Bérmunkás, 1953. július-december (40. évfolyam, 1788-1812. szám)

1953-07-04 / 1788. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1953. julius 4. A béke elleni offenziva Ennyit elöljáróba a “Berlini forradalomról”. MIÉRT EZ A NAGY GYŰLÖLET? Legritkább eset az, hogy a gyilkos sajnálja az áldozatát, hogy tisztelettel emlékszik meg róla, de még a legelvetemültebb gyilkos sem tud olyan gyűlöle­tet kimutatni, olyan szemtelen rágalmakat felmutatni, mint amilyet a béke mártírjainak, Ro­senberg házaspárnak a gyilko­sai elkövetnek. Gyilkosok! Kiáltsák Európa fővárosainak a hatalmas felira­tai. A gyilkosok tulajdonképpen nem egyének, nem az aki hami­san valott, akik előkészítették, kidolgozták az egész pert, nem az ügyész, aki vádat emelt, a biró aki ítéletet mondott, a bí­rók akik a fellebbezéseket elu­tasították, aki a kegyelmet meg­tagadta. Nem, ezek a legkisebb­től a legnagyobbig, csak eszkö­zök, eszközei annak a rendszer­nek, amely a profit védelmében minden bűnre kész, akik min­dent elkövetnek, hogy a hábo­rús hisztériát fentartsák ebben az országban. Azok, akik látva­­lát ják, hogy az egész világ szem­befordul velük és miután arra nincs hatalmuk, hogy a francia, arab,' svájci, olasz, kínai, afri­kai, ausztráliai békeharcosokat állítsák McCarthy ék, vagy a Kaufman bírók elé, hát itt, ahol hatalmuk van, ahol az ellen erők még gyengék, itt akarnak elriasztó példákat mutatni. Szá­zakat hiába börtönöztek be, hi­ába folytatták meg az ország legkiválóbb embereit a megélhe­tésüktől, hiába deportáltak, ha aránylag kevesen is, de annál keményebben hangoztatták a béke akaratukat. Rosenbergék kivégzése döntő csapás akart lenni a békéért va­ló harcra, de itt is tévedett a háborús tőke, mert a két már­tír hősi halála csak megerősítet­te, csak megkeményitette a bé­ke harcosok erejét. Ezt mutatta az emberiség hőseinek adott végtisztesség, amelyen minden terror és fenyegetés dacára 15 ezerre tehető tömeg jelent meg. A tisztességes emberek meg­vetése azoknak szól, kik mint Walter Winchel, nem csak mind­végig uszítottak az ítélet végre­hajtására, de a megölésük után is olyan aljas hangon köpköd­tek a mártírokra, amely han­got csak a legelvetemültebb go­nosztevő engedhet meg magá­nak. Ezek a mocskolódások nem érintik a hősi halottak emlékét az olyan magasan áll a Winchel­­ék felett, hogy oda az ő habzó köpködésük fel nem ér. MIÉRT? Felmerülhet minden tisztessé­ges emberben, hogy miért kellett Rosenbergéknek igy meghalniok. Miért nem élt az elnök a ke­­gyelmezés jogával, hiszen azt nem csak a baloldaliak kérték, de szerte a világból püspökök, papok, tudósok, művészek, po­litikusok, irók, kormányfők, mi­niszterek százai, ezrei küldték a táviratokat kegyelemért könyö­rögve, a politikai ellenfeleiknek. Miért ez a Winchel-féle mocs­kolódás most, amikor már meg­haltak ? Minden politikán, békeharcon túl van valami, történt valami, amit azok akik megölték Rosen­­bergéket nem tudnak megbocsá­tani. Haláluk előtt ismételten tud­­tukra adták, hogy csak egy eset­ben számíthatnak kegyelemre, ha beszélnek, ha beismerik 'a bű­nösségüket és főleg ha másokra is rávallanak. A házaspár ismé­telten felháborodva utasította vissza az jánlatot és hajlandók voltak inkább meghalni, mint becstelen hazuggá válni, mint ártatlan embereket bajba ke­verni. A lapok megírták, hogy az igazságügyi miniszter a kivég­zés előtti órákban az asztalánál ült, két telefon volt közvetlen kapcsolatban, az egyik a Sing- Singel, a másik az elnökkel. A SingSingből várta, hogy