Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1875
61 nyomni s azt a korához mért ártatlan örömök élvezésének képességétől megfosztja. A beszterczebányai gymnasium ezután még egy évig volt névleg a kerület intézete, a nélkül, hogy ennek részéről temesebh segélyben részesült volna. A kerületi tanárnak, Magdának megszavaztatott ugyan 100 ftnyi drágasági pótlék; de mi volt ez a devalvatio korában, a midőn a forgalomban levő papír- és rézpénz értékének ötödére leszállíttatott! Habár a többi tanárok is a beszterczebányai egyház pénztárából s önkéntes gyűjtések által segélyeztet- tek, s a tandíjak négyszeresen megnagyobbíttattak; mégis a tanári kar a rendkívüli drágaság miatt alig volt képes tisztességesen megélni. Koch fön- maradt magánirataiban aprólékos pontossággal föl vannak jegyezve ennek bevételei, beleszámítva még az ekkor szokásos ajándékokat is, melyek fölajánlását most a jobb sorsban részesülő tanárok tapintatlanságnak sőt sértésnek tekintenék. E szerint Koch jövedelme készpénzben 1796/7-ben 406 ftot tett, 1802/3-ban 508 ftot, 1804/5-ben 601 ftot, 1809/10-ben 860 ftot, 1810/11-ben 1412 ftot, 1811/12-ben 2832 ftot bankjegyekben, vagyis 566 2/3 ftot, váltójegyekben („Einlösungsscheine“), 1812/13-ban 781 v. ft. Ehhez járultak különféle ajándékok élelmi szerekben s más termékekben, melyek összevéve tetemes pénzösszeget képviseltek.* 1) Koch helyzete még legtűrhetőbb volt; a többi 2) Az ekkori sajátságos viszonyok feltüntetésére közlöm azon adományok jegyzékét, melyeket Koch az 1812/13 tanévben kapott. „Dona in rebus: m. Sept. 1 gallina, 20 óva, 2 anseres 4 frusta lini, 1 metreta tritici, 1 melopepo, 2 galli, 30 ova, 13 ova juglandes, cannabis. 1 Rimaszorobathinus panis, caseus minor, 1 media butyri, 2 fasciculi herbae nicotia- nae, 1 gailus et 1 pullus gallinaceus, 1 anser, vasculum butyri, vasculum butyri et fabae, vasculum burendae; — m. Oct. 21 ova pro testimonio, 1 caseus maior, modius pisorum, 1 caseus maior, 1 caseus plexus et 8 fasciculi lini, 2 casei maiores et 9 frusta lini, 1 caseus minor, 2 casei minores, 1 [2 metreta lentium, 3 ulnae lintei et ultra mediam papaveris, 1 Rimasz. panis, pisa, pecten, 2 casei minores, 2 frusta lini et 15 ova, 3)16 panici, 1 sextans butyri, 2 galli, 1 albus panis, 2 galli, 2 pulli gallinacei et 12 ova; Nov. olla lactis, modius pisorum et panici, cannabis, 2 mediae recentis vini 10 scap. chartae, 3 placentae, 4 fasciculi lini, 1|4 vitulinae. 4 fasc. lini, crocus, 1 ulna panni; Dec. 1 nefrens 1 capo et 1 gallus gallinaceus, 1 hepa. et 1 frix. farcimen 1 hepa. 1 frix. fare, et assatura, 4 hep. 4 frix. fare- 3 assaturae, magnum frustum fomitis, 1 media butyri, lj2 metreta pisorum et 1(2 metr. lentium, nefrens. — 1813 Jan. 2 pulli gall. modius pisorum cannabis et fasc. straminis, lepus, pisa et lentes, pisa et lentes, calendarium, 1 hep. 1 frix. fare, et assat. 1 1. lini, 1 gallina, lentes, lepus, vase, mediocre casei; Febr. vase, mediocre casei pressi, nefrens, vinum To- kaynum, vin. Tokay., 2 casei majores 1 1. lini et fructus solani tuberosi, 1 media butyri et 1 caseus maior, linum, 2 galii gallin., 1|4 vitulinae; Mart, vitulin., 2 galli 34 ova et 14 pisorum, 1(4 vitul. 1 lingua bovina et assat., 1|2 agni, sextans butyri et sextans casei ollaris, 2 cas. mediocres, 2|16 metr. panici; Apr. pemma, 1 agnus, 1 media Rosoglio, 1 agnus, 1|2 1. caffeae et 1(2 1. sacchari. 1 med. butyri, 8 med. vini, 1 med. butyri et 2 pisces, amygdalae, caseus; Maj. 2 ulnae lintei et 1 1. lini, 1116 ptisanae et 10 med. vini rubri, 1 cas. maior; Jun. lepus, 8 fasc. herbae nicot., 1 med. but., 2 hep. 2 frix. fare, et suilla, 4 fasc. herbae nie., .materia 4 nlnarum pro vestitu puellae; Jul. cas. min., 2 anates, vase, but., vase, casei pressi, 1 cas. maior, 2 anseres et 4 palli gallin., pira, 1 metr. tritici et 1|4 farinae, 2 pectines, 2 pulli gall. et 2jl6 pisorum, frustum hungarici saponis, 20 ova, 1 urna vini, 1 frustum casei, urna vini, 2 puli. gall., 2 pull, gall., 1 nefrens, 2 anates, aluta Cordubensis aestimata 4 fl. 30 kr.