Bethlehemi Hiradó, 1966. július-december (44. évfolyam, 27-52. szám)
1966-09-22 / 38. szám
6. OLDAL BETHLEHEII HÍRADÓ Thursday, Sepl. 22, 1966 A Gemini 11 pilótái indulás előtt SZELLEMJÁRAS A MÁRVÁNYPALOTÁBAN NEW YORK . — Ötven éven át álmodott álmok megvalósultak, a Metropolitan Opera csodaszép márványpalotájában, uj idők Akropolisában, az ének- és zeneművészet templomában pénteken premier volt — világraszóló szenzáció. Az uj Met építési költsége 45,7 millió dollár volt. Ezer alkalmazott, 14 unió, 10 millió dollár évi budget, évi 2 millió dollár deficit — csupa probléma, amelyekkel egy embernek kell megküzdenie. Ez az egy és egyetlen ember Rudoll Eing, Bécsben született és nevelkedett angol gentleman. Mindenható ur a házban, még egy nyakkendő szinét sem lehet az ő tudta és engedélye nélkül kiválasztani. Mégis, Sol Hurok, a hires impresszárió, azt mondja: “Nem cserélnék vele, mégha kétszerannyi fizetést is kapnék.” A művészet templomában a nagy hatalom még nagyobb felelősséggel jár együtt. Azt mondják az “opera big business” ismerői, hogy szégyen ilyen gazdag országban deficites, opera. Igaz, a londoni Oovent Garden ^melynek magyar karmestere Solti György . ..) és a milánói Sca la és a hamburgi nagyopera is veszteségeket mutatnak ki a könyvekben, de a deficitet állami szubvenció fedezi. “No, no — mondja Bing — én vendég vagyok ebben az országban, én nem akarok politikába belemenni... És a szubvenció politikai dolog ...” Megnyit az uj Met, Old Lady a múlt emléke, szép, felejthetetlen emlék. Talán nem egészen felejthetetlen, Old Lady szelleme kísért a márványpalotában, régi legendák beszáilingóztak az uj házba. Pletykák, mondókák, ha itt ilyen közönséges szó helyénvaló lenne. Ralph Waldo Emerson, a bölcs, irta: “Egy intézmény nem más, mint meghosszabbodott árnyéka egy embernek.” A Met Rudolf Bing megnyúlt árnyéka. Miféle ember ez, akiről most az egész világ zenei társadalma beszél? Bécsben született 19Ö2-ben. Tanúja volt Ferenc József császár-király temetésének, egy korszak elmúlásának. Énekelt, ez volt a kezdet. Iskolákerülő volt, még az érettségiig sem jutott el. Kereskedősegéd volt a hires bécsi Hugo Heller könyvkereskedésben, amely üzlet egyben koncert-iroda is volt.. . Ugorjunk át éveket. Rudolf Bing koncert-turákra vitt muzsikusokat, akiknek nevét idővel szárnyára vette a világhír. Elinditott karrierjére egy Blau nevű fiatal magyar hegedűművészt, aki ma Ormándy Jenő néven, mint karmester és zeneigazgató ismert Philadelphiában és az ígész világon. Szeretik? Nem lehet szeretni, mert ő Angliában hűvös, magáibazárkódó angol gentlemanné vedlett át. A háa mögött így nevezik: “A )örtcnőr.” Nem csoda, hogy gy nevezik. Rudolf Bing mindent egy szezonra, két szezonra, még rászberr a harmaiik szezonra is percnyi és miliméternyi pontossággal megtervez és mait ő tervezett, az mindenkinek parancs. Tapsorkánt kap egy diva a nagy ária után. Hányszor léphet a függöny elé? Egyiknek három hajbókolást engedélyez a börtcnőr, másiknak akár ötöt is, Maria Callasnak akármennyit. Maria Callas, a Brooklyn, N. Y.