Bethlehemi Hiradó, 1964. július-december (42. évfolyam, 27-53. szám)
1964-12-10 / 50. szám
7. OLDAU ■' IThursday, December 10, 1964 BETHLEHEMI HÍRADÓ SZAVAZTUNK... SZÁMOLUNK WASHINGTON. — Miután elültek a sokak számára izgalmas novemberi választási csata utórezgésiei — az utánaszámolások és egyebek is —, eljött az ideje a hagyományos számjátéknak. November 3 egész sereg érdekes számat vetett ki a politikai szerencsejáték rulettasztalára. Kezdjük a nagy számokkal. Körülbelül 69,169,000 amerikai adta le szavazatát, szívesebben demokratákra, mint a republikánusokra, és csak vajmi kevés voks jutott az antialkoholistáknak és a növényevők elnökjelöltjeire. Több mint 69 millió — nagy szám? Ahogy vesszük. Több, mint 1960-ban (Kennedy-Nixon), amikor 68,839,000 volt a leadott szavazatok száma. De ez a különbség csak látszólag nagy; figyelembe kell venni, hogy 1960 óta a népesség szaporodott (a háborús bébik szavazó korba léptek) és most elsőidben szavaztak Washington, D. C. lakosai is. Mégegyszer; több mint 69 millió nagy szám? Nem, szégyenitően kis szám. Mert csak 78 százaléka regisztrált a szavazópolgároknak és csak 60 százaléka az ország szavazókorban lévő lakosainak. Ausztráliában, ahol a szavazás kötelező, a szavazópolgárságnak ilyen mérsékelt részvétele a szavazásban elképzelhetetlen. Johnson elnök több szavazatot kapott, mint azelőtt bármely elnökjelölt — több mint 42 millió szavazatot kapott, f '* szemben Eisenhower 35 és fél millió szavazatával. J oihnson szavazattöbbsége Goldwaterrel szemben ugyancsak rekord volt : több mint 15 és fél millióval haladta meg á Goldwaterre esett szavazatok számát, mig a korábbi rekorder, Franklin Roosevelt csak 11 millióval kapott több szavazatot, mint az ellenjelölt. Johnson az összes szavazatoknak nagyobb százalékát kapta (61.2 százalék), mint Roosevelt (60.8 százalék) és Harding (60.4 százalék). Az eddig rendíthetetlen ül republikánus Vermont állam átment a demokrata táborba. A Délen uj átállások voltak, hagyományosan demokrata államokiban republikánusok győztek; Georgia, Alabama, Mississippi és South Carolina republikánus színváltozáson ment át. Maine, hagyományosan a republikánusok bevehetetlennek tartott fellegvára, most másodízben adott többséget a demokrata elnökjelöltnek; az első eset 1912-ben volt, amikor ott a demokrata elnökjelölt csak azért győzött, mert a Teddy Roosey élt-féle Rull Moose mozgalom szakadást idézett elő a republikánus táborban. Érdekes volt november 3- án a váltás, amelynek az amerikai politikai nyelvhasználatban ticket splitting a neve. Ez azt jelenti, hogy a szavazópolgár az egyik jelöltpáriból a demokratákra, a másikból a republikánusra szavaz. Például: a demokrata elnökjelöltre és a republikánus szienátorjelöltekre. Ennek folytán egy államban az egyik demokrata jelölt sokkal nagyobb szavazótöbbséget ér el, mint a másik. Például New York államban Johnson elnök Goldwaterrel szemben 2.4 millió szavazattöbbséget kapott, miig Robert Kennedy szenátorjelölt csak 027,795 szavazattal kerekedett Keating szenátor (R) fölé. Érdekes mindjárt ennek a nagy eltérésnek kapcsán megemlíteni, hogy Mass, államban Johnson elnök és Teddy Kennedy, a még mindig betegágyához kötött fiatal szenátor csaknem egyenlő számú szavazattöbbséget kaptak — 1.1 milliót, illetőleg 1 milliót. Ugyanabban az államban főügyésznek 750 ezer szavazattöbbséggel republikánus jelöltet választottak meg, mégpedig négert ; Edward Brooke-t, aki a legmagasabb rangú néger