Bérmunkás, 1954. január-június (41. évfolyam, 1813-1836. szám)
1954-01-16 / 1815. szám
t oldal BÉRMUNKÁS 1954. január 16. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$3.00 One Year ............................$3-00 Félévre ............................... 1.50 Six Months _____ 1-50 Egyes szám ára ______ 5c Single Copy ----------------- 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ------------- 3c Előfizetés Kanadába egész évre ------------------------------------ $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Első lépés a békéhez Korunk tradíciójává lett már, hogy a modern országokban az évfordulót a lerészegedéssel, mindenféle fogadalmakkal és a béke ránti vágyunk kifejezésével ünnepük. A részegségből rendesen nagy fejfájással ébrednek, a fogadalmakat hamar elfelejtik, marad tehát béke iránti vágy, amivel ezúttal foglalkozhatunk. Az 1954-es újév, ha másra nem, de legalább arra volt jó, hogy kimutatta, miszerint MINDENKI CSAK A BÉKÉT AKARJA. Még Diogenesz lámpájával sem találtunk volna egyetlen háborús uszitót sem azon a napon. % Kitűnt tehát, hogy mindenki a béke mellett foglal állást: Eisenhower, Churchill, Malenkov, sőt még Tito is, aki máskülönben olyan fenegyerek, hogy még Trieszt miatt is hajlandó lett volna háborút kezdeni pár héttel ezelőtt. Sőt mi több, most az egyszer még John Foster Dulles, amerikai külügyminisztert is elfogta a békevágy, — legalább is azt mondotta az újságíróknak. De az összes békenyilatkozatok között legnagyobb fontosságot tulajdonítanak Malenkov, szovjet miniszterelnöknek, aki az International News Service, Kingsbury Smith nevű tudósítójának írásban feltett kérdéseire ezeket a válaszokat adta: KÉRDÉS — Mit kíván ön Amerika népének az 1954-es évre? VÁLASZ —- Amerika népének szivem mélyéből kívánok boldog és békés életet. Kívánom, hogy az amerikai népnek sikerüljön barátságos viszonyt létesíteni az összes népekkel és sikere legyen a béke védelmében mindazok ellen, akik azt támadják. KÉRDÉS — Van-e remény arra, hogy ebben az évben Amerika és Oroszország népei között a barátság megerősödik? VÁLASZ — Először is szükséges az, hogy az országaink kö- 1 zötti jobb viszonyt kívánjuk. Úgy tartom, hogy a Szovjetunión és az Egyesült Államok között nincs oly alapvető áthághatatlan akadály, amely megakadályozná, hogy a két ország közötti tradicionális barátságot erősbitenénk ebben az évben és én remélem, hogy ez meg is fog történni. KÉRDÉS — Mit tart ön legfontosabb lépésnek a béke érdekében? VÁLASZ — Ilyen lépés lenne az államok közötti oly egyezség, amely kötelezővé tenné, hogy háború esetén ne használjanak atom- vagy hidrogénbombát és másféle tömegpusztitó fegyvereket. Ilyen egyezség elősegítené az atomfegyverek teljes betiltását, az atomenergia teljes nemzetközi kontrol alá vételét és teljes eltiltását a militarista célra való használattól. A szovjet kormány szükségesnek tartja minden fegyverkezés redukálását, ami a katonai kiadásokat csökkentené és ezáltal segítené a világ népének gazdasági helyzetét. Ez a nyilatkozat mutatja, hogy az oroszok részéről nem hiányzik a béke iránti hajlam. Ha vannak is Oroszországban háborút szitó erők, azoknak nincs alkalmuk felszínre jutni. A dolog azonban nem igy áll az Egyesült Államokban, ahol dacára az elnök és a külügyminiszter békenyilatkozatainak, számos vezető politikus és a háborúra éhes hadvezérek már másnap siettek kijelenteni, hogy az orosz béketörekvés csak az elbolonditásunkat célozza, hogy hagyjuk abba a fegyverkezést és akkor majd megtámadnak bennünket. Ilyen háborús uszító nyilatkozatot tettek például szenátor Knowland, a republikánus párt kongresszusi vezetője; Admiral Arthur W. Redford, az amerikai haderő vezérkari főnöke és Alfred M. Gruenther generális a NATO hadsereg főparancsnoka is. Szerintünk a békéhez vezető utón még az atom-egyezségnél is fontosabb lenne az, hogy szájkosarat tennének a háborús uszitókra, mert amig azok állandóan fenyegetődznek, s mert nem lehet tudni, hogy mikor jutnak hatalomra, a világ népe minden egyezség dacára is tartani fog — most már nem az orosz, — hanem az amerikai aggressziótól. Ezzel kár dicsekedni Eisenhower elnök a rádión leadott beszámolójában elmondotta, hogy egy éves adminisztrációja milyen nagyszerű eredményeket hozott Amerika népének. Többek között felemlítette azt is, hogy a január elsején életbe léptetett adó leszállítással milyen nagy mértékben emelte az amerikai jólétet. Pár héttel ezelőtt ismertettük ezt az adó leszállítást. Megírtuk akkor, hogy az két részből áll. Az első rész eltörli a túlságos nagy profitra kivetett speciális adót. A kormánynak ebből eddig körülbelül évi 2 billió jövedelme volt, amin most osztozkodnak azok, akik