Bethlehemi Hiradó, 1970. január-június (48. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-07 / 19. szám
Thursday. May 7, 1970 BETHLEHEMI HÍRADÓ It! a műanyagból készült szőimebunda NEW YORK. — Azok a férjek, akik arról igyekeznek meggyőzni igényes feleségüket, hogy a műanyagból készült “szőrmebunda” semmivel sem alábbvaló az igazinál: igen hatékony segítségre számíthatnak már a legközelebbi jövőben. A Levineféle new yorki nagy hirdetési ügynökség most készíti elő a Timme & Son szőrmeutánzatokat készítő gyár megbízásából azt a hatalmas-arányú hirdetési kampányt, amelynek utján arról kívánja meggyőzni a közönséget, hogy már csak az állatok iránti szolidaritásból, a nemes fajták kipusztulásának megakadályozása céljából is emberi kötelesség igazi szőrme helyett a Timme-féle műszőrme vásárlása. A husszura tervezett hirdetési hadjárat első fázisa az idei nyáron kezdődik, amikoris a lapokban a következő szövegű hirdetés fog megjelenni: “Tudja-e a hires moziszinésznő, aki mostanában 10 tigris szőrméjéből készült maxi-bundát vásárolt magának, hogy a világon már mindössze "590 tigris van életben?” Az igazi-szőrmeipar képviselői, akik amugyis érzik a gazdasági visszaesés súlyát, természetesen felháborodot tan tiltakoznak. — Felelőtlen hirdetési kampány — jelentette ki Alfred Cohen, a szőrmekereskedők országos szövetségének elnöke — nyilvánvalóan egyfajta produktum népszerűsítése érdekében s figyelmen kívül hagyva azt, hogy másoknak viszont súlyos károkat okoz. Ami azonban még fontosabb: a hirdetések egyes állításai egyszerűen nem felelnek meg az igazságnak. Annyi kétségtelen, hogy Timme és a hirdetési ügynökség jelentősen kevesebbre becsüli a világ tigriseinek létszámát, mint a kormánynak a vadfajták körülményeit, számát, kipusztulási veszélyét figyelő szekemberei. Timme szerint azonban az adatai megbízhatók, azokat az Állatbarátok körétől s más természetvédő szervezetektől kapta. De az amerikai belügyminisztérium “Veszélyeztetett Ál latfaj ták”-ra ügyelő főosztálya szerint egyedül Indiában legalább kétezer tigris van, de még sokkal valószínűbb, hogy négyezer. A főosztály listát készít a veszélyeztetett állatfajtákról, hogy egy az elmúlt esztendőben a kongresszus által hozott törvénynek eleget téve védő-intézkedéseket léptessen életbe amerikai vadállatfajták kipusztitásának megakadályozására. A lista nem túlságosan kedvező a müszorme-gyárosok számára. — Egyelőre nincs okunk és alapunk arra, hogy tilalom alá helyezzük az állati szőrmékkel való kereskedést és azok feldolgozását — mondja Harry Goodwin, az Office of Endangered Species főnöke — a tény az, hogy vadászatuk és szőrméjük feldolgozása törvényes, tehát megengedett. A Timme-féle hirdetési kampány által megnevezett állatok: a leopárd, fóka és tigris közül valószínűleg csak a leopárd kerül rá rövidesen a hivatalnak a kipusztuló emlős-állatokról készített listájára. Timme 250-ezer dollár értékben vásárol helyet hirdetései számára a szakmai magazinokban, azonkívül a Lifeban és a Vogue-ban. A hirdetések varázsa részben abban rejlik, hogy az állatokkal szemben elkövetett kegyet lenkedésekre hivja fel a figyelmet. Egyik hirdetése például egy kis fóka-baby agyonverését ábrázolja. Kinek lesz szive ezek után fókabőr bundát huzni magára? Dehát túl ezen, kétségtelen, hogy a műszőrme-bundának van egynémely előnye. A legfontosabb ezek között, hogy sokkal olcsóbb, mint az igazi, nincs szüksé gondos téli raktározásra és a jó produktum megtévesztően igazinak látszik. Hátrányai is vannak azonban. Olykor gyűrött szvetterre emlékeztet. S ha valaki közelről veszi szemügyre, akkor az igazival való öszszetévesztésröl már szó sem lehet. Műanyag-szálakból készül, tehát sokkal szárazabb tapintású, mint az igazi szőrme. Minthogy hiányoznak belőle a természetes állati olajok, érintése olyan, mint amikor műanyag-szőnyegen huzza végig ujját az ember. Timme szerint azonban ezek a hátrányok nem jelentősek és az állatokkal rokonszenvező jóságos emberi szív végülis kizárólag műszőrme-bundákért fog dolgozni. A Timmevállalat elnöke annyira bízik a döntő sikerben, hogy az idén piacra hozza a műanyagból készült (és az igazira megtévesztőn hasonlító) minkbundát is. A vállalati elnök, saját állítása szerint, a feleségét is megajándékozza egy ilyen mű-mink bundával. Hadd akassza be a szekrényébe. Az igazi mellé. 7. oldal WASHINGTONI RIPORT Washingtonban nem ajánlatos este még 100 lépést sem gyalog megtenni, mert a magányos járókelőt igen gyakran kirabolják. Washingtonban minden héten rablótámadást intéznek valamelyik bank ellen. 