Bethlehemi Hiradó, 1969. január-június (47. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-06 / 10. szám
12. OLDAL BETHLEHEM! HÍRADÓ Thursday, March 6, 1969 LÉDERERNÉ FOLYTATÁS Bizonyos idő múlva a vádlott asszony a másnap megtörténendő dollárbecserélés hamis ürügye alatt a sértettet ott marasztalta hálásra, amibe az belegyezett, és a vádlott asszony által az ebédlői sezlonon neki készített fekhelyen elaludt. Ez idő alatt Lédererék szintén lefekvést színlelve, a szomszéd szobába vonultak. A vádlott asszony azonban valósággal a konyhába ment, férje pedig kellő időben — bizonyára akkor, amidőn a sértett elalvásáról meggyőződött — kiment töltött fegyveréért, azzal bement az alvó Kodelka Ferenchez, agyonlőtte, és fejét — nern tudni ki által oda tett vödörbe tette. Majd szólt nejének, a vádlott asszonynak, ak bejött, és az agyonlőttnek a fejét, hogy a padlóra ne vérezzen, ruhába csavarták, lepedőben kivitték a konyhába, ahol a férfi a hulla darabokra vágását a neje által kézre adott bárddal, késsel elvégezte, miközben a vádlott asszony lugköves vízzel az ebédlő parkettjét felmosta — hogy a vér-, piszoknyomokat eltüntesse. A feldarabolt és részben megnyuzott hulla széttagolásában a vádlott asszony részt nem vett, de annak eltüntetésében, a pénz és az értékek elhelyezésében kifejtette azt a tevékenységét, amelyet a kir. Ítélőtáblái Ítélet részletesen megállapít.” Kinek az agyában született hát meg végül is a gyilkosság ötlete? Lédererné fejében? Lehet ... de nem biztos. Az viszont igen, hogy Léderer Gusztáv ugyanolyan hidegvérrel készült fel erre a gyilkosságra, mint néhány évvel előbb a tömeggyilkosságokra . . . Léderert a katonai bíróság, persze, halálra Ítélte — nem kell az ilyen élő tanú, aki esetleg, saját bűneit mentendő, kitálal! Léderert kivégezték, és csak ezután tárgyalták a felesége ügyét. Lédererné ügyében a törvényszéki tárgyalás utolsó napján egy érdekes epizód történt. Lédererné egy kis papírdarabot mutatott fel a tárgyalást vezető bírónak. A cédulán mindössze ennyi állt németül: “Schweige!” — Hallgass! Lédererné állítása szerint ezt a levelet a fogház cellájának ajtaján dugták be neki. Találgatások indultak a hallgatók körében arranézve, vajon ki juttathatta be ezt a cédulát és miért? A legvalószínűbb feltevés az volt, hogy a már kivégzett Léderer Gusztáv egykori tiszttársai próbálták menteni a menthetőt és hallgatásra bírni az asszonyt, főleg férjének múltbeli cselekedeteit illetően. Egyébként Lédererné nem magától adta át a törvényszéki elnöknek azt a cédulát, hanem éppen az elnök felszólítására, miután a fegyőr a motozásnál megtalálta nála a levelet, jelentette, és a dolog a bíróság tudomására jutott. Egyébként Léderemét a cédulától függetlenül elsőfokon halálra ítélték. Aztán az ügy a budapesti ítélőtábla elé került, ahol ismét nagy érdeklődés mellett folytatták le az eljárást, és itt Lédererné újra csak megváltoztatta a vallomását, ahányszor meghallgatták, annyiszor és annyiféleképpen mondta el a gyilkosság körülményeit. Mindent a férjére próbált hárítani. Itt — zárt tárgyaláson — ismertették a katonai törvényszék tárgyalási anyagát, amiből viszont — mint ezt olvashattuk — az derült ki, hogy Léderer a feleségét okolta. Az ítélőtáblái tárgyalás utolsó napján, Lédererné felállt, és az utolsó szó jogán engedélyt kért, hogy most már véglegesen “a valóságnak megfelelően” mondja el a bűncselekmény történetét. És ő újra elmondott egy változatot. Aztán befejezésül ennyit mondott: — Amikor néhai tisztférjemmel arról beszélgettünk, hogy mi lehet ennek a következménye, arra a megállapításra jutottunk, hogy bennünket semmiképpen sem gyanúsíthatnak, hiszen a férjem Károly csapatkeresztes tiszt, akinek a tiszti bojtjához nern férhet semmi kétség . . . A Tábla életfogytiglani fegyházra változtatta a törvényszék halálos Ítéletét. Léderer Sándort, a fivért, felmentették. A