Bérmunkás, 1954. július-október (41. évfolyam, 1837-1850. szám)

1954-08-15 / 1840. szám

í oldal BÉRMUNKÁS 1954. augusztus 15. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfiztési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$3.00 One Year ...........................$3.00 Egyes szám ára ............. 10c Single Copy ................... 10c Előfizetés Kanadába .................................................................................. $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Közlésre szánt cikkek a szerkesztő, — Joseph Geréb, Rd. 1, Box 830, Elsinore, Cal. — cimre küldendők. Published the 1st and 15th every month BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March 3, 1879 A nagy próbálkozás Az amerikai kormány jelenlegi háborús erőlködését figyelve önkénytelenül is Abraham Lincoln eme hires mondása jut eszünk­be: “Try, if you never try, you never succeed”. (Próbálkozz, ha nem próbálkozol ,nem lehet sikered.) Az Eisenhower adminisztráció barátai és ellenségei egyfor­mán elismerik, hogy az indokinai háborúval kapcsolatban az ame­rikai kormány mindent megtett a háború kiszélesbitésére. Csak a rosszmájú ember mondhatja, hogy Dulles és társai nem próbál­koztak eléggé. Dehogyis nem, hiszen mint később kiderült, a Dien- bien-phu erőd ostromának vége felé már csak egy hajszálon mú­lott Dullesék sikere, — vagyis a harmadik világháború megindí­tása. Csupán az angolok és a franciák ijedtsége akadályozta meg a már csak a sarkon várakozó nagy sikert. Végtelenül sajnálatos, hogy az emberek között akadnak olyan gyávák és kishitüek, mint ezek az angolok meg a franciák, akik félnek a harmadik világháborútól azért, mert az országukat az oroszok vörös hadserege elfoglalná, holott Radford vezérkeri főnök megígérte, hogy az amerikaiak olyan “hatásosan” ütnének vissza, hogy egy-kettőre kibombáznák az oroszokat. A franciák meg az angolok azonban nem találnak semmi örö­met azon lehetőségben, hogy Páris, London és egyéb nagyvároso­kat amerikai atombombákkal “szabadítsanak fel”. Nem veszik számításba, hogy milyen óriási szolgálatot tehetnének a militarista tudománynak, ha alkalmat adnának kipróbálni, vogy vájjon az amerikaiak, vagy az orosz atom- és hidrogénbombák-e a puszti- tóbb hatásúak. Nem gondolnak arra, hogy az amerikai militariz- mus vezetőinek milyen nagyon fontos ez a kérdés? És ime, ezek* az angolok meg a franciák még az ilyen igen fontos ügyben sem hajlandók kooperálni! Hát érdemes volt őket segélyezni? Hát érdemes? . . . Érdemes volt-e vagy sem, annyi tény, hogy hálátlanul visel­kedtek s az amerikai háborús terv helyett leültek Genfben tanács­kozni a vörösökkel, megegyeztek Vietnam állam felosztásában s a béke, — már úgy ahogy, — helyreállt, vagyha ezt nem is mond­hatjuk valami nagy határozottsággal, annyi tény, hogy Dullesék dien-bien-phui kísérlete nem sikerült. “Ne gyászoljatok”, — jelentette ki Dulles a genfi egyezmény után, — “hanem inkább törekedjünk arra, hogy ezentúl a mi ke­zünkben legyen a kezdeményezés”. Gyönyörű, lélekemelő, sőt mondhatnánk hogy egyenest MAGASZTOSAN hangzó kijelentés ez, különösen akkor, ha a legveszedelmesebb emberi aktivitásra, — a háborúra vonatkozik. Azért nem ártott volna, ha Dulles job­ban körülírta volna azt is, hogy kit ért ezen “mi” alatt? Mert