Bethlehemi Hiradó, 1961. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)

1961-06-02 / 22. szám

4-Uc oldal BE^HLEHiskl HÍRADÓ I 961 j uni us 2 REV. SZABÓ ANDRÁS: 1 JEGYZETEK MAGYARORSZÁGI UTUNKRÓL1 1960 julius 3-tól augusztus 3-ig. (Folytatás) Mikor ezt hallottam, egy ki­csit ímeggondolkoztatott, mert annak idején, én minden ké­­íés nélkül küldtem az egész fa- Ír. számára ruhát; valahogy úgy gondoltam, hogy tálán az otthon lévőimnek való pará­nyi kis szivesség tevése által, igyekezhettek volna a vett jó­kat viszonozni. No, de az jó, hogy egyikünk sem neheztel s ha tehetem, to­vább segítek. Mivel már későre járt az idő, megbeszéltük még a másnapi programot. Szabó Lajosné Phillipsburg, N. J.-ből megbízott, hogy nővérének ve­gyek egy pár cipőt, vagy csiz­mát és a zsujti gyülekezet szá­mára is vittem pénzt, hát úgy terveztem', hogy mivel már úgyis sokat ültem, elsétálunk az öcsémmel a kétórányi já­rásra lévő Göncz-rc és ott elin­tézünk mindent. Késő feküd­®KERJEN MINDEN ÜZLETBEN”®1 VAGY RENDELJE MEG TELEFONON ÉS MI A HÁZÁHOZ SZÁLLÍTJUK PIFF’S SZÓDAVIZÉT TELEPHONE: UN 7-3707 ■ 1 UGYANCSAK NÁLUNK MEGRENDELHETI Piknikre — Clambake-re — Party-ra — Lakodalomra Keresztelőre- — összejövetelre, valamint házi használatra jgp=A VIDÉK LEGFINOMABB SÖREIT vES I I I I FRANK FIFE & SON | BOTTLERS AND DISTRIBUTORS 318 E. Fifth Street (Rear) Bethlehem, Pa 1 I I I L­PRIOR OLD READING VALLEY FORGE RHEINGOLD HELYI SÖRÖK HELYI SÖRÖK CZAPKŰ JÓZSEF ÓHAZAI SZABÓMESTER 725 E. Fourth St. Bethlehem, Pa. Phone UN 6-5043 Elvállal és szakszerűen készít minden szabó szakmába tartozó munkát. — Uj öltönyök, felöltők, télikabátok készítését. Javítási munkákat, tisztítást és vasalást SOUTH BETHLEHEM KEDVELT ÉS NÉPSZERŰ SZABÓSÁGA! l=lF=il=<t=Jf=Af=Ar=ir3 tünk és korán keltünk, hogy 1 korábban haza érhessünk. Gyönyörű szép reggel volt. I Vidékünkön még éppen hogy j megkezdődött az aratás. Jó volt a régi tájakat látni, újra végig menni a régi országúton, melyen ötven évvel ezelőtt annyit elmentem,: szekéren, gyalog, lóháton, lassan és sza­ladva. Valami különös érzés fogott el, amikor láttam az igen megkeskerayedett, szallag szélességű földeket. Melyek szépek, egyenletesek és válta­kozó dús terméssel voltak meg­áldva. De. . . meddig lehet még ezeket hasogatni: mi fog jutni, egyiknek, másiknak, ha még tovább hasogatják? Minden dűlőben volt egy ősmerős, vagy volt ősimerös­­nek, gyermeke, unokája. Jobb­ra, balra is köszönhettünk, itt, ott meg is álltunk egy, egy párszót váltani. Némelykük­­ket már öcsém se ösmerte meg rögtön. Néha, néha a szemü­vegjét is fel kellett tennie, hogy jobban mogösmerjen egy, egy illetőt. Zsujtán átmenye üzentem a Nt. uimak, hogy jöjjön után­­nunk, mi nem mentünk be a parókiára, hogy többet lehes­sünk együtt és szemlélhessem a házakat, udvaraikat; mi