Bethlehemi Hiradó, 1960. április-június (38. évfolyam, 16-26. szám)

1960-06-03 / 23. szám

i960 juntas 3 betHléhémi híradó WA old«! Magyar Nap a Willow Parkban I960 JUNIUS HÓ 12-ÉN Vasárnap délután 3 órától kezdődőieg Mi újság a Lehigh völgyében? | A Bethlehem és Környéki ma­gyarság összefogásából megala­kult összes magyar Egyházak es Egyesületek Nagybizottsága ez évben is megtartja az immár hagyományossá vált MAGYAR NAPOT, már délután 3 órától kezdődőleg. Ez évben különösen jelentős ez a nap. NEGYVEN éve annak, hogy az első világháborút befejező békeszerződések során, szülő hazánkra kényszerltett TRIANONI békeszerződést meg-j kötötték a NAGYHATALMAK.' Emlékeznünk kell erről az 1000 éves magyar nemzeti tör j ténelemben egyedül álló esemény, ről és ennek leghivatottabb mél­tató'a 'esz a Magyar Nap ünnepi szónoka Eckhardt Tibor volt ál­lam miniszter, aki a legjobban van tájékozódva az itt élő volt magyarszági vezetők között az ak kori eseményekről. Egy más’k igen kedves meglepetés lesz talán legalább is az eddigi hírek sze-, rint, hogy magyarságunk egyik legszebb hangú és magyarságához mindig nagyon melegen ragasz­kodó énekesünk, HAGYMÁSSY ILONA helyezte kilátásba, hogy eljön nekünk szebbnél-szebb ma­gyar dalaiból énekelni. Lesz még több igen szép program szám amint a részletes műsorból azt olvashatjuk. Ez évben az elérhető címekre névszerinti meghívót is kü’dünk az egyházi szervek szi­ves segítségével. Jöjjünk el tehát magyar szár­mazásúak és mint a világ legna­gyobb szabad földjén élő ma­gyarok, erősítsük a sokfelé szét­­szorodott és főleg a soha el nem felejthető szülőhazában, őseink vérével megszentelt drága föld­jén élő és a Trianoni sorsnál még sokkal súlyosabb idegen uralom alatt élők hitének és jobb jövő reményének az élesztésében és ennek elérésében való lángját.— Mindenkit szeretettel hívunk és várunk a Lehigh Völgyéből. Szeretettel hívjuk és várjuk a magyarságot az alábbi M Ü S O U R A : 1. Nt. Ormai János, a Nagybizottság elnöke üdvözli a közönséget. 2. Ft. Reseterics József plébános üdvözlete. 3. Amerikai és Magyar himnuszok. Énekli Mikisits Ferenc és kiséri Tóth János zenekara. 4. Hon. Earl E. Schaffer, Bethlehem város polgármester angol üdvözlő beszéde a város nevében. 5. Kemenes Ernő, Philadelphiából, szaval. 6. Nt. Dr. Nyáry Miklós bemutatja az ünnepi szónokot. 7. Eckhardt Tibor volt magyarországi állam miniszter ünnepi beszéde. 8. Zeneszám, Tóth János zenekara. 9. Hon. Fred B. Rooney, Pennsylvania állam szenátora angol üdvözlete. , 10. Mikisits Ferenc énekszáma, kiséri Tóth János zenekara. 11. Cserkész Jelenet bemutatja: a Menekült Cserkész Szövetség csoportja. 