Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1875

39 nyelvén, hogy a felekezeti gyűlölet szítóinak elhárításával végre a vallási héke és egyetértés napja fölvirrad az országra. Több adatot lehetne fölhozni, mely­ből kitűnnék, hogy e héke Beszterczebányán mennyire volt már ekkor meg­zavarva; itt csak azt említem meg, hogy p. o. 1742-ben az evangélikusok attól tartottak, hogy fából való imaházuk a körülötte ólálkodó katonák és kath. tanulók, a jezsuiták növendékei által fölgyujtatik, s hogy ennek meg- gátlása végett közelébe 8 éjen át őröket állítottak; ') továbbá hogy 1759-ben Januárius 30-án az ev. lelkészek temetés alkalmával egy katholikus polgár házának ablakából nyilvánosan vízzel leöntettek, 1 2) s hogy 1763-ban ugyan­ezeknek a kincstári főhivatalnok által megtiltatott az úgynevezett kamaraház előtt elmenni, s midőn Crudy Dániel lelkész e tilalom daczára arra ment, az őrt álló hajdú által megállíttatott s visszatérésre kényszeríttetett. 3) Ezek csak külső jelei voltak azon belső mély elidegenedésnek, mely a katholikus és pro­testáns lakosságot úgyszólván két egymással ellenséges táborra ketté szakítá, s a társadalmi életet örökös harcz, gyűlölet és összeférhetlenség által el­keserítő. Hogy ne üdvözölte volna az emberségesebb idő hajnalát min­den művelt ember őszinte örömmel! Különösen pedig a protestáns egyház ismét bizalommal tekintett fel a trónhoz, honnét százados sebeire végre va- lahára az igazság balzsama csepegett, s újult reménynyeí várta azon napot, a midőn a vallásos meggyőződést s a lelkiismeret szabadságát, az ember egyik legszentebb birtokát, a hazai törvény hatalmas védpaisza alá veendi. — A beszterczebányai ev. egyházközség iskolájának nyomott állapotán segíteni akarván már 1774-ben folyamodást intézett a legfelsőbb helyhez; de mi­dőn emlékirata, melyet beterjesztett volt, a magyar cancelláriához érkezett, itt mint sok más hasonló ügy szokásos módon („more solito“) egysze­rűen félretétetett. 4) A nevezett egyházközség mindamellett felfüggesztettnek tekintette ama rendeletet, mely által gymnasiuma a grammatikai tantárgyak előadására megszorítva lett, s midőn 1776-ban azon fontos munkálat megje­lent, melynek alapján a tanügy a következő évben országosan szerveztetett, tanárainak magasabb tantárgyak előadását is megengedte. Azalatt a tanári személyzetben többféle változások állotlak volt be. Thoman Mátyás igazgatót 1771-ben azon balsors érte, hogy szeme világát elveszte, minek következtében Aug. 1-én az egyházi gyűlés által őszinte saj­nálkozás kifejezése mellett 52 ftnyi évi össze$gel nyugdíjba helyeztetett, s testvérének családjához visszavonult. 5) Bármennyire méltányolta az egyház- község e derék férfi érdemeit, mégsem volt képes érte többet tenni, s ez okból folyamodványa, melyben nyugdíjának fölemelését kérelmező, halgatással 1) E. 1. egyh. szám, „23 Aug. 1742 denen Wächtern, welche wegen der Huszárén und kath. Studenten, so um das Bethaus herum vagiren, 8 Nächte gewachet 2 fl. 40 k.“ 2) E. 1. 7, B, a. 3) E. 1. Subs. I az első nem számozott lapokon. 4) E. 1. Subs. I, 332. 5) E. 1, Subs. I, 229: „Sic bonus et revera omni laude dignissimus vir sincero omnium cum dolore dimitti debuit.“ 1784-ben még életben volt; halálának éve nem jegyeztetett föl.

Next

/
Thumbnails
Contents