Bethlehemi Hiradó, 1965. január-június (43. évfolyam, 1-25. szám)
1965-02-11 / 6. szám
Thursday, Feb. 11, 1965 BETHLEIIEMI tfffiADC 7. OLDAL .JBfcrejterHIlT.B-TlWc/LEi£ ?^dlcicjéJ? iHlBJ-g.i' ‘I u LEHIGH VÖLGYI HÍREK ____________i________________________iiij LEÉGETT A BETHLEHEMI MAGYAR REF. TEMPLOM A bethlehemi Első Magyar Ref. Egyház E. 4th streteti temploma vasárnap reggel kigyulladt, s mire a tűzoltók megérkeztek, teljesen leégett, Ä kár közel 100,000 dollár. A régi, talán fél évszázadnál is öregebb templomot többször átalakították s pár évvel ezelőtt teljesen renoválták, társadalmi termet építettek hozzá s a vasárnapi tűz mindent jóformán semmivé tett; amit a tűz és a füst nem tett tönkre, azt tönkretette a tűzoltók vizfecskendője... Szerencsére a tüzet hamar lokalizálták s igy a szomszédos parókiában nem esett kár. A tűz úgy keletkezett, hogy vasárnap reggel Nt. Szolga Miklós lelkész bement a templomba és meggyuj tóttá az olaj fűtőt, amely azután felrobbant és lángbaboritotta az egész épületet. A vasárnapi istentiszteletre gyülekező hivek már csak a tűzoltók imknkájának lehettek tanúi. A bethlehemi magyarság egyik legrégibb épülete, a negyedik utcai kis református templom elpusztult. Minthogy a kár nagyrésze biztosítás folytán valószínűleg megtérül, reméljük, hogy nemsokára szebb, nagyobb magyar református templomot épitenek a helyébe az áldozatkész hívek. HALÁLOZÁS LIPIC3 JÓZSEF (Maumee Ave., Salisbury) 74 esztendős korában,, január 2í)-án meghalt az allantowni Sacred Heart kórházban. Gyászolják: özvegye sz. Katanesics Mária, Fiai János és Béla, nevelt lányai : Mrs. Wm. Doncs^cz, Mrs. Hess Partley ,s Mrs.| J. Dimowicz, 8 unokája rokonsága. Temetése a Saint John vend-lutheránus templomból ment végbe nagy részvét mellett hétfőn, február 1- én, a palmertoni temetőben. ÖZV. GALLÉR MÁTYÁSIÉ, Gordon St„ allentowni lakos, 82 esztendős korában, február 1-én meghalt. Magyarországon született, 18 éve fiánál, Pittner Józsefnél lakott, azelőtt, 1903-tól bethlehemi lakos volt. Gyászolják fiai József és János, egy leánya és más családtagjai. Az allentowni Our Lady of Help egyházhoz tartozott s annak szertartásai szerint temették el. HORVÁTH GYÖRGY East 12th St., northamptoni lakos, 80 éves korában meghalt. — Gyászolják özvegye és más családtagjai. Temetése a Ma-1 "varok Nagyasszonya római katolikus templomból ment; végbe Northamptonban. 1 BETHLEHEMI MAGYAR EGYLETEK KALAUZA VARGA JÁNOSNÉ (Mrs. John Michael Wargo) Lynwood Dr., hanoveri lakos, 56 éves korában, január 30-án elhunyt. Gyászolják férje, fiai Ferenc és Elemér, lánya Eleanor, két fivére, egy nővére Kish Jenőné (New Brunswick), két unokája és más családtagjai. Temetése a Kapisztrán Szent János római k. templomban tartott gyászmisével ment végbe, a Holy Saviour római katolikus temetőben. Y Ktnjisztrán Szt. Jánosból elnevezett Rom. Kát. Femnlomi és Betegsegélyző Egylet, Bethlehem, Pa.