Tábla — dr. Kállay Miklós tanácselnök vezetésével — azzal indokolta az ítélet megváltoztatását, hogy Léderer Gusztávné az utolsó szó jogán beismerő vallomást tett, és ezt őszinte megbánásnak fogadja el . . . Azután még egy “nyomós” indoka volt ennek az Ítéletnek, amelyet a Tábla igy fogalmazott mg: “Nem látja a Tábla bebizonyítva azt, hogy Léderemé részt vett volna Kodelka Ferenc meggyilkolásában és hullájának feldarabolásában. Merültek fel ugyan adatok arra, hogy ő is részt vett a trancsirozásban, és erre utal a hadbirósági tárgyalás is, de a hadbirósági tárgyaláson és az Ítéletben történt megállapítások a Táblára nézve nem kötelezőek.” Lédererné az Ítélet elhangzása után a bírói pulpitus felé fordult és igy szólt: — Elnök ur! Nincs elég szavam ahhoz, hogy megköszönjem az én biráimnak ezt az ítéletet, hogy megköszönjem azt, hogy önök engem megmentettek a haláltól. Lédererné rossz helyre intézte köszönetét. Hiszen a Tábla a valóságban csak kimondta azt, amit másutt már elhatároztak a hallgatás dijaként . . . Eltelt néhány hónap. A szenzációs bünperről megfeledkeztek az emberek, és a legtöbben elfeledkeztek arról is, milyen szenynyest tárt fel ez a bünügy. Táncdallal “ütötték el” azt a kimondatlan vádat, amely a Léderer-ügy kapcsán a rendszer ellen elhangzott . . . Lédererné egyébként 15 év után, jó magaviseletéért, szabadult a fegyházból. A gyilkosság óta eltelt 38 év. 1964-ben Léderer Gusztávnét még ott lehetett látni a körúti vásárcsarnokban, amint perecet árul. Töpörödött asszony lett belőle, akivel e könyv szerzői megpróbálták feleleveníteni a nagy bünügy néhány részletét, ám ő nem volt hajlandó megszólalni. Mindössze ennyit mondott: — Letöltöttem a büntetésemet, hagyjanak békén! Végeredményben igaza volt — mit is akarhatnánk újabbat tőle, 38 év múltán? (VÉGE.) FÉNYKÉP HELYETT RÖNTGENKÉP 1955. október 4-én, a reggeli órákban a pesti Duna-parton sétálgató emberek a rakpart legalsó, vizzel borított fokán egy női combot találtak. — 1956. május 3-án a Fővárosi Bíróság gyilkosság, rablás, lopás és egyéb büntettek elkövetése miatt halálra ítélte Erdei Lajos többszörösen büntetett előéletű szabómestert. Az Ítéletet a fellebbezés és a kegyelmi kérvény elutasítása után. végrehajtották. A két esemény között eltelt hét hónap; sok nyomozó és rendőr használta fel ezen idő alatt a kriminalisstika, az orvostudomány, a vegyészet és a műszaki szakterületek tudományos módszereit, hogy fényt derítsen egy különös kegyetlenséggel elkövetett bűntettre. A nyomozás sokáig kizárólag a Duna által kivetett testrészekre támaszkodhatott. Budapestnél egy combot, néhány nap múlva Bajánál egy női törzs hasi részét találták meg. Amíg csak a combról tudtak, fennállt az a lehetőség, hogy kórházi műtét vagy anatómiai boncolás során amputált testrész került valamilyen uton-módcn a Dunába. De a törzsrész eloszlatott minden kétséget: bűncselekmény történt. Szinte egyidőben, de két helyen kezdődött meg a szakmai tanácskozás. A főkappitányság hivatali szobájában összegyűltek a nyomozást vezető kriminalisták, hogy — hoszszu szakmai tapasztalataik alapján — tisztázzák a bűntettel kapcsolatos feltevéseiket, és meghatározzák a szükséges intézkedéseket. Néhány száz méterrel távolabb, az egyik tudományos intézet mennyezetig csempézett laboratóriumában szakértők vizsgálták a kifogott részeket. — A két testrész egyazon személytől származik — foglalta össze megállapításait az igazságügyi orvosszakértő. — Az áldozat kb. 160—163 cm magas, jól táplált, kövérkés termetű nő volt. Hajszíne barna vagy gesztenyebarna lehetett, életkora 30—50 év közé tehető. A testrészek állapota — a hosszabb “fürdő” hatását leszámítva — arra utal, hogy az elhalt rendszeren ápolta testét. A testet éles vágóeszközzel, feltehetően éles, erős pengéjű késsel darabolták fel. A vastagabb csontokat fűrésszel vágták át. (Folytatjuk.)
