Bethlehemi Hiradó, 1965. január-június (43. évfolyam, 1-25. szám)
1965-03-18 / 11. szám
Thursday, March 18. 1965 PASSAIC, N. J. és környéke Pascaici ügyvezető szerkesztőnk DR KORMÁN FRIGYES 109 Aycrigg Ave. Passaic, im. J. Tel.: 472-0951 április 4-én lesz az Apák és Fiaik közös szentáldozása és reggelije. CSÍZ (CZHEAZ) ISTVÁN, ßutler St. Clifton-i lakos 79 éves korában meghalt. Lábash János temetésrendező temette a Szent István r.k templomban megtartott gyászmisével. MI ÚJSÁG PASSAICON? A SZENT ISTVÁN r.k egyházközség iskolájának nagytermében pénteken, március 12-én szép ünnepség zajlott le, amikor Charles Joel^on U. S. kongresszusi képviselő az összegyűlt tanuló ifjúságnak átadott egy amerikai zászlót, amely Washingtonban a Capitol felett lengett. A képviselő szép beszéd kíséretében adta át a Szent István iskolának az amerikai zászlót, a tanulók részéről, pedig minden osztály képviseletében egy-egy gyermek üdvözöjlte ók Az ödvözlők között ott láttuk lapunk őszinte barátjának, néhai Harsághy Aladárnak kis unokáját, továbbá lapunk ügyvezető szerkesztőjének, Dr. Normannak két unokáját: a 2-ik osztályos Jámbor Évát és az óvódás Normann Viktóriát. Az őszszes üdvözlők között a kis Viktória aratta a legnagyobb tapsot ,oly érthetően és fo lékonyan adta el/, kis mondanivalóját. A SZENT ISTVÁN iskolában működő tanítók és szülők egyesülete (PTA) március 23- án, vasárnap a reggel 8:30-as szentmise után közös áldozási reggelit rendez az Anyák és Leányaik részére. A Szent Név Társulat rendezéséiben BAUM BÚTOR ÜZLET 172 Market St., Passaic, N. J. Telefon: PR 9-2584 BIZUB T. JÓZSEF temetkezési igazgató a legmodernebb felszereléssel áll a gyászolók rendelkezésére. 203-5-7 THIRD STREET PASSAIC, N. J. Telefon: 777-4332 Hírek a Szent. István Római Katolikus Egyházközségből Közli: pt. Dr. Dunav Antal plébános 223 Third St., Passaic. N. J. Az Építési Alapra megajánlott összegeket teljes egészében befizették eddig a következők: ($150) Tóth István és neje, Garfield, Miss Vitna Rollo, Paterson, Nupetz István és neje, Garfield, Mrs. John Zechenmeister, East Paterson, Ubelhart József és neje, East Paterson, Bán Miklós és neje, Garfield, Edward Padykula és neje, Clifton, Császár Mihály és neje, Clifton, Laundenbach Ádám és neje, Clifton, Pongrácz Géza, Rutherford, Miss Ellen Tóth, Garfield, Donald Selesnick és neje, Clifton. Szombaton este 7-kor magyar keresztuti ' ájtatosság, utána szentmise. Kérjük a kedves magyar híveket, hogy a nagyböjti szent idő alatt minden szombaton este töltsék meg a templomot. Minden nőifodrászati és szépségápolási ügyben forduljon JAN'S (JOLÁN) BEAUTY SALON szakértő magyar tulajdonoshoz 165 Market Si., Passaic, N. J. Tel.: 471-8177 - Lakás 796-0784 Bútorát vásárolja R O TH Furniture Company ÜZLETÉBEN 106-8 Market St., Passaic, N.J. Telefon: PR 7-1834 HA GYÁSZ ÉRI forduljon bizalommal hozzánk. Gyönyörű házi kápolna, valamint ambulance betegek szállítására. NYITVA ÉJJEL-NAPPAL JOHN LABASH FUNERAL HOME 40 MONROE ST. PASSIÓ N. J. Telefon: GRegory -3-3037 Brenda Brooks, St. Petersburg, Fla.