Evangélikus főgimnázium, Besztercebánya, 1916
43 10. A szegény s a mellett szorgalmas és jó viseletű tanulók a helybeli ev. egyház iskolai tanácsához folyamodhatnak a tandíj, illetőleg az alumneumi dij elengedéséért. Az újonnan belépő tanulók kérvényei azonban csak a tanév második felében vétethetnek figyelembe, miután a folyamodók szorgalmuknak és példás magaviseletök- nek tanúbizonyságát intézetükben már megadták. Az intézet segély egyletétől azon tanulók, akik már látogatták az intézetet, kölcsönkönyveket csak úgy kaphatnak, ha a kért könyveket felsorolva augusztus 1-ig az intézet igazgatóságához folyamodnak. 11. Lakást fogadni az igazgatóság előleges tudta nélkül egy tanulónak nem szabad. Azért a lakásadókat figyelmeztetjük, hogy az igazgatónál előre be nem jelentett helyen tanulót elfogadni nem szabad. * 12. Megemlítjük még, hogy a vidékről bejáró tanulókra tekintettel az egyhuzamban való (8— 1 óráig) tanítás van intézetünkben. Mindennemű felvilágositással szívesen szolgál az intézet igazgatósága. * * * A tankönyvekben ez évben se lesz változás ; de a VIII. osztályba fokozatosan belép a Beke-féle Algebra, mit múlt évben már a VII. osztály használt. Továbbá bevezettük az V. osztályba Miklós- Kaiblinger német nyelvtanát. Eddig erre külön tankönyv nem volt.