Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1876
36 E helyen hálás köszönetét kell mondanunk Dr. Dillnberger Emil, orvos úrnak azon nagylelkű orvosi segélyért, melyet beteg tanulóinknak ingyen nyújtani sziveskedett. 3. Ösztöndíjai-, a) A'Deákféle ösztöndíj, mely dicsőült nagy hazánkfia, Deák Ferencz, emlékére nemeslelkű emberbarátok kegyadományiból a tavalyi tanévben alapíttatott s tőkéjének öregbítése még most is folyamatban van, eddigelé 488 forintot tesz. Kamatai, melyek ez idő szerint szintén a tőke gyarapítására fordítvák, csak a jövő tanévben fognak az erre érdemes tanulók közt kiosztatni. Gyarapították e tanévben: Vágner J. 5 ft; Ilodzsa J. radváni ev. lelkész úr ivén begyült: Radvánszky K. úrtól 5 ft, a radváni ev. egyháztól 5 ft, Hodzsa J. leik. úrtól 1 ft; ide csatoltaték a növendékeink májusi mulatsága alkalmával megtakarított 8 ft. Összesen: 24 ft. A t. ez. adakozóknak ezennel az intézet nevében őszinte köszönetét mondunk s egyszersmind a tanügy minden barátját tisztelettel felhívjuk, hogy e nemes czélt jövőre is pártfogására méltatni szíveskedjék. A netalán befolyandó kegyes adományok jegyzékét el nem mulasztjuk a jövő évi értesítvény- hen közölni. b) A kerületi ösztöndíj Ft. Dr. Szeberényi Gusztáv sup. úr által a következő tanulók között s következő részletekben osztatott ki: Braxatorisz Márton és Hlavatsek Imre egyenkint 20 ft; Pissko Gusztáv, Csaplovics György és Moravcsik Gyula egyenkint 10 ft; Klimo Károly, Belóczy Sándor, Veszel János, Koleszár Pál és Drobba Dániel egyenkint 6 fttaí jutalmaztattak meg. c) T. Burkovszky Kálmán, megyei ügyész s helybeli egyházi jegyző úr 10 ftnyi ajándéka oly tót születésű növendék számára, ki tanuló társai között a magyar nyelvben legnagyobb előmenetelt tanúsított^ Zachar Samu I. o. tanulónak, mint arra legérdemesebbnek, adatott. Fent tisztelt adományozó úr fogadja hálás köszönet linket. Adjon isten sok ily nemeskeblű pártfogót szegény sorsú tanulóinknak! d) A feloszlott zólommegyei tanító egylet hagyatékából alapított 6 ftnyi szorgalomdíj Klobusiczky Gusztáv IV. o. tanulónak jutott; ezen ösztöndíj csak az esperességbeli tanítófiak által élvezhető. e) A gymn. pénztárból segélyeztettek. Geiger Ignácz 6 fttal és Stein Miksa 5 forinttal. f) Múlt évi értesítőnkben közölve volt, hogy a tavaly feloszlott zólyom- megyei olvasó- és társalgási egylet fennmaradt s a helybeli városi tanács kezelésére bízott készpénzének évenkinti kamatjai az egyleti alapszabályok 19 §. értelmében felerészben minden év végén intézetünknek szolgáltatandók ki oly czélból, hogy azok egy, a magyar nyelvben társai között legnagyobb előmenetelt tanúsított növendéknek, adassanak. A t. városi tanács e tekintetben való intézkedését a következő sorokban sziveskedett tudomásunkra hozni: A feloszlott zólyommegyei magyar olvasó és társalgási egylet végrehajtó bizottságának elnöke tek. Zachar Emil úr f. hó 5-én bemutatott jelentésével beterjeszte a tanácsnak a feloszlott egylet értékesített vagyonából 231 ft 31