Bérmunkás, 1953. július-december (40. évfolyam, 1788-1812. szám)
1953-07-04 / 1788. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1953. julius 4. A béke elleni offenziva Ennyit elöljáróba a “Berlini forradalomról”. MIÉRT EZ A NAGY GYŰLÖLET? Legritkább eset az, hogy a gyilkos sajnálja az áldozatát, hogy tisztelettel emlékszik meg róla, de még a legelvetemültebb gyilkos sem tud olyan gyűlöletet kimutatni, olyan szemtelen rágalmakat felmutatni, mint amilyet a béke mártírjainak, Rosenberg házaspárnak a gyilkosai elkövetnek. Gyilkosok! Kiáltsák Európa fővárosainak a hatalmas feliratai. A gyilkosok tulajdonképpen nem egyének, nem az aki hamisan valott, akik előkészítették, kidolgozták az egész pert, nem az ügyész, aki vádat emelt, a biró aki ítéletet mondott, a bírók akik a fellebbezéseket elutasították, aki a kegyelmet megtagadta. Nem, ezek a legkisebbtől a legnagyobbig, csak eszközök, eszközei annak a rendszernek, amely a profit védelmében minden bűnre kész, akik mindent elkövetnek, hogy a háborús hisztériát fentartsák ebben az országban. Azok, akik látvalát ják, hogy az egész világ szembefordul velük és miután arra nincs hatalmuk, hogy a francia, arab,' svájci, olasz, kínai, afrikai, ausztráliai békeharcosokat állítsák McCarthy ék, vagy a Kaufman bírók elé, hát itt, ahol hatalmuk van, ahol az ellen erők még gyengék, itt akarnak elriasztó példákat mutatni. Százakat hiába börtönöztek be, hiába folytatták meg az ország legkiválóbb embereit a megélhetésüktől, hiába deportáltak, ha aránylag kevesen is, de annál keményebben hangoztatták a béke akaratukat. Rosenbergék kivégzése döntő csapás akart lenni a békéért való harcra, de itt is tévedett a háborús tőke, mert a két mártír hősi halála csak megerősítette, csak megkeményitette a béke harcosok erejét. Ezt mutatta az emberiség hőseinek adott végtisztesség, amelyen minden terror és fenyegetés dacára 15 ezerre tehető tömeg jelent meg. A tisztességes emberek megvetése azoknak szól, kik mint Walter Winchel, nem csak mindvégig uszítottak az ítélet végrehajtására, de a megölésük után is olyan aljas hangon köpködtek a mártírokra, amely hangot csak a legelvetemültebb gonosztevő engedhet meg magának. Ezek a mocskolódások nem érintik a hősi halottak emlékét az olyan magasan áll a Winchelék felett, hogy oda az ő habzó köpködésük fel nem ér. MIÉRT? Felmerülhet minden tisztességes emberben, hogy miért kellett Rosenbergéknek igy meghalniok. Miért nem élt az elnök a kegyelmezés jogával, hiszen azt nem csak a baloldaliak kérték, de szerte a világból püspökök, papok, tudósok, művészek, politikusok, irók, kormányfők, miniszterek százai, ezrei küldték a táviratokat kegyelemért könyörögve, a politikai ellenfeleiknek. Miért ez a Winchel-féle mocskolódás most, amikor már meghaltak ? Minden politikán, békeharcon túl van valami, történt valami, amit azok akik megölték Rosenbergéket nem tudnak megbocsátani. Haláluk előtt ismételten tudtukra adták, hogy csak egy esetben számíthatnak kegyelemre, ha beszélnek, ha beismerik 'a bűnösségüket és főleg ha másokra is rávallanak. A házaspár ismételten felháborodva utasította vissza az jánlatot és hajlandók voltak inkább meghalni, mint becstelen hazuggá válni, mint ártatlan embereket bajba keverni. A lapok megírták, hogy az igazságügyi miniszter a kivégzés előtti órákban az asztalánál ült, két telefon volt közvetlen kapcsolatban, az egyik a Sing- Singel, a másik az elnökkel. A SingSingből