-----O----Alapítva 1905 julius 16-án KOROSECZ GYÖRGY 74 éves, W. 3rd streeti lakos feb. 2-án meghalt. Gyászolják özvegye, három fia, egy leánya, 11 unokája, 3 dédunokája, és testvérei az óhazában, valamint más rokonsága. Temetése a Szent János vend-lutheránus egyház szertartásai szerint ment végbe. ADÓMENTES JÖVEDELMEK WASHINGTON — Az országos adóhivatal felhívja a figyelmet arra, hogy vannak a közismerten adómentes jövedelmek mellett kevésbbé ismertek is. Azt mindenki — vagy majdnem mindenki — tudja, hogy nem esik jövedelmi adó alá a Social Security nyugdíj, a veterán nyugdíj, állami és városi bondok után fizetett kamat. De csak kevesebben tudják, hogy adómentesek még, többek közt, a következő jüvelelmek is: ösztöndijak, kórházi, orvosi és baleseti biztositási összegek, ajándékok és örökségek (mert azoknak adóját az ajándékozó, illetőleg a hagyaték fizeti), munkanélküli segély összegek, biztosítótársaságoktól kapott dividendák. Ez utóbbiak dolgában tudni kell a következőket: A biztosítók statementjeiben fordulnak elő. Ami dividendát évenkint fizetnek, az nem dividenda, nem osztalék a szó törvényi értelmében, hanem visszatérítése oly összegnek, amellyel az év folyamán a biztosítás túl volt fizetve; az ilyen ál-dividenda tehát nem jövedelem és nem esik jövedelmi adó alá. Ellenben jövedelmi adót kell fizetni az interest, vagyis kamat után, amit a biztositó a nála letétben maradt úgynevezett dividepdákra fizet. Ahol állami vagy városi jövedelmi adó van, ott tudni kell, hogy a U. S. Savings Bondok és más országos kormánykötvények kamatai jövedelmi adókötelesek, ellenben ki vannak ' véve az állami, illetőleg városi jövedelmi adó alól. SNOW TIRES ARMSTRONG SNOW TIRE SPECIAL 6.70 X 15 I BLACK 1 Tuba type Casing 4 tax plus ARMSTRONG SNOW TIRE SPECIAL 7.50 x 14 1 BLACK Tubeless ^tax plus Casing Paul B. Wood Tires “BOB” KOEHLER, tulajdonos 1337 E. 4th St. (William Sí. sarok) Bethlehem, Pa. Phones 863-6114 — 866-8336 BATTERIES — RECAPPING — ROAD SERVICE © Front-End Alignment Q Inspection Station © Minor Motor Repairs Az “Armstrong” autókerék gumikon jótállás van, amig használja azokat. Kárpótlást adunk azokért az autó-gumikért, amelynek nem akarattal voltak tönkretéve a gumi-vonalak mélysége által az Armstrong cég megállapított árai alapján. Gyűléseit tartja minden hónap 3-ik vasárnapján a templom alatti uj helyiségben. Ha valamely tag megbetegszik, azonnal jelentsék a titkárnál: Stayer Jánosnénál, 1566 Oakland Street, Bethlehem, Pa. Tel.: 866-3605. (A nap pontosan megjelölendő, amikor a betegség kezdődött). Haláleseteket az elnöknél kell jelenteni. Ennek a vahásos egyletnek van gyermekosztálya is, ahol minden katolikus szülő a gyermekét (2 évestől 16 éves korig) csekély havi fizetés mellett biztosíthatja. A felvételt a gyermekosztály ügykezelőjénél lehet kérni: Stayer Jánosné, 1566 Oakland St. Bethlehem, Pa. Tisztviselők: diszelnök: Ft. Reseterics József plébános; elnök: Barilo vies Ferenc; alelnök: Kozó Istvánná, titkár: Stayer Jánosné; pénztáros: Kapusi F. Dávid (1021 Delaware Ave.); jegyző: Pénzes József; számvizsgálók: Tóth Márkus és Pénzes József; bizalmi férfiak: Ld. Lang István és Tóth Márkus; egyleti orvos: Dr. Kubek János. A Női Osztály ügykezelője Stayer Jánosné. jegyző: Kiss Jenőné. Kerületi szervező: Danes Ferenc, aki az egyesület biztosi fásaival kapcsolatos minden kérdésben készséggel áll úgy a tagok, mint a beállni szándékozók rendelkezésére. Irodájának cime: 410 Adams St., Bethlehem, Pa. Tel.: UN 8-4102. Az iroda hivatalos órákat tart minden kedden és csütörtökön délelőtt 9-től délután 5-ig, szombatonként délután 1 óráig. William Penn Fraternális Egyesület Bethlehemi - ~ 98-ik Fiókja ------o--.