Bérmunkás, 1954. július-október (41. évfolyam, 1837-1850. szám)
1954-09-01 / 1841. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1954. szeptember 1. HÍREK MAGYARORSZÁGBÓL reket aláírják, mint Childs is aláírta, az igazat, a meggyőződéseken alapult híreket nem Írják alá. Másnap, úgy a Free Press, mint más lapokban, az (AP) hírszerző iroda jelzéssel irt hírekbe nem tudták vágyálmaikat belszőni, mivel saját szemükkel látták az “öngyilkos” Jahn beszélni és ami a legrosz- szabb, más országokból is ott voltak sok újságírók akik látták és hallottak Jahn, sőt le is közölték amiket mondott. AZ IGAZSÁG, AMI FÁJ Nyugatnémetországban Jahn azt mondta: “A nácik visszakerültek a hatalomra, az Egyesült Államokat, Britániát, Francia- országot, a bonni kormányt felhasználják, mint egy szerszámot az összesesküvésre, mely háborúhoz vezetne, mely katasztrofális volna Németország részére." “Az európai védelmi szövetségnek vannak titkos pontjai, amely kelet elleni támadást is tartalmaz, a német néptől megtagadták ezen pontok ismertetését.” “Úgy vettem észre, hogy az Egyesült Államok hisztérikus félelmében, egy újabb háborút készít elő.” “Én nem vagyok, és nem is voltam kommunista. Ugyan azon sugalat, amely engem Hitler elleni harcra ösztönzött, most arra ösztönöz, hogy a nácik és a háborús törekvések ellen legyek.” “Én becsületesen sszemüköd- tem a nyugati szövetségesekkel, de ők nem voltak becsületesek velem szmben.” Ezt azon tényre mondta, hogy ő már az átpártolás előtt tudta, hogy gyermekkori barátját, Wolfgang Hoefert bértelték fel az amerikaiak, hogy Jah nellen kémkedjen sé valószínű, hogy láb alól eltegye, ha idejében észre nem vette volna. Hoefer öngyilkos lett, egy pár napra Jahn megszökése után. Nyugatnémetországra vonatkozólag mondta: “Az amerikai háborús hisztériával egyetemben, ők használják azon hitleri taktikát, hogy a kommunista veszedelem felhasználásával magukhoz ragadják a teljes hatalmat és felépítsék a háborúra való készültséget.” Azt mondta Dr. Jahn, hogy csakis azzal a szándékkal ment Keletnémetországba — nem az oroszokhoz, mint az amerikai lapok írják — hogy azokkal megbeszélje a békés egyesülés lehetőségeit. Néha volt célja ott maradni, de “Három órás beszélgetés a keletnémetországi vezetőkkel, meggyőzte őt arról, hogy csak a keletnémetországi fórum az egyedüli, ahol meghallgatják.” Valószínűleg azt is megtudta, hogy gyermekkori barátját Hoefert, mivel bízták meg Amerika urai. Arról is könnyű volt meggyőzni, hogy mi lenne a sorsa, ha visszamenne az amerikai hatáskörbe. MEGGYŐZŐDÉS Ez az a nagy erő, amely ön- feláldozásra, hőstettekre, még martiromságra is ráviszi az embereket. Képzeljük magunkat Dr. Jahn helyzetébe. Ha ott maÖSSZEFOG A FALU Az emberek arca kipirul, a hangjuk izgatottá válik. Ott volt egész Csönge múlt év októberében a közgyűlésen. Horváth Jenő, a “Dózsa” termelőszövetkezet elnöke sűrűn törölgette izzadó homlokát. Többször is feltartotta a karját, de a lárma csak nem csendesedett. A kilépni szándékozókkal nem lehetett szót érteni. Megpróbálták már a közgyűlés előtt is, elbeszélgettek velük, de a hatvan ember kitartott elhatározása mellett. — Nem kell nekünk magyarázni — mondta Varga Mihály rekedten. — Láttuk, hogy mi megy itt. Közel négyszáz tagja van a szövetkezetnek, fele sem dolgozik. Felveri a gyom a földeket. Szégyellem magam, ha kimegyek a határba. Késő éjszakáig tartott a viharos közgyűlés, amely