volt és mi van? Zsujta végen patak folyik, melyen pallón kell át­­menme. A palló alsó részén egy nő ruhát mosott, a felső részén libák fürődtek, közvet­len közel. így a néni meglehetős zava­ros vizben öblögette, sujikolta a ruhát. Neki ez nem tűnt fel, mert ők ezt igy szokták. Öt­ven évvel ezelőtt Zsujta ezen a részén alig lehetet menni a libáktul, a széles ut, a patak mind két oldala tele volt li­­b'kkal: most valami nyolc li­ba úszkált a patakban. A Gönc felé menő domb kö­zepén lehettünk, mikor Nt. Mester Béla elért bennünket. Sajnálatát fejezte ki, hogy nem mentünk be, de igyekez­te ttem megértei ni vele, hogy miért nem mentünk és szives elnézésüket kérteim; ígérve, hogy be fogok menni, mielőtt visszamegyek. A doimib tetejére érve, lát­juk, hogy egy nő sietve jó fe-Jénk. Mikor hozzárk ért, liheg­ve kérdezte, hogy hol dolgoz az aratógép? mert neki annál kell dolgozni és már régen keresi és nem tudja megtalál­ni.” Pedig annyira siettem és nem találom őket. “Ha kint volnának, akkor hallanánk a gép zúgását, de mert nem hall­juk, hát nem lehetnek még kint. Próbálom me?n ugtatni. Tessék csak nyugodtan lenni, nem maga késett el; de ők mondom. De csak nrirn nyugo­dott meg, hanem sietve ment Zsujta felé, mert neki azt mondták, hogy erre lesznek, erre jö|jjön. (Folytatás következik) A VILÁGŰR MEGHÓDÍTÁ­SÁNAK KATONAI CÉLJA AZ ISKOLAÉV VÉGÉVEL 1.8 MILLIÓ UJ MUNKAERŐ JELENTKEZIK A MUN­KAPIACON Goldb-erg munkaügyi miniszter | kijelentette, hogy most júniusban 1—800,000 fővel fog gyarapod­ni a munkát keresők száma, mert ennyien fognak iskolai végzett- I seggel uji munka igénylőkként je­­j len'kezni a munkapiacon. Mint 1 mondotta, különösen az északi ! városokban komoly problémát fog jelenteni nagyrészt nehezen vagy sehogysem munkát találó tízéveseknek elhelyezése, akik munkát lanságuk esetén több gon­dot okozhatnak, mint a déli za­vargások. E kérdésben Washingtonban országos konferencia volt, me­lyen Goldberg kijelentette, hogy a szövetségi kormány a magán­­iparral és unionokkal egyetértőén training és átképzési Programm o­­kat fog szorgalmazni az ifjúsági probléma enyhítésére. HOL A LÓ? Benőkével történt. Apja meg­hagyta neki, hogy rajzoljon lo­vat; de a kis művésznek ez se­­hogyseum sikerült, ’"ogta tehát és négy húzóssal egy is á lót ra, zölt s atyja kérdésire, hogy hol van. a ló, azt felelte: — Ott benn az — istállóban. VENDÉGLŐBEN — Haflja, pincéT, én fiatalabb koromban kardnyelő voltam, de mondhatom, egyetlen karddal sem kínlódtam annyit, mint ezZel a marshasülttel. »VASZ ESETÉN BIZALOMMAL FORDULJON STEYERS Funeral Service TEMETÉS RENDEZŐHÖZ 800 Linden Street Phone UN 6-8059 Bethlehem, Pa. BETHLEHEMS MAGYAR EGYLETEK KALAUZA WILLIAM PENN FRATERNÁ LIS EGYESÜLET, BETHLE­­HEMI 98-IK FIÓKJA Alakult 1908 augusztus 10-én Tagja