állami tisztviselő lett az országban. Érdekes volt a szavazatok számaránya Califomiában is. Ott Johnson 1.2 millió szavazattöbbséget kapott, mig a republikánus szenátor jelölt, George Murphy, az egykoron népszerű filmszínész, csak 200,000 szavazattal kapott ebbet, mint a Kennedy-John-on féle név-ajánlással a szavazók elé lépett Pierre Salinger. Demokrata-repub. átváltások voltak a fentebb említett eseteken kívül még több más államban, mint Kansas, Oklahoma, Ohio, Michigan, South Dakota, Washington, Wisconsin, Delaware, Montana, Pennsylvania. Eszerint sok államban az emberek nem egyszerűn pártállásuk szerint szavaztak, hanem a személyek közt válogattak. A republikánus jelöltek közül főleg olyanok buktak ki a novembér 3-i választások során, akiket kimondottan konzervativökként ismert a szavazópolgárság — főleg Goldwater követői. New York államban 'hét konzervatív republikánus esett el a választási csatatéren. Texas államban kibuktatták mind a kiét republikánus kongresszusi képviselőt. Iowa államban 6 republikánus közül csak egy élte túl a demokrata földrengést. Általában azt lehet mondani, hogy a republikánusok közül csak főleg azoknak sikerült a bőrüket megmenteni, akik a választási kampány alatt nyíltan vagy mindenesetre észrevehetően távoltartották magúikat a goldwaterizmustól. Fenomenális volt John Lindsay anti-goldwaterista republikánus képviselő fölényes választási győzelme New York államban. Érdekes volt a nevek párbaja is egyes államokban. — New York és Massachusetts államokban a szenátorválasztásinál a Kennedy név volt a győzelmet biztositó atombomba. Ezzel szemben Californiában a Kennedy név napsugaraiban sütkérező Salinger főleg a varázsierej ü név miatt hullt a porba; Ciliformában sokan a Kennedy névjeggyel betol; kodó jöftmentet (carpc^baggert) láttak a volt wa.-ihingtoni sajtófőnökben. Obiéban a Taft név — a néhai Ma-. Republican papa és a né-1 j ihaii elnök nagyapa neve — . ellenállhatatlan ! erőnek tetszett, Young detnokrata szenátornak semmi kilátása nem I volt á győzelemre és — ő győ- I zött. Young szenátort John- J son vitte a győzelemre — a Johnson névjegy és a John' son fotográfia a barátságos kézszor Pással. BETHLEHEMI MAGYAR EGYLETEK KALAUZA A Kapisztrán Szt. Jánosról elnevezett Rom. Kát. Templomi és Betegsegélyző Egylet, Bethlehem, Pa.-----O----Alapítva 1905 julius 16-án ------o----Gyűléseit tartja minden hónap 3-ik vasárnapján a templom alatti uj helyiségben. Ha valamely tag megbetegszik, azonnal jelentsék a titkárnál: Stayer Jánosnénál, 1566 Oakland Street, Bethlehem, Pa. Tel.: 866-3605. (A nap pontosan megjelölendő, amikor a betegség kezdődött). Haláleseteket az, elnöknél kell jelenteni. Ennek a vakásos egyletnek van gyermekosztálya is, ahol minden katolikus szülő a gyermekét (2 évestől 16 éves korig) csekély havi fizetés mellett biztosíthatja. A felvételt a gyermekosztály ügykezelőjénél lehet kérni: Stayer Jánosné, 1566 Oakland St. Bethlehem, Pa. Tisztviselők: diszelnök: Ft. Reseterics József plébános: elnök: Barilovics Ferenc; alelnök: Kozó Istvánná, titkár: Stayer Jánosné; pénztáros: Kapusi F. Dávid (1021 Delaware Ave.); jegyző: Pénzes József; számvizsgálók: Tóth Márkus és Pénzes József; bizalmi férfiak: Ld. Lang István és Tóth Márkus; egyleti orvos: Dr. Kubek János. A Női Osztály ügykezelője Stayer Jánosné. jegyző: Kiss Jenőné. Kerületi szervező: Danes Ferenc, aki az egyesület biztosi iásaival kapcsolatos minden kérdésben készséggel áll úgy a