Bérmunkás, 1953. július-december (40. évfolyam, 1788-1812. szám)
1953-07-04 / 1788. szám
\ oldal BÉRMUNKÁS 1953. julius 4. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) máció könyvtárban, amelyet az amerikai State Department tartott fenn. / * MUNKÁBAN A SZÖRNYSZÜLÖTT HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Egy évre .........................$3.00 Félévre ............................. 1.50 Egyes szám ára _____ 5c Csomagos rendelésnél 3c Előfizetés Kanadába egész évre Subscription Rates: One Year .........................$3 00 Six Months ....... 1.50 Single Copy __________ 5c Bundle Orders ________ 3c —........................................ $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE KÖNYVÉGETÖK Az a könyvégetés, amit a túlzóan reakciós és publicitásra törekvő Joe McCarthy szenátor unszolására az amerikai külügyi hivatal rendelt el, egyrészről országos méretű botránnyá fejlődött, másrészről viszont nevetség tárgyává tette ennek a hatalmas országnak a kormányát. Nevetség tárgyává tette azért, mert a State Department tisztviselői még ma, a XX. század második felében is annyira rokonszenveztek a könyvégetés eszméjével, hogy egyes esetekben siettek azt szóról-szóra értelmezni és VALÓBAN ELÉGETTEK KÖNYVEKET, KÖNYVÉGETÉS alatt manapság már nem értik a könyvek AKTUÁLIS ELÉGETÉSÉT, hanem csak az eltiltásukat, elnyomását azon eszméknek, amiket azon könyvek ismertetnek, vagy propagálnak. Csak a túlbuzgó, vagy a végtelen együgyü ember gondolhatja azt, hogy valamely könyvnek elégetésével ma is ki lehet irtani azt az eszmét, amiről a könyvben szó van. Réges-régen, amikor a könyvégetést kezdték, a könyveket csak kézzel Írták és másolták, tehát még legjobb esetben is csak pár példányban kerültek forgalomba. Ezen pár könyv elégetésével és ha amellett magát a szerzőt is elégették, valóban véget lehetett vetni valamely uj eszmének. De ma, midőn sok ezer példányban nyomatják a könyveket, a könyvek tényleges elégetésével nevetség tárgyává teszik magukat az illetők. A könyvégetés helyett ma a kifogásolt könyveket csak kivonják az iskolákból és a könyvtárakból, de a pornográfiái irodalmat leszámítva az ma is a szabadgondolkozás korlátozását, esetleg teljes elnyomását jelenti. Éppen azért még a polgári körökben is nagy volt a megrökönyödés, amikor Eisenhower elnök, nehogy félreértsék a Darmouth College záróünnepélyén tartott liberálisan hangzó beszédét, másnap azt a kijelentést tette az újságíróknak, hogy tőle ugyan elégethetik azon könyveket, amelyek a kommunizmust ismertetik, vagy ajánlják. Az elnök ezzel a kijelentésével indorszálta a könyvégetés eszméjét és igy nem csoda, hogy azt a bigot tisztviselők, vagy azok, akik az adminisztráció kegyeit keresik, szóról-szóra követték a McCarthy utasítását és TÉNYLEG ELÉGETTEK könyveket, mások pedig siettek összeállítani azon irók névsorát, akiknek könyveit szeretnék elégetni, hamár nem hódolhatnak annak a középkori szokásnak, hogy a könyvekkel együtt a szerzőiket is elégetnék. A legnagyobb meglepetés aztán itt érte Amerika liberális polgári elemeit. Kisült, hogy a túlbuzgó vagy tulbigott emberek nem csak a legkiválóbb élő Írókat szeretnék eltiltani attól, hogy müveik nyilvánosságra kerüljenek, hanem számost valóban kiváló klasszikus irót, mint például Mark Twaint is a listára tették. Nem hivatalos listáról beszélünk, mert ilyen még nincs, hanem azon listákról, amiket az ily alkalmat kihasználni akaró opportunista hazafiak, a gyűlölet kereskedői állítottak össze, amelyekből aztán Joe McCarthy és a State Department hivatalnokai kiszedik a nekik nem tetsző könyvek és irók neveit. Az olaj mágnások által fentartott “The Southern Conservative” folyóirat Dr. Albert Einstein “Theory of Relativity” könyvével kezdi a listát, majd folytatja Thomas Mann munkáival, de nem feledkezik meg olyan Írókról sem, mint pl. Herman Melville, akinek a már klasszikussá vált “Moby Dick” cimü munkája ellen van kifogása. Ha a “Southern Conservative” mögött álló csoportnak hatalma lenne, akkor egyenlőre legalább is 600 könyvet égetnének el, — persze az Íróikkal egyetemben. A könyvégetés még az utóbbi időben antikommunizmus irodalmat gyártó Louis Fischer irót is felingerelte és mozgalmat indított arra, hogy azon külföldi városok könyvtáraiba küldjenek egy-egy példányt, az amerikai State Department képviselői által elégetett könyvek helyett. így példáid intézkedett, hogy New Delhi és Madras városok könyvtáraiba küldjenek a következő könyvekből : Bert Andrews: “Washington Witch Hunt”, Clarence Streit: “Union Now”, Walter White: “Rising Wind”, és Alan Barth “The Loyalty of Free Men”. Ezen könyveket, noha a szerzők egyike sem kommunista, TÉNYLEGESEN elégették azon két inforAz ember alig tudja megérteni, hogy az egy évtizeddel ezelőtt még a liberalizmus és a demokrácia vezetője gyanánt szereplő