-ból, akit elneveztek “Miss Flamingo of Sunken Gardens”-nek elmondja, hogy mindig kedvenc madara volt a flamingo, (háttérben). VédőbGSzedet mond az ügyész BROOKLYN, N. Y. — Az elmúlt év novemberében G. Whitmore fiatal, rosszhirü négert az esküdtbiróság bűnösnek találta egy ápolónő ellen elkövetett érkölcstelen , merénylet kisérletében. Akkor, amikor ebben a bűnügyben az esküdtbiróság tárgyalt és tanácskozott és döntött, Whitmore ellen egy másik bűnvádi eljárás is folyamatban volt: azzal gyanúsították, hogy 2 newyorki fiatal lányt lakásukban meggyilkolt. Miután Whitmore ezt a kettős gyilkosságot bevallotta, gyilkosság vádját emelte ellene az ügyész. Azóta kiderült, hogy a kettős gyilkosság bevallását Whitinóiéból erőszakkal csikarták ki s az teljesen alaptalan volt. Az összefüggés Whitmore két bűnügye közt ez: Amikor, novemberben az ápolónő elleni támadás volt a biinper tárgya, az esküdtek — újságolvasók — tudták, hogy a vádlott azt a kettős gyilkosságot bevallotta, persze nem tudhatták, hogy val lomása hamis volt; ez csak mostanában derült ki. Semmi kétség, hogy a novemberi perben az esküdteket befolyásolta a vádlottnak bevallott s valónak vélt korábbi gyilkossága. Miután most a kettős gyilkossági vád alaptalannak bizonyult, Whitmore védője az ápolónő elleni támadás ügyében is uj eljárást, uj esküdtbírósági tárgyalást kért. Mi sem természetes énnél. De különös figyelmet érdemel az, hogy az uj tárgyalás elrendelését kérte Whitmore érdekében az ügyész is. Koota brooklyni kerületi ügyész mint védő állt a brooklyni büntetőbiró elé és kijelentette; A novemberi esküdtek külső tények befolyása alatt álltak, tehát nem lehettek a vádlottnak tárgyilagos, elfogultságtól mentes birái. “Nekem mint ügyésznek —- mondotta — nem az a feladatom, hogy mindenképpen elmarasztaló verdiktre törekedjem, hanem az a kötelességem, hogy segítsek az igazság kiderítésénél. Ebben az ügyben uj esküdteknek kell a vádlott ártatlansága vagy bűnössége kérdésében dönteniük, figyelmen ki vül hagyva a vádlottnak korábban bevallott, de el nem követett bűntettére. Malbin biró, miután meghallgatta a védőt és a kivételesen ugyancsak védői szerepet vállalt ügyészt, közölte a felekkel, hogy március 19-én fog uj esküdtszéki tárgyalás dolgában határozni. Semmi kétség, hogy uj tárgyalást fog elrendelni. Mennyi ideig tazt egy futballmeccs? Kilencven percig — válaszolja mindenki. Pedig nem egészen pontos ez a meghatározás. A játékidő valóban másfél óra — csak éppen ezt nem tudják kihasználni a csapatok. Várni kell, ha kikerül a játéktérről a labda, ha szabadrúgáshoz, kirúgáshoz, és szögletrugáshoz folyik a készülődés, ha a gól után középkezdéshez állnak a csapatok, stb. A Svensk Idrott cimü svéd lap munkatársa stopperral állapította meg, mennyi ideig volt játékban a labda a svéd bajnokság három legjelentősebb összecsapásán. Mindhárom esetben jó iramú, lendületes mérkőzést vivtak a csapatok és mégis, mint kiderült, két találkozón 62 perc, a harmadikon pedig pontosan egy óra volt a tényleges játékidő. így se jó, úgy se jó