Bérmunkás, 1953. július-december (40. évfolyam, 1788-1812. szám)
1953-07-18 / 1790. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1953. julius 18. A nagyhatalmú McCarthy KONGRESSZUSI VIZSGÁLATOK RÉVÉN MAGÁHOZ RAGADTA A HATALMAT. — INTELLIGENS EMBEREK ELÍTÉLIK, DE AZ ELNÖK NEM MER FELLÉPNI ELLENE. — VIZSGÁLNI AKARJA A PAPOKAT IS. WASHINGTON — Kongresszusi vizsgálatok eltorzításával a szájhős szenátor McCarthy (R. Wis.) rövid idő alatt olyan hatalmat kerített magának, hogy ma kétségen kívül igen sok esetben o az iranytszabó politikus "Washingtonba n s az Eisenhower adminisztráció eddig még nem mert szembeszállni vele. Most már nyilvánvaló, hogy a délkoreai elnök, Syngman Rhee is a McCarthy biztatására állította meg a fegyverszüneti tárgyalásokat szinte az utolsó pillanatban és azért volt olyan nagy bátorsága szembeszállni az amerikai s általában az Egyevel, mert arra McCarthy, Knowland és még néhány más, túlzóan reakciós amerikai politikus biztatták. A McCarthy által használt módszereket eddig még jóváhagyta az Eisenhower adminisztráció, noha azt az intelligens emberek nagy többsége elitéli. Legalább is ezt jelentette az “American Institute of Public Opinion” (közvéleményt kutató intézet), amely megkérdezett több száz olyan fontosabb személyt, akiknek nevei benn vannak a “Who’s Who in America” kötetben, hogy helyeslik vagy elitélik-e a McCarthy módszerét. A megkérdezettek 66 százaléka elitéli, 27 százaléka helyesli és 7 százaléknak nincs véleménye ebben a kérdésben. Az eredmény tehát az, hogy a nagy többség szerint McCarthy visszaél a szenátori hatalmával. A McCarthy által vezetett bizottság demokrata tagjai elcsapták McCarthy fő vizslakutyáját, az antikommunizmusból élő J. B. Matthewst, mert az már a protestáns papokat is kihallgatásra akarta idézni, hogy rájuk süsse a kommunista bélyeget. Ezen terv nyilvánosságállják a helyüket a szakmunkájuknak megfelelő műszaki munkakörben, a HL, IV. évesek pedig sokszor komoly vezető^ beosztásban dolgoznak. Kormányrendelet értelmében az esti egyetemekre járó dolgozókat nem lehet kedvezőtlenebb munkakörbe osztani és tanulmányaiknak megfelelő szakmai gyakorlatot kell biztosítani számukra. Az esti tagozatok megindulásakor, 1947-ben, még erős agitációs munkára volt szükség, hogy megfelelő számú jelentkezőt toborozzanak az egyetemekre. Ma már majdnem minden tagozaton nagy a túljelentkezés. Egyedül a Budapesti Műszaki Egyetemen 5000 hallgatója van az esti tagozatnak. Az esti egyetemeken részben a tanszékvezető egyetemi tanárok, részben pedig meghívott előadók, a gyakorlati munka kiváló szakértői oktatják a dolgozókat. Esti tagozat van már budapesti, miskolci, veszprémi Műszaki Egyetemeken, a Lenin Intézetben, a Pedagógiai Főiskolán, a budapesti Tudományegyetem jogi és bölcsész fakultásán, valamint a Közgazdasági Egyetemen. (Magyar Értesítő) ra hozatala olyan nagy tiltakozást váltott ki, hogy a bizottság többi tagjai felkérték Matthewst hogy mondjon le, amit az meg is tett, de McCarthy nem fogadta el a lemondást. PROFESSZIONÁLIS BESÚGÓK McCarthy bizottsága maga elé idézte Mrs. Paul Robesont, a hires negró énekes feleségét, aki azon kérdésre, hogy kommunista-e, megtagadta a válasz adását. “Ez a bizottság csupa fehér emberből áll”, — mondotta Mrs. Robeson, jelezve, hogy ott mindenki negró-ellenes, ami már elegendő ok arra, hogy színes népek ne kooperáljanak ezen bizottsággal. Amaud D’Usseau drámairó amikor megtagadta a választ hasonló kérdésre, megindokolta azt azzal, hogy ezen bizottság a McCarthy kezében van, ő mondja ki a szabályokat, igy itt vélemény nyilvánításról szó sem lehet. De ha McCarthy hajlandó vele a kommunizmus kérdése felett vitára menni akár a rádión, akár közönség előtt, készséggel áll a rendelkezésére. McCarthy azonban kitért az ily ajánlat elől. A kongresszus alsóházának boszorkányüldöző bizottsága, az Un-American Activites Committee” sem akart elmaradni McCarthy mögött és azért két hírhedt kommunista renegátból lett professzionális hamis tanú kihallgatásával a protestáns papok kivizsgálására készítette elő a talajt. Ennek a bizottságnak Benjamin Gitlow, az amerikai kommunista pájrt első titkára, jelenleg professzionális besugósugó és Joseph Kornfelder, aki azt mondja, hogy valamikor szintén nagy szerepet játszott a kommunista mozgalomban, elmondották, hogy a kommunisták részletes tervet dolgoztak ki arra, hogy az amerikai protestáns papokat bevonják a kommunisták közé. Megjelent a bizottság előtt Archibald Roosevelt ezredes, Theodore Roosevelt volt elnök fia is, aki szintén azt ajánlotta, hogy ki kell vizsgálni a protestáns papokat, mert neki is