Bethlehemi Hiradó, 1960. április-június (38. évfolyam, 16-26. szám)
1960-06-10 / 24. szám
3-fle oldal BKTfítáfiiMl HIBÁDŐ ^ ——— — -1960 junius 10 kedvezőtlen kommentárokat f zott a kormánynak a kémrepül gép ügyében való szerepéről. ELBOCSAJTOTTAK EGY TA- j 1 NÁRT A KÉMREPÜ1ÖGÉP * INCIDENS MIATT í Bremertonban (^Vash.) az iskolaszék elbocsáj tóttá állásából: Richard Jonest, az egyik helyi! High School tanárát, mert ősz-1 tályának növendékei táviratot küldték Eisenhower elnökhöz, amelyben sürgették, hogy kérjen! bocsánatot a Szovjettől a U-2 kémrepülőgép incidens miatt. Jones úgy nyilatkozott, hogy az osztály megvitatta a re-ülőgép ügyét és az ő tudta nélkül 22 szavazattal 2 ellen úgy határozott, hogy táviratben javasolják az elnöknek, hogy kérjen bocsa-j natot. Elismeri, hogy maga is azon a véleményen volt, hogy at elnök kérjen bocsánatot s ugy-j mond, lehet, hogy ez felbátori-j tóttá a fiukat a távirat elküldésére. San Antonioban (Tex.) is felfüggesztettek egy tanárt, mert BIZTOS KELTÉS Vendég a szállodáshoz:- — Kérem legyen szives holnap öt órakpr felkelteni. — Szolgálatára uram, nagyon szívesen tessék csak csengetni. A KÁBÁT ARA — Ejnye, de szép kabátod van. Hol vetted? — Hát a Salamonnál. — Jó anyag. Mibe került ? — Rendőrséégtől való kétheti rettegésbe. i It’s the new AIRY LOOK \ for Summer in today’s Dt« Shoot Yo¥ low To livo lo $12.95 PAUL ALEXY 209 E. THIRD ST. BETHLEHEM, PA. ^ KÉRJEN MINDEN ÜZLETBEN *5 VAGY RENDELJE MEG TELEFONON ÉS MI A HÁZÁHOZ SZÁLLÍTJUK PIFF'S SZÓDAVIZÉT TELEPHONE: UN 7-3707 UGYANCSAK NÁLUNK MEGRENDELHETI Piknikre — Clambake-re — Party-ra — Lakodalomra Keresztelőre-----összejövetelre, valamint házi használatra HJS^A VIDÉK LEGFINOMABB SÖREIT^ PRIOR VALLEY FORGE HELYI SÖRÖK OLD READING RHEINGOLD HELYI SÖRÖK I I _____________I FRANK PIFF & SON | BOTTLERS AND DISTRIBUTORS - 318 E. Fifth Street (Rear) Bethlehem, Pa. I VILÁGTÜKÖR (Folytatás az első oldalról) És Károly király is tudta, hogy azzal a nagy haderővel szemben katonák életét hiábavalóan feláldozni keresztényietlen bűn lett volna, mert ily áldozatnak csak akkor van indokolása, ha megfelelő hadi eredményt lehet remélni. 1 Az Entente rövidlátása folytán már 1918 novemberében előre vetette árnyékát az ország kétharmadát leszakító 1919 március 20-i Vyx jegyzék az a szörnyű nap, amikor a háborús magyar politikai vezetők tehetetlensége és gyatrasága egész szörnyű következményeiben tárult fel. Szülők milliói, ezért áldozták fel katonafiuk egyetlen életét, anyák a fiukat, hitvesek férjüket, gyermekek az apjukat, hogy a világtörténelem e legszörnyübb országcsonkitása legyen az eredmény? Sok, nagyon sok ezer magyar anya és apa, akik az életből még semmit sem élvezett fiukat vesztették a fronton vagy akiknek fia rokkantként vergődött hazadé maguk az épnek maradt katonák is átkozták azokat a politikusokat és azt a politikát, akiknek, illetve amelynek bátortalansága és energiátlansága annyi életáldozatba és kinba került Ó3 mégis ily szörnyű Kálváriára juttatta a magyar népet. * * * » MINT MAR a “trianoni” gyászév” meghirdetésénél megírtuk itt, nem _gyászolunk, mert a gyász szinte egyenlő a lemondással és hinni kell abban, Hogy a légi Magyarország szétszakított részei egyszer ismét egy fedél alá fognak kerülni és boldogságban fognak egymással élni valamely, az atomkorszak előrehaladásaval kialakuló, uj federációs formában