Bethlehemi Hiradó, 1968. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
1968-07-18 / 29. szám
12. OLDAL. bETKLfcHKWI HÍRADÓ Thursday, July 18, 1983 BUN ES BUNHODES JUSTIZMORD FOLYTATÁS Sylvia Cossy még az államügyészségre is hajlandó volt elmenni a riporterekkel, hogy ott vallomását hivatalosan jegyzőkönyvbe tegyék. Még mielőtt a gyilkossági per megkezdődött volna, milliók szereztek tudomást arról, hogy Vera Brühne beismerte a bűncselekményt leánya előtt. Az emberek most már meg voltak győződve arról, hogy a két letartóztatottat jogosan vádolják gyilkosság elkövetésével. A “Stern”-ben és a “Quick”-ben heteken keresztül megjelent folytatásos tudósítások, amelyeket bőségesen kiszíneztek a szörnyű cselekmény részleteivel (ezeket a cikkek szerzői az államügyész által rendelkezésükre bocsátott nyomozati iratokban olvastak), Vera Brühnét és Johannes Ferbachot bűnösnek mondták ki, mielőtt még a müncheni esküdtbiróság lehatározta volna az eljárás lefolytatását. Ruethnak ez még mindig nem volt elég. Hogy Ferbachot is terhelhesse egy közvetett beismerő vallomással, mozgósitott egy kipróbált rendőrspiclit, a hétszeresen büntetett előéletű Siegfried Schramm csaló és szélhámos személyében. Schrammot, akit ezúttal is csalás miatt vettek őrizetbe, röviddel 1961 karácsonya előtt Rueth utasítására Ferbach cellájába helyezték. A rendőrspicli aztán pontosan szállitotta is Ferbachnak a gyilkosságra vonatkozólag még hiányzó beismerését. A karácsonyi ünnepek után előirásszerüen jejelentkezett a vizsgálóbirónál és jegyzőkönyvbe mondta, hogy Ferbach szenteste a cellát diszitő szerény kis karácsonyfa mellett beismerte előtte, hogy Vera Brühne megbízásából dr. Praunt és házvezetőnőjét a Stranbergi-tó partján fekvő villában agyonlőtte. Most már nem volt akadálya annak, hogy a gyilkossági komédia szinre kerüljön. A tárgyalást, amely 1962 április 25-én kezdődött a müncheni esküdtbiróság előtt, a napilapok és a képeslapok “az évszázad gyilkossági perének” nevezték. A Brühne-tárgyaláson való részvétel a hat hétig tartó tárgyalás során olyan társadalmi eseménynek számított, mint például egy Karajan-koncerten való megjelenés. A lakosság valamennyi rétegének szokatlan érdeklődése e gyilkossági üggyel kapcsolatban mindenekelőtt a “gazdasági csoda” országának szerelmi életére vonatkozó leleplezésekre irányult. A nagy újságok úgy Írtak a tárgyalásról, mintha egy pornográf film tartalmát ismertetnék. A “lesbosi szerelem híveinek társasága”, amely a meggyilkolt dr. Praun életében fontos szerepet játszott, a közvéleményt jobban érdekelte, mint Ferbach szerelő-lakatos védekezése, aki kétségbeesetten hangoztatta ártatlanságát és azt állította, hogy a bűncselekmény elkövetésének éjszakáján kártyázott és nem gyilkolt. szokatlanabbaknak a német kriminálhistóriában . . .” Néhány más, elsősorban külföldi lap kritikusabb formában foglalkozott a perrel, és figyelmüket mindenekelőtt a meggyilkolt dr. Praun személyére és életére irányították, Ennek során végre nyíltan kimondták azt, ami a perben ismételten felmerült, de amit mindenki — a védőket is beleértve — veszélyes tabuként kezelt. “Praun egyike volt azoknak a fegyverkereskedő parazitáknak, akik szép számmal élnek Nyugatnémetországban — irta a svéd “Stockholm Tidningen” —milliós vagyonát fegyver sefteléssel szerezte, ami a háború A pikáns zálogosdi játék, melyet Vera grófokkal és iparbárókkal folytatott, kunco- utáni években Nyugateurópában a legjövegásra vagy pirulásra késztette a közönséget; delmezőbb, s egyszersmind a legveszélyesebb ezzel szemben a vádlott szemrehányásai, me- üzleti vállalkozás volt. Praun balszerencséje lyek szerint az államügyész csupán azért ki- az volt, hogy nem ismerte fel azt az időponvánja őt gyilkosnak bélyegezni, hogy az iga- tot, amikor a fegyverüzlet a magánvállalkozi gyilkosokat ne kelljen átadnia az igazság- zók számára befellegzett. 