-Alakult 1908 augusztus 10-én -------o----Tisztviselők: Géza Lang, 2006 Michael St., alelnök: Béla Richter, titkár: Ifj. Lang István, 1066 Delaware Ave. Tel.: UN 8-C140. ellenőr és jegyző: Demkó Gyű la, számvizsgálók: Simon Károly és Id. Lang István. A Női osztály tisztviselői: elnök: Sülé Sándorné .alelnök: Birkás Gyulpné, titkár: Kiss Jenöné, ellenőr: Dömötör Lajosné, Az Amerikai Magyar Református Egyesület Bethlehemi 5. Osztálya a volt bethlehemi 90. számú és 373. számú osztályok egyesítésével e két régebbi osztály tagjainak érdekek egységes kezelésben szolgálja és mindenfajta élet-, betegség- és kórházi biztosítási (egyéni vagy családi) kötvényeivel a legjobb biztosítási lehetőségeket nyújtja. Az Evans Street 1016-20 szám alatti egyesületi székházban a hivatalos óráK változatlanul szerdán, csütörtökön és pénteken vannak este 6 órától 8-ig. I hivatalos órák alatt az iroda az egyesület, valamint a bethlehemi magyarság minden tagjának rendelkezésére áll, közismertep gyors, pontos és előzékeny szolgálataival. Bethlehemi Amerikai Magyar Demokrata Kör-----o----A Kör célja: egységbe tömöríteni a Magyarországról idevándorolt amerikai polgárokat és polgárosodni óhajtókat, hogy igy minél jobban megismerhessék az amerikai törvényeket és szokásokat s ezáltal polgári jogaik és kötelességeik teljes tudatában és gyakorlásával minél jobb és hasznosabb tagjai lehessenek úgy a helyi, mint az állami és nemzeti közéletnek. A Kör gyűléseit tartja minden hónap első vasárnapján délután 2:30 órakor a bethlehemi Magyar Házban (3rd és Evans St.) Tisztviselők: elnök: Demkó S. Gyula; alelnök: Simon Károly: titkár: Demkó S. Gyula (708 Broadway, Bethlehem, Pa. Tel.: 867-3383); jegyző: Edraney István; pénztáros: Varga János; ellenőrök: Molnár György és Julias István; trusteek: Id. Lang István, Martin Monack, Richter Béla, Messics Lajos, Kiss Jenő es és Kulcsár István. A Női Osztály tisztviselői: elnök: Mrs. Rose Babos (754 Wyandotte St. Telefon: 868-0170; alelnök: Mrs. Lena Kovács; titkár: Mrs. Valeria Kovács; pénztáros: Mrs. Jenő Kiss; jegyző: Mrs. Julius Birkás; számvizsgáló: Mrs. Louis Dömötör; trusteek: Mrs. Rose Juhasz, Mrs. Louis Török, Mrs. Joseph Roseman, Mrs. Andrew Magyar és Mrs. Emma Racz. Jogtanácsos: Edward Ruyak. fy József, Tóth János, Upik Károly, Stayer József és Krajcsics József, ellenőrök: Rózsás János, Dudás Viktor és Horváth István, vigalmi bizottság: Török István és Horváth István. Az egyesület gyűléseit minden hónap 3-ik keddjén tartja. Magyar Munkás Jóléti önképző Egylet A Bethlehemi Első Magy. Dal- és önképző Egylet-----o-----511 Atlantic St., Bethlehem, Pa. felefon: UN 6-9451 ------o----Alapítva 1905-ben -------o----Az Egylet célja: egyrészt a magyar nyelv és kultúra megőrzése, a nemzeti öntudat fenntartása, a testvéri összetartozás ébrentartása és ápolása; másrészt