Bethlehemi Hiradó, 1968. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
1968-07-25 / 30. szám
2. OLDAL BETHLEHEM! HÍRADÓ Thursday. July 25, 1968 MEGHALT A VILÁG MÁSODIK LEGGAZDAGABB EMBERE, KINEK HARMONIKÁZÓ ELEFÁNTJA VOLT LONDON, Anglia — A Gaekwar of Baroda, egy indiai maharadzsa, akit a világ második leggazdagabb emberének neveztek, pénteken meghalt egy londoni klinikán, hosszú betegség után. A halálakor 60 éves gaekwar (annyit jelent, hogy a tehenek védelemzője) valóban fényes, sőt kápráztató életet élt. Három palotája volt, két felesége, 80 külömböző «utója, kincstára tele volt pénzzel és mesés értékű ékszerekkel, a versenylovak tucatjaival rendelkezett és mindenkor a szép nők serege vette körül. A gakwar igazi keleti pompával uralkodott India egy nyugati államának, Bárodénak 3 millió lakosa felett. Ebben az államban a tehén szent állat. Gazdagságban csak a íszomzéd'a, Hayderabad néhai mizámja múlta felül. Három palotájának egyike körül egy elefánt csordát tartott, ezek egyikét idomitása alatt megtanították, hogy harmonikán játszók. Igen kedvelte a társaságot, a bárhová ment, bőkezűen szórakoztatta barátait és ismerőseit. Hatal anas, pezsgővel telt ládák és szépasszonyok serege sohasem volt távol, ha a zömök, kövérkés gaekwar a városban volt, lett légyen a New Yorkiban, Londonban, Parisban, vagy Dél Franciaországban. Fiatalkorában aktiv tenisz és golf játékos volt, egy Ízben 3000 mérföldet utazott, csak azért, hogy Ceylonban résztvegyen egy golfversenyen és . . . vesztett. Tábornok volt az indiai hadseregben és 1948-ban lett Baroda állam feje, Felelős kormányzatot Ígért, da már néhány hónappal később a ■törvényhozó testület megvádolta azzal, hogy könnyen kezeli a közpénzt és elhanyagolja kötelességeit. A gaekwar azonban továbbra is hivatalban maradt a függetlenné vált Indiában és jövedelme továbbra is heti 100,000 dollár maradt. Uralkodása alatt rendeletet hozott, hogy királyságában a férfiaknak csak 1 feleségük lehet, azután nyomban megszegte a maga által hozott törvényt és feleségül vette a második maharanát, Sita Devi-t. Első feleségétől 8 gyermeke van, a másodiktól 1 gyermeke. Második felesége Párásban él. Mikor először nősült 1939- ben a gaekwar szinezüstből gyártatott fegyvereket, hogy azokkal adják le az üdvlövésetket. Ez volt az az év, melyben 224 millió dollárt örökölt a nagyapjától. Második felesége még túltett a gaekwar különcségein. Harminc dolláros Havana sziLondonba repült, hogy onnan íelhivjon egy new yorki telefonszámot, melyet New Yonk-Piknik Lindenben A Lindeni Első Magyar Kereskasztal Társaság augusztus 4-én, vasárnap tartja szokásos nagy nyári piknikjét, saját helyiségében és e'kácfás kertjében (431 'Maple Ave., Linden, N.J.) amelyre lapunk utján is szeretettel meghívnak mindenkit. Délre már finom magyarosizü ebéd és kitűnő hűsítő italok várják a vendégeket. A Szivárvány zenekara fog muzsikálni. Jó társaság, magyaros hangulat, kellemes időtöltés lesz az osztályrésze annak, akii elmegy erre a piknikre. A liiídeniek mindig igaz barátsággal, testvéri szeretettel várják és na>gyrábecsülik a magyarságot, magyar lapjaink utján soha el nem műben nem tudott megkapni, mert a hivott mindig mással beszélt. A gaekwart 1953-ban megbuktatták és utódja a maharadzsa székében, a legidősebb fia lett, Sateh Singhk herceg. Elvesztette palotáit és ékszereit és vagyona leolvadt 25 millió dollárra, az indiai kormány pedig élethossziglani évi 10,000 dollár nyugdijat adott neki. 25 millió dollárjával a; bankban, a gyaekwar kijelentette, hogy szép életet élt és nem bánja, hogy most már ‘Takarékoskodnia kell”. Miután hosszabb időt töltött Európában és az Egyesült Államokban, Végülis Angliában “gentleman sertéstenyésztő” lett Hampshire-ban. Amikor Barodában uralkodott a neve a következő volt: His Highness Farzand I Dowlat O Englishia, Maranjah Sir K-hel Shamsher Bahadur. Amikor meghalt, egyszerűen igy hívták: Mr. Pratap Singh. hívni a magyar testvéreket, érdemes az ő rendezvényeiket pártfogolni! ANNA BÁL NEW BRUNSWICK0N A hagyományos szép Anna Bálok sorozatában nem utolsó helyet foglal el a New Brunswidk-i Magyar Amerikai Atléta Klub bálja, amely ezidén július 27-én, most szombaton este 7 órai kezdettel lesz a klub air conditioned hűtő készüléket szerelteit be a Klub a nagyterembe, mely ezideig nyaranta szinte