Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1879
21 maradtak1). Hazánkban a királyság kezdete óta a papok felett csupán egyházi törvényszékek Ítéltek2). A korszakunkban időnként hozott, törvények és királyaink által adott szabadalmak, mint a Kálmán korából származó következő de- crétum: „Nullus presumat secularis indicis sigillum clerico dare“3) és a klérusnak II. Endre királyunk által adott kiváltság eme passusa: „nullus clericorum ante personam trahatur secularem“4), tiltakoznak a világi törvényszékeknek az egyházi személyek peres ügyeibe való beavatkozása ellen. Az egyház bizonyára élvezetében maradt e törvénykezési kiváltságnak az egész korszakon át. Oly esetben azonban, ha a pap nagyobb bűnt követett el, megfosztatván papi jellegétől, világi törvényszék elé állíttatott5 6). A kor felfogásában az egyház hatáskörébe tartozó dolgokat illetőleg leli magyarázatát továbbá azon körülmény, mely szerint az egyházi törvényszék a világiak felett is Ítélt, és pedig nem csupán a szorosan vett valláserkölcsi dolgokra nézve; de a világiak a hitbér és jegyajandélc iránt támadt, kérdésekben is egyházi fórum elé tartoztakG). Végül e helyen említem fel, hogy az egyházi nemesek felett is egyházi törvényszék ítélt7). Az említett osztályokon kívül mind a király és királyné, mind pedig a főpapok és nemesek birtokain laktak még szolganépek, tudniillik: a rabszolgák és udvarnokok (servi, udvornici)8). A királyi jószágokon lakó udvarnokoknak egymástól felette különböző osztályai felett a nádoron 9) kívül az élükön álló királyi tisztviselők bíráskodtak, vagy személyesen, vagy pedig udvarbiráik utján. így például a váradi regestrum a tárnokmester, a vadászok és hírnökök mesterének törvényszékeiről tészen említést10). A királyné udvarnokai felett udvárbírója útján Ítélt11). Gyakorlatában valának e jognak szolgáikkal szemben az egyházi és világi urak is. 1) Bluntschli: Deutsche Statslelire 207. 1. 2) S. Stephani regis decretorum liber I. 4. p. Eud. 313 lap. 3) Eud. 362. lap. 4) End. 418. lap. 5) „Ordo clericalis .................ab episcopo suo degradetur et indicio vulgari damn etur.S. Lad. r. deer. II. 11. p. End. 338. 1. 6) Bartal I. torn. 351. 1 ; Hajnik 297. 1. „Cause dotium vel matrimoniales...............per iudices ecclesiasticos tractentur et terminentur.“ End. 440. 1. 14. o. L. Vár. reg. 247. 7) Ilorv. I. 210. 1.; a pécsi kiv. End. 392. 8) L. a köztük levő különbséget Hajnik 143. 1. 9) „Placuit eciam .... domi vero comes idem quamdiu permanserit, super ueminem sigillum mittat, nisi super eos duntaxat, qui vocantur . udvoruik". S. Lad. r. doer. III. 3. End. 342. 10) „Comes venatorum bubalinorum" Var. reg. 167; „Comes curialis Tavernicorum“ u. o. 279; „comes udvornicorum“. Cod. dipl. IV. 3. 314; „curialis comes preconum“. Var. reg. 331. n) Horváth, Mihály azt mondja e birákról, hogy a várispáuhoz függő viszonyban voltak. Horv. Magy. tört. I. k. 208. 1.; „curialis comes regiuae. Var. reg. 363.