segPeni honfitársainkat az uj haza életébe beleilleszkedni. A cél elérése érdekében az Egylet ingyenes könyvtárt tart fenn, társas kirándulásokat, táncmulatságokat, piknikeket és előadásokat rendez. Az Egylet 1957 óta a magyar sport támogatására otthont ad a Hungarian Liberty Sport Clubnak. Tisztviselők: elnöK: Fejes Sándor, alelnök: Jászfy József, titkár: Mikisits Ferenc, jegyző: Stayer József, pénztárnok: Tóth János, házkezelő bizottság: JászNEVESSÜNK Schnitzler bécsi iró egyszer elment egy irótalálkozóra. Megkérdezték tőle, hogy milyen tapasztalatokat szerzett ott. —* Ha én nem szólok hozzá — válaszolta —, akkor meg, ölt volna az unalom. * *. * Liebermann, a világhírű német festő és Fürstenberg, a legendás hirü bankár együtt sétáltak. Mindketten túl voltak a nyolcvan éven. Egy gyönyörű fiatal lány ment el mellettük. Liebermann felsóhajtott: — Milyen kár, hogy már nem vagyunk hetvenévesek... A hatvanéves, dúsgazdag özvegyember egy húszéves szép leányt vesz el feleségül. A lány számítása az, hogy egyhamar túléli a férjét és rámarad a nagy vagyon. De a számításából nem lesz semmi. A férj uram egészséges, életvidám — csak a fiatalasszony sorvad mellette. \ • . i •' Egyszer igy önti ki szivét a legjobb batárnőjének; — Látod, miiyen peches vagyok én. Más lány, ha férjhez megy például egy patikushoz, akkor ő lesz a patikusné, ha egy tanítóhoz, ő lesz a tanitóné, engem elvett egy özvegy ember és mégsem vagyok még özvegy. * * * Az újgazdagok vendégeket hívnak, eldicsekednek uj lakásukkal. Még a fürdőszobába is bemennek a vendégek, dicsérik a szép színes csempét, a tükröket és egyéb kellékeket. Az egyik vendég odasugja a feleségének: — Látod, hány fogkeféjük van kettőj üknek ? Leszámoltam, tiz. Az asszony visszasugja: — Minden fogukra egy . . . \frikai varázslóktól ellesték a szivgyógyitó mérgek titkát ZÜRICH — Az életmentő iztrofántint — a Strophantus cserjékből készült főzetet egyés afrikai és maláji törzsek vadászai még ma is használják gyorsan ölő nyilméregként. Tulajdonképpen a gyűszűvirág hatóanyaga, a digitális, amelyet a sztrofantin felfedezése és gyártásának megkezdése előtt évezredeken át a szívbetegségek egyedüli növényi gyógyszereként alkalmaztak. A digitálisz veszélyes méreg, nagy adagban megállítja a szív működését kis adagban viszont kitűnő gyógyszer, hatására a szív működése fokozódik. Nem gyógyítja meg ugyan a beteg szivét, de évekkel, évtizedekkel meghosszabitja életét. Hahonló gyógyszer a sztrofantin, csak sokkal gyorsabban, erőteljesebben fejlődik ki tatása; fenyegető helyzetekben a sztrofantint vetik be a katasztrófa elhárításira. Immár gyógyszer a brazi liai indián törzsek félelmetes nyilmérge, a kuráre is. Ez a méreg másként hat mint a digitálisz vagy a sztrofantin mérgező adagban. Fém a szívműködést állítja meg, hanem megbénítja a mezgatóidegvégződéseket, légzésbénulás, fulladás következtésen áll be a halál. Hatóanyagát, a kurárint éppen e sajátsága alapján alkalmazzák több mint két évtizede kitüní eredménynyel a sebészeti akatás kiegészitésére; kis acagja elernyeszti az izmokat így kevesebb altatószer is dég a műtétek elvégzéséhez. A múlt