-ban született görög csodaénekesnő — egy külön fejezet Bing könyvében. Mennyi jaja, gondja, problémája volt ezzel a szeszélyes hölggyel! Egy napon' telefonált: “Beteg vagyok, ma este nem léphe > tele fel.” Felelt Bing: “Magára bízom, mivel akar magának nagyobb reklámot csinálni: énekléssel vagy azzal, hogy nem énekel?” Két évvel ezelőtt a Oovent Gardenben tomboló sikere volt a Callasnak. Bing kábeltáviratot küldött neki: “Egy Tosca fellépéséért kap 15,000 dollárt.” Mit felelt erre az ajánlatra i Callas? Ezt felelte: “A disznó! Várta, hogy milyen lesz i kritika, csak aztán jutott ilyen nagylelkű elhatározásA világ legkisebb vizisielőjének címére pályázik a 3 láb magas Buzz Mueller, aki az apjával gyakorol San Antonio, Tex.-ban. ra! Talán igazságtalanok azok, akik hűvösnek és száraznak tartják Rudolf Binget. Egy napon az ágyából telefonált neki Di Stefano tenorista, hogy beteg, este nem léphet fel. “Fel fog lápni — felelte Bing —, küldök magáért mentőautót.” “Kőszívű ember vagyok” — vallotta önmagáról. És nyugdíjalapot létesített. “Nem tudnék a semmibe elbocsátani egy megvénült kardalost” — mondta a kőszívű. A zenekritikusoknak halálos ellensége. “Én a közönségnek a tetszését akarom, nem a kritikusokét”, mondta és felállította az elméletet, hogy a zenekritikusokat tanítani, vizsgáztatni kellene és csak akkor lehetne rászabadítani a gyanútlan közönségre, ha kritikus-lecenset tudnának felmutatni. Azt sem szereti, hogy az énekesek olyan nagyon szeretik a pénzt. “Legtöbbjét ma csak a pénz érdekli, mondta egyszer; egy énekesnő, akinek alig van hangja, egyszerre azon veszi észre magát, hogy évi 300,000 dollárt keres, azt hiszi, hogy ő egy valaki, pedig amije van, az csak egy torokbaj”. Cornell MacNeil azt mondta: “Bing gyűlöli az énekesnőket és én ezt megértem.” Igen gyűlöli az élekesnőket, de a fizetésüket egy fellépésért 100 dollárról idővel 4000 dolárra emelte fel . .. A New York Times egyik zenekriti-' kusa (license nélkül) mégis ezt irta; “Bing magához tudja édesgetni a világhírű sztárok krémjét.” Pórul jár néha, aki a Met diktátorával alkudozni próbál. Az uj La Gioconda sztárja a napokban szerényen odaáll! eléje és azt mondta, hogy több próbára lenne szüksége. “Madame — mondta neki Bing —, a Gioconda szerepet mindenki, a közönség is, úgy tudja, hogy hányingert kapnak tőle.” Az uj korszak küszöbén mondta Rudolf Bing: “A régi Met-et elfelejtettem.” A régi Met szelleme visszajár az uj márványpalotába. RIZSVÁSÁR PHNOM PENH, Kambodia. — Kambodia elnöke, Norodom Shihanouk, aki féltékenyen őrködik országa semlegességi politikája felett, az Egyesült Államok kívánságára államosította a rizskereskedelmet. Az Egyesült Államok titkos szolgálata ugyanis egy kimerítő jelentésben megállapitotta, hogy a kambódiai rizstermés egy jelentékeny mennyisége csempészuton a Viet Cong kezébe kerül. Kiderült az is, hogy ezt az illegális rizscsempészést, Hong Kongban letelepedett vörös kínai bankárok financirozzák. A map gyógyszer világsikere A magya: gyógyszeripar története a századfordulóig nyúlik vissza Az első magyar gyógyszergyá gyógyszertári laboratóriumól nőtt ki és 1907-ben, a mai Kőbányai Gyógyszerángy ár elődjeként, Richter Geden gyógyszerész, elsősorban álati eredetű úgynevezett orgnoterápiás készítmények gyártását kezdte meg, melyek közül legismertebb volt a na is használatos Adrenalin. Ezt követően a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Temékek Gyára, majd