12. Magyar Hiszekegy, énekli a közönség, Tóth János zenekara kíséretével. Műsor bemondó, Pénzes József a Nagybizottság titkára. # * * * * * * Tóth János zenekara délután 3 órától este 9 óráig muzsikál. Műsor után tánc és enni-inni való a közönség részére. Lunch ticket a helyszínen. Belépődíj felnőttenként I dollár. A Magyar Napot kedvezőtlen idő esetén is megtartjuk lévén elegendő fedett hely. Jöjjünk el magyar testvérek a mai különösen sorsdöntő idők­ben és emlékezzünk meg az ez évben épen 40 évvel ezelőtt reánk kényszeritett Trianoni szerződésről. Magyar szívvel NAGYBIZOTTSÁG ÓHAZÁBÓL érkezett gyönyörű magyar szőttes és varrottasókbói kiállítást rendezünk a nap folyamán. ! MOST VASÁRNAP $1.25 EST LESZ AZ ÖNKÉPZŐKÖRBEN j Az Önképzőkör Vezetősége fényesen sikerült Dollár estélyei után sokak kérésére a Vezetőség megismétlésére határozta el ma­gát. Ennek alapján junius 5-én, vasárnap este ismét $1.25 est lesz az Önképzőkör nagytermé- J | ben. Belépődíj: $1.25. Rendezvényünk, jó csirkeva-J csóróval kezdődik kiszolgálására este 8 órakor kerü' sor, s a finom vacsorához öblítőként sört fo­gunk kiszolgálni, 8 órától 1 0-ig. Viszont, azok számára akik nem szeretnek két órán keresztül a jó vacsora után csak sört inni, 9 j* órakor megnyitjuk a táncot s' mindenki reggel 1 óráig táncol­hat. A zenét Tóth János zenekara szolgáltatja. Mindenkit szeretettel vár, j S mulátást kíván, a viszontlátásig a Vezetőség 1 REV. ROBERT F. WILEY j BETHLEHEMBEN I TARTOTTA ELSŐ ! SZENTMISÉJÉT Rev. Robert E. Wiley, Mr. és Mrs. George Wiley (1404 Kelch-’ ner Rd., Bethlehem) fia az el-1 múlt vasárnapon celebrálta első; ünnepi szentmiséjét a St. JosephV Catholic Church templomban. Rev. Clarus Luburic, Rév. James Gilbridc, Rev. Leonard Moran, Rev.-»Edward Corrigan cs Rev. Jerome Kucan segédkeztek az egyházi szolgálatban. Father Wücyt február 6-án szentelték fel Washingtonban,! D. C., a Szeplőtelen Fogantatás! 1 nplomában. Jelenleg a wash- j ingtoni Katolikus Egyetemen folytat tanulmányokat és okleve­lének megszerzése után egyházi szolgálatát a North Salamon szi- \ geteken fogja betölteni, ahol a Marist Fathers atyák folytatnak1 missziós tevékenységet. HALÁLOZÁSOK CHAPO ISTVÁNNÉ Szomorodott szívvel jelentjük, hogy a bethlehemi magyarságunk egyik áldott lelkű derék honfitárs nőnk, Chapo Istvánná eleiének 7 1-ik éveben, május 31-én a Szt. j Lukács kórházban visszaadta ne- i mes lelkét teremtő Urának, j Chapo Istvánná Magyarorszá­­j gon született mint Mr. és Mrs. i ! Mondovics István gyermeke. —j 11 agja volt a bethlehemi Kapisz-j i trán Szt. János r. k. magyar Egy-j házközségnek és több magyar in­tézménynek. i Chapo Istvánné hosszú éveken át itt élt körzetünkben s az idő alatt minden nemes magyar ügy­nek lelkes támogatója volt a lapunknak is, kezdettől fogva hű­séges olvasója és előfizetője v lt. Nagyon hiányozni fog Mrs. Cha­po az olvasóink táborából és a helyi magyar élet soraiból. Férjén, Chapo Istvánon kívül, hét leánya: Sister M. Anastasia, Order of Divine Charity, Detroit, Mich.; Mrs. Joseph Jancosko, Hellertown; Mrs. John Mika, Mrs. Gus Stefanik, Mrs. Joseph Galles, Mrs. Otto Basca és Mrs. | Nicholas Timkos mindannyian j Bethlehemből. Egy fivére Stephenj Allentown, 13 unoka és három; dédunoka gyászolja, valamint ] egy nővére és három fivére Euró­pában. Temetése, most szombaton