tagok, mint a beállni szándékozók rendelkezésére. Lrodájának címe: 410 Adams St., Bethlehem, Pa. Tel.: UN 8-4102. Az iroda hivatalos órákat tart minden kedden és csütörtökön délelőtt 9-től délután 5-ig, szombatonként délután 1 óráig. A világ minden részében milliók nélkülöznek, éheznek GENF. — Az utolsó öt évben az élelmiszertermelés nem tartott lépést a világ népességének növekedésével, s az egy főre jutó élelmiszermennyiség kevesebb volt 1963 és 1964-ben, mint a korábbi gazdasági évben, — állapítja meg az Élelmezési és Mezőgazdasági V ilágszervezet (FAO) most közzétett évi jelentése. Különösen jelentősen csökkent az egy főre j utó élelmiszer termelés Latin-Amerikában és a Távol-Keleten. Ugyancsak szomorú az éhező néptömegeket sújtó tény, hogy a mezőgazdasági termé- I nyék ára világszerte emelkedik. j A legtöbb gondot változatlanul a fehérjehiány okozza; a gazdaságilag fejletlen országokban a rténessétr tulnvomó többsége nem jut elegendő fehérjéhez, pedig a fehérjehiány élettani következményei súlyosak: csökken a növekedés, a gyermekek fizikai és szellemi fejlődése. Különösen a terhes és szoptató anyák, csecsemők, gyermekek látják súlyos kárát a fehér j eszegény táplálkozásnak. A Világszervezet szakértői fel sem tudják pontosan becsülni a világ fehérjehiányát, de az a véleményük, hogy a hiány megszüntetéséhez a következő két évtized sem lesz elegendő. Elsősorban állati fehérjékre lenne szükség, nemcsak azért, mert ezek táplálóbbak s gyorsabban emészthetők, hanem azért is, mert még a leggondosabban kevert növényi fehérjékből is hiányoznak olyan, ma még nem William Penn Fraternális Egyesület Bethlehemi 98-ik Fiókja-----o----Alakult 1908 augusztus 10-én ------o----Tisztviselők: Géza Lang, 2006 Michael St., alelnök: Béla Richter, titkár: Ifj. Lang István, 1066 Delaware Ave. Tel.: UN 8-C140. ellenőr és jegyző: Demkó Gyű, la, számvizsgálók: Simon Károly és Id. Lang István. A Női osztály tisztviselői: elnök: Sülé Sándomé .alelnök: Birkás Gyuláné, titkár: Kiss Jenőné, ellenőr: Dömötör Lajosné, Az Amerikai Magyar Református Egyesület Bethlehemi 5. Osztálya a volt bethlehemi 90. számú és 373. számú osztályok egyesítésével e két régebbi osztály tagjainak érdekek egységes kezelésben szolgálja és mindenfajta élet-, betegség- és kórházi biztosítási (egyéni vagy családi) kötvényeivel a legjobb biztosítási lehetőségeket nyújtja. Az Evans Street 1016-20 szám alatti egyesületi székházban a j hivatalos órák változatlanul szerdán, csütörtökön és pénteken vannak este 6 órától 8-ig. 1 hivatalos órák alatt az iroda az egyesület, valamint a bethlehemi magyarság minden tagjának rendelkezésére áll, közismerten gyors, pontos és előzékeny szolgálataival. gyár Házban (3rd és Evans St.) Tisztviselők: elnök: Demkó S. Gyula: alelnök: Simon Károly; titkár: Demkó S. Gyula (708 Broadway, Bethlehem, Pa. Tel.: 867-3383); jegyző: Edraney István; pénztáros: Varga János; ellenőrök: Molnár György és Juhas István; trusteek: Id. Lang István, Martin Monack, Richter Béla, Messics Lajos, Kiss Jenő es és Kulcsár István. A Női Osztály tisztviselői: elnök: Mrs. Rose Babos (754 Wyandotte St. Telefon: 868-0170; alelnök; Mrs. Lena Kovács; titkár: Mrs. Valeria Kovács; pénztáros; Mrs. Jenő Kiss; jegyző; Mrs. Julius Birkás; számvizsgáló: Mrs. Louis Dömötör; trusteek: Mrs. Rose Juhasz, Mrs. Louis Török, Mrs. Joseph Roseman, Mrs. Andrew Magyar és Mrs. Emma Racz. Jogtanácsos: Edward Ruyak. fy József, Tóth János, Upik Ká-: roly, Stayer József