várta, hogy jöjjön a jelentés, hogy Rosenbergék hajlandók vallani, beismerni és vádolni, hogy a halál előtti pillanatban megtört az erős akaratuk, a saját életük, a gyermekeik életéért való remegésbe. Ha ezt a jelentést megkapta volna, úgy rögtön az elnöknek jelentette volna és az elnök megállította volna a kivégzés végre, hajtását. De a telefonok némák maradtak, a két hős megtartotta a szavát, inkább a halál, mint a becstelenség. Bátran, felemelt fővel, minden támogatás nélkül mentek a villanyszékbe. Ha árulók lettek volna tényleg, ha atomtitkokat árultak volna el, azt megboesájtottáls volna, de ezt a hősiességet, amit ez a két igaz ember mutatott, nem lehet megbocsájtani. Mert ez nem csak zászlóvá avatta a két égetett testet, amely zászló után újabb milliók sorakoznak fel a békéért való harcra, hanem és főleg, mert megszégyenítette az egész osztályukat. Amig a Vogelerek valottak mint a karikacsapás, amely vallomásaikat azzal mentegették, hogy “kínozták” napokon keresztül, vallatták, aludni nem engedték őket. Mi ehez képest az, amit Rosenbergéknek át kellett szenvedni. Hónapokon, éveken keresztül velük szenvedett öreg anyjuk és két kis ártatlan gyermekük és mégis keményen álltak a halál árnyékába, bátran, öntudatosan haltak meg. Ezt az erőt, ezt a fölényt, az igazságtudata adta meg, amelyben hittek és az a tudat, hogy a halálukkal is az emberiség ügyét szolgálják, adta nekik az erőt. Ilyen hősöket, a forradalmi munkásmozgalom termel csak ki, akik nem a profitért, a saját elnyomó uralmukért, hanem az emberi haladásért, egy igazságosabb, boldogabb társadalmi rendszerért harcoltak. Rosenbergék, Sacco-Vanzetti és mártír társaik, beláthatatlan magasságban állnak a Vogelerek, a Winchelek fölött, azért gyűlölik őket még a haláluk után is. Becs — A Szovjet Union és Ausztria között egyezség jött létre arra, hogy mindkét ország követet fog kinevezni a diplomáciai összeköttetés normális lebonyolítására. (Vi.) Már ugylátszott, hogy az amerikaiak sem tudnak elbújni a békekonferenciáktól. Angol, Francia, a Baltik államok mind, mind követelték, hogy a négy nagyhatalom üljön össze és a béke lehetőségéről tárgyaljanak. Ezt az amerikai urak minden erővel kiakarják kerülni. Azért először csak a három nagyhatalmat akarja Eisenhower meggyurni, lebeszélni arról, hogy Oroszországot is bevonják a tárgyalásokba. Ez még csak azért nem sikerült, mert Franciaországban már négy hete nincsen kormány. Közben mozgósítottak mindenkit az egész világon, de leginkább itten, hogy a béke ellen támadjon. Roy W. Howard, a Scripps-Howard ujságláncolatnak a tulajdonosa vezércikkben uszít a békés megegyezés ellem sőt még csak a konferenciát sem akarja az orosz részvételével. Megszólaltatták a volt orosz urakat is, akik kérik, követelik, hogy Amerika ne alacsonyitsa le magát, hogy leüljön Malenkoval egy asztalhoz, hogy azáltal Malenkovot megerősítse. Nem régen a volt ukránok, majd a volt lengyelek kerültek az első oldalra a nagy lapokban, akik szintén azt kérik, hogy ne üljenek le békéről még tárgyalni sem. Ezen “volt” urak szavai nagyon is kedves visszhangra talál majdnem minden prostituált írónál. Nem csak a legreakciósabbak, hanem még a középutasoknak birált, liberálisnak csúfolt újságírók hadai is mind csatlakozott itten Amerikában a béke ellen-offenzivához. Most a kelet-németországi zavargásokkal kapcsolatosan már azt kiabálják, hogy most kell ütni a vasat, háborút az oroszok ellen, mert azok