Bethlehemi Hiradó, 1964. február-június (42. évfolyam, 6-26. szám)

1964-02-20 / 8. szám

6. OLDAL

SZERELEM

KIFÁBJAI

Irta: KERTÉSZ MIKLÓS

Mikor végre onnét sikerült kiszöknie, Párisba ment, ahol papirskatulyák készitésével keservesen kereste meg mindennapi kenyerét. Alig felcseperedve, már és is segítettem neki. Ah, hányszor ültünk a lámpa pislogó fénye mellett és dolgoztunk, mig csak a hajnal pirkodó fénye be nem világított szegényes kamrácskáinkba!

— Szegény gyermek, — mormogta Géza mély megindulással. — Örömtelen múlt, telve sanyarú nélkülözésekkel van mögötted, most azonban életed folyásában jelentős fordulat állott be. Mindamellett, kedves Rózsikám, a szerencse napjaiban nem fogod elfelejteni a kevésbé szerencsés napokat sem, ugyebár?

— Nem, nem, apuskám! Hiszen a jó öreg Dubay is mindig mondogatta: Lola, ha valamikor megtalálod atyádat, ki hallomás szerint igen gazdag és előkelő férfi és ha oldala mellett fény és gazdaság fog környezni téged, meg ne feledkezzél azokról, kik nélkülözések között, szegénységben és nyomorban tengetik életüket.

— Lola nevet adott neked ez a jó és nemeslelkü ember, — mondotta Géza. — Miért nem hagyta meg neked a sokkal kedvesebb hangzású Rózsika nevet?

Erre a lány mohón igy felelt:

— Figyelembe kell venned édes apuskám, hogy Dubay apó francia származású volt s igy a Rózsika név nem igen volt Ínyére. De még más okból is szerette a Lola nevet. Ugyanis neki vlot valamikor egy leánykája, kinek szintén Lola volt a neve; szegénykét a kegyetlen halál rabolta el tőle. A korán elköltözöttre való emlékezésül ruházta reám a Lola nevet. Oh atyám, ha igazán hálával akarsz lenni Dubay iránt, akkor tiszteld meg emlékét azzal, hogy ezután is meghagyod nekem a Lola nevet. Ezt csak <azért kérem tőled, hogy magam is folytonosan emlékeztetve legyek gyermekkori nevelőatyámra.

— Jó és hálás gyermek vagy, — kiáltott fel a gróf lelkesülten. — Ezentúl legyen hát itt is Lola a neved.

Lehajolva meleg csókot nyomott a lenáyka hófehér homlokára. Ah, nem is sejtette, milyen Unok és romlott lelket takarnak ezek a külső bájak.

— De már későre jár az idő, gyermekem, — szólt azután, miközben egy pillantást vetett a kandalló párkányzatán álló remekművű órára. Valóban itt az ideje, hogy nyugalomra térj. Ölelj meg még egyszer, leányom és aztán menj föl szobácskádba.

— Jóéjt, édes apuskám, — mondotta Lola, miközben minden egyes szónál egy-egy csókot cuppantott Géza gróf ajkára. —- Oh ha tudnád, mennyire boldogít a tudat, hogy mindig közeledben lehetek.

A gróf fürkészve mélyesztette tekintetét a leányka fekete csillogó szemébe.

— Vájjon boldog lennél-e akkor is, ha nem lennék olyan előkelő és nem számítanának engem az ország leggazdagabb mágnásai közé? — kérdezte.

— Hogy tudsz ilyet csak kérdezni is, édes apuskám? — szólt a leány. — Ha koldus lennél, vándorútra kelnék veled és házról-házra járva alamizsnát kéregetnék számodra. De most jóéjt apuskám. Ugye, holnap bemegyünk a városba bevásárolni mindazt, amiről ma beszéltünk. Hiszen tudod, hogy szegényen jöttem hozzád és nem volt egyebem, mint az a ruha, mely testemen volt. De miután úgy fordult a dolog, hogy Szentiványi grófkisasszony lett belőlem, most már a külsőre is kell adni valamit.

