázó Birla templomot. A nyitott tornácon tükrök sora. Csodálkozva f o r d u ltunk hindu vezetőinkhöz. Tükrök, templomban ? Még sose láttunk ilyet. Ő kissé meghajolt és úgy válaszolt: — A mi hitünk szerint az a helyes: ha másról Ítélkezni akarsz, nézz a tükörbe előbb. Nemes László 1. Syneyből kirándultunk a Warragamba vizi erőműhöz. Az autóbuszban, a sok fiatal közt volt egy magányos öregasszony. Érdeklődve figyelte a tájat, tanulmányozta a társas kirándulás prospektusát. Elérzékenyült tisztelettel néztem: a tudásszomj még ifjaknál is megbecsülendő, és lám ő idős kora ellenére vállalkozott a tikkasztó hőségben erre a fárasztó útra. Megérkeztünk az erőműhöz. Leszállás. A néni botjára támaszkodva igyekezett az ajtó felé. Éh a lépcsőnői a kezemet nyújtottam ő kedvesen elmosolyodott, megköszönte a segítséget. Aztán kissé lihegve bicegett a csoport után. A duzzasztó gát mellett nagy előadóterembe tereltek minket. Egy fiatalasszony magyarázta az erőmű szerkezetét, az építkezés történetét. Hosszú pálcával mutogatta a falon függő ábrák részleteit. Majd filmvetítés következett. Az építkezés egyes fázisai. Mit jelent Sydneynek és környékének ez a viz. Tonnák, megawattok, ennyi és ennyi mérföld csővezeték . . . adatok, adatok ... De alig lehet érteni, mert a néni celofánzacskóból sültkrumplit eszik . . . millió köbméter földet mozgattak meg ... — de a számot sem lehet hallani, csak a zacskó és a roseibni ropogását. Már senki sem figyeli a kisérőszöveget csak a harsány ropogást. Bájos idegenvezetőnk egyre zavartanban mondja a magáét, idegesen ő is csak a csörgő, ropogó öregasszonyra néz. Itt is, ott is mozgolódás, kuncogás, most már mindenki érdeklődését ez a kíméletlen róseibnievés köti le. Csak a film pereg érzéketlenül, majd annak is vége lesz a néni diadalmas csörömpöléssel belegyömöszöli a zacskót a táskájába. Valaki megkérdezi: ízlett? De az idős hölgy válaszra sem méltatja. Botjára támaszkodva indul kifelé. Mindenki csendes utálkozással fordul el tőle. A busz lépcsőjénél véletlenül megint I egymás mellé kerültünk. Gyorsan másfelé néztem. De más sem nyújtotta a kezét. Kapaszkodjon egyedül. 'Ez a tapintatlan, önző ... ez a kíméletlen ... ez a dög . . . Hallottam az erőlködő libegősét is. De már ültem a helyemen. ő meg kimerültén huppant az előttem lévő ülésre. Akkor vettem észre a fülében a hallókészüléket. NEVESSÜNK Két barátnő beszélget a kis presszóban. , — És mondd, szivecském, hogyan ismerkedtél meg a második férjeddel? — Tudod, Elsa, az úgy történt, hogy én sétáltam az első férjemmel, ő arra jött a sportkocsijával és elütötte á férjemet . . . * *• * A skót hazajött a városi parkból, ahol a legkisebb gyermekét levegőztette. Alig lép be a szobába, Kay, a felesége rémülten felkiált: — Az istenért, James, hiszen ez nem a mi gyerme-Jafes nyugtatja az aszszonyt: — Jó, jó, Kay, ne idegeskedj ! Nézd meg inkább ezt a remek gyerekkocsit! Hiszen sokkal kiválóbb, mint a mi régink volt . . . * * * A hires filmcsillag fáradtnak, levertnek érzi magát és felkeresi a iegismértebb New York-i orvosprofesszort. — Levetkőzzem, professzor ur? Mire a professzor felnéz jegyzeteiből: — Felesleges, művésznő. Tegnap moziban voltam és láttam önt a legújabb filmjében . . . künk! PÁRTOLJA HIRDETŐINKET GONDOLATOK I HARCOS TISZA FELETT A Tisza most nem kanyarog. Igazi medrét csak a parti fasorok fáinak vízből kiálló koronái jelzik, s a Szegedparti viklandhiázak haragosa sárga vízben pirosló tetői. Haragos a Tisza . . . Az öreg uszályt is — amelyet pedig valamilyen parti cövekhez láncoltak — körülöleli most a víz, s mintha tenger közepén állva várná ió sorsát. Haragos a Tisza, s ezenyi ember, gép nyüzsög partjain, fékezni a folyam pusztitó szándékát. Homokzsáksorok a gátak tetején, fénylő