és Krajcsics. József, ellenőrök: Rózsás János, Dudás Viktor és Horváth István, vigalmi bizottság: Török István és Horváth István. Az egyesület gyűléseit minden hónap 3-ik keddjén tartja. Bethlehemi Amerikai Magyar Demokrata Kör-----o----A Kör célja: egységbe tömöríteni a Magyarországról idevándorolt amerikai polgárokat és polgárosodni óhajtókat, hogy igy minél jobban megismerhessék az amerikai törvényeket és szokásokat s ezáltal polgári jogaik és kötelességeik teljes tudatában és gyakorlásával minél jobb és hasznosabb tagjai lehessenek úgy a helyi, mint az állami és nemzeti közéletnek. A Kör gyűléseit tartja minden hónap első vasárnapján délután 2:30 órakor a bethlehemi Ma-A Bethlehemi Első Magy. Dal- és önképző Egylet-----o-----511 Atlantic St., Bethlehem, Fa. felefon: UN 8-9451 Alapítva 1905-ben ------o----Az Egylet célja: egyrészt a magyar nyelv és kultúra megőrzése, a nemzeti öntudat fenntartása, a testvéri összetartozás ébrentartása és ápolása; másrészt segheni honfitársainkat áz uj haza életébe beleilleszkedni. A cél elérése érdekében az Egylet ingyenes könyvtárt tart fenn, társas kirándulásokat, táncmulatságokat, piknikeket és előadásokat rendez. Az Egylet 1957 óta a magyar sport támogatására otthont ad a Hungarian Liberty Sport Clubnak. Tisztviselők: elnÖK: Fejes Sándor, alelnök; Jászfy József, titkár: Mikisits Ferenc, jegyző: Stayer József, pénztárnok: Tóth János, házkezelő bizottság: Jász-Magyar Munkás Jóléti önképző Egylet 1110-12 East Third Street, Bethlehem, Pa. (Alakult: 1917 november 17-én) Az Egylet célja: egy segélyalap fenntartása, melyből a tagok után annyi dollár temetkezési segélyt fizetni, ahány jótálló tagja van az egyletnek. Célja továbbá: minden jótékonysági intézmény gyűjtési akcióját támogatni és mindenkori célja: a magyarságot összetartani és úgy a fogadott hazánk, mint szülőha-. zánk iránti mélységes szeretetet ápolni. Tisztelni fogadott hazánk törvényeit és ápolni demokratikus hagyományait. A tagsági dij é. ente $5. Egy évi tagság után a női tagok szülési segélyre jogosultak. Az Egy-' let tagja lehet minden fizikailag és szellemileg egészséges férfi és nő, vallási és politikai különbség nélkül. Pártoló tagok évi 1 dollár tagsági dijat fizetnek. Az Egylet minden ingó és ingatlan vagyona a temetkezési segélyalapot fizető (jótálló) tagok közös tulajdonát képezi. A tagok érkölcsi kötelessége a gyűléseken résztvenni, a Munkás Otthont támogatni és annak üzleti forgalmát elősegíteni. > , Az Egylet gyűléseit tartja minden hónap első vasárnapján este 8 órakor a tulajdonát k£Pezö Magyar Munkás Otthonban, 1110-12 E. 3rd St., Bethlehem, 'Pa. ismert anyagok, amelyek a táplálkozás szempontjából nagyon lényegesek. ’ Sajnos, a fehérjedus táplálékok jobbára drágák, s ez okból a legszegényebb országok legszegényebb nepr étegei rendkívül ritkán, vagy egyáltalán nem jutnak hozzá a szükséges fehérjékhez. Csak a mezőgazdaság nagyarányú fejlesztése, elsősorban a hustojás- és tejtermék növelése enyhíthetné a ma még riasztó helyzetet. A Világszervezetnek az a célja, hogy a Föld gazdaságilag kevésbbé fejlett övezeteiben tiz év alatt megkétszerezzék, 2000-re pedig a jelenlegi ötszörösére növeljék az állati fehérjék termelését. Ez a hatalmas növekedés csak úgy érhető el, ha az egész világ mezőgazdaságában, mindenek előtt az állattenyésztésben meghonosítják a modern tudomány és technológia uj vívmányait és gyökeresen szakítanak a földművelés ősrégi, maradi módszereivel. Persze, mindez