század végén Arnaud francia kutató Szomáliföldön felfedezett egy nyilmérget adó fát, andyet a vadászok oubaio-nak reveztek s hatóanyagát elsősoiban elefántok elejtésére használták. Akkoriban csak ínnyit sikerült kideritenié h®y az Acokanthera-fa mérg|ek hatása a sztrofantinéhoz hasonlit, a méreg receptje azonban rejtély maradt. Csaknem nyolc évtizedbe telt, mig most svájci kutatók erőfeszítéseinek eredményeként erről a titokról is lehullt a fátyol, és az eddig ismeretlen nyilméreg vegy-elemzésével sikerült megvetni az alapját egy újabb nagyhatású szívgyógyszer gyártásának. Dr. Tadeus Reichstein professzor, a bázeli egyetem szerveskémiai intézetéinek vezetője figyelt fel ismét a szóbanforgó fafajtára. A profeszszor évtizedek óta foglalkozik a sztrofantin vizsgálatával, neki sikerült kortizont elkülönítenie a Strophantus-f ajokból, majd olyan eljárást fejlesztett ki, amellyel az eddig csak a mellékvesékből kivonható hormon szintetikus utón is előállítható. Felfedezéséért Nobel-dijjal tüntették ki. Reichstein tanár megbízta Peter Ballyt, az Afrikában élő svájci botanikust: szerezze meg és küldje el részére vegyelemzés céljából az Acokanfchera gyökereit, ágait és magjait. Ballyrak négy évi kutatás eredményeként sikerült is némi vizsgálati anyagra szert tennie. Etiópiában és az Inlia-óceán partvidékén; a nyilméreg készítésének receptjét azonban a vadásztörzsek varázslói nem árulták el. Sok esetben ugyanis a mérget a^ó fák titkának kizárólagos ismerete létkérdés a vadásztörzsek számára. A Mombasától északra fekvő őserdőben élő ma-giriama törzs például egy fajta gyorsan ölő nyilméreggel tartja sakkban a szomszédos nomád törzseket; rég elpusztult volna, ha a méreg félelmetes hire nem venné el haragosaik támadási kedvét. Érthető tehát, hogy a nyilméreg elkészitéaének receptje- féltett tärzd titok, és apáról fiúra száll. Nem ringatta magát illuzi ókban Hans Leuenberger svájci botanikus sem, amikor néhány hónappal ezelőtt Nairobiból kiindulva nekivágott az őserdőnek, hogy Reichstein professzor megbízásából a végére járjon az ismeretlen nyilméreg titkának. Kétezer kilométeres kalandos útja közben, a Csavo-vadvédelmi területen jutott az első nyomra. Hallót ta, hogy a környéken kihaló félben levő wa-sanja törzshöz tartozó vadászok mérgezett nyilakat használnak az elefántok elejtésére. Megtudja, hogy ezek a vadászok a magiriamák törzsétől kapják a nyilmérget és vadhússal fizetnek érte. Elefántokra vadásznak, mert az elefántok agyara ‘‘fehér arany”. Leuenberger úgy okoskodott, talán a zanzibári elefántcsont-kereskedőkből sikerül majd kiszednie a méreg titkát. De hiába próbálkozott. Nem járt sikerrel a wa-sanja törzs vadászainál sem, semmit sem akartak elárulni a nyilméreg készítéséről. Végül is a ma-girlamak földjén ütötte fel sátorfáját. Nagynelhezen -sikerült barátságot kötnie a törzs egyik öreg varázslójával, akinek fia a környéken élő misszionáriusok befolyása alá került. Leunberger addig érvelt az öreg mágusnak, hogy a nyilméreg segítségével beteg emberek tízezreinek életét menthetik meg, mig Mudata Wa Tuva elhatározta, hogy beavatja a svájci botanikust a nyilméreg készítés titkába. Nekivágva a dzsungel sűrűjének, eljutottak néhány, hat méternél is magasabb cserjéhez. Ezek a törzs méregfái — mutatott rájuk Mudata Wa Tuva, és azt állította, mérgük oly erős, hogy a madarak holtan hullnak alá, ha rászállnak '.rá Ikra. Agakat, leveleket, 1110-12 Eas.1 Third Street, Bethlehem, Pa.