lehet az egyesületnek az Egyesült Államok területén lakó, kifogástalan életű, testileg és szellemileg ép és egészséges ‘férfi vagy nő vallás, nemzetségi kö lönbség nélkül. Felvételi korhatá 65 év. Az egyesület kötvényei közöt megtalálhatók a megtakaritási, aj iskoláztatási tervek, életjáradé kok, valamint az olcsó terméaze tű, s csak elhalálozás esetén se gitséget nyújtó biztosítási tervei úgy mint a mortgage, vagy kü­lönböző időtartamra szóló (Term igen olcsó, s éppen ezért kész­pénzzel nem biró biztosítások Az egyesület bevezette ujabbai a családi és egyéni kórházi biz tositásokat is. Biztosítani lehel bármely családtagot napi 7.50-tő 20.00 dollárig terjedő összeg erejéig a kórházban eltöltött íuő tartamra, plusz, a kórházbal felmerülő egyéb költségek, vala mint az orvosi, operációs költse gek megfizetésére. Ugyancsak £ legújabb tervek közé tartozik övedelem biztosítása. (Income Protector). Ez a biztosítás égj esztendeig, sőt házhozdeötött be tegség esetén további 4 észtén dőn keresztül is havi garantál összeget fizet. Az egyesület álta kibocsátott kötvények legtöbbji , már 2 év után is készpénzérték ! .el bir. A kötvények készpénzér­téke mindenkor beválthatól megfizetett biztosítási értékre is mely a kp. összegénél lényegese; magasabb. Ilyen esetben tovább biztositási dij nem fizetendő. A fenti tervekről készséggé ad bővebb felvilágosítást a egyesület ideiglenes kerületi szer vezője TARSI GYULA, kmek a; itteni irodája 410 Adams Stree alatt van Bethlehemben. Telefoi szám; UN 8-4 1 02 . Az iroda hivatalos óráka tart minden kedden és csütörtö kön d. e. 9 órától d. u. 4 óráij és minden szombaton d. e. 9-től d. u. 1 óráig. Az életbiztositás itt Amerlká ban nem csak azt az összege garantálja, amit megtakarítót tunk, hanem éppen akkor, amiko a legnagyobb szükség van rá sze retetteink részére kifizeti azt a: összeget,""* melyet megtakaritan szándékoztunk. Családja érdekében és sajá érdekében is, csatlakozzon mi előbb Amerika legnagyobb ma gyár egyesületéhez. TISZTVISELŐK: Elnök: Géza Lang, 2006 Vlichael Sí., alelnök Béla Richter, titkár: ifj. Lan István, 1066 De laware Avenue, Tel. UN 8-0140 Ellenőr és jegyző: Freunc Simon, Számvizsgálók: Demkó Gyula és Id. Lang István. Hiva­­alos lap: Bethlehemi Híradó. Női osztály tisztviselői: Elnök: Dem-kó Gyuláné, Phone UN 7-3383, alelnök: Sülé Sán­­d-omé, titkár: Freund Simonné, ellenőr: Dömötör Lajosné, jegy­­ő: Kiss J enőné. CIPŐK MINDEN CSALÁD RÉSZÉRE CIPŐ-javitást mí szakszerűen végzünk. Forduljon bizalommal hozzánk ALEX SHOE STORF & REPAIRING SHOP 832 E. 4th St. Bethleheir Phone UN 6-1372 Az aferikai légi haderő vezér­­cári főnöke, Stehlin tábornok a szovjet Gagarin rekord-teljesit­­•nényével kapcsolatban rendkí­vül érdekes előadást tartott a washingtoni katonai főiskolán. A tábornok rámutatott