Evangélikus főgimnázium, Besztercebánya, 1915

9 mérésnek e nem várt megnyilatkozását. Mikor négy évtized előtt a tanári pályára szántam el magamat, nem kecsegtettek rózsás remények. Tudtam, hogy nehéz munkában lesz részem. A pályámon rám háruló munkát igyekeztem mindig legjobb tudásom szerint elvégezni. Ezért az elhangzott dicsérő szavakat szeretném magamtól elhárítani azzal, hogy én csak kötelessé­gemet teljesítettem s ezért nem jár külön elismerés. De a válás e pillanatában én sem mulaszthatom el, hogy meg ne köszön­jem egyházamnak az irányomban mindenkor megnyilatkozott támogató jóakaratát. A búcsú percében igaz örömömre szolgál, hogy az az intézet, melynek éltem java részét szenteltem s mely már a megszűnés előtt állott, utóbbi időkben örvendetes fejlődésnek indult. Köszönetét mondok kartársaimnak szives támogatásukért, kik között azt igyekeztem mindig keresni, mi összetart s nem a mi szétválaszt, mert ezt kívánta első sorban az iskola érdeke s a legfőbb cél: az ifjúság nevelése és okta­tása. E téren minden igyekezetem az volt, hogy a ránk bízott tanuló ifjakban az ismeretek gyarapításával a vallás-erkölcsi érzést és hazafiúi hitet növeljem, hogy majd idővel egyházunk hű tagjai, a magyar haza jó polgárai, a társadalom értékes munkásai legyenek. Fogadják még egyszer igaz köszönetemet elismerő szavaikért s mindnyájoknak viszont minden jót kí­vánva, kérem tartsanak meg jó emlékezetükben. A jutalmak kiosztása után felhangzó Hymnussal ért véget intézetünk e jelentős záró ünnepélye. * 51« * Varga Mihály született 1858. nov. 27-én Tordason Fehér­megyében. Szülőföldjén végezte az elemi iskolát, majd Sár- szentlőrincre ment, hol a kiváló Lehr Albert vezetése mellett tanulta már annak idején Toldi-t az I. és II. gimn. osztályban. A többi osztályt a pozsonyi ág. hitv. ev. lyceumban végezte, hol 1874-ben „eximio modo“ tette le az érettségi vizsgálatot. Itt végezte el a theologiai akadémiát is, mely idő alatt és utána még egy évig az előkelő protestáns Schulpe család házánál volt nevelő. Megszeretve a tanügyi pályát a budapesti Tudomány-

Next

/
Thumbnails
Contents