fóliaesikok a viz felöli oldalon, s innen a kétszáz méternyi repülőgépzugásos magasból lekörözzük és lessük az egyik lefolytott buzgárt. Valamiféle római erőditményhez hasonló geometrikus kő- és földépitkezéssel ölelték körül a gát innenső odaián orvul feltörő, alattomos vizet. Érdekes és szép látvány len-és viz igy egymás mellett, fur~csa látvány. Lám, a természet mélyebben rejtező tüzet legyőzte az ember, de mi lesz a vízzel? Nem tudjuk —- mondja Újvári György, a pilóta. Fura dolog ez a természet. Nézzék csak. ott Jászberény felé meg öntözik a földet a kiszáradás ellen . . . Repülünk Tiszafüred felé, ahol most tetőzik az ár. De , előbb még az alpári síkság: j tengerét kerülgetjük, birják-emajd a gátak, hogy csak ekkora maradjon ez a tenger?' Vezseny község is üres, emberek a gáton. Faluszéli házak a. vízben. Szolnok parti házsorai mintha védenék a várost, itt helyére szorítva a meder, Szolnok után azonban fénylő erdei ut felette repülünk, a két fasor helyett vízből kinövő bokorsor csak a sok fa korona. ne ha nem tudnánk, milyen keserves munkával hárították el a vizet. Pilótánk — Újvári György, a vízügyi repülőszolgálat alkalmazottja kitűnő kalauz is, magyarázza, hogy Nagytelek és Szeged között 580 ezer homokzsákot kellett eddig felállítani partvédelemre. De hol van a part? A Tisza vonala most nem “vonal” terebélyes hatalmas tavak sorozata. S a tavak szélén községek állnak, a viz mosta szélső házak tövében mindenütt emberek, embersorok láncban adogatják egymásnak a nagy kődarabokat, tömött zsákokat, amelyeket a gát menti utakon egymást követő katonai autók hoznak. Majdhogynem a templomtornyot érintjük a magasból négyszemélyes gépünk szárnyával, madarak röppennek a zúgástól, s a község teljesen kihalt. A vegyesbolt, a cukrászda rolója lehúzva a főtéren, vakon néznek az utcákra a kis házak csukott ablakai. Csak egy kerékpárost látni, ahogy igyekszik a gát felé. Kerekei vizet spritcelnek. Tán élelmet visz hatalmas háti z sákj ában. Magyarcsaládnál a hidroglóbus fénye villan szemünkbe, viliből ágaskodó facsoport mellett halászcsónak lebeg. Fölé szál lünk — ember is van benne. Varsáját veti éppen a zavarossárga lébe és a pilóta azt mondja: az élet azért nem állhat meg itt sem ... A távolban a földgázmező tartályai, csövei mellett ég a sok méteres földgázfáklya, érezni szinte melegét a magasban is. Tűz — Az ott Kisköre — mutat a pilóta a bal parti óriás mé— I lyedésre, amelyből szivattyucsősorck ágaskodnak a viz fe~ ! lé a félig kész üzemépületek: közül. Gyönyörű étterem és 1 és ABC-áruház lesz a nagy modem építmény. Nem adok: ' rá tiz évet, város lesz a vizlép’ cső mentén ... Honnan tudja innen fent-' ről — kérdezem a pilótát —•, hogy mi lesz az a modern épület. — Lentről tudom — mond" ja. — Jártam ott. De nézzék csak, az ott az Eger patak . . .. Nézzük, de nem látunk csak. egy hidat vízből kiállva, eleje-vége is vízben. S a karcagi: vasútvonalnál már csaknem a. fénylő sínekig ér a sárga víz. Poroszló felé fordulunk — valódi hadsereg van alattunk. Katonák, jármüvek, gépek, vaslemezek. Itt tetőzik most a Tisza, drága acéllemezekkel, technikával szállnak szembe» vele. Ha csendesül itt a vész, ez a hadsereg lejjebb vonul majd Szeged felé: hiszen olyan ez a folyó most végig, mintha kiemelkedne a nagy Alföldből. — Nemcsak “mintha” — mondja a pilóta.- Tényleg magasabban folyik a gátak között a viz, mint a földek szintje. Valóban jóval magasabbban, nem optikai csalódás ez — sí beáll a kis repülőgép a Tisza vonalába, hogy jobban lássuk, mire képes a természet és mire képes az ember . . . Igaz, ez; a csata még nem dőlt el . . . Gépünk lassan elfordul a Tiszától Budapest felé. Csendes és szép zöIdelő alföldi táj. Ott a folyónál 40 ezren védik a földjét . . . Horváth Mihály ('