arra, hogy a világűr ímeghóditásának egye­lőre csak stratégiai értelme és ;é ja van. A harc tulajdonképpen a világűrben elhelyezendő platt­­formok”-ért folyik, melyekről az ellenség ballisztikus lövedékeit— automatikus és elektronikus be­rendezések segítségével — köny­­nyen lehet majd semlegesíteni. Másfelől a pkttformokról az egcsZ földkerekség uralható, a világ bármely pontjára a szatelli­tek segitségével halálos csapást lehet mérni. Steh’in tábornok véleményét számos szakértő neim osztja. Ezek arra hivatkoznak, hogy a szatclli tek sokkal könnyebben sebezhető célpontok, mint réldául a Polá­ris fegyverrel fe szerelt, atom­tengeralattjárók.-non— ■-—----130,000 televízió magyar­­országon Magyarországon hivatalos ada­tok szerint most 2,245,561 r° dió­előfizető van. Vidéken 1,646,244 rád' ót tartanak nvilván. Uj televízió-készüléket 26,095- öt jelentettek be az év első három hónapjában, 1 1 cs félezerrel töb­bet, mint tavaly az első negyed­évben. Ezzel jeleni g 129,746 előfizetője van a Magyar Televí­ziónak, ebből a fővárosban 76,- 165 Budapest környékén 21,601 televízió tulajdonost tartanai nyilván. Vidéken Szeded és kör n'éke vezet, ahol 8,319 a tele­­vizió-tulajdonosok száma. BÁRMILYEN EGYHÁZI EGYLETI £S ÜZLETI NYOMTATVÁNYOK ÚGYMINT • ALAPSZABÁLY-, • NYUGTA- ÉS • UTALVÁNYKÖNYVEK, • MULATSÁGOKRA BELÉPTI­• ÉS SORSOLÁSI JEGYEK, • “LUNCH TICKET”-EK, • PLAKÁTOK, • RÖPCÉDULÁK, • LEVÉLPAPÍROK, • BORÍTÉKOK, • SZÁMLÁK, • CÍMKÉK, • LAKODALMI MEGHÍVÓK • NÉVKÁRTYÁK BETHLEHEMI HÍRADÓ NYOMDÁJÁBAN a Iegizlésesebb kivitelben, mérsékelt árak mellett és a leg rövidebb időn belül készülnek el. AMERICAN WINDISH & HUNGARIAN PUBLISHING GO 1139 E. THIRD STREET Phone UN 6-1252 BETHLEHEM, PENNA. MAGYAR RÁDIÓ-ÓRÁK Halgassa WHOL (J1600 ke.' állomáson minden vasárna d. u. 12:05 órától 1:00 óráig TÓTH JÁNOS MAGYAR ZENEKARA (Zene minden alkalomra) Phone: UN 6-6784 or UN 6-3078 Don’t Press Your Lock Start your 3 polio shots NOW! « AZ AMERIKAI MAGYAR RE. FORMÁTUS EGYESÜLET BETHLEHEMI OSZTÁLYA Az Evans St., 1016-20 szám alatti székházban a hivatalos órák továbbra is változatlanul szerdán, csütörtökön és pénteken vannak este 6-től 8 óráig. E hivatalos órák alatt az iroda mindkét biz­tosítási osztály tagjainak, tehát a 90. számú osztálynak és a 373. sz. osztálynak rendelkezésére áll. Ezenkívül a 2 osztály uj veze­tője lakásán is készséggel fogad bejelentéseket akár személyesen, akár postán, vagy telefonon, következő címen: A KAPISZTRAN SZT. JÁNOS RÓL ELNEVEZETT R. KÁT. TEMPLOM ÉS BETEGSEGÉLY Ző EGYLET, BETHLEHEM, Alapittatott 1905 julius 16-án Ezen egylet gyűléseit tartja ninden hónap harmadik vasár­napján az uj templom *‘iatti base­ment helyiségben. Ha valamely tag megbetegszik. ugv kérjük hogy azt azonnal jelentse be a titkárnál, Józsa Mihálynál, 1041 E. 