el sem képzelhető a gazdaságilag fejlett országok technikai, tudományos és gazdasági segítsége nélkül. Ezeket az országokat nagy felelősség terheli, hogy sikerül-e végérvényesen legyőzni a ma még a Föld népességének nagy részét fenyegető fehérjehiány. A Világszervezet joggal sürgeti a fejlett országok kormányait, hogy nyújtsanak intenzivebb segítséget az elmaradott országoknak az éhség árnyainak elűzéséhez. A rendőrség pajzsokat használ a .tüntető tömegek kövei ellen, Saigon, Délvietnamban. Hírek a világ minden részébő! CHICAGO — Egy 22 éves tisztviselőnő lakásába behatolt egy fiatal férfi és miközben revolverrel • megadásra kényszeritette, erőszakot követett el raj! ta. A férfi ezután magához vette a lány kézitáskájában talált 40 dollárt, majd elmenekült. BOSTON — Amerika északkeleti területein, a hóesés és a hirtelen támadt fagy következtében, sokezer lakásban megszűnt a fűtés és a villanyszolgáltatás. EAST LONDON, Délafrika — Angol tudósok megtalálták egy sziklán a 30 millió évvel ezelőtt élt ősember lábnyomait. Ugyanez a szikla egy tigris és egy valószínűleg lóhoz hasonlított állat lábnyomait is mutatja. WASHINGTON — Dean Burch, a reDublikánus párt országos bizottságának elnöke, kijelentette, hogy mindenképpen küzdeni fog azok ellen, akik ki akarják buktatni pozíciójából és nem szándékozik távozni tisztségéből. WASHINGTON — A US Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek nyilvánította Florida államnak azt a törvényét, amely szerint azok a különnemű fehér és néger személyek, akik nem házastársak, nem \ foglalhatják el ugyanazt a szobát éjszaka. WASHINGTON — A “Public Papers of the Presidents of the United States” 1949-es kötete megjelent. A kötet a Truman adminisztráció ötödik esztendejének hivatalos dokumentumait tartalmazza. PARIS — Meg nem erősített értesülések szerint Franciaország földalatti atombombát robbantott a Szaharában november 19-én. A francia honvédelmi minisztérium azonban sem megerősíteni, sem pedig megcáfolni nem hajlandó a hirt. BIRMINGHAM, Alá. — John E. Grenier, a GÓR országos bizottságának ügyvezető igazgatója, lemondott tisztségéről. Lemondásakor Grenier kijelentette: Goklwater kudarcáért Rockefeller, Romney és Sranton kormányzók felelősek, akik ellenzésükkel megbontották a repcblikánus párt egységét. PEARL HARBOR — A ÜSS Arizona emlékmüjvet többssázan látogatták meg december hetedikért és csendes tiszteletadással emlékeztek meg azokról, akik Hawaiiban életüket vesztették, amikor a japánok megtámadták Pearl Harbort 23 évvel ezelőtt. BELGRAD — A jugoszláv kommunista párt 8-ik kongresszusának megnyitó ülésén a bevezető beszédet Tito elnök mondotta. Tito kijelentette: hasztalan I Moszkva kiegyezési törekvése Pekinggel, mert vö,rös Kina világuralomra törekszik. A jugoszláv elnök szerint “Kruscsevnek jelentős érdemei voltak a szovjet-jngoszláv kapcsolatok kedvezővé tételében, a sztalintalanitási eljárásban és a világbéke megőrzésében.” DETROIT — Walter Reutheren, az Egyesült Autóipari Munkások Szakszervezetének elnökén, műtétet hajtottak végre: jobbtüdejéről egy daganatot távolítottak el. Az orvosi jelentések szerint Reuther állapota nem ad aggodalomra okot. •oAznjazsso jB-i.nd -ed-9)zsBgej ‘jepiaa 0008 uaq^toj -repop OS B ipjspjXSn,)löäej{ A3j •ei-ii apjBzssiA pj(rpaq b sa afapi lópnpj psazaAaup posBpABC paz -§3A[á zb sa popppi ;BpuBzs scuBpop 08 qauoppCän qiÁSg op:ursaBj -a.p pavusi’ ‘souoprBjrp szBJBSqpABf ipinqaAap A3b ‘SJaAVoJ paqop