Bérmunkás, 1954. július-október (41. évfolyam, 1837-1850. szám)

1954-10-15 / 1850. szám

© Entered ai^lfeeond-class matter at the Post Office, at Cleveland. Ohio \Ay n,M*er the Act •* March a, 1879

VOL. XIX ÉVFOLYAM_____________________CLEVELAND, 1954 OCT. 15_____________________________NO. 1850 SZÄM

LEHÚZZUK A ZÁSZLÓT

A Bérmunkásnak ez az utolsó lapszáma.

Lehúzzuk tehát a zászlót, amelyet több mint 42 éven át oly dicsőségesen lengettünk.

Nem az anyagiak hiánya késztetnek lapunk feladására. Ezt ki kell jelentenünk, mert közismert tény, hogy a legtöbb lapot a pénzügyi nehézségek döntik sirba. Ellentétbe más lapokkal, a Bérmunkás kiadását lehetővé tette néhány munkástárs évtizedeken át tartó, valóban példát mutató, nehéz, fáradságos önzetlen munkája.

És most mégis lehúzzuk a zászlót. Lehúzzuk a körülmények kényszerítő hatása következtében. Az első világháború után hozott bevándorlási törvények halálos Ítéletet jelentettek az idegen nyelvű sajtónak, mert a bevándorlókkal egyetemben arányosan fogyott az olvasótáborunk is. Különösen az utóbbi években érte igen nagy veszteség az idegen nyelvű sajtót, mert elöregedett olvasóik egyre gyorsulóbb ütemben hagyják el az élők sorát. Az olvasók elvesztése a jövedelem elfogyását jelenti és igy egyszer csak minden idegen nyelvű lap elér azon időponthoz, hogy kiadásait többé fedezni nem tudja és bezárja kapuit.

Ezen folyyamat alól a Bérmunkás sem képezhet kivételt. A zászló lehúzásának idejét azonban közel két évtizeddel kitoltuk úgy, hogy egymásután jelentkeztek a szerkesztő, az irók, az üzletvezető s a csomagolok, akik elveik szolgálatában, fizetés nélkül vállalták ezt a munkáát és igy képesek voltunk lapunk kiadására fizetett hirdetések nélkül és anélkül, hogy olvasóinkat túlságosan zaklattuk volna még az anyagi támogatásért is.

És büszkén mondhatjuk, hogy kiadtunk olyan tartalmas, bátor, tanító és harcias lapot, aminőhöz hasonlót messze földön keresni kell. Ezt még ellenségeink is elismerik.

A számunk azonban egyre fogyott, a megmaradottak vál- laira egyre nagyobb teher nehezedett. Amikor Lefkovits munkástársunknak felesége betegsége folytán el kellett hagyni Cleveland várost, lapunk krízis elé került, amit csak úgy oldottunk meg, hogy a kiadóhivatali munkát Takács munkástársunk vállalta. Sajnos, Takács munkástársunkon erőt vett a kiújult máj és vesebaja, ami szeptember 19-én elrabolta tőlünk. A már amúgy is nagyon fogyott sorainkban nem akadt más a titkár-kiadó munkák végzésére és igy mást sem tehetve, elhatároztuk a Bérmunkás beszüntetését.

Lehúzzuk tehát a zászlót.

Nem mondjuk, hogy fájdalom nélkül hagy lapunk befejezése. De ugyanakkor megelégedést nyújt MÚLTÚNK, amelyre büszkeséggel tekinhetünk. Mert joggal mondhatjuk, hogy azon gazdasági, politikai és kulturális vívmányokat, amiket az amerikai munkásság eddig elért, — ÉS AMELYEKET MA OLYAN ÁDÁZ DÜHVEL TÁMADNAK, — a munkáltató osztály nem hozta ezüst tálcán a munkások részére. Harcolni kellett azért, méghozzá nagyon is keményen. És JOGGAL MONDHATJUK, hogy abból a nehéz harcokból A BÉRMUNKÁS ÉS A KÖRÖTTE CSOPORTOSULÓ OLVASÓ TÁBOR ALAPOSAN KIVETTE A RÉSZÉT.

És nem megvetendő ám az az eredmény, amit elértünk. Éppen ez az oka annak, hogy Amerika uralkodó osztálya ma OLYAN ERŐSZAKOS MÓDON IGYEKSZIK AZOKAT LEROMBOLNI. A Bérmunkás idős olvasói még jól emlékszenek a 45-50 évvel ezelőtti időkre; az akkori munkaviszonyokra, munkabérekre, a munkások hihetetlenül alacsony életszínvonalára, — másszóvaf a munkások kizsákmányolási fokára.

De különösen emlékszenek arra a rendkívüli embertelen bánásmódra, amiben a szakmanélküli munkásokat részesítették. Századunk első éveiben már egyre nagyobb tömegekben alkalmazták a szakmanélküli munkásokat a nagy építkezéseknél, az erdőirtásoknál és a mezei munkáknál. Ezen vándormunkások minden vagyonát a féreggel telitett felgöngyölt pokróc képezte, amelyet vállra vetve mentek egyik munkahelyről a másikra.

Ezeket nem szervezték az amerikai szakszervezetek. Olyanformán tekintettek rájuk, mint alsóbbrendű lényekre, holott ezeknek a megélhetési viszonyai szabták meg az ő életszínvonalukat is.