4th St.. telefon UN 6-9593 vagy UN 6-1600, annak a nap­nak a megjelölésével, amelyen a betegség kezdődött. Ezen vallásos egyletnek var gyermekosztálya. Minden katoli­kus szülő gyermekét 2 évestől I 6 éves korig csekély havi fizeté: mellett bebiztosíthatja Steierleir Jánosnénál, a gyermek osztály Ügykezelőjénél, 672 Hayes St. Phone 8-1332. Az elhalálozás szíveskedjen mindenki az elnök nél bejelenteni. TISZTVISELŐK: Diszelnök: Ft. Reseterics Jó zsef plébános. Elnök Pénzes Jó zsef, alelnök: Stayer János, tit kár: Józsa Mihály, 1041 E. 4ti St., telefon UN»6-9593 vagy UN 6-1600. Pénztáros Kapusi F. Dá­vid, 1021 Delaware Ave. Jegyző: Schmidt Ferencné. Számvizsgá­lók: Stayer János s Barilo vies Fe­­ienc. Beteglátogató: Stayer Já­nosné. Gyermek osztály ügykeze­lő: Steierlein Jánosné. Bizalmi férfiak: Idős. Lang István és Tóth Markus. Egyleti orvos, Dr. John Kubek. Hivatalos lap: Bethlehem diradó. A Női Osztály tisztviselői: Alakult 1935 március 5-én Elnöknő: Kozó Istvánná, alel­­nöknő: Stayer Jánosné, pénztá­ros: Kukoda Imréné. Gyűléseit tartja minden hónap rarmadik vasárnapján délután 2 Srakor a templom alatti basement íelyiségben. azokat elsajátítván, politikai jo­gaik és kötelességeik gyakorlása által minél jobb és hasznosabb tagjai lehessenek úgy a helyi liint az állami és nemzeti közélet­nek. Gyűléseit tartja minden hó első vasárnapján délután 2:30 órakor a bethlehemi Magyar Házban (Cor. 3rd and Evans Sts.) TISZTVISELŐK: Diszelnök: Wargyas Michael Elnök: Demkó Julius S., alel­nök: Simon Károly, titkár: Dem ko Julius S. (708 Broadway, Phone UN 7-3383), Jegyző: Zaun Frank Jr., pénztáros: Varga John, ellenőrök: Molnár György és Juhász István, trusteek: id Láng István, Kulcsár István, Stanko Márton, Monek Márton és Edraney István. A KÖR NŐI-OSZTÁLYA Alakult 1939 április 2-án Elnöknő: Mrs. Rose Babos, ,754 Wyandotte St., Phone UN 8-0170, alelnöknő: Mrs. Julius Demkó, titkárnő: Steierlein Já­nosné, Tel. UN 8-1332, jegyző­nő: Birkás Gyuláné, ellenéinő: vlrs. Julius Szajkó, pénztárosnő: Mrs. Jenő Kiss, számvizsgáló: Vlrs. Louis Dömötör, trusteek: vlrs. Louis Török, Mrs. Joseph ■toseman, Mrs. Andrew Magyar is Mrs. Emma Rácz. Jogtaná­csos: Edward Ruyak. Hivatalos ap a Bethlehemi Híradó. A BETHLEHEMI ELSŐ MA­GYAR DAL- ÉS ÖNKÉPZŐ EGYLET 511 Atlantic St., Bethlehem, Pa. Phone UN 6-9451 Alapittatott 1905-ik évben Az Egylet célja egyrészt a ma ;yar nyelv és kultúra megőrzése, t nemzeti öntudat fenntartása, a testvéri összetartozás ébren tár­ása és ápolása. Másrészt segíteni lortfitársainkat az uj haza életébe releilleszkedni. A rendes és pártoló tagok kö­­elessége e célkitűzések önkéntes és önzetlen munkával való 'meg­valósítása, illetve támogatása. A cél elérése érdekében az Egylet ingyenes könyvtárt tart fenn, társas kirándulásokat, tánc­­mulatságokat, piknikeket