nem vagyunk hajlandók elhinni, hogy az amerikai nép valóban annyira óhajtaná a nagy háborút, hogy most GYÁSZOL­NÁ AZÉRT, MERT AZ ELMARADT. Nem akarjuk elhinni, hogy az amerikai nép ennyire vérszomjas lenne, noha látjuk jól, hogy a HÁBORÚS ÉRDEKELTSÉG MILYEN ÓRIÁSI MÉRETŰ PRO­PAGANDÁT FEJT KI A HÁBORÚÉRT. Aztán azt is tudjuk, hogy Eisenhower elnök sem akar hábo­rút, — ezt ő maga mondotta, már nem is egyszer. A kormányban tehát nem ő a háborús párt irányitója. Külömben is Eisenhower a golfozáson kívül semmi más fontos ügyben nem dönt, a döntést és intézkedést rábízza a tanácsadóira, akiknek szabadkezet enged. Az elnök nagyon vallásos ember, szentül hiszi, hogy az isten sza­bad akaratra teremtette az embert. Ennélfogva ő is szabad intéz­kedési jogot ad a tanácsadóinak, minisztereinek és a vezérkar tag­jainak. És mintahogyan az istent nem lehet okolni azért, mert valamely ember vétkezik, éppen úgy nem kell vádolni az elnököt sem, mert Dulles, Radford admirális, Nixon alelnök, Knowland szenátor és számos magasállásu egyén a háborút forszírozzák. A Dulles-Nixon-Radford csoport aztán ha másban nem is, de abban követik a nagy Lincoln tanácsát, hogy PRÓBÁLKOZNAK, így mihelyt meghallották, hogy a Kínai Népköztársaság repülői lelőttek egy ANGOL KERESKEDELMI REPÜLŐGÉPET, amely Hainan sziget felett haladt el, azonnal kiadták a parancsot a “vörös” gépek lelövésére noha a kínaiak kártérítést ígérve bocsá­natot kértek Angliától, az amerikai repülők behatolva a kínai te­rületre s lelőttek két kínai csatagépet. Erre a támadásra az egyetlen ok az volt, hogy a lelőtt angol kereskedelmi gépen egy amerikai család is utazott, melynek 3 tag­ja az incidens áldozatává lett. Az angolok elfogadták a kínaiak magyarázatát és jóvátételét, Radford legényei azonban AMERI­KA ELLENI TÁMADÁSNAK mondották az ANGOL GÉP LE- LÖVÉSÉT s mindenáron oly bosszút akartak venni, amely belát­hatatlan következményeket hozna. Jelen sorok írásának idején ez az “incidens” még nem nyert befejezést, de reméljük, hogy az angolok és a kínaiak háborús ellenzése most is meg fogja akadályozni, hogy a Dulles-Radford- Nixon csoport háborús próbálkozása sikerrel járjon. De meddig végződhetnek sikertelenül ezen próbálkozások? Hiszen mint a Lincoln mondása is sejteti, a sok próbálkozás egy­szer csak sikerrel jár. Lincoln persze nem a háborúra vonatkoz­tatta ezt a mondását, de most, midőn az atom- és hidrogénbombás világháborúval próbálkoznak, — tehát olyan háborúval, amely­ben mindannyian elveszhetünk, — rettegve gondolunk arra, hogy a fent említett urak meddig kísérleteznek még? Dulles külügyminiszternek meg azt mondjuk, hogy inkább MI gyászoljuk azt, hogy a háborús kísérletek nem sikerültek, minthogy MINKET gyászoljanak azon kevesek, akik esetleg meg­maradnak a civilizációt elpusztítással fenyegető SIKERES nagy háború után. Vallás felvilágosítás Egyes amerikai lapok örvendezve írják, hogy a “vörösek” új­ból megindítják a vallás elleni nagy harcot, amit pár évvel ezelőtt abbahagytak, örvendeznek azért, mert az “istentelenségről” szó­ló propaganda eddig még mindig a világreakció egyik leghatáso­sabb anyagának bizonyult. Az az állítás, hogy a népi köztársasá­gokban eltiltják a vallásokat s büntetik azokat, akik az “isteneik­hez imádkozni mernek”, nagymértékben erősítette