jöjjön a jelentés, hogy Rosenbergék hajlandók vallani, beismerni és vádolni, hogy a halál előtti pil­lanatban megtört az erős aka­ratuk, a saját életük, a gyerme­keik életéért való remegésbe. Ha ezt a jelentést megkapta vol­na, úgy rögtön az elnöknek je­lentette volna és az elnök meg­állította volna a kivégzés végre, hajtását. De a telefonok némák marad­tak, a két hős megtartotta a szavát, inkább a halál, mint a becstelenség. Bátran, felemelt fővel, minden támogatás nélkül mentek a villanyszékbe. Ha árulók lettek volna tény­leg, ha atomtitkokat árultak volna el, azt megboesájtottáls volna, de ezt a hősiességet, amit ez a két igaz ember mutatott, nem lehet megbocsájtani. Mert ez nem csak zászlóvá avatta a két égetett testet, amely zászló után újabb milliók sorakoznak fel a békéért való harcra, hanem és főleg, mert megszégyenítette az egész osztályukat. Amig a Vogelerek valottak mint a ka­rikacsapás, amely vallomásai­kat azzal mentegették, hogy “kínozták” napokon keresztül, vallatták, aludni nem engedték őket. Mi ehez képest az, amit Rosenbergéknek át kellett szen­vedni. Hónapokon, éveken ke­resztül velük szenvedett öreg anyjuk és két kis ártatlan gyer­mekük és mégis keményen áll­tak a halál árnyékába, bátran, öntudatosan haltak meg. Ezt az erőt, ezt a fölényt, az igazság­tudata adta meg, amelyben hittek és az a tudat, hogy a ha­lálukkal is az emberiség ügyét szolgálják, adta nekik az erőt. Ilyen hősöket, a forradalmi munkásmozgalom termel csak ki, akik nem a profitért, a saját elnyomó uralmukért, hanem az emberi haladásért, egy igazsá­gosabb, boldogabb társadalmi rendszerért harcoltak. Rosen­bergék, Sacco-Vanzetti és már­tír társaik, beláthatatlan ma­gasságban állnak a Vogelerek, a Winchelek fölött, azért gyűlö­lik őket még a haláluk után is. Becs — A Szovjet Union és Ausztria között egyezség jött létre arra, hogy mindkét ország követet fog kinevezni a diplomá­ciai összeköttetés normális le­bonyolítására. (Vi.) Már ugylátszott, hogy az amerikaiak sem tudnak elbúj­ni a békekonferenciáktól. Angol, Francia, a Baltik államok mind, mind követelték, hogy a négy nagyhatalom üljön össze és a béke lehetőségéről tárgyaljanak. Ezt az amerikai urak minden erővel kiakarják kerülni. Azért először csak a három nagyha­talmat akarja Eisenhower meg­­gyurni, lebeszélni arról, hogy Oroszországot is bevonják a tár­gyalásokba. Ez még csak azért nem sikerült, mert Franciaor­szágban már négy hete nincsen kormány. Közben mozgósítottak min­denkit az egész világon, de leg­inkább itten, hogy a béke ellen támadjon. Roy W. Howard, a Scripps-Howard ujságláncolat­­nak a tulajdonosa vezércikkben uszít a békés megegyezés ellem sőt még csak a konferenciát sem akarja az orosz részvételével. Megszólaltatták a volt orosz urakat is, akik kérik, követelik, hogy Amerika ne alacsonyitsa le magát, hogy leüljön Malenkov­­al egy asztalhoz, hogy azáltal Malenkovot megerősítse. Nem régen a volt ukránok, majd a volt lengyelek kerültek az első oldalra a nagy lapokban, akik szintén azt kérik, hogy ne ülje­nek le békéről még tárgyalni sem. Ezen “volt” urak szavai na­gyon is kedves visszhangra ta­lál majdnem minden prostituált írónál. Nem csak a legreakció­­sabbak, hanem még a középuta­soknak birált, liberálisnak csú­folt újságírók hadai is mind csatlakozott itten Amerikában a béke ellen-offenzivához. Most a kelet-németországi za­vargásokkal kapcsolatosan már azt kiabálják, hogy most kell ütni a vasat, háborút az oroszok ellen, mert azok csak azért ké­rik, könyörögnek