1959-ben ugyanis szolgáltatásnak, senkire sem gyakoroltak ha-Németországban a fegyverüzletet maga a szövetségi kormány vette a kezébe . . . Érthető, hogy az ezzel foglalkozó bonni kormányhivatalok magánügynököknek erre a célra már adtak “iparengedélyt”. A jól kereső dr. Praun ezzel úgy látszik, nem értett egyet, ami az életébe került. Tudnia kellett volna, hogy a fegyverekkel való kapcsolat mindig is életveszélyes volt.” tást. Azok az órákig tartó elbeszélések, amelyek arról szóltak, hogyan hozták össze a szülők a tizenöt éves lányaikat és fiaikat, akiket azután . értékes reneszánsz-szekrényekből meglestek, sokkal jobban izgatták a derék bajorokat, mint a bűnügyi rendőrség eltussolási manővereit leleplező védők beszédei. Az újabb meg újabb szenzációkkal táplált közönség a tárgyaláson csupán akkor dühödött meg, amikor Sylvia Cossy nem volt hajlandó a bíróság előtt eljátszani “nagy jelenetét”, amelynek már előre örültek és mint egy ártatlan kis iskoláslány, sírva vallotta be, hogy a képeslapokban megjelent leleplezései, amelyek szerint anyja beismerte előtte a gyilkosságot, elejétől végig valótlanok. A riporterek beszélték rá az egészre és zsarolták ki belőle a hazugságokat .Rueth államügyész számára ennek ellenére gyerekjáték volt az esküdtekkel elhitetni, hogy a lány most, a bíróság előtt hazudik, és az igazság az, amit a képeslapok tudósítóinak elmondott. Jobban sikerült Schrammnak, a korábban hétszer büntetett koronatanúnak a fellépése. Ugyanolyan buzgalommal, mint a vizsgálat során, a tárgyalóteremben is elismételte a megható mesét Febrachnak a kis fenyőfa alatt tett beismeréséről. E vallomás közben Rueth állam ügyész nyugottan rajzolgathatott kis emberkéket az ügyiratc^omó borítólapjára. Legfontosabb tanúja felmondta a leckét anélkül, hogy belesült volna. A tárgyalásnak nevezett hathetes színjáték fináléja a már meghozott Ítélet kihirdetése volt: Vera Brühnét és Johannes Ferbachot kétrendbeli bebizonyított gyilkosság miatt életfogytiglani fegyházra Ítélték. Az Ítélet rövid, szóbeli indokolásában a bíróság elnöke csupán Sylvia Cossynak a képeslapokban közzétett és a tárgyaláson visszavont vallomására, továbbá Schramm rendőrspicli meséjére tudott hivatkozni mint bizonyítékra. A “Hamburger Abendblatt” erről másnap a következőket irta: “Ez az itélet-indokolás egyike volt a legMagyarán mondva: Praunt azért ölték meg, mert útjában volt a bonni fegyverüzletnek. Vera Brühnének és Johannes Ferbachnak azért kell életük végéig börtönben sínylődniük, mert nem volt szavad kitudódnia, hogy Praunt miért ölték meg, s hogy a bűncselekményt minden bizonnyal a titkosszolgálat hajtotta végre. Azok a nyugatnémet lapok, melyek ugyancsak hirt adtak arról, hogy Praun fegyvercsempész volt, és gyilkosait ezen a területen kell keresni, nem merték olvasóiknak a teljes igazságot feltárni. A müncheni justizmordot alárendelt igazságügyi és rendőri szervek hibájának minősítették, s azzal nyugtatták meg olvasóikat, hogy a független, szabad igazságszolgáltatás nem sokáig tűri ezt az Ítéletet, amelyet a felülvizsgálati eljárásban hatályon kívül fognak helyezni. A védők által azonnal megindított felülvizsgálati eljárást azonban hónapról hónapra hallogatták. A legutóbbi csalásai miatt tizennyolc havi fogházra Ítélt Schrammot, a gyilkossági ügy koronatanújt viszont a leg nagyobb csendben és titokban szabadlába helyezték. A perben elhangzott Schramrr egyik fogolytársának vallomása, amely szerint aspcilit biztosították arról, hogy ha Fér bach ellen terhelő vallomást tesz, utolsó büntetését elengedik. Ezt a bíróság célzatos ha zugságnak minősítette. Az iélet után háron hónappal — tehát tizennégy hónappal bűn tetésének lejárta előtt — Schramm valóba: elhagyta a fogházat. E tény megitéléséné azt is figyelembe kell venni, hogy a bíróság ítéletében “javíthatatlan intellektuális bünö zőnek” minősítette Schrammot, aki “a jog rend szempontjából rendkívül veszélyes ha zudozó”. (Folytatjuk)