és abban a pogány gyűlölettől mentes, népcsaládi testvériségben, amelyet az univerzalizmust, az egyetemes emberszeretetet valló pápák és az emberiség más nagyjai hirdettek meg. De szivünk mélyén gyászoljuk az első világháború ISMERETLEN MAGYAR KATONÁJÁT a százezreket, akik feláldoztak életüket egv teljesen elhibázott magyar politika s egy tébolyultan végzetes hadüzenet, Vilmos császár kótyagos német impedalizmusa által okozott, tel’esen felesleges és eleve csak ártalmas lehetőségekkel fenyegető háborúban, amelynek rettenetes szenvedéseit Gyóni Géza, a békési parasztira többi közt igv örök’tette me" “Csak egy éjszakára küldjétek el őket!” cimü halhatatlan versében. "Csak egy éjszakára küldjétek el őket: 1960 ÉV MAGYAR ESEMÉNYEINEK NYÁRI NAPTARA Junius 12Jén: a Magyar Nap Junius 19-én: Viliam Torn és piknik a Hungarian Liberty S. C. rendezésében. Junius 26-án: a Kapisztran Szt. János Egylet pikniké. Julius 3-án: Az Első Magyar Ref. Egyház pikniké. Julius 10-én: A Független Ma gyár Ref. Egyház pikniké. Julius 17-én: a William Penn pikniké. Aug. 7-lén: a Dal- és önképzö Kör pikniké. Aug. 14-én: A Hungarian Li berty S. C. pikniké. Aug. 21-én: Magyar Demokra ta Kör pikniké. Aug. 28-án: A Katolikus Klub pikniké. Sept. 18-án: A Független Magyar Ref. Egyház pikniké. A hitetleneket s az üzerke- j dőket. Csak egy éjszakára; Mikor a pokolnak égő torka tárul S vér csurog a földön, vér csurog a fáról, Mikor a rongysátot nyöszörög a szélben S haló honvéd sófajt: fiam, feleségem!. . . Csak egy éjszakán küldjétek el őket: Hosszú csahos njelvvel hazaszeretőket. Csak egy éjszakára: Vakító csillagnak mikor támad fénye. Lássák meg arcul a San-folyó tükrébe, Amikor magyar tért gőzölve hömpölyget, Hogy sírva sikolt3ák: Istenem •' Ne többet! Küldjétek el őke: csak egy éjszakára, Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára. Csak egy éjszakása: Hogy bújnának össze megrémülve, fázva. Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellet, Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kel még? ŐK, A HÁBORÚT túlélve vagy abban elesve, hősien megtették, amit tenniük kellett, ők igen. . . Áldassék érte külső és belső okokból adódott, KETTŐS martiriumuk, kárbeveszett, szentséges áldozatuk fájdalmas emléke. r. °* UJ DIVAT — Hahaha! Ez az uj kalapod? Ne haragudj kérlek, de nem tudom abbahagyni! Hahaha! Elfogott a röhögőgörcs! Hahaha. . . haha.. . haha. . .---- No várj csak: Nem a nevetésed, de még a lélekzeted is eláll, ha a számlát meglátod! NYASANK FODRÁSZINAS A fodrász szörnyű módon elpáholja inasát. Vendég (belépve a fodrászüzletbe) : Hát maga miért veri ezt a szegény fiút? Fodrász: Mert nyalánk volt. Vendég: Hogy-hogy? Fodrász: Megette az egész pomádémat. MAGYAR VIRÁGÜZLET Szép virágok vagy virág díszítések végett keresse fel a Pondelek-féle ma gyár virágüzletet. Pontos kiszolgálás. Szolid árak A Sürgöny Rendelési szállításnak bejegyzett tagja P0NDELEK FERENC ÉS NEJE, virágosok 1524 EASTON RD. TE 8-1511 HELLERTOWN BLINDERMAN DRUG STORE 805 E. Fourth St. Phone U N 6 5641 Bethlehem, Pa. HÁZHOZ IS SZÁLLÍTUNK! Orvosi receptek pontos elkészítése. — Két vizsgázott és beiktatott gyógyszerész állandó szolgálatban. PIÓCÁK ÉS “KOYAL” S6SBORSZESZ RAKTÁRON. NAGY VÁLASZTÉK HÁZI GYÓGYSZEREKBEN BETHLEHEM! MAGYAR EGYLETEK KALAUZA hogy azt azonnal jelentse be a titkárnál, Józsa Mihálynál, 104! E. 4th St., telefon