Evangélikus gimnázium, Besztercebánya, 1891

6 értekezleten a tapasztaltak fölött teljes megelégedését és elismeré­sét nyilvánította. Az évi vizsgálatok junius 15-étől 22-ig tartottak s ezeknek végeztével megállapíttatott a második félévi osztályzat. A tanévet nagytiszteletü Mockovcsák János T. főesperes úr­nak jelenlétében, aki főtisztelendő püspök úr ő méltóságát helyette­sítette, junius 24-én fejeztük be. ünnepélyesen énekkel, az ifjúság­hoz intézett beszéddel, a bizonyítványok, ösztöndijak és jutalom­könyvek kiosztásával. Jótevők nélkül iskolánk, hála Istennek, e tanévben sem volt. Szép számmal akadtak nemeskeblü emberbarátok, kik iskolánk czéljaira ezúttal is szívesen adakoztak. Fogadják nagylelkű adomá­nyaikért, melyekről az illető rovatokban fogunk megemlékezni, hálás köszönetünket. II. A tanulók vallás-erkölcsi, szorgalmi és egész­ségi állapota. A lefolyt tanévben tanulóink általában jó erkölcsi magavise­letét tanúsítottak; csak kevés eset fordult elő, a hol a tanári kar szigorúbb fegyelmi eljárást volt kénytelen alkalmazni. Az isteni tiszteletet vasárnaponkint és egyéb ünnepnapokon szorgalmasan látogatták, mindig legalább egy tanár kíséretében. Kivételt e te­kintetben csak a hidegebb téli vasárnapok képeztek, a mennyiben ilyenkor az isteni tiszteleten való megjelenés kötelezettségétől az ifjúság egészségi szempontból föl volt mentve. Úrvacsorájához a tanuló ifjúság tanáraival együtt kétszer, ne­vezetesen: október 31-én és május 25-én járult. A növendékeknek tanulmányi előhaiadása általánosságban kielégítőnek mondható. Habár tagadhatatlan, vannak többen olya­nok is, különösen az L osztályban, kik kellő szorgalom hiányában megfelelő eredményt fölmutatni nem képesek. Tanulóink egészségi állapota az előző évekéhez képest a le­folyt tanévben kedvezőtlenebb volt. A múlt őszszel és egész télen át városunkban járványszerüleg uralkodott betegségek (difteritisz, tífusz, influenza stb.), melyek folytán több helybeli intézetben a tanítás is szünetelt, iskolánkat sem kímélték meg egészen. Hol az

Next

/
Thumbnails
Contents