Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1876

11

0pᣠ(Homernal ©p*fj£ II. 24*234), 0p*rp«] (5'2), att. ©páx?) (Horn. ©p^xri,

II. 11*222), ©pTjíx'.op (7*176, II. 23'230), att. ©paxiop.

Krasis.

Leggyakoribb a hangvegyités a költőknél; a prózában ritkább és bizonyos határok közé van szorítva.

Az attikai hangvegyités (xpáai?) szabályaival megegyeznek a következők: xaúxá (5*4), xáXXa (7*190), rsop (7’ 139), öva£ (7141) átópwra (1 ‘35,1) xáXXa és xoú (7*140), xotpuoí (3'81,1), xáraixa (2*85), xávxíoi; (7'141 jóslatban); Ilomevnál: xáXXa (II. 1*465), o-^aóp (II. 8*360).

Azoktól eltérnek: «v<íp (7'143), űvírpurai (7*49), wXXoi (8*67), xúpxaícv (9*45,1), xoraßalvov (2'82), xwyaXpa (4’ 181), xúiixó (5*3, 7'104, 145, 3119,2), o’jxspo? (3'78,2), xoűxspov (1*32,2); (juto? (II. 5 396, attikai aúxóp), wpWTG? (II. 11 '288, o ap'.axop-ból), xoíivtxa (II. 1*96; Od. 13' 194, Toil svsxa-ból).

Az eltérés egyrészt abban áll, hogy a névelő mélyebb hangzója túlsúlyt gyakorol a következő szó első magánhangzója fölött, mig az attikai nyelvben épen az ellenkező történik, (p. o. ávvjp, xávSpóc, ávSps; stb.); másrészt abban, hogy a következő szó hehezete nyomtalanul elvész, mig az attikai nyelvben a megelőző szó kemény mássalhangzója általa hehezetessé változik, (p. o. iaxspov, íraxspou, ‘üráxEpa, stb.

Hangelhagyás.

1. Elisio. A haugkilökés vagy elisio Herodotnál egészen szabályos s létre jön ává, ávxí, ára, á<x<p(, hói, xaxá, p.sxá, racpá, óra elöjáróknál, továbbá áXXá, 8s, te, ys, o’jSe, p.7]§s, á(aa-nál és néha mellékneveknek E-ra végződő szólító eseténél: «■> ysvvatoxax’ ávSpov (3'140,3), hi áprayiip (l*3)r 7tap’ á'XXuv (1'3), áXX’«í (1*5,1) xá5’ etc s’p.sü x. x. X. (1*5,2).

Homer gyakrabban és szabadabban él elisiókkal.

2. ’A9<xíps<;ip, vagyis a szó elején álló rövid magánhangzó elhagyása: cpxv] (6*138,1), att. és Hóm.: sopraj; — xeívcy, xsÖx, xsfö*sv, xeíge és áxstvoc, e’xeKíi. stb. Herodotnál váltakozva előfordulnak; Homernál mindig xsfte, xsfösv, a többiek nála is váltakoznak; az attikai prózában csak a teljes alakok használtatnak. Homernál az aphaeresis még következő szavaknál található: cxspcmj (II. 11*66), CTSpoTUjysps'xa (II. 16*298); alt. äoxparoi.

3. ’Araxoxv), vagyis rövid magánhangzó elhagyása a szó végéről, midőn mássalhangzó következik utána. Herodotnál az apokopét csak ám' elöjáróval összetett szavaknál lehet kimutatni: á[i$ooa<; (1*8,2; 7*18,1; itt egyszersmind v, ß-hoz, mint ajakhanghoz assimiláltatván, p.-vé változott), att. á'^ovj'cac: Homernál az apokope gyakori: xámusösv (II. 15*538), ußßa- Xstv (II. 19*80) stb., az attikai prózában apokope nem fordul elő.

4. SjyxoTnp Magánhangzónak kiküszöbölése a szó közepéből, s ennek következtében a szónak rövidítése egy szótaggal Herodotnál kimutatható:

a) azon összetétel nyomán keletkezett tulajdonnevek sajátitójában és tulaj