— Természetes, gyermekem! Holnap bekocsizunk a városba és Rédey Irma kisasszony is velünk jön.

Sötét árnyék vonult át Lola arcán.

— Rédey Irma kisasszony? — kérdezte pillanatnyi szünte múlva. — Ah, menjünk inkább egyedül, apuskám. Irma kisasszony minden bizonnyal igen jeles hölgy, de tudod, drága jó papuskám, én mégis jobban szeretek egészen egyedül lenni veled és csaknem féltékeny vagyok, ha olyan jó és kedves vagy Rédey kisasszony iránt.

— Hogyne lennék, kedves gyermekem, — mondotta Szentiványi Géza gróf komolyan. — Mikor még egyedül voltam, ő volt az, aki oldalam mellett álva, hűségesen segített ápolni szegény szerencsétlen anyádat. Egyébként pedig Irma kisasszony ama kevés hölgyek közé tartozik, kitől minden tekintetben sokat tanulhatsz és én szívből kívánom, vajha minél bensőbb barátság fűzne téged hozzá. És most jóéjt — álmodjál szépeket, kedves gyermekem.

Néhány perccel később Lolát fényesen berendezett boudoirjában találjuk, amely a kastély első emeletén volt s ablakai a kertre néztek. A nagy ezüst karos gyertyatartóban viaszgyertyák égtek, a selyemmel bevont ágy pihenésre és édes álmodozásra csábított.

Lolának azonban eszeágában sem volt aludni menni.

Első dolga volt előretolni a reteszt, aztán a faliszekrényhez sietve, kinyitotta annak ajtaját a kulccsal,

BETHLÉHEMJ HÍRÁDŐ

Thursday, 1964 február 20

—— ' -- ■■■— '«V - III——

melyet keblén hordott. A szekrényből kivette azt a bizonyos kézitáskát, melyet idejöttekor láttunk nála.

Ebből a táskából kihúzott egy összehajtogatott ruhát. Sajátszerü egy ruha volt ez! Zöld selyemből volt varrva és arany zsinórokkal díszítve. Álarcosbálokon lehet csak ilyeneket látni.

Lola szeme felcsillant, ahogy egy rázással kibontakozott előtte a ruha. A másikat, mey rajta volt, az egj^szerü, előkelő Ízléssel kiállított háziköntöst, elhajította s helyette ezt a jelmet öltötte magára, mely gömbölyű rózsás karjait egészen szabadon hagyta s mély bepillantást engedett liliom keblébe.

Ehhez a feltűnő és egy tisztességes leányhoz egyáltalában nem illő ruhához való kacár harisnyákat és még kacérabb cipelőket is talált a táskában. Ezeket is fölhúzta s mikor a nagy tükör elé álba, magát meglátta benne, egyszerre valami ledér szellem szállott belé és csípőre tett kezeivel ide-oda hinbálódzott, miközben a szerelem epedő vágya ült ki ajkára

Kongóban egy protestáns misszió kunyhóiban öt amerikai misszionárius és hat gyermekük négy napon át étlen-szomjan vesztegeltek, mig segítség érkezett.

— Ah, milyen iszonyatosan unalmas élet ez itt a kastélyban, — szólt halkan a szép csdónő s dacosan vetette hátra fejét. — Örökös erkölcsi prédikációk — egyebet sem hall itt az ember! Ha nern tudnám, hogy egy napon ebben a kastélyban én les:ek a korlátlan úrnő s hogy enyém lesz minden ami e falak között van, hogy gazdag leszek, igazán bolondul gazdag — valóban egy percig sem maradnék itt és nem adnám rá magamat erre a bolond komédiára, melyet anyám követel tőlem.