a békekonfe­renciáért, mert annyira gyen­gék, hogy nem sokára elseprik őket a hatalomról. Persze az ily okoskodás következtében, amint a “volt oroszok”, a volt méltó­­ságos urak mondják, csak meg­erősödne Malenkov, meg az orosz kormány, ha leereszked­nek azokkal való tárgyalásra. MAGYARORSZÁGRÓL Ezen béke elleni offenzivában Magyarországnak is osztottak ki szerepet. A volt magyarok, méltóságos urak is csaholnak a béke ellen és ezen céllal küldte az amerikai “dirty trick depart­ment” C. L. Sulzbergert oda, aki egy pár nap alatt megállapítod ta, “Magyarország érett a for­radalomra”. Ezt ámbár csak a New York Timesnek irta, de minden nagy lap egyöntetűen le­közölte, mint valami kedvenc étlapot. Mint minden ilyen oda­­küldött újságíró, úgy Sulberger is nagyon erősködik, azt bizo­nyítani, hogy ottan készek a forradalomra, csak az amerikai parancsot (meg a dollárokat) várják, de mégis a sok féligaz­ság mellett, egy csomó keserű valóságot is megirt. Ezek között megírta, amit mindenki tudhat, hogy Amerika Hangját, a Sza* bad Európa, meg az angol lea­dásokat nagyon kiterjedten hall­gatják otthon, de “Néhány kor­mányember kijelentette, hogy az Egyesült Államok elég bolon­dok voltak, olyan tényeket ki­­kürtölni, melyekről bebiznyoso­­dott, hogy nem igazak és hasz­nálnak olyan egyéneket, a volt szocial demokraták és az igazi fasiszták közül, akik csak ab­ban egyeznek meg, hogy mind menekültek Magyarországról”. “Kevés kétség fér ahhoz, hogy ha a magyar nép, habár nem szereti a mostani kormányt, vissza nem akarnak térni a Hor­thy napokhoz és a nagybirtok rendszerhez.” Meglehet, hogy az ilyen Sulz­­bergerek segítségével még ott is fognak egy Németországihoz hasonló lázadást kiprovokálni, amint Lengyelországban is pró­bálták és minden országban, ahol nem a nemzetközi banká­rok hanem a nemzetközi szoci­alisták vannak kormányon, de hogy milyen sikerrel tudnák azt megtenni, még ha kétszer száz millió dollárokat szavaznak is meg erre a célra évente. Mi elő­re eltudjuk képzelni és meg is súghatjuk Drew Pearsonéknak, Howardoknak, meg a Sulzberger uraknak, hogy Mindhiába. Cfeak azt érik el, hogy az amerikai ba­rátokat, ügynököket kiugraszt­ják a patkány lyukakból és fel­ismerik őket, valamint bizonyi* tékokat tudnak ellenük össze­szedni, amint a Nyugat-Berlin­­ből átküldött “munkanélküli truck driver” ellen, akinek a fe­lesége úgy volt felöltözve mint egy milliomos, a munkanélküli­ség mellett is. Az sincsen kizár­va, hogy még esetleg más or­szágokban is rendez a kormány ilyen kiruccanásokat a bankár ügynökök kiöntésére, mint az ürgéket szokás. SZOVJET ENGEDMÉNYEK MOSZKVA — A Szovjetuni­ón a háborús feszültség enyhí­tésére eltörülte azon korlátozá­sok legtöbbjét, amelyek a nyu­gati hatalmak képviselőinek sza­badmozgását korlátozták a Szovjetunión területén. A múlt héten az orosz külü­gyi hivatal értesitette a moszk­vai külföldi diplomácia tagjait, hogy szabadon utazhatnak az ország bármely részébe egyes, —' külön megjelölt városok ki­vételével. Az eddig egészen el­zárva tartott Crimea félszigetet is megnyitották Sebastopol, Fe­­dosia és Kerch városok kivételé­vel. Yalta és Kiev városokat, valamint a Dnieper erőmüveket, sőt még a Dombas vidéki uj iparvárosokat is meglátogat­hatják a diplomaták. Valószínű, hogy a Szovjet kezdeményezést a többi népköz­­társaságok is követni fogják és az is valószínű, hogy az Egye­sült Államok is megengedi majd a szabadmozgást a kollektiv ter­melő államok diplomatáinak.

Next

/
Thumbnails
Contents