Egyesült Államok felett miként lett úrrá ily rövid idő alatt az a sötét reakció, amely a könyvégetésben nyilvánul meg. Az egyetlen magyarázata az, hogy mint a Frankenstein mesében is, életrehoztak egy szörnyet, amellyel most már nem bírnak és amely végpusztulással fenyegeti azokat is, akik életrehivták. Ez a szörnyeteg, ez a Frankenstein, nem más, mint a KOMMUNSTA MUMUS, valami olyasmi, mint a középkorban az eretnekség volt. Akkor is, aki nem térdelt elég mélyen a papok előtt, aki nem verte a mellét elég hongosan, ^hogy milyen hü szolgája az úristennek (ami alatt persze a római pápát és ügynökeit értették), arra ráfogták, hogy eretnek aki az ördöggel cimborái es még jóljárt, ha egyszerűen elégették, mert a legtöbbet előbb szörnyen megkinozták. Ma azokra, akik nem tapsolnak eléggé a szélsőséges opportunista hazafiaknak, akik nem átkozzák elég hangosan a kommunistákat, ráfogják, hogy kommunisták, vagy azokkal szimpatizálók és keményen büntetik őket. Ez a büntetés a megélhetőségi lehetőség megfosztásától kezdve a börtönbevetésen át a lincselésig és a kivégzésekig terjed. A kommunista mumus szörnyeteget a tőkés termelés ügynökei keltették életre. Ez a szörnyeteg segítette győzelemre a republikánus pártot és ezen szörnyeteg igénybevételével igyekszik mos# a hatalmat magához, ragadni az ország csőcselék eleme, amely méltó vezért kapott a demagóg McCarthyban. Az Egyesült Államokban most olyanféle állapotok vannak, mint voltak Németországban Hindenburg elnöklete alatt, avagy Magyarországon Horthy alatt. Noha köztudomású, hogy Horthy volt a fasizmus atyja, mégis az ő uralmával a még vérengzőbb Szálasi banda nem volt megelégedve és a kedvező alkalmat kihasználva átvették az uralmat, noha az a régi Magyarország teljes lerombolásához vezetett. Az amerikai bel- és külpolitikát analizálva azt látjuk, hogy itt most hasonló erők működnek, csak éppen sokszorosan nagyobb méretekben. Az Eisenhower vezetése alatt álló republikánus kormány igazán elég munkásellenes, elég reakciós és eléggé kihasználja a kommunista mumust, — a kommunizmussal való ijesztgetést, — hatalma megszilárdítására, mégis McCarthyék még reakciósabbak. Szerintük már John Foster Dulles, a külügyminiszter is kommunista szimpatizáló. Ezért csőcselék módszerekkel arra törekszenek, hogy a republikánus párton belül ők kerítsék kezükbe a vezető szerepet, ami elkészítése lenne az útnak, amin a demagóg szenátor a Fehér Házba kerülne, ami egyet jelentene az amerikai TELJES RÉMURALOMMAL. A veszély sokkal nagyobb, mint az átlagos ember képzeli. Sőt a nagy veszély éppen abban áll, HOGY AZ ÁTLAGOS AMERIKAI NEM VÉSZI KOMOLYAN A McCARTHY RÉSZÉRŐL FENYEGETŐ NAGY VESZEDELMET. Amikor észreveszik magukat, már késő lesz, mint késő volt a németeknek, amikor Hindenburg átadta a hatalmat Hitlernek; avagy a magyaroknak, amikor Szálasi vette át az uralmat. Sok-sok miilió ember vesztette el életét azért, mert ezt a nagy veszedelmet NEM ISMERTÉK FEL IDEJÉBEN. OLAJBÁRÓK URALMA A Joe McCarthy mögötti felsorakozó amerikai reakciós mozgalom még abban is hasonlít a német náci mozgalomhoz, hogy ezt is, mint azt a tőkések finanszírozzák. Az a külömbség, hogy amíg a náci mozgalmat a német acélbárók és a vegyi-ipar multimilliomos tulajdonosai pénzelték, McCarthyéket az olajbárók finanszírozzák, egészen jelentéktelen. Az amerikai kereskedelmi sajtó hírei szerint McCarthy gyakori vendége Clint Murchison texasi olajmágnásnak, akinek vagyonát a Fortune Magazine 281 millióra becsülte. McCarthy másik barátja H. L. Hunt, ugyancsak texasi olajmágnás, habár ez nem is olyan gazdag, mint Murchison, mert vagyonát mindössze csak 50-60 millió dollárra becsülik. Azonban ez is elég jövedelmet hajtott neki arra, hogy a Mac Arthur generális elnök jelölési kampányát finanszírozza, mert Eisenhowert vagy Taftot gyengének tartotta arra, hogy a kommunista veszéllyel megbirkózzanak. Ugyancsak a lapok állítása szerint igen nagy tisztelője Mc- Carthynak George W. Armstrong, egy másik olajmágnás is, aki szintén elég vagyonos ember lehet, mert 60 milliós ajándékot ajánlott fel a Jefferson College részére, ha ottan “az angolszáz és latin-amerikai népek felsőbbrendűségét tanítják” és az intézetet általában ezen “magasztos elv” alapján rendezik be. Jefferson College, — igazgatónak dicséretére legyen mondva, — visszautasította az ajándékot, ami annak idején nagy szenzációt keltett. McCarthy azonban nem ilyen finyás. Az amerikai fasiszta mozgalom elfogad mindenféle pénzügyi támogatást. Sőt egyenest azon alapszik, hogy az olaj és háborús iparokban meggazdagodott, de máskülönben tudatlan, előítéletekkel telitett multimilliomosait ijesztgetik a kommunista mumussal és igy jó pénzügyi támogatókat találnak bennük. Az a szenátusi vizsgáló bizottság, amelyet Hugo Black, jelenlegi supreme courti bíró vezetett 1936-ban, megállapította,