— De azért — tette hozzá hamis kacsintással — nem fogom fiatalságom legszebb éveit besavanyított ugorka módjára eltölteni. Élni akarok — mulatni, élveszni és Feri karján szenvedélyes táncban keringeni. Untig elég nappal adni a Szentiványi grófkisasszony unalmas szerepét, éjjel azonban az a Lola akarok ’enni, aki eddig voltam, a keringők királynéja. így neveznek engem abban a festett világban, melyet elhagytam, hogy nagyúri dámát faragjanak belőlem. Nem tudom, meddig bírom.

Még egyszer a táskába nyúlt s egy összegöngyölgetett kötélhágcsót vett ki belőle.

A végén magára kanyaritotta a köpenyt, mely meztelen karjait s egész termetét beburkolta, fejére húzta a kámzsát, a táskát ismét visszatette a szekrénybe s kilépett az erkélyre.

Lola. a kötélhágcsó egyik végét az erkély párkányzatán megerősítette, másik végét pedig leeresztette egész a földig. Majd egy kötéltáncosnő ügyességével s avval a negédességgel, mely még a leghidegebb férfit is föltüzelte volna, átvetette magát a mellvéden és egy ■macska ügyességével ereszkedett je a; lengő kötéihágjcsón egész a földig.

Még egy pillantást vetett föl a kastélyra, mely éji .homályba burkolva, szinte elhagyatottnak tűnt föl. Csak a gróf dolgozószobájából látszott ki az égő lámpa világossága,

— Isten veled, apuskám, — szólt gúnyosan s végig sietve, a kerten, csakhamar kiért az útra, mely a városba vezetett. Útját a hold világította meg s rövid idő alatt elérte a külváros házait.

A házak árnyékában különféle gyanús alakok lapultak meg a fal mentén, ő azonban nem félt — nyilván nem első eset, hogy ilyenekkel találkozik. Nem borzadt el attól a rekedt üvöltözéstől sem, sem az itt levő csapszékek nyitott ablakaiból az utcára kihalatszott.

A külső városrészek általában a legromlottabb elemeknek szoktak búvóhelyül szolgálni, a házak egész tlovajcsaládoknak adnak szállást, a hátulsó szobákban összebújva, olyan dolgokról beszélgetnek, miket csak a sötét éjszaka leple alatt szokás végrehajtani. És hogy általában tapasztalni lehet, a bűn mellett meztelen szegénység és durva erkölcstelenség szokott egy fedél alatt lakni.

Lola egy kétemeletes ház kapuja előtt hirtelen megállóit, vidám zene, zrüzavaros lárma hallatszott ki belőle. A bejárat fölött csüngő vörös lámpa kiterjesztett szárnyú madarat villágitott meg. Ez volt a cégér, alatta a következő irás éktelenkedett: “A zöld kakashoz”.

Lola belépett. Azzal a biztonsággal, melyet csak a gyakorlottság ad meg, sietett föl a lépcsőn és valóságos kéjjel szivet magába a forró gőzt ,mely a belső helyiségből áradt feléje. Gyorsan ledobta magáról a köpent s azt egy ott guggoló púpos asszonynak odavetve, belépett a táncterembe, melyben egy keringő vidám hangjainál, szorosan egymáshoz simulva táncoltak a párok.

Gonosztevők és utcai nők voltak együtt, kik éjjelente itt gyülekeztek össze táncra és mulatságra. A mellékszobákban itttak, dohányoztak a férfiak, majdnem minden asztalnál kártyáztak vagy kockát vetettek. A menyezetről lecsüngő lámpa alig volt képes halvány sugaraival keresztülhatolni a szobákban terjengő gőz- és füstfellegen, melyben, mint mondani szokás, a kés megállóit volna.

(Folytatjuk)

.. j&.>.

A szenátornő, aki középkori lovagok között indul harcba

Meglehetős feltűnést keltett az Egyesült Államokban, hogy Maine állam veterán szenátornője Margaret

Chase Smith, kijelentette: Indul a republikánus párt elnökjelöltségéért folyó

kampányában.

