Bérmunkás, 1954. július-október (41. évfolyam, 1837-1850. szám)
1954-07-01 / 1837. szám
BÉRMUNKÁS 3 oldal Az indokínai háború AZ INDOKÍNAI HÁBORÚ IGAZI OKAI. — AMIT MINDEN AMERIKAINAK TUDNI KELLENE ENDOKINÁRÓL. — KI AD FELELETET JOHNSON SZENÁTOR FONTOS KÉRDÉSÉRE. A “MONTHLY REVIEW” ÉRDEKES CIKKE. Az amerikai kereskedelmi sajtó olyan sok ,a valósággal el- lentetben álló adatot terjeszt Indokináról, hogy az amerikai közönségnek teljesen hamis fogalma van arról, hogy miért is folyik ezen elkeseredett harc Indokínában. Azért szükségesnek tartjuk az alábbi adatok ismertetését. J Mint az “Encyclopedia Britanica”-ból megtudhatjuk, az indokínai harc tulajdonképpen 1884-ben vette kezdetét, amikor a Laos államban fekvő Tonking kerület népe fellázadt a francia uralom ellen. A franciák 1858- ban kezdték meg az indokinai nép leigázását. A francia könyvek szerint a “védelem” alá vett indokinai államok népei a civilizációtól elmaradt, dolgozni nem szerető, lusta emberek, akik képtelenek saját maguk kormányzására és azért nagy örömmel fogadták a franciák “segítését”. Ez a segítség azonban olyan nagymérvű kizsákmányolás lett, hogy Laos népe már 1884-ben fellázadt s a négy évig tartó háborúban a franciáknak 25,000 emberből álló hadseregre volt szükségük a külömböző megerősített pontok őrzésére, ami olyan sokba került nekik, hogy nem sok hasznot kerestek a gyarmatokon. Az indokinai nép ezen időtől kezdve állandó ellenszenvvel viseltetett a francia elnyomókkal szemben. Midőn 1940-ben Franciaország behódolt Hitlernek, a Vichy kormány indokínai képviselete viszont a japán kormánnyal kollaborált. Mindkét országban az igazi hazafiak titkos ellenálló harcot kezdtek a hódítók ellen. Indokínában ezen ellenállókat a “Vitminh” néven nevezték, amit a “Független Vietnam Népek Ligája” név kezdőbetűiből vettek. Ezt az ellenálló mozgalmat kezdettől fogva Ho Chi Minh, rég! forradalmár vezette. ELSŐ FÜGGETLENSÉG Amint a háború vége közeledett az ellenálló guerilla csapatok egyre erősebbek lettek, több és több terület került a kezükbe, mire az addig japánokkal tartó franciák megint kezükbe akarták ragadni a kormányt, amiben azonban a japánok megakadályozták őket, összefogdos- ták az összes franciákat és a vi- etminh csapatoknak adták meg magukat. A győztes Vietnam nép ekkor ezt az országot függetlennek nyilvánította. A japánok által kinevezett Bao Dai, báb-uralkodó is lemondott és elfogadta a “legfelsőbb tanácsadói” címet a Ho Chi Manh kormányban. Négy hónap múltán általános és szabad választást tartottak a független, demokrata köztársaságban. Ezen választásnál Ho Chi Minh óriási többséget aratott. Hanoi városban például a szavazatok 98.4 százalékát kapta. Ugylátszott, hogy az uj életre kelt fiatal demokrata köztársaság sima fejlődés elé került. Azonban a Pottsdamban tartott konferencián (1945 julius havában) egyszerre csak azt határozták el, hogy az Indokínában rekedt japán katonaságot a 16ik szélességi foktól északra a kínaiak, délre pedig az angolok, fogják lefegyverezni. CHIANG TERVEI Kina alatt akkor a Kuomintang, vagyis Chiang Kai-shek kormányát értették. Ebben az időben Yunnan kerületben volt egy olyan kínai hadsereg, amely nem nagyon kedvelte Chiangot. Chiang, hogy eltávolítsa ezt a hadsereget és Yunnanban megerősítse magát, ezt a hadsereget küldte Indokinába a japánok lefegyverzésére. Ez a hadsereg nem