Evangélikus algimnázium, Besztercebánya, 1881
12 másik módot követi Isenkrahe, ki ;i nehézkedést számtalan sok melléken'» (Componens) eredőjének tekintvén, azt eliez képest igyekszik megmagyarázniIsenkrahe elmélete lehetőleg röviden a következő. Ezen theoriánuk kiindulási pontja az aether, melyet Isenkrahe merev, nem ruganyos, anyagi természetű gáznak tart; nem folytonos, hanem végtelen finom parányokból (Atome) áll, melyek a térben állandó, minden lehető irányú, tetemes állagú gyorsasággal ide-oda röpködnek; továbbá oly finom, hogy a közönséges anyagú testeket keresztül-kasul átjárja, a nélkül azonban, hogy az átkatlanság törvénye bármiképen is megsértetnék. Gondoljuk már most, hogy ebben a képzelhetlcn állapotban lévő közegben, aetherben egy „durva“ anyagi részecs van. Erre a finom aetherparányok minden lehető irányból a legkülönfélébb gyorsasággal reá rohannak; ennek következménye vagy az, hogy, ha a minden oldalról jövő aether [»arányok nem semmisítik meg egymásnak hatását, az anyagi részecs rezegni fog bizonyos egyensúlyi helyzete körül, vagy, ha amazok egyensúlyozzák egymást, ez nyugalomban marad. De másrészről az, anyagi részecs is van befolyással az aetherre, a mennyiben a reápattanó parányok hol éles, hol tompa szögek alatt verődnek vissza. Képzeljük most, hogy az aetherben két részecs lebeg bizonyos távolságban egymástól. Ez által mind a két részecs egyensúlya meg van zavarva: a részecsek mindegyikét kevesebb parány rohanja meg azon irányból, melyet a részecseket összekötő egyenes vonal mutat, mint az ellenkező külső oldalról. A részecsek fognak tehát a túlsúlyban lévő rohamoknak engedni és egymásfelé közeledni, mely közeledést közönségesen vonzódásnak nevezünk. E vonzódás azonban csak látszólagos és inkább tolásnak volna mondható. Ennyiből áll Isenkrahe elmélete. Természetesen, ő azt igen terjedelmesen, tudományosan tárgyalja, csakhogy mi itt mindenre nem lehetünk tekintettel; aki azt részletesebben ismerni kívánja, megtalálja azt: „Das Räthsel von der Schwerkraft“ című művében. Maga az elmélet valóban egyszerű, így előadva könnyen felfogható. Azonban ha közelebbről megtekintjük, azt tapasztaljuk, hogy itt, sok kérdés merül fel, melyre hiába keresnénk feleletet Isenkrahenél, s így kell föltevést fö 1 tevésre halmoznunk. Mindenek előtt kiváncsivá lesz az olvasó, midőn az aether chaotikus mozgásáról értesül, mely semmi egyébből nem ered. mint az aether áthatlan- ságából és kitartóságából: hogyan származtathatók le ama chaosból a legsza- batosabb törvények, melyeket Newton s utána mások bebizonyítottak és az egész tudományos világ elfogadott. Hogyan lehet a legszabálytalanabbul ható oknak szabályos következménye? Isenkrahe kihozza; de hogyan! midőn akaratlanul is uj, igazolatlan föltevésekhez folyamodik. Ilyenek a többi között az anyagi részecsek gömbölyű alakja, —• melyet csak a számolás könnyeb- bitése végett vesz fel, — az aether egyenletessége a részecsek közelében, mert hogyan képzelhető különben, hogy ez utóbbi ezen egyenletesség nélkül akár csak csekély rezgéseket végezne, akár pedig egyensúlyban maradna.