eddig a TÜL MAGAS PROFIT megadóztatása miatt panaszkodtak. Hogy ez az intézkedés ezeknek a túlzó nagy profitot élvezőknek, valóban nagyon kedvező, senki sem tagadhatja, de hogy ezeket a NÉP fogalma alá lehetne venni ,azt kereken tagadjuk. Külömben is, soha kétségbe nem vontuk az Eisenhower adminisztráció különös buzgalmát a gazdag emberek érdekében. A tényleges adóleszállitás egyenes 10 százalékra szól, vagyis mindenkinek a jövedelmi adóját leszállították 10 percenttel. Miután jelenleg fokozatos adórátát fizet az amerikai adófizető, ez azt jelenti, hogy az a kevés gazdag ember, akinek évi jövedelme 50.000 dollár, vagy azon felül van, évi 18,000 dollár ajándékot kapott ezzel az adó reformmal. Természetes, hogy ezeknek van elég okuk megköszönni az Eisenhower adminisztráció jóságát. De nem igy áll a dolog a több mint 10,000.000 azon adófizetőnél, akiknek a keresete nem haladja meg az évi 3,600 dollárt. Ezeknek ugyanis most fél százalékkal többet kell fizetni a social security adóra, ami nem csak felemészti a 10 százalékos adó leengedést, de felül is múlja annyival, hogy például a 4 tagú családos munkás most évi 65 dollár helyett 70 dollár adót fizet. Másszóval az a hires adóleszállitás, amivel Eisenhower anynyira dicsekszik és amiért köszönetét vár, a munkásnép részére évi nagy terhet jelent. Az ilyen adóreformal tehát kár eldicsekedni. A gyónás szentsége Milwaukee, Wis. városból jön a hir, hogy ott most éles vita tárgyát képezi az, hogy vájjon Rev. Edmund Kramer, katolikus pap, megszegte-e a gyónás titkát. A katolikusok ugyanis azt hirdetik, hogy a gyónás olyan szent titok, amit egy felszentelt katolikus pap el nem árulna semmi oknál fova, sőt még az életét is feláldozná a gyónásnál nyert titok megőrzésére. r A milwaukeei történet igen egyszerű, az olvasó maga megítélheti, hogy vájjon Father Kramer vétett-e az egyház ezen legfontosabb törvénye ellen. A United Press jelentése szerint a megyei börtönben, ahol Father Kramer volt a káplán, néhány rabnak kedve kerekedett a gyónásra. A börtönőr három rabot engedett be egyszerre a pap kis cellájába. Ezek közül az egyik meggyónt, s a gyónás végén közel hajolt a pap fejéhez, hogy a legnagyobb titkát is megmondja. Titok helyett azonban elkapta a pap fejét, szájára tapasztotta a kezét, mire a másik két rab is segítségére sietett. “Sajnáljuk a dolgot, hogy igy kell önnel bánni, szent atyánk”, — mondotta az egyik rab, — “de mi most meg fogunk szökni, ezt meggyónom, de önt egyenlőre ide bezárjuk.” A három rab aztán leütötte a gyanútlan fegyőrt, elvették fegyvereit meg a kucsokat és menekültek a kijárat felé. Közben azonban Father Kramer észrevette, hogy a szökevények az ő ajtaját nem zárták be rendesen, gyorsan kirohant tehís^ és azonnal meghúzta vészharangot, mire a többi fegyveres őrök kirohantak és elfogták a menekülőket, mielőtt a kaput kinyithatták volna. ‘‘Ugy-e mondtam, hogy ne gyónj meg annak a papnak!” — mondta az egyik szökevény rab a másiknak. Kédés: Elárulta-e Father Kramer a gyónás szent titkát? Ipari minisztériumok Moszkvából jövő hírek szerint ott azzal dicsekszenek, hogy a termelésben bevezetett uj intézkedések eredményei máris mutatkoznak. Mint tudjuk, ezen intézkedések célja az, hogy ezentúl nagyobb mennyiségű használati dolgokat készítsenek, mint eddig szóval emelni akarják a nép gazdasági és kulturális színvonalát. Miután ezen uj intézkedések összeesnek a Malenkov adminisztráció működésével, vannak akik úgy magyarázzák, hogy Sztálin, aki maga is elég aszkéta életet élt, nagyobb súlyt helyezett a katonai hatalom fejlesztésére, mint a nép jólétére s azért maradtak el a könnyű iparok. Azonban nagyobb a valószínűsége annak a magyarázatnak, hogy a Szovjetunión csak most ért el ahhoz a ponthoz, hogy az alapvető nehéz iparát már nem kell rohamosan fejleszteni, mind eddig és igy most már több anyag és munkaerő jut a kényelmi «eszközök gyártására is. Nagyon valószínű, hogy ez a változás beállt volna akkor is, ha Sztálin életben marad. Ezt az érvet látszik támogatni az a tény is, hogy már a Szovjetumonnak is van atom meg hidrogénbombája. Mint tudjuk, ezen atomfegyverek előállításához milliók meg milliókba kerülő gyárak es gepek kellenek. Mig Ámerika egyre fenyegetőzött az atombombával valóságos öngyilkosság lett volna a szovjet vezetőktől elhanyagolni az atomenergia titkának kutatását. Most, hogy rájöttek, mar nem tartanak úgy a támadástól es megengedhetik hogy több nyersanyagot és munkát fordítsanak a kényelmi eszközök gyartasara is. És végre ezt igazolja az a hir is, ami arról számol be, hogy a szovjetkortnany egy csomó uj minisztert nevezett ki. Ezen mi-, mszterek kmevezese különösen érdekelheti az ipari unionizmus