igen törődött Indokina belügyeivel, lefegyverezte a japánokat, ami a Ho Chi Minh kormány további megerősödését eredményezte. A délen azonban máskép történt. Az odaküldött angol haderő parancsnoka, Gracey generális szóba sem akart állni a Ho Chi Minh kormánnyal, azt mondotta, hogy az a japánok bábkormánya és az angol meg a japán csapatok felhasználásával újra a franciák kezére játszotta a déli területet. A valóban szégyenteljes dolog ebben az, hogy ezt a dolgot Gracey generális az akkor uralomra került Labor Party kormány tudtával és beleegyezésével csinálta. Amint a déli rész a franciák kezére került, mindjárt megkezdték a manővereskedést az északi rész megkeritésére is. Közbnjártak tehát Chiangnál, hogy vonja ki a kínai csapatokat és ugyanakkor elismerték a Vietnam köztársaságot, erre vonatkozólag szerződést írtak alá a Ho Chi Minh kormánnyal 1946 március 6-án. SZERZŐDÉST SZEGŐ FRANCIÁK Azonban amig Ho Chi Minh Párisban járt, hogy a szerződést ott is megerősítsék, d’Argenlieu admirális megszegte a szerződést, báb kormányt állított fel Cochin Kínában, Vietnam-ba francia csapatokat rendelt s Laos, Cambodia meg Vietnam államokat is mint francia gyarmatokat kezdte kezelni. Később az a hir terjedt el, hogy d’Argenlieu admirális ezen szerződés szegését a francia kormány tudta nélkül és akarata ellenére követte el, de azért később minden kormány helybenhagyta. Ho Chi Minh 1946 szeptember havában hagyta el Franciaországot. Ekkor már tisztán látta, hogy minden ígérgetés dacára is a franciák újból gyarmatot akarnak csinálni Vietnam államból. Indokínában az előző évben nagy éhínség volt, csak a Tonkin kerületben körülbelül 1 millió ember pusztult el. Ezért a Ho kormány mindenféle adót beszüntetett és igy a franciák elleni hadjáratot nem lehetett megindítani. (Jellemző a francia gyarmatosításra, hogy a francia “Bánkúé de 1‘Indochine” — egy maroknyi francia tőkés üzlete, amely sok millió dollár hasznot húzott éveiite, soha egy cent adót sem fizetett.) A franciák julius 26-án (1946) kezükbe vették az összes kikötőket és maguknak követelték a vámokat és egyéb kikötői jövedelmeket. A Vietnam nép itt-ott ellenállt, lázadozott, november 20 és 21-én Haiphong kikötőben már kisebb csatát is vívtak a franciákkal. Amig a Ho Chi Minh kormány a további összecsapások elkerülésére tárgyalásokat folytatott a francia megbízottakkal, Morliere generális, — felsőbb rendeletre hivatkozva, — elrendelte az összes viet- nem tisztviselők eltávolítását és a francia csapatoknak megerősítését. SZABADSÁGHARC Ily körülmények között a Vietnam népnek nem maradt hátra más az önvédelemnél. Megindult a guerilla háború az ország számos helyén. A francia sajtó adatai bizonyítják, hogy a Ho Chi Minh kormány újból meg újból ajánlatot tett az egyezségre, de a franciák visszautasították. A francia hazafiaknak ugyanis nagy szükségük volt egy ilyen győzelemre, hogy tekintélyüket visszaszerezzék. A francia lapok jelentése szerint a túlzó hazafiakat vezető de Gaulle generális büszkén mondotta: “Visz- szavesszük Indokinát, mert most már elég erősek vagyunk arra”. — Másszóval Indokina leigázása nem a jog, az igazság, hanem pusztán csak az erő kérdésévé lett. Ez a háború most már a 8-ik évébe lépett. A Vietnam nép hihetetlen áldozatkészséggel és hősiességgel harcol szabadságáért, amit a franciák csak az amerikai segítséggel tudnak