UN 6-9593 vagy UN 6-1600, annak a napnak a megjelölésével, amelyen a betegség kezdődött. Ezen vallásos egyletnek van gyermekosztálya. Minden katolikus szülő gyermekét 2 évestől 1 6 éves korig csekély havi fizetés mellett bebiztosíthatja Steierlein Jánosnénál, a gyermek osztályügykezelőjénél, 672 Hayes St., Phone 8-1332. Az elhalálozást szíveskedjen mindenki az elnöknél bejelenteni. TISZTVISELŐK: Diszelnök: Ft. Reseterics Jó zsef plébános. Elnök Pénzes József, alelnök: Stayer János, titkár: Józsa Mihály, 1041 E. 4th 5t., telefon UN 6-9593 vagy UN 6-1600. Pénztáros Kapusi F. Dácid, 1021 Delaware Ave. Jegyző: Schmidt Ferencné. Számvizsgálók: Stayer János s Barilovics Feíenc. Beteglátogató: Stayer Jánosné. Gyermek osztály ügykezelő: Steierlein Jánosné. Bizalmi férfiak: Idős. Lang István és Tóth Markus. Egyleti orvos, Dr. John Kubek. Hivatalos lap: Bethlehem Hiradó. A Női Osztály tisztviselői: Alakult 1935 március 5-én Elnöknő: Kozó Istvánná, alelnöknő: Stayer Jánosné, pénztáros: Kukoda Imréné. Gyűléseit tartja minden hónap harmadik vasárnapján délután 2 órakor a templom alatti basement helyiségben. A BETHLEHEMI ELSŐ MAGYAR DAL- ÉS ÖNKÉPZŐ EGYLET 511 Atlantic St., Bethlehem, Pa. Phone UN 6-9451 Alapittatott 1905-ik évben Az Egylet célja egyrészt a magyar nyelv és kultúra megőrzése, a nemzeti öntudat fenntartása, a testvéri összetartozás ébren tartása és ápolása. Másrészt segíteni honfitársainkat az uj haza életébe beleilleszkedni. A rendes és pártoló tagok kötelessége e célkitűzések önkéntes és önzetlen munkával való megvalósítása, illetve támogatása. A cél elérése érdekében az Egylet ingyenes könyvtárt tart fenn, társas kirándulásokat, táncmulatságokat, piknikeket és előadásokat rendez. Az Egylet IV5 7 év óta a magyar sport támogatására otthont ad a nungarian Liberty Sport Llubnak. TISZTVISELŐK:. Sráj János elnök, Jászfy József alelnök, Faizs Lajos titkár, Tóth János pénztáros, Fekete László jelentő titkár, Kotzmann Gyula és Greenstein Helen ellenőrök, Lovag Rudolf és Waller Sándor bizalmiak, Pöcze János és bbitz Karoly könyvtárosok. A vigalmi bizottság tagjai: Farkas Lajos, Mikisits berenc, Lovag Rudolf, Lovag Rudoitné, Vlrs. Zarics Amália, Mrs. Sylveszter Julia, Kotzman Gyuláné, Greenstein Helen, barkas Lajosié, Raizs Lajosné, Sraj Jánosné. bajtó-mcgbizott, Kvochák István. Háznagy, Rózsás János. Hivata los lap, Bethlehemi Híradó BETHLEHEMI AMERIKAI MA GYÁR DEMOKRATA KÖR A Kör célja: Egyesíteni a Magyarországból deszármazott amerikai polgárőrt és polgárosidni óhajtókat, izon célból, hogy a Kör kebelé,e való társulás révén minél job>an megismerhessék az amerikai örvényeket és szokásokat s HASZNÁLJA KI A MAI ALACSONY \RAKAT! Alkalom önnek, hogy pénzt takarítson jövő téli szén-szám Iáján és leszállítsa megélhetési kiadásait. Adja fel rendelését e.efonon még ma! HIIZLE B PREMIUM ANTHRACITE$ W ANTHRACITE SZÉN PREMIUM Engedélyezett szénkereskedő cég szilagyi géza ÉS FIA 1414 E. 4th St., Bethlehem Phone UN 6-3751 Uj Plasztik Fogsorok LEFIZETHETI. MIALATT MÁR HASZNÁLJA Törött fogsorok javítása megvárható Teljes fogorvosi kezelés Foghúzás elaltatással vagy érzéktelenitéssel Előjegyeztetés nem szükséges RENDELÉS Hétién, szerdán, pénteken, Reggel 9-től este 8-ig Kedden és csütörtökön, Reggel 9-től este 6-ij? Szombaton, reggel 9-től déli 1-ig DR. CHARLES MEII 27 W. Fourth St. Bethlehem PHONS UN 7-9002 