csak azért kérik, könyörögnek a békekonferenciáért, mert annyira gyengék, hogy nem sokára elseprik őket a hatalomról. Persze az ily okoskodás következtében, amint a “volt oroszok”, a volt méltóságos urak mondják, csak megerősödne Malenkov, meg az orosz kormány, ha leereszkednek azokkal való tárgyalásra. MAGYARORSZÁGRÓL Ezen béke elleni offenzivában Magyarországnak is osztottak ki szerepet. A volt magyarok, méltóságos urak is csaholnak a béke ellen és ezen céllal küldte az amerikai “dirty trick department” C. L. Sulzbergert oda, aki egy pár nap alatt megállapítod ta, “Magyarország érett a forradalomra”. Ezt ámbár csak a New York Timesnek irta, de minden nagy lap egyöntetűen leközölte, mint valami kedvenc étlapot. Mint minden ilyen odaküldött újságíró, úgy Sulberger is nagyon erősködik, azt bizonyítani, hogy ottan készek a forradalomra, csak az amerikai parancsot (meg a dollárokat) várják, de mégis a sok féligazság mellett, egy csomó keserű valóságot is megirt. Ezek között megírta, amit mindenki tudhat, hogy Amerika Hangját, a Sza* bad Európa, meg az angol leadásokat nagyon kiterjedten hallgatják otthon, de “Néhány kormányember kijelentette, hogy az Egyesült Államok elég bolondok voltak, olyan tényeket kikürtölni, melyekről bebiznyosodott, hogy nem igazak és használnak olyan egyéneket, a volt szocial demokraták és az igazi fasiszták közül, akik csak abban egyeznek meg, hogy mind menekültek Magyarországról”. “Kevés kétség fér ahhoz, hogy ha a magyar nép, habár nem szereti a mostani kormányt, vissza nem akarnak térni a Horthy napokhoz és a nagybirtok rendszerhez.” Meglehet, hogy az ilyen Sulzbergerek segítségével még ott is fognak egy Németországihoz hasonló lázadást kiprovokálni, amint Lengyelországban is próbálták és minden országban, ahol nem a nemzetközi bankárok hanem a nemzetközi szocialisták vannak kormányon, de hogy milyen sikerrel tudnák azt megtenni, még ha kétszer száz millió dollárokat szavaznak is meg erre a célra évente. Mi előre eltudjuk képzelni és meg is súghatjuk Drew Pearsonéknak, Howardoknak, meg a Sulzberger uraknak, hogy Mindhiába. Cfeak azt érik el, hogy az amerikai barátokat, ügynököket kiugrasztják a patkány lyukakból és felismerik őket, valamint bizonyi* tékokat tudnak ellenük összeszedni, amint a Nyugat-Berlinből átküldött “munkanélküli truck driver” ellen, akinek a felesége úgy volt felöltözve mint egy milliomos, a munkanélküliség mellett is. Az sincsen kizárva, hogy még esetleg más országokban is rendez a kormány ilyen kiruccanásokat a bankár ügynökök kiöntésére, mint az ürgéket szokás. SZOVJET ENGEDMÉNYEK MOSZKVA — A Szovjetunión a háborús feszültség enyhítésére eltörülte azon korlátozások legtöbbjét, amelyek a nyugati hatalmak képviselőinek szabadmozgását korlátozták a Szovjetunión területén. A múlt héten az orosz külügyi hivatal értesitette a moszkvai külföldi diplomácia tagjait, hogy szabadon utazhatnak az ország bármely részébe egyes, —' külön megjelölt városok kivételével. Az eddig egészen elzárva tartott Crimea félszigetet is megnyitották Sebastopol, Fedosia és Kerch városok kivételével. Yalta és Kiev városokat, valamint a Dnieper erőmüveket, sőt még a Dombas vidéki uj iparvárosokat is meglátogathatják a diplomaták. Valószínű, hogy a Szovjet kezdeményezést a többi népköztársaságok is követni fogják és az is valószínű, hogy az Egyesült Államok is megengedi majd a szabadmozgást a kollektiv termelő államok diplomatáinak.
