Evangélikus algimnázium, Besztercebánya, 1881
14 ja auf dem Stosse derjenigen Atome, welche dm Körper A (von B aus gesehen) „a tergou treffen A Még kisebb sikerrel fáradozott Isenkrahe a maga elméletét összhang- zásba hozni a nehézkedési törvény második részével, mely szerint a vonzódás a testek tömegeiből (Masse) nyert szorzat szerint növekszik. Ha az anyagi részecseket egymás mellé helyezve gondoljuk, akkor érthető, hogy „a tergo“ több aetherparány hajtja egymás felé a részecssorokat. De képzeljük, a mint a valóságban van is, hogy a részecsek nem csak egymás mellett, hanem egymás mögött is vannak. Itt már a részecsek száma nincs befolyással arra, hogy hány parány éri, mert e tekintetben csak a terület nagysága határoz, vagy is hány tömecs van egymás mellett. Annak dacára, hogy Isenkrahe ezt érezte, még sem riadt vissza attól a munkától, hogy különféle kanyarulatokon haladva, ne igyekezzék kimutatni, hogy elmélete e tekintetben is legalább „megközelítőleg“ összhangzik a Newton-féle törvénynyel. Fölteszi ugyanis, hogy a testek felületén lévő részecsek oly messze vannak egymástól, miszerint azok közt elhaladva a második részecsréteget is közvetlenül érik az aetheratomok. Segítségül veszi még azokat is, melyek az első rétegbeli részecsekről „lecsúsznak“ (abgleiten) és hosszadalmas számit- gatás után kihozza, hogy még a harmadik rétegbe is épen annyi parány ütközik mint az első és második rétegbe: „Wir sehen also wieder, dass die Zahl der überhaupt aufprallenden Atome bei der dritten Schicht eben so gross als bei der ersten und zweiten ist, wie das ja auch nicht anders zu erwarten war.“ A további számolásoknál már különbségeket vesz észre, melyek hova tovább mindinkább növekednek. Az egésznek eredménye az, hogy Isenkrahe felteszi, miszerint a nagy testeknél a belső részecsek a nehézkedésre semmi befolyással nincsenek. Ennek megállapítása végett hivatkozik naprendszerünk bolygóira is; azonban itt is csaknem több „kivételre“ akad, mint az állításának megfelelő esetre. Mind ezen eredmények láttára azt mondja: „Wenn es nun andererseits auch ebenso unmöglich ist, die volle Uebereinstimmung zwischen unserer Theorie und der experimentellen Erfahrung in dieser Hinsicht zu constatiren, so liegt doch eine bedeutende Annäherung an dieses Ziel augenscheinlich vor.“ Miután igy magának szerzőnek a bizalma megrendült saját elmélete iránt, abban a veszedelmes eljárásban keres vigaszt, hogy a kísérleti természettan iránti közbizalmat megrendíteni igyekszik, ezt mondván: „Wir sind hier an einem Puncte angelangt, wo zwischen Theorie und Experiment eine vollständige Concordanz nicht statuirt werden konnte, weil der crstcren noch ein ungelöstes Fragezeichen anhaftet. Wie sieht es denn aber mit den Resultaten des Experimentes aus? Ist bei diesen denn gar kein Fragezeichen erlaubt?“ Isenkrahe ezeket mondja annak dacára, hogy beösmeri, miszerint Bessel még finomabb eszközökkel mint Newton nem volt képes semmi olyat felfedezni, mi a nehézkedési törvény eme második felét legkevésbé is megingatná; azokat mondja annak dacára, hogy máshelyütt kijelenti, miszerint elmélete felett végre csakis a kísérleti természettan hivatva van dönteni.