és elő­adásokat rendez. Az Egylet 1957 év óta a ma­gyar sporté támogatására otthont ad a Hungarian Liberty Sport Clubnak. TISZTVISELŐK: Sráj János elnök, Jászfy Jó­zsef alelnök, Paizs Lajos titkár, Tóth János pénztáros, Fekete László jelentő titkár, Kotzmann Gyula és Greenstein Helen el­lenőrök, Lovag Rudolf és Waller Sándor bizalmiak, Pöcze János és Ubitz Károly könyvtárosok. A vigalmi bizottság tagjai: Farkas Lajos, Mikisits Ferenc, Lovag Rudolf, Lovag Rudolfné, Mrs. Zarics Amália, Mrs. Sylvesz­­ter Juliat Kotzman Gyuláné, Greenstein Helen, Farkas Lajos­­né, Paizs Lajosné, Sráj Jánosné. Sajtó-mcgbizott, Kvochák István Háznagy, Rozsás János. Hivata los lap, Bethlehemi Híradó--------------ooo BETHLEHEMI AMERIKAI MA GYÁR DEMOKRATA KÖR A Kör célja: Egyesíteni a Magyarországból ideszármazott amerikai polgáro­dat és polgárosidni óhajtókat, azon célból, hogy a Kör kebelé­be való társulás révén minél job­ban megismerhessék az amerikai törvényeket és szokásokat s MAGYAR MUNKÁS JÓLÉTI ÖNKÉPZŐ EGYLET 1110-12 E. Third Street Alakult 1917 november 17-én 1. Az Egylet célja jóléti alapot fenntartani, amely a tagoknak annyi dodár temetkezési segély izet, ahany jótálló tagja van az ügyletnek Évi tagsági díj $3.UU. 2. Egy évi tagság után a női tagok $/5.00 szülési segélyben észesulnek. 3. Az egylet tagja lehet min fen fizikailag és szeldemileg egészséges térti és nő vallási es politikai hovatartozasra való ekintet nélkül. 4. Az a-gylet minden jótékony­­sági intézmény gyűjtési akcióját támogatja. 3. Az Egylet összes ingó és ngatian vagyona a magyar mun­kás jóléti onkepzo egylet temet­kezési segélyalapos fizető tagsá­gúnak tulajdonát képezi. 6. A tagok erkölcsi kötelessé ge a gyűléseken résztvenni, a munkásotthont támogatni, az űz­eti torgamiat mindenkor elosegi­­eni és az osszvagyont ellenőrizni 7. A pártoló tagok egy dollár tagdíjat űzetnek evente. ö. A Kulturoizottsag a mun­kásotthon ügyvezetője, hotelada­­ta szórakoztató kultur-összej öve­tek rendezése es a testvéri szel­lem eszméjének elősegítése. Az Egyletnek mindenkor célja volt es ma is célja, hogy a ma­gyarságot összetartsa es upoija a fogadott nazánk es teiejtnetctlen szülőhazánk iránti mélységes sze­­etet. Célunk, hogy tiszteljük és mndenkor Detartauk fogadott ha­zánk törvényeit és ápoljuk a de­mokrácia hagyományait, amelyek réven konnyecoen viselhetjük életünk terheit gyermekeinkkel együtt. 9. Szeretettel hívjuk magyar estvéreinket, lépjenek be e jótó­­iony célú magyar intézménybe. A temetkezési segély biztosítás rlyan jutányos, hogy 25 év volna ziikséges ahhoz, hogy a tag befi­­tesse a tőkét, amit egyszerű be­­izetés után kap az örökös. 10. Az Egylet minden hónap első vasárnapján este 8 órakor artja gyűlését a magyar műn kásotthonban.

Next

/
Thumbnails
Contents