Először fordult elő az amerikai történelemben, hogy az Egyesült Államok legmagasabb közjogi méltóságának elnyeréséért egy nő is küzdelembe indult.

Kérdés: mire alapozza Mrs. Smith azt a hitét, hogy helyzete és képességei lehetővé tennék számára az elnöki tisztség elnyerését és annak megfelelő módon történő betöltését?

Mindenekelőtt az a körülményi hogy ő az első amerikai nő, akit a törvényhozás mindkét házába beválasztottak. Mrs. Smith 1940 óta tagja a kongre«zszusnák: nyolc éyig volt, képviselő és már tizenhat esztendeje szenátor.

Népszerűsége Maine államban szinte példátlan. Bárki is indul vele szemben — reménytelenül indul. A legutóbbi választás alkalmával olyan elsöprő győzelmet aratott, hogy sportnyelven kifejezve, ‘‘ellenfele sehol sem volt ” Nagyobb százalékarányt! győzelmet

aratott, mint bármelyik republikánus kollégája.

Harmadszor: a szenátus, három bizottságának tagja és nem kétséges, ha a szenátusban republikánus többség volna, valamelyik bizottság elnöke Mrs. Margaret Chase Smith lenne.

Mindezek alapján, Mrs. Smith úgy véli, hogy képes 'enne a legmagasabb közjogi méltóság elnyerésére és betöltésére.

Nem lehet kétség affelől, hogy Maine állam republikánus szenátornője jelentős politikai egyéniség Érdekes azonban, hogy ellenfelei — bármilyen vita alkalmával — meglehetősen elnézők vele szemben és állandóan hangsuylozzák, hogy — nő.

Ez a körülmény két tényt bizonyit: az egyik az, hogy nem halt még ki az amerikai férfiakból a lovagiasság, a másik pedig az, hogy akarvaakaratlanul, nem kezelik a szenátornőt egyenrangú ellenfeleként, különben nem hangsúlyozzák állandóan bizonyos elnézéssel is, azt a letagadhatatlan tényt, hogy Mrs. Margaret Chase Smith — nő.

Annakidején, egyik sajtóértekezletén, John Fitzgerald Kennedy mellének szegezték a kérdést:

— Valószínűnek tartja-e, hogy Mrs. Smith indulni fog a GOP elnökjelöltségi kampányában ?

A mártírhalált halt elnök, aki mindenekfelett ur és lovagias férfi volt, ' mosolyogva feleölte:

I — Nem tudom. Remélem,

nem. Mrs. Smith félelmetesen nagyszerű politikai egyéniség és nem szeretnék ellene indulni.

A jelen volt újságírók hangos nevetéssel nyugtázták az elnök szellemes megjegyzését. Ez a megjegyzés azonban tagadhatatlanul ugyanazt a magatartást tükrözte, amelyet minden politikus tanúsított Maine állam szenátornője iránt: mindenekfelett udvarias és lovagias volt.

Senki előtt nem lehetett kétséges, hogy Kennedy elnök egyáltalán nem fél a szenátornőtől, mint politikai ellenfelétől. John Fitzgerald Kennedy sokkal “félelmetesebb politikai egyéniséget” győzött le Richard Nixon személyében és ki kételkedett volna abban, hogy akár Barry Goldwater, akár Nelson Rockefeller “félelmetesebb politikai ellenfél” lenne az elnök számára, mint Mrs. Margaret Chase?

Ez az udvariasság és lovagiasság ma sem szűnt meg és ellenfelei szinte középkori lovagokká válnak, ha a máméi szenátornőről van szó. Annakidej é n j elentett ük.

hogy Barry Goldwater felajánlotta: bérelt helicoptere mindenfelé elszállítja választási kampánya során Mrs. Smithet.