a kilépettek ügyével foglalkozott. Megtárgyaltak mindent, megegyeztek abban is, hol mérik ki a földet a hatvan embernek. Amikor Vajda Sándor becsukta maga mögött az ajtót és fejébe nyomta a kalapot, azt mondotta mellette lépkedő Pákái Istvánnak: — No, én ide se jövök többé. Akkor lássam őket, amikor a hátam közepét. A földeket kimérték. Varga Mihály kilenc holdat kapott, Vajda nyolcat, Pákái tizet, nem volt semmi hiba. Fel volt már szántva a föld, a búza elvetve. Várták az emberek a telet. Ha néha találkoztak az utcán a volt termelőszövetkezeti tagok a Dózsa tagjaival, hidegen köszöntek egymásnak. Haragot ugyan egyik tábor sem tartott, nem volt miért haragudniok egymásra, de azért mégis megmakacsolták magukat. Nem jártak össze beszélgetni, bandázni, mint azelőtt. Egy ideig úgy látszott, hogy kettészakad a falu. Nyomottabb volt a hangulat, kedvetlenebbek az emberek. A terrad tovább is és hűséggel szolgálja az amerikai háborús felkészülődést, nem csak jó fizetéses pozíciója, hanem nagy hatalma is maradt volna. így már egynéhányszor a vágyálmaikat papírra irók kivégezték, árulónak nevezik és valóban ki is végezték volna, ha megfoghatnák. Dr. Jahn látta az igazi — a német és amerikai nép előtt eltitkolt — megtámadási egyezményt a keleti országok ellen. Látva, meggyőződve, hogy a nácik ezen kommunista mumussal és amerikai segítséggel — akik átvették Hitler taktikáját — mindanogybb hatalomhoz jutnak. Meggyőződött, hogy csakis a békét, békés megegyezést kereső Keletnémetországban működhet szabadon, bántó- dás nélkül. Dr. Jahn esete sok más nyugatnémetországi németet segít tisztán látni, ha nem akarják Németországot az amerikai “háborús hisztéria” áldozatává tenni, újból a náciknak átcsusztat- ni .akkor nekik is a keletnémetországiakkal kell együttműködni. melőszövetkezet rendezett a télen egy összejövetelt, meghívták a volt tagokat is. A hatvan ember közül egyik sem ment el. — Ne hívjuk mi többé őket — mondták az elnöknek. — Ha nem jönnek, hát maradjanak otthon. Az elnök azonban csak a fejét ingatta. Nem jól van ez igy. Lassan tavaszodott az idő. Nagy volt a hó, erős a hideg. Amikor kisütött a nap s pirkad- ni kezdett a föld, egyszerre szakadt a parasztok nyakába a sok munka. Vetni kellene a kukoricát, répát, krumplit, itt a kerti veteményezés ideje, megérkezett a tavaszi búzavetőmag, néhol pedig szántanivaló is akad. Nem értek rá egymással foglalkozni, mindenki ment ki a határba. A Dózsa termelőszövetkezet földjét a kenyéri gépállomás gépei munkálták, vetették már négyzetesen a kukoricát, trakto- ekék forgatták a földet. Egy este összeül a Dózsa vezetősége. Tervezgetnek, számolgatnak. Egyszer csak megszólal az elnök: — Jártam kint a határban —j mondja csendesen — az egyéniek még nem igen mozognak. Vetni kellene már Varga Mi- hálynál is a kukoricát, Vajdánál a föld szántatlan. Koloncai Lajossal találkoztam, panaszkodik, hogy nincs igaereje. Úgy volt, hogy vesz majd lovat, de- hát túlsókat kérnek ilyenkor érte. Szavát csend fogadta. Látszott az arcokon, hogy gondolkoznak az emberek. Néha egymásra néztek, egyikük sem szólt. Végül, amikor már hosz- szura nyúlt a csend, valaki megjegyezte: — Pedig az a Varga, meg a Vajda is igen rendes ember. Ha megfogják a munka végét, legyen csak, aki utánuk csinálja. Az elnök fürkészte az arcokat, majd ezt mondja: — Segíteni kellene nekik. Nem haragszunk mi rájuk. Nekünk is érdekünk, hogy