TETŐJAVÍTÁS GYORS KISZOLGÁLÁS LEGJOBB MINŐSÉGŰ MUNKA ANYAGOK KISZOLGÁLÁS elpusztíthatatlan I ALUMINTUMOZASSAL ELLÁTVA “K” (OGEE) STÍLUSBAN ÉS FÉLGÖMBÖLYO LEFOLYÓ CSÖVEKKEL — REYNOLDS-FÉLE “LIFETIME” MINŐSÉG, SZAK ÉRTÓ MECHANIKUSOKTÓL FELSZERELVE, ALUMÍNIUMMAL! FORRADALOM A Lapos-Tetőfedő Technikában 1 UJ tetők - Javítások - Vlzhatlanitások - Különleges üvegezés kátrányoldatban - Takarékossági szem pontból Jobb, mint a “Built-up" tetők - elpusztíthatatlan • Tartóssága ki van próbáival További információért forduljon SAM N. GALLEGOS CÉGHEZ S6 EAST RASBERRY STREET Telefon UN 8-8181 azokat elsajátítván, politikai jogaik és kötelességeik gyakorlása által minél jobb és hasznosabb tagjai lehessenek úgy a helyi mint az állami és nemzeti közéletnek. Gyűléseit tartja minden hó első vasárnapján délután 2:30 órakor a bethlehemi Magyar Házban (Cor. 3rd and Evans Sts.) TISZTVISELŐK: Diszelnök: Wargyas Michael Elnök: Demko Julius S., alelnök: Simon Károly, titkár: Demko Julius S. (708 Broadway, Phone UN 7-3383), Jegyző: Zaun Frank Jr., pénztáros: Varga John, ellenőrök: Molnár György és Juhász István, trusteek: id. Láng István, Kulcsár István, Stanko Márton, Monek Márton és Edraney István. A KÖR NÖI-OSZTÁLYA Alakult 1939 április 2-án Elnöknő: Mrs. Rose Babos, ’’54 Wyandotte St., Phone UN 8-0170, alelnöiknő: Mrs. Julius Demko, titkárnő: Steierlein Jánosné, Tel. UN 8-1332, jegyzőnő: Birkás Gyuláné, ellenérnő: Mrs. Julius Szajkó, pénztárosnő: Mrs. Jenő Kiss, számvizsgáló: Mrs. Louis Dömötör, trusteek: Mrs. Louis Török, Mrs. Joseph Roseman, Mrs. Andrew Magyar és Mrs. Emma Rácz. Jogtanácsos: Edward Ruyak. Hivatalos ap a Bethlehemi Híradó. MAGYAR MUNKÁS JÓLÉTI ÖNKÉPZŐ EGYLET 1110-12 E. Third Street Alakult 1917 november 17-én gyönyörű kiállítású ÜDVÖZLŐ KÁRTYÁK NAGY VÁLASZTÉK- ____ BAN. - Dohányáru - Fényépezőgépek - Cukorka Pipere cikkek - írószerek és sok más áru, alkalmas ajándéktárgyak jutányosán kaphatók. MEILINGER PÁL 610 E. THIRD STREET BETHLEHEM, PA Phone UN 6-4131 WILLIAM PENN FRATERNÁLIS EGYESÜLET, BETHLEHEMI 98-IK FIÓKJA Alakult 1908 augusztus 10-én Tagja lehet az egyesületnek az Egyesült Államok területén lakó, kifogástalan é'etü, testileg és szellemileg ép és egészséges férfi vagy nő vallás, nemzetségi köiönbség nélkül. Felvételi korhatái 1 65 év. ,j Az egyesület kötvényei közötl ; megtalálhatók a megtakarítási, as iskoláztatási tervek, életjáradé- i kok, valamint az olcsó természe- I tü, s csak elhalálozás esetén sej gitséget nyújtó biztosítási tervek j úgy mint a mortgage, vagy különböző időtartamra szóló (Term igen olcsó, s éppen ezért készpénzzel nem biró biztosítások. I Az egyesület bevezette újabban i a családi és egyéni kórházi bizj tositásokat is. Biztosítani lehel í bármely családtagot napi 7.5 0-től 20.00 dollárig terjedő összeg erejéig a kórházban eltöltött időtartamra, plusz, a kórházban j felmerülő egyéb költségek, vala! mint az orvosi, operációs költse- I gek megfizetésére. Ugyancsak a I legújabb tervek közé tartozik a 1 jövedelem biztosítása. (Income j Protector). Ez a biztosítás égj esztendeig, sőt házhoz-kötött be tegség esetén további 4 észtén dőn keresztül is havi garantáll összeget fizet. Az egyesület által kibocsátott kötvények legtöbbje már 2 év után is készpénzérték, kel bir. A kötvények készpénzértéke mindenkor beválthatók megfizetett biztosítási értékre is. mely a kp. összegénél