az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergjár elődje a Dr. Wander Gycgyszer- és Tápszergyár alakút meg. Ugyancsak világhírnévre tett szert az Alkaloida Gyár, mely Kábái János gyógyszerész által felfedezett djárással a vilá-1 gon elsőként állított elő mákszalmából morphin-alkaloidát. A magya- gyógyszeripar fejlődéséhez nagymértékben járult hozzá a gyógyszerkutatás gyors ütemü fejlődése. A kutatómuika a gyógyszerek valamennyi hatátani csoportjára kiterjed, de a hangsúly négy kiemelt témakörön van: 1. daganatellenes; 2. magas vérnyomás és érelmeszesedés elleni gyógyszerek; 3. antibiotikumok és antituberkolitikumok; 4. ideg- és elmebetegek gyógyszereinek kutatása. A második ötéves tervidőszak folyamán a gyógyszergyárak 126 féle készítményt hozhattak forgalomba. Jelentős eredmények születtek a magyar oltóanyag és szérumtermelés területén is. Magyarország 5 világrész hetven országába exportálja gyógyszeripara termékeit és ezzel rendkívül előkelő helyet biztosított magának a világ gyógyszerpiacain. 28 éves öregek WASHINGTON. - A népszámlálási hivatal közli, hogy az amerikai nép “median” átlag kora 28 év. Median azt jelenti, hogy a lakosságnak egyik fele ennél idősebb, másik fele ennél fiatalabb. Aki csak eigy nappal túlhaladja a mediant, azt a népszámlálási hivatal már az öregek közé sorolja. Szegény 28 éves öregek! 1970-ben a median kor 26 év 4 hónap lesz. 1980-ban; 25 és fél év. Akkor már a 25 és fél évesek is öregek lesznek. Amikor először volt népszámlálás, 1820-ban, a középéletkor 16 és fél óv volt. Később egyre magasabb lett a median vonal, 1950-ig egyre magasabb: 30 év. Most lefelé mutat az irányzat. Két montagnard asszony szivarozik a vietnami választáson való részvétel közben, Pleikuban. FEJVESZTETT ROVAROK Úgy látszik, hogy a rovaroknak és a primitiv, még babonás elképzeléseik rabságában élő természeti népeknek van egy közös vonásuk: szokatlan természeti jelenségek esetén elvesztik a fejüket. Osztrák tudósok egy csoportjának, a többi között néhány zoológusnak, alkalma nyílt nemrég arra, hogy egy majdnem teljes napfogyatkozásnál megfigyelhesse a rovarok magatartását. A hangyák életét már a napfogyatkozás maximumát egy órával megelőzően szinte teljesen megbénította a váratlan sötétség. Az esemény szemmel láthatólag súlyosan megzavarta őket. Beszüntették az élelemkeresést, nagy tömegekben áramlottak ki a hangyabolyokból és izgatottan, tervszerütlenül rohangáltak ide-oda. Jóval az elsőtétedés csúcspontját követő két óra után hagyták végre abba “őrült” viselkedésüket. Megszűnt a “riadóállapot a hangyaállamban és a hangyák élete normalizálódott.” A napfogyatkozás szinte katasztrofális kihatással volt azokra a rovarokra, amelyeknek a napvilág szinte “életelixirjük”. Méhek, pillangók és néhány légyfajta egyáltalán nem tudott megbirkózni a váratlan “éjszakával.” Nem keresték fel “éjjeli pihenőhelyüket”, de képtelenek voltak megszokott napi tevékenységüket folytatni. Amikor besötétedett, szemmel láthatóan megzavarva ide-oda csapongtak virágról virágra, és minden jel arra mutatott, hogy tájékozódási érzékük erősen megzavarodott. Amikor a sötétség csúcspontjára ért, rengeteg méh, pillangó és légy szinte bénultan pihent a virágokon és a földön. Ismételten repülni próbáltak, de