12 rendőr sem tudja garantálni a Gallaudet College, a 3üketnémák tanitóintézete tanulóinak biztonságát, mert a környékbeli bűnözök előszeretettel támadják meg a süketnémákat, akik nem hallják a feléjük lopakodó rablót és nem tudnak kiabálni, ha megtámadják őket. Sem a törvényhozási módosítások, sem az anyagi segítség nem tartóztathatja fel a bűnözés növekvő hullámát. Oka ugyanis nem a rendőrség tehetlensége, még kevésbé a pénz hiánya. Forrása kétségkívül az Egyesült Államok Legfelső Bíróságának álláspontjában és az általa diktált törvényekben keresendő. Az ultraliberális Warren-biróság korábban elfogadott határozatai értelmében a törvény minden lehetséges módon védi a bűnözőket a rendőrség alkotmányellenes tevékenységével, brutális, primitiv és antidemokratikus módsz ereivel szemben. A Warren-biróság egyik legfontosabb határozatának neve “Miranda határozat”, egy bűnöző nevéről, akit “formai hibák” miatt szabadon bocsátottak. A határozat szerint semmiféle vallomás, amit a rendőrség szerzett — még ha a bűnöző alá is irta — nem ismerhető el hivatalosan a tárgyalás folyamán, ha a bűnöző kihallgatásánál nem volt jelen az ügyvédje és ha nem figyelmeztették előre, hogy ha vallomást ir alá, ezt a tárgyaláson ellene használhatják fel. A Warren-biróság másik fontos határozata szerint, ha a rendőrség megállít egy gépkocsit gyorshajtásért és felfedez benne egymillió lopott dollárt, a rendőröknek a tolvajt azonnal el kell engedniük. Ellenkező esetben ugyanis az autó átkutatásával megbocsáthatatlan bűnt követnek el: előzetes bírósági engedély nélküli kutatást. A “bail act” nevű rendelkezés szerint minden bűnözőt, a gyilkos kivételével, egészen a tárgyalás napjáig szabadlábra kell helyezni, miután a rendőrségi kartotékba bevezették. Ennek következménye természetesen az, hogy jelenleg — amikor a perek a végtlenségig húzódnak — Washingtonban több gengszter "sétál szabadlábon, mint ahány a rács mögött ül. Az ideiglenesen szabadlábra helyezett bűnözők több mint 50 százaléka letartóztatása napjától a tárgyalás napjáig legalább egy újabb bűncselekményt követ el, többnyire ugyanolyat, mint amilyenért a tárgyalást várja. A tettesek gyakran teljesen büntetlenül ússzak meg bűncselekményeiket, mint például az a két gazember, aki egy v<ashingtoni bankból 10,000 dollárt lopott. Néhány nappal a letartóztatás után a bűnözőket szabadlábra helyezték, mert megbánást tanúsítottak és nem szerepeltek a bűnözők nyilvántartásában. A bűntények száma jelentősen kisebb, ha a kockázat nagyon nagy — ezt bizonyítja, hogy fegyveres bankrablások átlag hetenkét egyszer fordulnak eiő, postahivatalok elleni fegyveres rablótámadások viszont csak évente egyszer. Ismeretes ugyanis, hogy postahivatal elleni fegyveres rablótámadásért 25 évi börtönt is kiszabhatnak, és a bűnözőt nem helyezik szabadlábra letartóztatásától a tárgyalásig. Ez minden postahivatalban falragaszon olvasható, és a bűnözők, úgy látszik, tudnak olvasni. Úgy tűnik, azok, akik harcolni akarnak a bűnözés ellen, két lehetőség közül választhatnak. Az első, amelynek hívei főleg a demokrata párti törvényhozók és politikusok, például Humphrey és Muskie: a bűnözés megtámadása forrásainál. Ha megtámadjuk a szegénységet és a tulatlanságot — mondják e módszer hívei — egyszersmind a bűnözés gyökereit is eltávolítjuk. Mivel a társadalom megfosztja a szegényeket jogaiktól, nemcsak méltó keresettel tartozik nekik, hanem anyagi kártérítéssel is a múlt bűneiért. A demokraták által javasolt hosszutávu megoldással szemben a republikánusok gyorsabb hatásokra számitó tervet dolgoztak ki, s Nixon is efelé hajlik. Nixon elnök véleménye szerint a bűnözés fő forrása egyáltalán nem a nyomor. Ennek bizonyítására a Washingtonra vonatkozó statisztikát idézi, amely szerint a nagy bűntények elkövetői korántsem a szegények. Az Egyesült Államok fővárosában a bűntények 05 százalékát a narkomániások követik el akiknek naponta 50—150 dollárra van szükségük kábítószer — hasis» LSD, vagy marihuana — vásárlására. A bűnözők további 15 százaléka ugyancsak jómódú emberek közül kerül ki. A szegénység csak a bűntények 20 százalékának közvetlen indítéka. Nixon célja tehát azonnali cselekvés azokon a területeken, ahol a bűntényeket elkövetik. Nixon — nem lépvej ki a Legfelső Bíróság által hozott rendelkezések keretedből — el akarja érni, hogy a bűnözés egyszerűen kevésbé! legyen kifizetődő. Fokozni j akarja a harcot a kábítószerfogyasztás ellen, a rendőrség rendelkezésére bocsátja a Szövetségi költségvetés egy : részét, jegyzékbe véteti a tűzfegyvereket. Ezeket a terveket jelentette be fél évvel ezelőtt. A terveket azonban a kongresszusnak még jóvá kell hagyniá, 3 a kongresszus egyáltalán Újén* siet ezzel. Steve Long <g) Km* FmIotm Syndici«. Uc.. 1970. World r«*rvrd “Azt hiszem ideje, hogy felkeljünk — a kisbaba végre abbahagyta a sirást és elaludt". . .”