lényegeser magasabb. Ilyen esetben tovább: biztosítási dij nem fizetendő. A fenti tervekről készséggé ad bővebb felvilágosítást a: egyesület ideiglenes kerületi szer vezője KEMENES Ernő, ak Philadelphia állandó kerület szervezője, de további intézkedő sig hetenként két napot az itten kerületnél tölt. Érdeklődők ké.eír lorduljának az itteni irodánoz 410 Adams St., Bethlehem, Pa. lelefonszám: UN 8-4 I 02 . Az iroda hivatalos órát tarl hétfőtől péntekig 9 órától 11 óráig, valamint délután 1 -tói 5 óráig. Az életbiztosítás itt Amerikában nem csak azt az összegei garantálja, amit megtakarítottunk, hanem éppen akkor, amikoi a legnagyobb szükség van rá sze/etetteimk részére kitizeti azt az összeget, melyet megtakarítani szándékoztunk. Családja érdekében és saját érdekében is, csatlakozzon mielőbb Amerika legnagyobb ma gyár egyesületéhez. TISZTVISELŐK: Elnök: Géza Lang, 2006 Michael.St., alelnök Béla Richtet, felügyelők: titkár: Jfj. Lang István, 1066 Delaware jAve., Ellenőr és jegyző: breund Simon, Számvizsgálók: Demkó [Gyula és Id. Lang István. Hivatalos lap: Bethlehemi Hiradó. Női osztály tisztviselői: j Elnök: Demkó Gyulané, Phone UN 7-3383, alemok: Sülé Sándorné, titkár: breund Simonná, ellenőr: Dömötör Lajosné, jegyző: Kiss J enőné. A KAPISZTRAN SZT. JANOS RÓL ELNEVEZETT R. KÁT. TEMPLOM ÉS BETEGSEGÉLY > ZŐ EGYLET, BETHLEHEM, Alapittatott 1905 julius 16-án Ezen egylet gyűléseit tartja minden hónap harmadik vasárnapján az uj templom alatti basement helyiségben. Ha valamely lag megbetegszik, úgy kérjük 1. Az Egylet célja jóléti alapot fenntartani, amely a tagoknak annyi dollár temetkezési segély' fizet, ahány jótálló tagja van az Egyletnek Évi tagsági díj $3.00. 2. Egy évi tagság után a női tagok $25.00 szülési segélyben részesülnek. 3. Az egylet tagja lehet minden fizikailag és szehlemileg egészséges férfi és nő vallási és politikai hovatartozásra való ekintet nélkül. 4. Az tgylet minden jótékonysági intézmény gyűjtési akcióját támogatja. 5. í\z Egylet összes ingó és ngatlan vagyona a magyar munkás jóléti ónképző egylet temetkezési segélyalapos hzető tagságának tulajdonát képezi. 6. A tagok erkölcsi kötelessége a gyűléseken résztvenni, a munkásotthont támogatni, az üz-I éti forgalmat mindenkor elősegíteni és az ósszvagyont ellenőrizni. J. A partolo tagok egy dollar tagdíjat tizeinek evente. ö. A KulturDizottsag a munkásotthon ügyvezetője, bőfeladata szórakoztató kultur-összejövetek rendezese és a testvéri szellem eszmejenek elosegitese. Az Egyletnek mindenkor célja volt es ma is célja, hogy a magyarságot összetartsa es apoija a fogadott hazánk és felejtnetetlen szülőhazánk iránti mélységes szeretet. Célunk, hogy tiszteljük és mindenkor betartsuk fogadott hazánk törvényeit és ápoljuk a demokrácia hagyományait, amelyek lévén könnyebben viselhetjük életünk terheit gyermekeinkkel együtt. y. Szeretettel hívjuk magyar estvéreinket, lépjenek be e jótékony célú magyar intézménybe. A temetkezési segély biztosítás olyan jutányos, hogy 25 év volna zukséges ahhoz, hogy a tag befilesse a tőkét, amit egyszerű beizetés után kap az örökös. 10. Az Egylet minden hónap első vasárnapján este 8 órakor tartja gyűlését a magyar munkásotthonban. Vegyen U. S. Bondokati I VnTRAI\ floral SHOPPE j V U 1 ImL ű 801 E. Fourth St 1 AHOL MINDEN ALKALOMBA A LE&j SZEBB ELőVIEÁGOKAT. csokorban vágj' cserépben megrendelheti