használhatatlan volt a mulatságck, összejövetelek céljára, illetve oda nem szívesen ment az ember, ha a hőmérő magasan állt . . . Mostantól fogva azonban nyugodtan mehetünk 'az Atléta Klub nagytermébe a legnagyobb hőség idején is, mert a léghűtő masina olyan nagyszerűen dolgozik, hogy akárhány an is vannak a teremben s akármilyen mieleg is van kint, ott bent kellemes hüs levegő van mindig . . . Az idei Anna Bálon a Szivárvány kontinentális zenekar for muzsikálni. Jó hangulatról, hűsítőkről, ennivalókról gondoskodik a rendezőség. NEW YORK - A Federal Reserve Board mondta ki ezt az ígéretes szentenciát. Azt mondja ez a pénzintézet, amely tudvalevőleg az amerikai pénzforgalmat szabályozza és irányítja, hogy a milliomosok száma Amerikában egyre nő. 1958-ban 40,000 milliomos volt, 1965-ben a számuk 100,000-re nőtt. Ebből arra lehet következtetni, hogy Amerikában egyre könnyebb lett az előlépés a milliomosok klubjába. És még nincsen kész a statisztika a legutóbbi három esztendőről, amelyekben a milliomosok száma talán megduplázódott. Minek köszönhető ez? A szorgalomnak? A szerencsének? Igen, mondja a F. R. B. — és az inflációnak . . . Ennél még biztatóbb az, amit az egyik legnagyobb newyorki bank egyik főtisztviselője mondott: Ahány fiatal ember most belép a bank szolgálatába, nyugdíjas kora elérésekor milliomos lesz. Hogyan gondolja ezt? Egyszerű a számítás: A kamatok és a kamatoskamatok halomra gyűlnek és az értékpapírokkal való okos és szerencsés manipulálás megsokszorozza a ' rantálja a 72-es Szabály. Azt mutatja ez a 72-es Szabály, hogy ha a 72-es számot elosztjuk a kamatlábbal, ennek a számolási műveletnek eredménye az lesz, hogy a takarékba tett pénz megduplázódik. Eszerint, például, aki 1000 dollárt 4 százalék kamatra bankba tesz, annak 18 év múlva 2000 dollárja lesz. Ha eközben a kamatláb 5 százalékra felmegy, már 14 év múlva duplát fiadzik a pénz. De ettől, takarékoskodástól, még senkisem lett milliomos. Ahhoz, hogy milliomosokká legyünk, szerencsés vállalkozás, okos befektetés szükséges. Évi 15 százalék profiton alul nem adja a milliomos-jelölt. A Mutual Fundók közt van egy pár, amelyeknek tőkeállománya, a profitok mindenkori hozzáadásával, min-Aíú előre asztalt óhajt foglalni, hívja telefonon a klubot: CH 9-9669. Közeli és távolabbi vidékekről mindig sokan jönnék az Atléta Klub mulatságaira s bizonyos, hogy az idei Anna Bál a kellemesen hűtött teremben minden tekintetben nagysikerű lesz. Ha mindazok résztvesznek a bálon, akik ezeket a sorcíkat olvasság, be sem fér majd a közönség a közel ezer lelket befogadó nagyterembe . . .! den ötödik évben megduplázódik. Aki ilyen Mutual Fundba 40 éves korában 30,000 dollárral belép, 65 éves korában milliomos lesz. MOH AZ IRODÁBAN NEW YORK — Az Administrativ Management Society mélyreható tanulmány tárgyává tette a nagy vállalatok irodáiba divó szeszélyeket és a statisztika rideg adataiba sűrítette észleléseinek eredményét. íme: A 372 megvizsgált vállalat közül több miiit minden második, pontosan 52 százalék, megengedi a 2—3 inccsel a térd fölé incselkedő miniszoknyát. Arra a kérdésre, hogy miért nézik el ezt a férfialkalmazottakat izgató és a munkatempót lelassító viseletét, több vállalat vezetői azt felelték, hogy “ez üdítő saint vesz be a mindennapi robot szürkeségébe.” A mikromini szoknya azonban mind a 372 irodában szigorúan tilos, egyszerűen azért, mert sok a szépből is megárt. A mikromini tudvalevőleg olyan szoknya, amely már nem is szoknya, hanem a meztelenség ikerpárja. A férfiaknál: pofaszakállt a vállalatok 46 százaléka jóváhdgy, kééskeszakállt csák 26 százalék. Legnépszerütlenebb a divathóbortok közül a Beatle méhkashajzat, ezt csak 5 százalék veszi be, mégpedig elektronikus, tudományos *és közoktatási téren működő vállalatok. rüg gellen Magyar Református Egyház 229 Easi 82«d Street Wev» York Z8, N. Y. TeL RE 4-8144 Lelkipásztor: Csűreiig Gábor, »spar** A IfciRészi mvatal minden iáit 9TTÍ2v'közoít -nyírva •'an. a istentiszteletet t a r t u n s tündén vasárnap d. e. 10&0 waiter. varokat szívott szipkából, mely rubinokkal volt kirakva s egy ízben New Yorkból Pratap Singh Gaekwar Sena léghűtéses nagytermében 1198' Somerset St. New Brunswick)). Nagy költséggel lég'peiekíetéseket;.. Ami a kamatokat és kamatoskamatokat illeti, a vagyongyarapodást ga-Könnyű milliomossá gazdagodni