a reakciósok táborát. Az amerikai sajtó azon londoni lapok híreire állapította ezen propagandát, amelyek jelezték, hogy a Moszkva rádió kommen­tátorai éles kritikát mondtak úgy a szovjet, mint a többi népköz- társaságok sajtójára és -nevelési intézményeire azért, mert az utóbbi időkben ELHANYAGOLTAK A VALLÁSOKRA VONAT­KOZÓ FELVILÁGOSÍTÁST. Ma már tudjuk, hogy a vallásos embereket, — különösen az idősebbeket, — nem lehet felvilágosítani egyszerű állításokkal, még kevésbé kigúnyolással, sem tilalmakkal. Hiába mondjuk egy vallásos embernek, hogy az az isten, amitől annyira fél és retteg, csak agyvelejének a szülöttje, hogy az isten eszméjével való ré- mitgetést csak azok tártják fenn, akiknek abból anyagi hasznuk hasznuk van, ezt az állítást a vallásos ember nem hiszi el, sőt egyenest sértésnek veszi s bosszúra készül azért, mert az ő istenét valaki TAGADNI, tehát BÁNTANI meri. A. győztes orosz forradalom után számosán ilyen azonnali, gyökeres, szinte parancsra készült felvilágosítással akarták elin­tézni a vallás problémát. Kiderült azonban, hogy több ellenséget, mint barátot szereztek és azért már Lenin tanácsára visszatértek a hosszadalmasabb, nagyobb munkát, türelmet s fáradtságot igénylő módszerhez, — A TUDOMÁNYOS NEVELŐ FELVILÁ­GOSÍTÁSHOZ. Ennek a tudmányos felvilágosításnak egyik legfontosabb ré­sze A VALLASTÖRTÉNELEM T ANITAS A. Egyetlen vallásos embert sem sért például a kezdetleges vallások ismertetése. Sőt, érdeklődéssel hallja, hogy már az ősembernek is volt vallása, vol­tak istenei, egész sereg számra. A következő lépésnél rájön, hogy a civilizációval egyformán fejlődtek a vallások, amelyeket egyik nép átvett a másiktól és a jelenlegi vallások nem egyebek az ős­vallások kisebb-nagyobb változatainál. Az ilyen tanítást nyert vallásos ember aztán egyszer csak magától rájön, hogy a vallások az ember agyában keletkeztek és nem az isten teremtette az em­bert, hanem éppen fordítva, — az isteni fogalom az ember agyá­nak a szüleménye. Amikor a Szojetunion és a népi köztársaságok is kiegyeztek a külömböző egyházakkal, megkapták azok támogatását, abba­hagyták ezen NAGYON FONTOS NEVELŐ ÉS FELVILÁGO­SÍTÓ MUNKÁT. Ugylátszik, úgy értelmezték, hogy a paktumért MEGTŰRIK A BABONÁT, ha az nem jelent közvetlen politikai veszedelmet számukra. Ennek a politikának a következménye volt az, hogy a szovjet sajtó éppenugy, mint a népi köztársaságok sajtója nem csak ab­bahagyta a babona elleni küzdelmet, de hogy ugymondjuk, sze- methunyt annak. És ezt követték a külföldi kommunista lapok és mindaz a sajtó, amelyik kommunista befolyás alatt áll. Láthattuk ezt még itt, az Egyesült Államokban is. így pél­dául, MAGYAR NYELVEN EGÉSZ AMERIKÁBAN CSAK A BÉRMUNKÁS AZ EGYETLEN ÚJSÁG, AMELY ILY FELVI­LÁGOSÍTÓ CIKKEKET HOZ. Tudunk eseteket, amelyeknél más úgynevezett “radikális” újság visszautasított üyen vallást magya­rázó írásokat azon megjegyzéssel, hogy azokkal magukra haragí­tanák a vallásos olvasókat. Pedig a vallás-felvilágositás még ma is korunk legfontosabb problémája márcsak azért is, mert a vallásos nevelésben részesült emberek óriási többsége képtelen az észszerű, a LOGIKUS GON­DOLKODÁSRA. A logikai érzékkel nem biró ember aztán elhisz akármit is. Hiszen nem lehet olyan politikai vagy gazdasági ha-

Next

/
Thumbnails
Contents