szép legyen a határ és bő termést hozzon a föld. Az arcok mosolygósra változtak. Az emberek megkönnyebül- ve, szinte felszabadultan kezdtek beszélgetni, ők is erre gondoltak az előbb, amit az elnök mondott, csak nem mondták ki. Persze, hogy segíteni kell a kilépett tagokat. Van most a termelőszövetkezetnek igaereje, hiszen a gépek végzik a munkát. Más nap tiz fogat indult a határba, hogy segsegitse a sürgős munkában az egyéni parasztokat. Kapálásnál is kinnmaradt párszor egy-egy brigád munkája végeztével a földön. Átmentek a szomszéd parcellára, hol Koloncai Lajos földjére, hol Pákái Istvánéra. — Segítünk egy kicsit, gyorsabban meglesz — mondták. Aztán egy nap a Dózsa termelőszövetkezet vezetősége ismét összeült és elhatározta, hogy azoknak a volt tagoknak, akiknek nagy családjuk van, egy-egy tehenet ad ki használatba. A tehénnel a takarmányt is be lehet hordani. — Nekünk persze ezzel kevesebb jut majd az elszámolásnál, azért jól gondoljuk meg, mit teszünk — figyelmeztette a tagságot az elnök. De a tagok nem sokat gondolkoztak. Tavaly, vagy két esztendővel ezelőtt még szóba sem lehetett volna ilyesmit hozni. Ma már más emberek. Észre sem vették magukon a változást, s most meglepődtek. Azon, hogy mennyire megváltoztak. Egy-két észrevétel, ellenvélemény hangzik csak. Inkább az asszonyok jegyzik meg, hogy kár odaadni a teheneket, leromlanak. — Jó kezekbe kerülnek azok — hangzik a többség szava. — Segítsük őket, rendes emberek, hadd álljanak ismét talpra. A kenyéri gépállomás piros kombájnja és a kévekötő-aratógépe pár napja megérkezett Csöngére. A gabonát azonban nem lehetett még vágni, mert nem érett. Van aztán olyan terület is a 819 holdon, amit nem lehet géppel aratni, mert a legutóbbi vihar és a zápor ledöntötte. Oda kaszások kellenek. Igen ám, de a növényápolás, a kapálás is sürgős és fontos munka. A Dózsa tagsága nem számított a viharra, záporra, úgy gondolták: mindent learat- I nak a gépek. A növényápoló brigádokat már beosztották. Egyszóval elég nagy bajban vannak. Tegnap két ember jön az alsó vég felől. Megállnak a szövetkezeti székház előtt, nézegetik az udvaron lévő kombájnt. Kijön az elnök is. — Ezzel ti gyorsan végeztek — mondja Vajda István. Az elnök legyent. — Végeznénk, ha a vihar nem jön. De most kellene még vagy húsz pár kaszás. Hallgat egy ideig Vajda, aztán igy szól: — Én eljönnék egy-két napra segíteni. Az enyém még úgysem érett. Beszéltem pár emberrel, azok is eljönnek. Vagy hatan. Az elnök rátekint. Mosolyog. Jó kedve támad. Tréfás hangon megkérdi: — Aztán munkaegységbe ki- vánsz-e dolgozni, Sándor? Vajda hallgat. Amikor megindulnak az iroda felé összefogózva, csak akkor válaszol: — Még arra is sor kerülhet. Illés Sándor MAGYAR TUDÓSOK CSEH- * SZLOVÁKIÁBAN A Csehszlovák Tudományos Akadémia meghívására négytagú tudósdelegáció utazott a Csehszlovák Köztársasá g b a n tartandó vegyészkongresszusra. A küldöttség tagjai: Csűrös Zoltán, Schulek Elemér és Varga József Kossuth-dijas akadémikusok ,a delegáció vezetője Bu- zágh Aladár Kossuth-dijas akadémikus. Komárom megye fiataljai augusztus 20-án nagyszabású ifjúsági Béketalálkozót rendeznek, melyre csehszlovák fiatalokat is meghívtak. Zalaegerszegen befejezéshez közeledik az uj háromemeletes kőház építkezése. Az építők vállalták, hogy a tervbevett október 20-iki határidő helyett szeptember 10-én átadják rendeltetésének az uj egészségügyi intézményt.