Lehet-e kétség affelől. hogy az arizoniai szenátor nem tette volna ezt a lovagias ajánlatot, ha komoly ellenfélnek tartaná a szenátornőt? Elképzelhetjük-e, hogy Goldwater ugyanezt az ajánlatot tenné Nelson Rockefellernek ?

Mrs. Margaret Chase Smith középkori lovagok kíséretével indul az elnökjelöltségért folytatott küzdelembe — és kinek lenne kétsége felőle, hogy reménytelenül? Küzdelmét mégis két dolog teszi jelentőssé:

Az első az a merészség, amellyel a reménytelen harcba indul, a másik pedig az, hogy ő az első nő, aki a Fehér Házra vetette vágyakozó tekintetét.

S mivel ezek miatt a körülmények között a történelem könyvek egyik lapja néhány szerény sort szentel majd Mrs. Smithnek, nem érdektelen, ha néhány sorban mi is felvázoljuk egyéniségét.

L'gy ízben egy újságíró megkérdezte Mrs. Smithet, hogyan jellemezné önmagát, mint politikust?

— Mérsékelten középpárti vagyok — felelte Maine állam republikánus szenátornője. A helyzet az, hogy Mrs. Smith olykor a konzervatívokkal szavaz, olykor pártja liberális szárnyával, sőt előfordult már, hogy a GOP többsége ellen, a demokratákkal szavazott.

Mrs. Smith hangját ritkán halljuk a törvényhozás házában, kétségtelen azonban, hogy amikor halljuk, akkor ez a hang bátor és határozott.

Mrs. Margaret Chase Smith volt az, aki 1950-ben nyíltan szembefordult Joseph McCarthyval és ezeket mondotta:

— A McCarthy bizottság munkája félelmen, tudatlanságon és elfogultságon alapszik. Ha ilyen emberek kisérnék utján a republikánus pártot, ezen az áron nem kívánom a párt politikai győzelmét.

Ma már történelmi tény, hogy Mrs. Smith tüzes nyilatkozata volt a mccarthyzmua bukásának kezdete.

Amikor Mrs. Smith nemrégiben bejelentette a GOP elnökjelöltségi kampányban történő indulását, ezeket mondotta:

— Szerintem a holnap aszszonyainak egy nőt kellene az elnöki székbe juttatnia.

Mrs. Smith tehát kétségkívül azért szeretne ■ elnök lenni, mert nő. Ez azonban nem elég ok. Ha férfi volna, szintén esélytelenül indulna a küzdelemben.

Ügyes szónok azonban nem meggyőző: gyakran fárasztóan unalmas. Kellemes egyéniség, azonban korántsem lenyűgöző.

Az elnökjelöltségért folyó küzdelem reménytelen Mrs. Margaret Chase Smith számára és bejelentésével mindössze annyit ért el, hogy a nemzet figyelme ráterelődött és kései korok krónikásai néhány sorban megemlékeznek majd felőle.

Ez pedig nem is kevés.

Szovjet arany

MOSZKVA. — A Szovjetunióban vannak eddig titokban tartott aranylelőhelyek, melyeket most kénytelenek kibányászni. Az Egyesült Államokból és Kanadából vásárolt buzaürifizetések következtében a Szovjetunió aranykészlete anyira megcsappant, hogy a Baikál tó, továbbá Werchochansk környékén, — azonkívül a Stanovoi havasokban elkezdték az aranybányászást.

Az aranylelőhelyeket, amelyeket kereken egybillió dollárra becsülnek, eddig azért tartották titokban, mert féltek, hogy az arany nemzetközi ára essni fog.

Véradás

WERL, Nyugat-Németország. — Az itt álomásozó kanadai katonákat parancsnokságuk felszólította, hogy adjanak vért a német Vörös Keresztnek. A felszólítás a következő buzdító szavak kíséretében ment végbe:

— Nem akarjátok egy csinos német ápolónő kezét megfogni ?