Bethlehemi Hiradó, 1968. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
1968-10-24 / 43. szám
12. OLDAL uicrHníffKMi híradó Thursday, October 24, 1963 "OPERABÁL 13" (FOLYTATÁS) A közvélemény apránként rakta össze a mozaikokat. És csakhamar mindenki meg volt győződve, hogy jóllehet Redl prágai lakásán csak a legutóbbi időkről szóló bizonyítékokat találtak, a magas rangú tiszt már régen elkötelezte magát a különlböző idegen hatalmak, elsősorban a cári Oroszország kémszolgálatára. Néhány évvel előbb, 1904-ben az egész Monarchiát heteken át izgalomban tartotta a Hekailo—Wienckowski—Acht per. Hekailo hadbiró ezredes volt, a lembergi 43. hadosztály jogi előadója, Wienckowski őrnagy, a sztanyiszlavszki kiegészitőparancsnokság vezetője, Acht kapitány pedig a lembergi katonai parancsnok segédtisztje. Mind a hármukat bűnösnek találták abban, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felvonulási terveit kiszolgáltatták az oroszoknak, de csak Hekailot Ítélték halálra, a másik kettő hoszszu börtönbüntetést kapott, megúszták kötél nélkül az ügyet. Ebben az Ítéletben nagy szerepe volt Redlnek, aki akkor még csak százádos volt, és aki a kémbandát leleplezte, és tárgyalásukon a katonai szakértő szerepét töltötte be. Hogyan született meg ez az annak idején nagy port felvert kémper? 1903-ban az osztrák-magyar hírszerző szolgálat nagy fontosságú értesülést kapott az prosz hadsereg egyik varsói vezérkari tisztjétől, akit sikerült megvesztegetniük, és aki egyik legfőbb támasza volt a Monarchia oroszországi titkos szolgálatának. Ez az ügynök azt közölte, hogy az oroszoknak sikerült az osztrák-magyar hadsereg felvonulási terveit megszerezni. A hir valóságos pánikot keltett a vezérkarban. Redl, a hírszerző szolgálat vezetője azonban nyugodt maradt. Akkoriban azt hitték, hogy azért, mert ez a kemény és rátermett katona még ilyen körülmények között sem veszti el a fejét. Halálos nyugalommal látott hozzá, hogy kézre kerítse az árulót. És ez bámulatosan rövid idő alatt bravúros és titokzatos módon sikerült neki. Csak 1913 májusában derült rá fény, hogy Redl maga adta el a terveket az oroszoknak, az orosz hírszolgálat pedig maga szolgáltatta három ügynökét Redl kezére, hogy ezzel is álcázza a legértékesebb és legfontosabb ügynök, Redl tevékenységét. Redl annak idején a nagy erővel megindított nyomozás ötödik-hatodik napján hirtelen elutazott, senki nem tudta, hogy hova. Amikor visszajött, felmutatott néhány levelet, amelyeket Hekailo, Wienckowski és Acht az orosz hírszerző központhoz írtak. Redl főnökei sohasem tudták meg, hogy Redl honnan szerezte meg ezeket a leveleket. Szemrebbenés nélkül elfogadták viszont elszámolását, amelyben a levelek megszerzésének húszezer koronát tüntetett fel. Nyilvánvaló, hogy a varsói orosz kémközpont bocsátotta Redl rendelkezésére a bizonyítékokat. Az osztrák-magyar külügyminisztérium természetesen nem kémkedésről, hanem csak csalásról és sikkasztásról, közönséges bűncselekményekről tett emlitsét, amikor Brazíliától — ahová időközben szökött — Hekailót kikérte. Enne kalapján a brazil hatóságok le akarták tartóztatni Hekailo-Webert, de a zorosz útlevelet mutatott fel és az orosz konzulátus védelme alá helyezte magát. Néhány nap múlva azonban Hekailo felhagyott azzal, hogy az ő neve Weber és ő orosz állampolgár. