Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1876

3

■ellenszenvvel viseltetik s azt gondosan kerüli, addig ugyanazt az ióniai szójárás kedveli és keresve keresi. A magánhangzók általában legtöbb változást tapasztaltak Herodot és Homernál, miről lent bővebben lesz szó.

. Sokkal szilárdabbak a mássalhangzók. Azon kevés változás, melyet ezeknél észreveszünk, ismét nagyrészt a hangzat kellemitésére vihető vissza. Mert kivált Herodot nem lévén kedvelője a durvább hangzású he- hezetes mássalhangzóknak, mindig nyomtalanul elhagyja a kemény hehe- zetet, valahányszor valamely kemény mássalhangzónak azzal hasonulnia és igy hehezetessé változnia kellene. Sajátságos Herodotnál az is, hogy sok szónak tu hangzóját x-val felcseréli, miben nem csak az attikai nyelvtől, hanem Homertől is eitér.

Az ejtegetések tekintetében e két iró több pontban tér el az attikai nyelvtől. Legjellemzőbb azon eltérésük, hogy az első és második ejtegetés többes számú dativusának eredeti ragját a-t megtartották, s hogy a harmadik ejtegetéshez tartozó i' végződésű nevek i-ját nem változtatják e-ra. {Homer ezt csak néha teszi.)

Az igebajlitást illetőleg szinte említésre méltó, hogy ama két Írónál néhány régibb rag találtatik, nevezetesen a jelentő módú cselekvő alkatú régen múlt idő sa, sac, es, ears ragjai, — s hogy nyelvük igealakokban gazdagabb az attikainál, minthogy az ismétlődő múlt ragjai, cxov, axop/Yjv stb. az utóbbiban elő nem fordulnak.

Mindez azonban részletesebben fog tárgyaltatni. Ha a mondottat röviden egybefoglaljuk, azt kell állítanunk, hogy Herodot nyelve az alaktant illetőleg Homeréval legtöbb pontban érintkezik, valahányszor ugyanezekben az attikaitól eltér, hogy nevezetesen az igehajlitásra nézve alakokban gazdagabb az attikai nyelvnél, s hogy némely alakjai egészen saját- szerüek. Neveli Herodot nyelvének sajátszerűségét az is, hogy igen gazdag oly szavakban, melyek más írónál elő nem fordulnak, s hogy benne sok mások által is használt szó részint más alakkal, részint más jelentéssel bír. Ilyen csak Herodotnál előforduló szavak, s nagyrészt egyszersmind -aTuajj Asycjj.sva:

oöai (Her. L20) = att. cijUTouai, átrostálnak, ámxm'ov (7*34) áiusvamov (7-55), nyomosbított ávxúov.

CTuysuc: (7.35) a megbélyegző.-uTuófpa’jc'í (7.36,2) keskeny fénybebocsátó nyílás.

8(.yo’j (4-120) = 8íya; tpiyoo (7*36,2) = három helyen. xpoSsxTOp (7'37) előremondó, — oovváoou (7.60) összetömök. <papsTpswv (7-61, s többször) — cpapsrpa.

sutoc (7'89) = att. tuXexucc, font. őpxy]8óv (7-144) = viritim, Hóm. ávSpaxa'c (Od. 13-14). cuvoíx7]p.a (7*156) =u ot ouvowvjxops?; — 8(.a8s;i.oc (7-J80) jó előjelű, xna-uós (9*97) = y.-íaiQ; — aÚTOxsX*ij<; (9"5) = aÚTOxsXsuaxo?. xamnapys'w (8 125) = egészen esztelen vagyok (xará és p.apyá o-ból), exScopi.cop.a1. (8*73,2) egészen átváltoztatom dóriaivá.

1*