WASHINGTON. — Grono uski postaminiszter panaszolja, hogy örökösen panaszkodnak az emberek a nem-ki elégitő postai szolgálat miatt. Ez se nem uj, se nem érdekes; az amerikai közönség nagyon igényes, de uj és érdekes, amit ehhez a közhely-jellegü megállapításhoz a miniszter hozzáfűzött; Panaszok vannak a jó postai szolgálat el’en is. Például; egy városban a posta bevezette azt a rendszert, hogy a délelőtt 10 óra előtt feladott leveleket délu-1 tán kikézbesiti a posta. Nagy- í szerű! De a bankok hamar el-! kezdtek panaszkodni; Jönnek emberek csekkeket beváltani, mielőtt még megjönne a fedezet a bankszámlára. ’Ti» •v/' 5-IK OLDAL TRENTON, N. J. ÉS KÖRNYÉKÉ MI UISAG TRENT0NBAN? ÖZV. KARDOS GYÖRGYNÉ, aki régebben az Ashmore Ave. 209 szám alatt lakott, a Parkway Nursing Home-ban meghalt. 86 éves volt, 61 éven át trentoni lakos, a N. J. State Hospitalnak 42 éven át megbecsült alkalmazottja, a Magyar Református Egyház tagja, Temetése az egyház templomában m egtar lőtt gyászistentisztelettel ment végbe a Riverview temetőben. Ft. Béky Zoltán püspök végezte a szertartást. BÉKY ZOLTÁN püspök, a magyar református egyház lelkésze április elsején foglálja el uj állását Washingtonban, mint az Amerikai Magyar Református Egyesület országos elnöke. A trentoni gyülekezetnél a lelkészvalasztás még nem történt meg. a hónap vége előtt azonban már alkalmunk lesz e helyen beszámolni arról, hogy kit választott meg a gyülekezet lelkészévé. A trentoni magyarsák nagy vesztesége lesz Béky püspök távozása, aki az amerikai magyarság egyik legna gyobb országos egyesületének az élén állva, országos vi szonylatban vesz részt ezentúl az amerikai magyar élet vezetésében. TRENTONI ügyvezető szerkesztőnk SZAM0SSZEGI jenone 37 Cummings Avenue, Trenton 10. N. J. OW 5-6517 rendes, jó katolikus felnőtt lehet. ESKÜVŐK: titott idők és vasárnapok kivételével bárnely napon. Esküvő bejelenendő 4 hétig az esküvő előtt, fegyesi oktatás kötelező. OKTATÁS; állami iskolák oan tanuló gyermekek vallásos erkölcstan! oktatása; min len hétfőn d.u. 3 órakor a lublic school-tanumK; n in len pénteken délután 3 ói a cor a high school-tanulók ré szere. Oktatások október 1 öl májú. 31-ig vannak. wYÜLÉSKK: Rózsafíizér Társulat Titok váltása: a hó ap első vasárnapján P. T. A. — Anyák-Tanitók Egyesülete: a hónap első eddién. Women’s Club a hónap 2- k keddjén illírig. Cath 'Juh, a hói ap ■iső vasárnapién A Szent István R. K. Egyházközség hírei Dt. Huber J. Antal plébános SZENTMISÉK: VASÁRNAP, reggel 7, 8.39. 10.00 és 11.15 órakor. ÜNNÉPNA^ • .7, 8 és 9 órakor és este 7.30-kor. HÉTKÖZNAP: 6.30 és 8 órakor. GYÓNTATÁSOK: szombaton: d.u. 4-től 5.45-ig és este Első péntek és ünnep előtt este 7-től 8 óráig. — Súlyos betegek gyóntatása bármely 'dobén. S7ENT ÓRA- minden péneken este 7 órakor, Angol és magyar. KERESZTELÉSEK: vasárnap a 11.15-ös szentmise után — keresztelések előre bejeentendők. Keresztszülő csak A Trentoni Független Magyar Ref. Egyház hírei Közli: DR. BÉKY ZOLTÁN Istentiszteleti sorrend: Magyar nyelvű istentisztelet;^.e. 9:20-kor. Vasárnapi