csupán néhány szökdelésre futotta erejükből. A napfogyatkozás alatt elhallgatott a madarak éneke, a tudósok észrevették azonban, hogy a verebek és a szarkák továbbra is röpdöstek. A kutatók most azon fáradoznak, hogy kiderítsék, mi váltotta ki a rovarok abnormális magatartását a napfogyatkozás alatt. Lehetségesnek tartják, hogy nem pusztán a váratlan sötétség, hanem mágneses és egyéb fizikai je'esnégek okoztak zavarokat a rovarok testében. Hanoi közelében egy égő amerikai gép zuhanóban. Egy északvietnami katona fegyveresen siet elő. Fenn a pilóta ejtőernyőjével. Fogságba esett. AJI.N. békefenntartó bizottsága eredménytelenséget jelentett be NEW YORK — A U. N. speciális “békefenntartó” bizottságának tagjai jelentették, hogy képtelenek megállapodni működésűk vitelében és financirozásában. A jelentés elmondja, hogy a Szovjetunió és Franciaország, valamint mások határozott álláspontja, hogy nem fizetik meg a rájuk háruló részt a küldetések fenntartására, csaknem csőd be kergette az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Ezt a különleges bizottsá got 1965 február 18-án állították fel. Kedden kiadott vég leges jelentésüket elküldik a 117 tagországból álló ltözgyü lésnek, melynek 2Í-ik ülésére szeptember 20-án ,kedden ke rül sor. DOHÁNY ES PÁLINKA KOIPE.NHÁCA. — Dr. J. J. Pindborg, a Dániai Királyi Orvosi Kollégium elnöke, előadást tartott a száj rákról és azt állította, hogy a szivaro zás vagy pipázás kétségtelenül fokozza a szá j rákban való megbetegedést, de sokkal nagyobb mértékben veszélyes az erős ital, whisky, pálinka, stb. Hat pohárka whisky naponta — 10 százalékkal növeli a szájrák valószínűségét. További érdekes megállapítása: A nyugati világban a száj rák 4—5 százaléka az öszszes rákoknak, Délkelet-Ázsiában pedig 20—40 százaléka. Ennek magyarázata az, ho^” Ázsiában dohányt és betel nut-ot rágnak az emberek. Nikolai T. Fedorenko, szovjet delegátus sajnálkozását fejezte ki, a különleges bizottság munkájának sikertelensége fölött s ennek negativ eredményével az Egyesült Államokat és Angliát vádolta. Arthur J. Goldberg az Egyesült Államok delegátusa kijelentette, hogy a nézetek különbözősége ellenére, a lagyfontosságu “békefenntartó” operációkat fenntartják lyprusban, Kashmir-ban és a lözép Keleten. '— Szomorú nap volna a U. N. számára ,ha egy, vagy két nemzet habozása miatt, az Egyesült Nemzetek akadályozva volna hogy tovább őrlődjék a béke felett — moniotta Goldberg. Kijelentette, hogy reméli, önkéntes adományok fognak befolyni a U. N. pénztárába, hogy tovább folytathassa működését. iSir Roger Jackling, Anglia delegátusa kijelentette, hogy a tárgyalások összeomlása, “mélyen aggasztó”. — Az én delegációmnak az a felfogása — mondotta az angol megbízott — ha a U.N. bizonyos tagállamai megakadályozzák a munkát a béke érdekében, úgy nem játszanak egyéb szerepet a U. N.-ben, mint suttogásokat folytatnak s ezzel vélik szolgálni a U. N. lefektetett elveit. A speciális bizottság elnöke, Francisco Cuevas Cancino kijelentette, kénytelen beismerni, hogy az ellenkező tagokkal szembeni minden rábeszélése sem vezetett eredményre. Finnország és Norvégia partjai között bolyongott a vasúti kocsikkal és autókkal megrakott komphajó, a Skagerak, mely belekerült a Faith hurrikán végébe.