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszott, hogy a Riódé Janeiro-i orosz konzulátus — a hazulról, a cári kémszolgálat javaslatára kapott utasítás alapján — közölte Hekailóval, hogy leveszi a kezét róla. Hekailónak az őt őrizetbe vevő és Európába kisérő brazil katonatisztek többször megadták a lehetőséget rá, hogy öngyilkos legyen, de a volt hadbiróezredes nem élt sem a zárkájába csúsztatott pisztoly lehetőségével, sem azt nem tette meg, hogy útközben a tengerbe vesse magát. Abban bízott, hogy minvel őt a braziloktól csak csalás és sikkasztás miatt kérték ki, kémkedésért nem ítélheti kel, tehát viszonylag olcsón megússza a dolgot. Kihallgatása során, amelyen Redl szakértőként működött közre, ezért elég bőbeszédűnek mutatkozott. Nyugodtan elmondta, hogy mi mindent adott el az oroszoknak, igy többek között a lembergi helyőrség riadóztatására vonatkozó utasítást is. Redl újra és újra vallatta Hekailót, hogy vallja be: a felvonulási tervet is kiszolgáltatta. Hekailo azonban magabiztosan válaszolta: — Ugyan, százados ur, hogyan juthattam volna én ehhez a felvonulási tervhez? Azt csakis a bécsi vezérkari irodából adhatta el valaki az oroszoknak . . . Hekailo megnevezte bűntársát is, Wienckowski őrnagyot, a sztanyiszlavszki kiegészítő vezetőjét. Az őrnagynál Redl egy katonai ügyész társaságában maga tartotta a házkutatást. Ez eleinte teljesen eredménytelenül járt. Redl azonban nem nyugodott bele, hogy nem találtak semmit. Csevegni kezdett az őrnagy tündéri hatéves kislányával. Játszott vele egy kicsit, magához édesgette, dicsérte okosságát, talpraesett feleleteit. Aztán megkérdezte: — Ha ilyen okos vagy, azt is tudod, hogy a papa hova dugja el a leveleit? — Természetesen — nevetett a gyerek, az őrnagy dolgozószobájába szaladt, a hatalmas íróasztal alá mászott és az asztal sarkára mutatott. Redl ilyen alattomos módszerrel, az őrnagy gyermekének felhasználásával találta meg a gombot, amelyet csak meg kellett nyomni, és máris feltárult a hatalmas Íróasztalba süllyesztett titkos fiók, előkerültek a súlyosan terhelő iratok. És ekkor, miután az ügy leleplezésében hatalmas érdemeket szerzett, Redl magatartása teljesen megváltozott. Most már menteni akarta Wienckowskit és Achtot, és emiatt összeütközésbe is került Haberditz katonai ügyésszel, aki a vizsgálatot vezette. Mint később kiderült, Redl szemrehányásokat kapott a varsói orosz vezérkartól, hogy a leleplezésben túlságosan is messzire ment. Hekailo leleplezését nem bánták. (Annál is inkább, mert az egyik orosz tiszt, aki a cári kémszolgálat megbízásából a kapcsolatot tartotta Hekailóval, felvette ugyan a kialkudott judáspénz teljes összegét azzal, hogy azt eljuttatja ügynökének, de az összeg felét megtartotta magának. Emiatt tartott Hekailótól, és éppen kapóra jött neki, hogy valakit fel kell áldozni.) A Wienckowskira és Achtra vonatkozó anyagokat azonban csak végszükség esetére bocsátották Redl rendelkezésére. És lám, Redl már az ügy elején bevetette ezeket a bizonyítékokat is, nem törődve azzal, hogy a cári hírszolgálat még sokáig tudta és akarta volna ezt a két ügynököt használni. Redl, az oroszok kémje, félelmetes ellenfele volt a kémeknek és hírszerzőknek. Valóságos legendák jártak a század elején csodálatos képességeiről. Kémek egész sorát leplezte le, juttatta a bitófára vagy tizenöthúsz évre börtönbe. Anélkül, hogy kétségbe vonnának kétségtelenül nagy szaktudását és tehetségét, figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy nagyon sok kémet és ügynököt éppen a cári kémszolgálat játszott már abban az időben is Redl kezére. Az elgondolás képlete rendkívül egyszerű volt: Redl kiváló ügynök, aki nagyszerűen hozzáfér mindenféle titkos anyaghoz hiszen ő a hírszerző szolgálat egyik vezetője. Ahhoz, hogy helyén maradjon, eredményeket kell felmutatnia, bizalmat kell kelte nie. Erre a célra pedig érdemes feláldozn egy sor kevésbé értékes ügynököt, annál is inkább, mert Redl egy tucat ilyen embei munkáját egymaga pótolja. Mindenesetre ez az eljárás ismételten meg mutatja, milyen gátlástalan, kegyetlen em bér volt a kémkedés történetének talán leg hirhedtebb alakja. FOLYTATJUK
