Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1876

26

30. ranrsojxai. (ióniai szó): aor. I. eiraca[x*»]v (1 *73, II. 19*160), mint 8axáop.oa.-ból sóaaájjLYjv.

31. cxpétpu: aor. I. pass, saxpocfp^iqv (1 *30), Hóm. scxpstp^v; att. aor. II. eaxpGipvjv.

32. <ps'pu: aor. I. ^'vsixa, •qvsixáji.Tjv (7*152, II. 18*334), evs'.xa, svsixájnijv (7*152), att. Tj'vsyxa és aor. II. rjvsyxov; inf. aor. I. avüaat. (1*157), att. ávsvsyxsív; aor. I. pass. *qvsí)$**]V, svsé/jSvjv (3*10), att. tqvs'x^v; peri- £W)'vsty[iat. (8*37), att. svrjvsyp.a'..

n.

Hogy Herodot az alaktant illetőleg Hómérral sokban megegyezik, az az előadottakból kitűnt. Ellenben a mondattanra nézve még nagyobb mérvben megegyezik az attikai nyelvvel, minek bebizonyításába azonban e helyen nem bocsátkozom. Csak azt akarom némileg kimutatni, hogy a mondattan tekintetében is némely tekintetben eltér az attikai prózától. Homernek egészen eredeti szó és mondatfüzéséböl Herodot csak keveset átvett vagy utánzóit, mert Hómér költői nyelvének mondattani technikája a próza igényeinek s szükségleteinek sokban nem felelhetett meg. Herodot- nak nem csak a már meglévőt felhasználnia s átidomitania kellett, hanem újat is kellett teremtenie t. i. valóságos és szép kötetlen irályt, prózát. Nála már a körmondatoknak is bizonyos nemét találjuk, ámbár többnyire ő is még csak egymás mellé rendelte mondatait eípopiv»]), ügy hogy előadása az élő szóvali elbeszélés kifejezési modorára emlékeztet bennünket. De minden tekintetben messzire túlhaladta elődeit, az úgynevezett íogographokat, s müve a próza további fejlődésének valóságos kiinduló pontját képezi.

Az attikai próza mondattanától eltér a következőkben.

I. Esettan. 1. Aecusativussal szerkeszti a) xikxsffirat. igét; 2*42: 3: xÓTCxovxai oí izspl xo [póv aravxe? xov xpwv (magokat verdesve gyászolják a kost mindnyájan stb.). Más indulatot jelentő igék (p. a[8sop.at.) az attikai nyelvben és Homernál is tárgyesettel szerkesztetnek.

b) émxsc-Tat, (att. stpoxÓGÍrai) kettős tárgyesettel szerkesztetik nála; 7*35: xov rEXXv]cJTcovxov sxsXeuss (Hsp^rjp) xpiYjxoaía? smxsajm [xáaxiyi. xX^yáí. Itt smxstöm-TCaiGat. igének jelentését megközelíti; r EXXrjcxovxov egyenes tárgy, xpttjxoaúxc TtXvpfáp pedig a tartalom tárgyesete.

így szerkeszti ájj-sípscírca igét is; 2*174: xaűxa piv xobip oiXcvp áp.só|j<xxo.

Hasonló kettős tárgyesetet vonzanak az attikai prózában és Hómér- nál is más igék, de nem ezek.

2. Genitivus, a) í'va, helyhatározó sajátitóval összefüzetik Herodotnál és Sophoclesnél; de nem az attikai prózában; 1*98: "va aóxbp scppaas x^? ^táprjp; 1*213: ep.aj's, íva rjv xaxoű. Soph. Oed. tyr. 1*442: ÍV scjxap.sv yps[ac.

b) £yid~ca xivoc; att. árayscftaí x'.vop; 6*85,2 o[ Abyivíjxai sV/gvxc xvjp áyMVTj:; 7'2.37 : xaxoXoyÍTjs xrjí ic, ATjuáp^xov s^sa^aí xiva xsXsúco. Soph. Óid. tyr. 891: xwv o&íxxuv s?sxai; íl. 2*98: ei' xox’ aiix^p cyoiaxo.