elnyomni. A szabadságharcosokat persze elnevezték banditáknak, majd kommunistáknak. Ezért figyelemre méltó Johnson (R. Col.) szenátor beszéde, amit ez év április 26-ik napján tartott a szenátusban. Ennek a beszédnek leglényegesebb része a következő: “Ázsia népe fellázadt és forrong a gyarmati uralom ellen. Az előttem beszélő szenátor is elismerte; hogy az indokinai háború öt évvel ezelőtt még FELSZABADÍTÓ háború volt. Akkor soha senki sem mondotta, hogy a kommunisták vezetik, de öt hónap óta mindenki igy beszél róla. Saigonból érkező hir 90 nappal ezelőtt jelentette, hogy a viet-minh csapatokat kommunisták vezetik, de még akkor se mondották, hogy ezen csapatok kommunistákból állnak. Szeretném tehát tudni, hogy melyik időpontban és milyen mértékben változtak ezen csapatok kommunistákká és miképen lett a már 7 éve folyó FELSZABADÍTÓ háborúból egyszerre kommunista támadó háború?” (Monthly Review) A háborús uszítok túlóráznak (Vi.) Mi, akik békére vágyunk, békét remélünk és azért dolgozunk, szomorúan látjuk, hogy a háborús uszítok száma mindjobban gyarapodik, mind több generális, admirális és politikus csatlakozik a háborús usztókhoz és sajnos még újságok is. Charles A. Willoughby generális, aki McArthumak volt a kémkedési osztály főnöke, New Yorkban junius 1-én tett kijelentése szerint azonnal meg kell indítani a háborút Ázsia összes területein, hogy “egy megsemmisített földterületet létesítsenek a kommunisták útjába”. Ezt közölte a detroiti News. Mark W. Clark generális, aki McArthur után az összes ázsiai hadaknak, igy Koreában is fő- parancsnok volt, Los Angelesben kijelentette, hogy “United States should fight, with no hold barred and shoot the works for victory”. Vagyis, hogy az Egyesült Államok minden erejével, fegyverével (az atombombákkal is) harcoljon, ha az indokinai háborúba belemegy. Clark generális a 40 millió dolláros Richfield Co. olajfino- mitó megnyitásának a bankettjén tette ezt a borzalmas kijelentést, május 27-ikén Los Angelesben. Nathan Twining, a repülő haderő főparancsnoka azt ígérte, hogy ha az ő repülőosztagainak alkalmat adnak, akkor ki- pusztitja a kommunistákat Ázsiában. Ezt Knight irta a detroiti Free Press vezércikkében. James Van Fleet, aki szintén az összes ázsiai haderők parancsnoka volt és a koreai háborút vezette, azt tanácsolja, hogy újból kezdjék meg a koreai háborút és “minden erőnkkel bele kell menni, mely rendelkezésünkre áll”. Más hírforrásokból Van Fleet azt is helyesli, hogy az indokinai harcokba is bekapcsolódjanak, ha máskép nem lehet megmenteni Délázsiát. Szenátor Knowland álláspontját mindenki ismeri, azért nevezik őt formosai szenátornak. Szenátor Bridges, republikánus szenátor azt mondja, hogy “az amerikaiak életének megmentésére, használják az atombombát mindenhol”. Ezek mellett, majdnem minden nap kisebb-nagyobb háborús uszítok tesznek pökhendi kijelentéseket, melyeket a lapok feltűnően közölnek. Mindezek dacára, mi reméljük, hogy béke lesz, haladás, a pusztítás helyébe. Mert Knowland és Bridges szenátorok mellett vannak józanabb szenátorok és politikusok is, akik tudják, hogy az atombomba nem fogja megmenteni az amerikaiak életét, sőt ellenkezőleg. Amint az ellenségnek kinevezett népek között, úgy az amerikai és annak szövetségesei között is, tiz ártatlan polgári egyént fognak megölni egy vörös katona ellenében. Erre is gondolni kell.