iskola d.e. 9:30. Angol nyelvű istentisztelet d.e. 11-kor. Youth Fellowship és YPS este 7 órakor. Férfi Körünk, Men’s Club tanulmány ialapot létesített törekvő ifjaink számára, akik collegeba készülnek. Az Alap céljára április 24-én Scholarship Dancet rendeznek. Application formák a tanulmányi segélyre átvehetők az irodában, vagy a Férfi Kör tagjainál. KAMATOT FIZETÜNK ÉVENTE AZ EGY ÉVES "CERTIFICATE OF DEPOSIT" TAKARÉKBETÉTEK UTÁN Most elkezdheti a 4%os kamatjövedelem szerzését a Trenton Tr ust Company “Certificate of Deposit” takarék-betétjein. Ez igy történik la Trenton Trust Co. “Certificate of, Deposit” okmánya, ha aá a lejáratig tartja( egy évig a megszerzéstől szsmitva) 4% jcedelmet jelent az eredeti, betétösszeg után. A “Certificate of Imposit” az egyik legjobb pénzbefektetés $1,000 vagy azon felüli isszegeknél! Az ön rendes ti arékbetét könyve továbbra is évi 3%-os kamatot jövedelmi, amit negyedévenként a tőkéhez adunk. f /■■óta 1 rvrvo.ílw T-,»-. 4- X r : „ „ i. 1 '...............i •' » ■ TRENTON TRUST COMPANY 28 V/. STAjE ST. — SO. BROAD AND MARKET SO. BROJ9 AND HUDSON — PENN STATION PROSPECT AN FENNINGTON — 1564 EDGEWOOD AVE. Hamilton and logan Mary Rdüing Neil G. Greensides Chairman of he Board President- — MemJje; Federal Deposit Insurance Corp. — Kongresszusi képviselők és más közéleti vezetők megtekintettek egy felfújható katonai kórházrendszert, San Antonio, Tex.-ban. Felső kép: Egy CH-47 helikopter a kórház egy 6000 fontot nyomó részberendezését szállítja. Tanárok és diákok ROVERETO, Olaszország. — “Köszönjük tanár ur”. a neve annak a díjnak amelyet Roveréi» város alapított a legérdemesebb tanárok kitüntetés're. A díj érdekessége az, hogy maguk a diákok állapítják meg, hogy melyik pedagógusnak köszönhetik a legtöbbet. Az egymillió lírával já"ó kitüntetést nemrég Umberto Tomazzoni kapta, aki egy eleien keresztül középiskolai Ingatlant akar vásárolni? Közjegyről* van azüksége? Utazni akar? GEORGE M. PREGG MAGYAR IRODÁJA mindenben készséggel áll rendelkezésére 907 So. Broad Si., Trenlon, N.J. Telefon.: EX 3-4469 tanárként működött, s noha a a díjból mégis ösztöndíjat alapított a legtehetségesebb, legjobban rászoruló növendékei számára. fizetése nem valami magas, For QUALITY LAUNDRY and DRY CLEANING Call BLAKELY 392-7123 ÁTKÖLTÖZÉSI BEJELENTÉS DR. HERBERT J. BELL, OPTOMETRIST SZEMÉSZ ÉS TÁRSAI uj helyiségbe költöztek; The Olden Professional Building 1964 NORTH OLDEN AVENUE EXTENSION Az Olden és a Parkway keresztezésénél Telefon 394-5233 Nagy parkolóhely Telefon 883-4407 HIVATALOS ÓRÁK: Hétfőtől péntekig, naponta reggel 9:30-tól este 5-ig A MI HÚSÁRUINK A LEGJOBB MINŐSÉGŰ ANYAGBÓL KÉSZÜLNEK ÉS ELSÖRANGUAK Menjen be egy olyan üzletbe, ahol SEILER-féle húsárukat árusítanak és garantáljuk, hogy meg lesz velük elé,gedve, mivel SEILER húsárui Ízletesek, frissek és jutányos árúak. JOS. SEILER & SONS COMPANY 129 Ashmore Avenue Trenlon, N. J. NAPI KAMATOT FIZETJÜK Érdeklődjön nálunk CHARTERED 1844 'A Trenton Saving Fund ) 123-125 IASI STATE STREET Society / Imuw Ctepw.Uo»