-----o-----(Alakult: 1917 november 17-én) Az Egylet célja: egy segélyalap fenntartása, melyből a tagok után annyi dollár temetkezési segélyt fizetni, ahány jótálló tagja van az egyletnek. Célja továbbá: minden jótékonysági intézmény gyűjtési akcióját támogatni és mindenkori célja: a magyarságot összetartani és úgy a fogadott hazánk, mint szülőhazánk iránti mélységes szeretetet ápolni. Tisztelni fogadott hazánk törvényeit és ápolni demokratikus hagyományait. A tagsági dij évente $5. Egy évi tagság után a női tagok szülési segélyre jogosultak. Az Egylet tagja lehet minden fizikailag és szellemileg egészséges férfi és nő, vallási és politikai különbség nélkül. Pártoló tagok évi 1 dollár tagsági dijat fizetnek. Az Egylet minden ingó és ingatlan vagyona a temetkezési segélyalapot fizető (jótálló) tagok közös tulajdonát képezi. A tagok érkölcsi kötelessége a gyűléseken résztvenni, a Munkás Otthont támogatni és annak üzleti forgalmát elősegíteni. Az Egylet gyűléseit tartja minden hónap első vasárnapján este 8 órakor a tulajdonát képező Magyar Munkás Otthonban, 1110-12 E. 3rd St., Bethlehem, Pa. gyökereket vágtak le a fákról, azután az őserdő más táján egy kicsiny, mugulare nevű cserjét kerestek meg. Ennek ágait lemetszve, fehér tejszerü folyadék buggyant ki a sebhelyeken. Végül egy .harmadik növényt is meglátogattak, ennek mariga a neve. Hazatérve az őserdőből, az öreg varázsló nekiállt a méregfőzésnek. Mindhárom növény ágait, leveleit beleszórta egy edénybe, és lassú tűzön főzte. Még egy elefántcickány is került a sürü, sötétzöld kotyvalékba. “Azért kell bele a cickány, hogy az eltalált elefánt egyenesen fusson” — adta meg a varázsló a felvilágosítást, arra a megfigyelésre utalva, hogy a cickányok mindig egyenes irányban menekülnek. Azóta Leubenberger “zsákmánya” eljutott Svájcba, és hosszú hetek aprólékos munkájával Reichstem professzor laboratóriumában sikerült felderíteni a hatóanyag vegyi szerkezetét. Ezzel megnyílt az ut egy olyan uj gyógyszer előállításához, amelyet az orvosok a digitálisz és a sztrofantin mellett felhasználhatnak egyes szívbetegségek gyógyítására. ZIP WASHINGTON — A ZIP szám, amelyet újabban egyre többen hozzábiggyesztenek ’evélirók a cimihez (saját cimüköhz és a címzett címéhez) a levelek szortírozását megkönnyiti, megkönnyíti, megkönnyíti a postarivatalokban, amikor készen lesznek az egész országban a megfelelő mechanikai berendezések. A mechanikai berendezések mint gépi szemek olvassák a ZH számot. Hogy könnyebben olvashassák, a ZIP számot a város és állam neve után nem közvetlen közelben, hanem valamivel odébb kell Írni, ilyképpen: Mr. J. Kish, 1234 Eost 80 Street New York, N. Y. 10028. A postaügyi minisztérium felhívja a lakosságot, hogy a ZIP számot mindig különítsék el a lakáscímtől, e minta szerint, hogy a gép azt jóban tudja olvasni. I