ju- | nius 4-én d. e. 9 órakor megy végbe a Connell-féle temetkezési intézetből (427 E. 4th St. ) a Kapisztrán Szt. János r. kát. magyar Egyházközség gyászszer­tartásával. Legyen pihenése csen­des és emléke maradandó. Dr. Tompa Sándor meg­nyitotta rendelőjét Allentownban Allentown magyar társadalma! egy kitűnő hirü uj magyar orvos-! sál gazdagodott. Dr. Tompa! Sándor, a pécsi Orvostudományi! Egyetem II. sz. belgyógyászati Viola Dennis, egy gyermekük van, Sándor. Dr. Tompa az amerikai kórhá­zi gyakorlatát (internship) az allentowni Sacred Heart kórház­ban teljesítette. Örömmel üdvö­zöljük Lehigh völgyi letelepedését és reméljük, hogy a magyarság kiváló orvost és közéleti férfiút nyert benne . ELHUNYT VATY LOLA ROONEY SZENÁTOR LETT A BETHLEHEM VÁROSI DEMOKRATA PÁRTBI­ZOTTSÁG ELNÖKE NAGYSZABÁSÚ PIKNIK AZ ALLENTOWNI SZT. ISTVÁN HITKÖZSÉG RENDEZÉSÉBEN Az allentowni Szent István r. kát. magyar templom egyházköz­ség gyönyörű uj templomának alapja javára junius hó 12-én nagyszabású piknik lesz a Moun­tain Crest Picnic Groveban. — Hangulatos derűs délutánt tölt el, aki résztvesz e kitűnő szórako­záson, egyben pedig támogatja az uj templom alapját amelynek még anyagi erősödésre van szük­sége, hogy a templom építési költségeit fedezni tudják. Gondoskodás történt, hogy' minden résztvevő kellemesen érezze magát és 1 2 órától este 7 óráig frissítőket szolgálnak fel. Hozzájárulás személyenként $1.50. Menjünk el minél számo­sabban, hogy jól mulatva, egy­ben támogassuk a felemelő, val­lási célú építkezési alapot! Kovács Elemér honfitársunk szomorú hirt kapott Californiá­­ból: a bethlehemi magyarság kö­rében jól ismert Vaty Lola asszony, akinek régebben több Írása és verse jelent meg a Hír­adó hasábjain, május 23-án el­hunyt Californiában. A magyar ügyek iránt mindig nagy érdeklődéssel viseltetett Írónő holttestét elhamvasztották és porait New Yorkba szállítot­ták, ahol a pár év előtt öngyil­kossá lett Tibor fia mellett találta meg végső nyughelyét. Vaty Lolát a forrón szeretett fiának tragédiája nagyon lesúj­totta s most egy szenvedésteli élettől váltotta meg a halál. — Nyugodjék Isten békéjében! ¥ Vegyen U. S. Bondokat: A Bethlehem városi demokra­ta pártbizottság elnökévé a leg­utóbbi gyűlésen Fred B. Rooney állami szenátort választották meg 48 szavazattal Justin D. Jirolanio jogtanácsos 24 szavazatával szemben. Az alelnökségre Mrs. Mabe! Meixell 38 szavazattal győzött az eddigi alelnök, Mrs. Helen Barron 1 8 és Mrs. Barbara Alte­mus I 6 szavazatával szemben. Pénztáros Mrs. Elizabeth Red­nagle lett 40 szavazattal. Az ed­digi pénztáros, Woodrow Walters csak 32 szavazatott kapott. Mrs. Mary Scully titkárt egy­hangúlag visszaválasztotLák állá­sába. JOSEPH KULSCAR Joseph Kulscar ( 5th St., Miller Heights) május 31-én, 40 éves korában elhunyt a Szent Lukács kórházban. Joseph Kulscar Bethlehemben született mint özv. Kulcsár (Ko­vács) Anna és néhai Kulcsár Pál fia. Felesége, Arlene E. Mazák Kulscar. Tagja volt a bethlehemi Füget­­len Magyar