Ez az osztály értette meg és fogadta lelkesedéssel az 1905- ben alakult Industrial Workers of the World (Világ Ipari Munkásai) szervezet szózatát, amely kimondja, hogy csak két osztályt ismer; a munkáltatók és a munkások osztályát, amelyek között semmi közösség sincs, amelyek érdekei ellentétesek, ezért

HATÁROZATOK A BÉRMUNKÁS BESZÜNTETÉSÉRŐL

1. Takács József munkástársunk elhalálozása folytán, ki a központi titkári teendőket végezte, Lefkovits munkástárs eltávozása óta, súlyos, megoldhatatlan helyzet elé állította a lapbizottságot.

Miután más munkástárs nem vállalkozott a titkári teendők elvégzésére, miután többszöri felhívás dacára sem tudtuk az írógárda létszámát növelni és igy a lap megírása három munkástárs vállaira hárult. Miután a lapot csomagoló munkástársak közül kettő kórházba került és a harmadik is várja a kórházba való beualását, a lapbizottság arra az egyhangú megállapodásra jutott, hogy képtelenek vagyunk arra, hogy a Bérmunkást továbbra is, a több mint 15 éve folytatott alapon, önkéntes munkával jelentessük meg, viszont az elöregedett olvasótábort nem terhelhetjük meg egy fizetett alkalmazott félfogadásával, ezért a Bérmunkás kiadását október 15-ikén beszüntettük.

2. Mindazok az olvasók, kiknek az előfizetése még nem járt le, ha óhajtják és ebbeli kívánságukat 1954 november 15-ig a lapbizottságnak bejelentik, a nekik járó összeget visszakaphatják.

3. November 15-ike után a fenmaradt összegből egy Védelmi Alapot létesítünk, amely alapot egy országos bizottság fogja kezelni.

Ez az Országos Védelmi Bizottság jogos, hogy az alapból munkásvédelmi célokra kiutalást eszközöljön. Minden kiutalás csak az Országos Védelmi Bizottság többségének a határozata alapján történhet meg.

Az Országos Védelmi Bizottság tagjai között az összeköttetést a bizottság titkára tartja fen. Védelmi ügyekben a titkárhoz kell fordulni, ki arról jelentést tesz a bizottság tagjainak, kik szótöbbséggel döntenek az ügy felett.

AZ ORSZÁGOS BIZOTTSÁG TAGJAI:

Akron: Vizi József, Farkas Imre.

Bridgeport: Barca Gábor.

Buffalo: Hering Pál.

(Folytatás az 5-ik oldalon)

örökös harc folyik közöttük. Ez a harc az OSZTÁLYHARC.

Amerika munkástömegeivel az IWW ismertette meg azt a nagy igazságot, hogy saját sorsán csak osztálytársaival együttesen, osztályuk helyzetének javításával segíthet. Az IWW porondra lépésével az osztályharc az elmélet mezejét elhagyva gyakorlati ténnyé lett. Ez a harc két évtized alatt gyökeresen megváltoztatta a legjobban kizsákmányolt néposztályok helyzetét, kivívta számukra is az emberi élethez való jogot. És amüy mértékben emelkedett ezen legalantasabb osztályok helyzete, úgy vitte feljebb és feljebb az összes munkások életnívóját is.

Joggal mondhatjuk, hogy habár a munkaviszonyok, a munkabérek és az általános jólét emelkedése az összmunkásság nyeresége volt, annak KIKÜZDÉSÉÉRT EGYETLEN CSOPORT SEM KÖVETELHET MAGÁNAK ANNYI ÉRDEMET, MINT AZ IWW SZERVEZET HÍVEI. Joggal dicsekedhetünk ezzel, hiszen megfizettünk KÖNNYEL, VÉRREL ÉS MÁRTÍRJAINK SZÁZAIVAL.

Elöregedtünk, soraink megritkultak, számunk nagyon megfogyott s az események változatai félretoltak bennünket, de csak azután, amikor a MUNKÁSOSZÁLYNAK TETT NAGY SZOLGÁLATOT MÁR ELVÉGEZTÜK. Ezt nem lehet tőlünk elvitatni.

De még megfogyott számunkkal és erőnkkel is változatlan bátorsággal szálltunk síkra azon szabadságjogok védelméért, amelyektől az utóbbi években az amerikai munkásságot meg akarja fosztani az uralkodó osztály. És ugyanoly bátorsággal hangoztattuk, hogy a háborúk ideje már lejárt; a nemzetek és ország gok közötti ellentétek elintézésének helye nem a csatasor, hanem a tárgyaló asztal, mert ha kitör az atomháború, akkor csatatérré lesz a föld teljes felszíne eme végső nagy katasztrófában elpusztulhat maga az emberi civilizáció is.

Ezért hivatkozunk büszkeséggel múltúnkra; ezért mondjuk, hogy a zászló, amit most lehúzunk, mindig dicsőségesen lobogott. Lapunk közel félszázados élte alatt valóban osztálytudatos hűséggel és odaadással szolgáltuk osztályunkat, — a MUNKÁS- OSZTÁLYT!

A Bérmunkás Szerkesztősége és Lapbizottsága