Evangélikus főgimnázium, Besztercebánya, 1913

4 Az V. osztályra nézve a nyilvánossági jogot a nm. vallás- és közoktatásügyi Miniszter úr 1913. évi november hó 10-én 168,012/1913. sz. a. kelt leiratával megadta. A jövő 1914—15. tanévben megnyitjuk a VI. osztályt. Az 1913—14. tanév 1913. évi szeptember 1-én kezdődött. E hó 1—3. napjain történt a tanulók beírása. A javító és pótló vizsgálatokat 1-én és 2-án délután tartottuk meg. 4-én énekkel, imádsággal és az ifjúsághoz intézett buzdító beszéddel ünnepé­lyesen megnyitottuk a tanévet. Ugyanezen alkalommal felolvas­tuk és megmagyaráztuk az ifjúság előtt az iskolai törvényeket. A rendes tanítást szeptember 5-én kezdtük meg. A tanítás ren­des menetét a tanári karban előfordult betegség és tanárváltozás némileg zavarta, de a fenntartó hatóság és tanári kar gyors intézkedése elejét vette annak, hogy ebből a tanuló ifjúságra kár háramoljék. Az 1. félévet január 31-én fejeztük be. Ugyanakkor meg­állapítottuk az e félévre vonatkozó osztályzatokat s erről a tanu­lók szüleit magánhasználatra szolgáló bizonyítvány útján érte­sítettük. A tanulmányi és erkölcsi haladást azonkívül még az 1. és 111. negyedév végén is részletesen megbeszéltük s azt a hanyag és erkölcsileg hanyatló tanulók szüleinek hivatalos úton szintén tudomására adtuk. A II. félévet február 4-én kezdtük meg rendes tanítással. A folyó ügyek elintézése céljából értekezleteket a szükség­hez képest tartottunk. Nagyságos Jurkovich Emil tankerületi kir. főigazgató úr mint kormánybiztos 1913. évi október 20-án és 1914. évi február 13-án és 14-én látogatta meg hivatalosan intézetünket. Meghall­gatta a tanárok tanítását és a tanulók feleleteit, megtekintette az intézet fölszerelését s látogatása befejeztével február 14-én tartott értekezleten a tanári karral észleleteit közölte. A hazafias érzés ébresztésére és ápolására a tanév folyamán minden kedvező alkalmat felhasználtunk. E célból iskolai ünne­pélyeket is rendeztünk. Megünnepeltük március 15-ét, április 14-ét és június 8-át. A helybeli korcsolyázó egyesület éveken át gyakorolt szó­

Next

/
Thumbnails
Contents