Ref. Egyháznak és a Bethlehem Steel Co . alkalmazott­ja volt. Kulscar József a II világ­háborúban a 69-ik Infantry Di­­vision-nál szolgált Francia és Olaszországban. Feleségén, szül. Mazák Arlene, kivül édesanyja, egy fia, Joseph P.; egy leánya, Karen M. a szülői háznál, három fivére, Frank Steve és Louis Bethlehemben, három nővére. Miss Grace és Mrs. Anna Richardson Bethle­hemben valamint Miss Katherine és Mrs. Rudolph Kadlub, Brook­lyn, N. Y.-ban gyászolják. Temetése pénteken junius 3-án megy végbe a Kulik-féle temet­kezési intézetből d. u. 1 órakor a Független Magyar Ref. Egyház gyászszertartásával. t JOHN PFEIFFER John Pfeiffer, a Bethlehem Steel volt alkalmazottja (817 Vernon St., Bethlehem) 73 éve3 korában elhunyt a Szent Lukács kórházban. „ Pfeiffer az óhazában született és több mint 50 éve élt Bethle­hemben. Tagja volt a Holy Ghost Kat. Egyháznak. Feleségén The­resa Roth-on kivül kiterjedt ro­konság gyászolja. Temetése a Connell temetkezőbői ment vég­be. Nyugodjék békében! /W/WW\/W*/NA/WWW»WVWWWS^/*A/V/'A TÁNC Minden pénteken este. Tóth János zenekara muzsikál. — Finom magyar ételek. — Ha Jól akar imulatni, jöjjön el a 508 Broadway (5 Points) Bethlehem, Penna. CHARLES CAFE-ba JULIUS 24-ÉN, VASÁRNAP LESZ A DEMOKRATA KÖR TAGJAINAK KIRÁNDULÁSA ATLANTIC CITYBE A Bethlehemi Amerika Ma­gyar Demkorata Kör vasárnap julius 24-én autóbus kirándulást rendez Atlantic Citybe, amely­ben részt vesznek a Kör tisztika­rának élén azon tagjai, akik rész­vételüket idejében bejelentettél Azon tagok, akik a kiránduló son részt vesznek $1.00 kei! be­fizetniük a kölségekre. MILGREEN 5 ÉS 10 CENT STORE Nálunk minden szükséges dolgot beszerezheti Magyarul beszélünk. 25-27 W. BROAD ST. BETHLEHEM, PA. Call for this dependable heating team now! Engedélyezett olajkereskedő cé,g SZILÁGYI GÉZA ÉS FIA 1414 E. FOURTH ST. BETHLEHEM, PA. Phone UN 6-3751 MAGYAR RÁDIÓ-ÓRÁK Halgassa a WGPA állomáson minden szombaton d. e. 11 :00 órától 1 1 :30-ig és minden va­sárnap d. u. 1 2 :05 órától 1 :00 óráig. TÓTH JÁNOS MAGYAR ZENEKARA (Zene minden alkalomra) Phone: UN 6-6784 or UN 6-3078 Zaun’s Poultry Market BETHLEHEM LEGJOBB ELŐ, LEVÁGOTT S MEG­TISZTÍTOTT BAROMFI KERESKEDÉSE Árusítunk felszeletelt baromfit is. City Market - 100 E. 3rd St. Phone UN 6-5454 HÁROM KATONAI EMLÉKMŰVET AVATTAK BETHLEHEMBEN Schoolban három márvány lékmüvet avattak fel. Egy na­gyobbat a 1 7-ik ward azon fé.fiai és női tiszteletére, akik a máso­dik világháborúban vagy a ko­reai háborúban katonai szolgála­tot teljesítettek, két kisebbet pe­dig azok emlékére, akik a két há­borúban életüket vesztették. A felavatáson Col. John Sta­pleton, Earl E. Schaffer polgár­­mester és mások, az azt követő •150 személyes banketten pedig William ^C. Rybak jogtanácsos, Paul Jani városi tanácsos és még többen szólaltak fel. Charge Accounts Invited Monthly Payment Plan for Your Convenience UN 6-3622 4th St. at Vina Diamonds Watches Jewelry Silverware Glassware China Eepair Service On All Watches & Jewelry Bethlehem MAGYAR ZONGORA HANGVERSENY Mayer Józsefné a már nagyon jól ismert zongora művésznő zon­gora hangversenyét adja Junius 8-án szerdán este 8:30 órakor az Easton város és Bethlehem között a 22-ik utca és Washington Bou­­levardon levő Wilson Boro High School nagy auditóriumában. Sopron városának a szülöttje a művésznő, aki már 8 éves korá­ban kezdette el a zongora tanu­lást és 1 2 éves korában már Mo zart szerző müvét játszotta zene­kari kísérettel. A Budapesti Liszt j Ferenc Zeneakadémiát végezte [ Kodály Zoltán és Weiner Leo nagynevű művészek vezetésével. A Budapesti rádióban, majd az egész országban tartott zongora (hangversenyeket mig az 1956-os I nagy szabadság forradalomban jő is mérnök férjével ide vándo rolt uj életet kezdeni. Alig 3 pvi itt léte alatt már is nagyon jól ismertté vált pompás játékával és New Yorkban és Easton és kör­nyéki városokban számos szép sikerű hangversenyt tartotta. Je­lenleg Washingtonba és Atlanta Georgiába készül hangversenyei­re. Most szerdai programja na­gyon értékes és hires szerzők mü­veiből áll: Handel, Beethoven, Bartók, Chopin és Liszt halhatat­lan müvek előadásában nagyon szép és művészi élvezetet fog a zenekedvelőknek nyújtani. Hív­juk és várjuk a magyarság szives pártfogását. Belépőjegyek az elő­adás előtt 1 és 2 dolláros árban kaphatók. Tudósitó Pártolja lapunkat! ALEX BODY WORKS AUTÓ-HUZATASI SZOLGALAT Elsőrendűen felszerelt autó ka rosszéria javító műhely. Elvál lal uj munkát, valamint javí­tást és festést a legcsinosabb kivitelben és jutányos áron ALEX FEJES SÁNDOR óhazában kitanult szakember 420 BROADWAY (Hátul) Five Points Bethlehem Phone UN 8-1941 CIPŐK MINDEN CSALAD RÉSZÉRE CIPŐ-javitást mi szakszerűen végzünk. Forduljon bizalommal hozzánk ALEX SHOE STORE & REPAIRING SHOP 832 E. 4th St. Bethleheir Phone UN 6-1372 ARMSTRONG TIRES (ARMSTRONG AUTO-GUMMIK) UNCONDITIONALLY GUARANTEED (KORLALTAN JÓTÁLLÁSSAL) *670x15 black tube type. Plus taxes and recappable casing. Other sizes at similar savings Más nagyságú auto­­gummikon szintén annyit megtakarít. PAUL B. WOOD “YOUR TIRE MAN I HOPE” “BOB” KOEHLER, Manager Hátul: 1337 E. FOURTH ST., Williams St. sarok Phone: UN 6-8336 - UN 8-6114 $12.95 PAUL ALEXY 209 E. THIRD ST. BETHLEHEM, PA. ŐSZI VEGYTISZT1TÁS ŐSZI ruháit adja vegytisztitásba és vasalásba MOST ! NEW TREATMENT — DYNAMIC PROCESS EXCLUSIVE A legmesszebbmenő figyelmet adunk minden egyes ruhadarab­nak.—Munkáink jótállással ée biztosítással vannak összekötve. A mi GŐZ-VASALÁSI ELJÁRÁSUNK tartósabb szolgálatot biztosit a vasalásnak 708 E. FOURTH STREET BETHLEHEM, PA. Phone UN 6-2242 klinikájának volt helyettes igaz i gatója, mint általános orvos (ge-| feral practitioner) Allentown-1 ban, 125 N. ,8th St. alatt) né-í hai dr. William Hertz rendelője helyén megnyitotta rendelőjét. I Telefon HE 3-8731 . Dr. Tompa 2 és fél évvel ez-| j előtt érkezett Magyarországról az ; Egyesült Államokba. Felesége aj phillipsburgi (N. J.) születésül

Next

/
Thumbnails
Contents