olyan értesülései vannak, hogy közöttük igen sok a kommunista. Mint köztudomású, az ilyen emberek kommunistáknak tartják mindazokat, akik a gazdasági kizsákmányolás ellen bármi módon is tiltakozni mernek. Ez az alsóházi bizottság egyébiránt a közeljövőben újra azt fogja vizsgálni, hogy mely ■ unionokban van vezető szerepük I a kommunistáknak. Az antiko| munizmus még mindig jól fizető i aktivitásnak mutatkozik. A papaga ly is besze (Vi.) Mindenki tudja, hogy a papagályt is meglehet tanítani beszélni. Ha valamelyik tengerész tanítja beszélni, akkor nem igen tanácsos papoknak, vagy öregasszonyoknak azt meghallgatni. Ellenben ha valami öregasszony tanítja meg beszélni, akkor egészen mást tanul meg. így vagyunk az emberi papagájokkal is. A detroiti Free Pressnek is van egy ilyen papagálya, Lindsay Parrot nevű. Ezt a papagályt Knowlandék, Rheeék tanították meg beszélni, igy azt állítja, hogy Rhee kormánya nem az amerikaiaktól függ, hanem éppen ellenkezőleg, az amerikaiak függnek Rhee hadseregétől és jóakaratától. Azon fejeimmel irta ezt, hogy “Rheenek is vannak tromf-jai”. Azt fejtegeti, hogy ha Rhee akarja, akkor az amerikai csapatokat körül tudja keríteni és teljesen levetkőztetni őket, ha nem is akarná azokat megölni. Úgy érvel, hogy Rheenek egyszer annyi katonája van mint amennyi amerikai van ott. Rhee kormánya uralja a vasutakat, kikötőket és engedélye nélkül ott nem szállíthatnak vagy rakodhatnak az amerikaiak. Mindezt a bemagolt Írást a Free Press julius 6-iki lapszámában irta Mr. Parrot. Ugyan igy érvelnek most a zsákutcába került generálisok, vezérek is, akiknek nagyon jó barátjuk Rhee és a többi háborús uszító. Ezzel akarják agyon ijeszteni az amerikai anyákat, politikusokat, hogy jó lesz Rhee urnák engedelmeskedni, mert akkor az amerikai fiukat halomra gyilkolhatja, vagy foglyul tarthatja. Ezen papagájok émelyítő dicshimnuszokat zengenek Rhee nagy hazafiságáról, aki olyan nagy hős, hogy az egész világ ellen is hajlandó harcolni, ha azok nem úgy cselekednek mint ő akarja. Ha nem az ő uralma alatt egyesitik Koreát, ha nem adnak neki hatalmat, hogy minden vöröst kiirthasson. Hát hogyne volna nagyon is kedves ez a Rhee, aki olyan szakértő a vörösök kiirtásában, meg az ellenzék összetörésében, bebörtönözésében, még akkor is, ha az az ellenzék több szavazatot kapott mint ő. Ha a lapot csomagoló pa piroson a neve mellett azt lát ja, hogy 1953 JUNE, vágj még korábbi jelzés mutatja hogy meddig van lapja fizet ve, ne várjon külön felszóli tást, hanem küldje be az elő' fizetési diját, amely most as Egyesült Államok területére évi három dollár. Legyen segítségünkre • ezzel munkánkban. Épül az ország A Szekszárd-Pécs közötti ut újabb 56 kilométeres szakaszát adták át a -forgalomnak. Az uj ut legnagyobb része betonbur- ' kolattal készült, csupán Szekszárd és Kakasd község között és Pécs előtt egy rövid szakaszon építettek aszfaltburkolatot. A Pápa-környéki parasztok 250 évvel ezelőtt, amikor meghalloták a Tiszántúlon kibontakozó szabadságharc hírét, igy Írtak Rákóczi Ferenchez: “Jöjjön el hozzánk is fejedelmünk, mentsen meg a fosztogató némettől, a sanyargató földesuraktól.” A Pápa-környéki parasztok ma virágzó, gazdag földek birtokosai s hajdani könyörgésük megsárgult, fakóbetüs emlék ma már a pápai Petőfi-kollégium levéltárában több más okmánynyal, dokumentummal együtt. Ezekből az emlékekből, dokumentumokból, levelekből a Rákóczi-ünnepségek alkalmából kiállítást rendeztek Pápán. A Visegrádi “Alkotmány” termelőszövetkezet saját erejéből 44 holdas öntözőtelepet épített, melyen barázdás és sávos öntözéssel kertészetet létesítettek. Az öntözőtelepet 100 holdra akarják kiépíteni és amint a búzát learatják, a másodvetésü növényeket már öntözni fogják. A Diósgyőri rekonstrukció építői részére egyre újabb munkásszállások épülnek. A miskolci “Béke-szállás” már szinte egész városrésszé növekedett területén egymás mellett sorakoznak a földszintes épületek. Ezekben a napokban újabb szállásépületek készülnek el. Szeptember elején már majdnem 4000 épitőmunkás lakik a “Béke-szállás” kényelmes otthonaiban. Csaknem készen áll az 5000 személyt befogadó kulturház, s mellette épül a klubhelyiség. Százhalombattánál uj vasúti felüljárót építenek. A Pécs-Szekszárd közötti ut keresztezi itt a pusztaszabolcsi vasútvonalat s ezért vált szükségessé az uj felüljáró-hid. A hid főtartói 17 és félméter hosszúságú előfeszített tartókból készülnek, amelyek beemelése után még ebben a hónapban átadják a felüljárót a forgalomnak, s ezzel meggyorsítják a közlekedést az uj műúton. Pest megyében *21 idénybölcsőde kezdte meg működését. Valamennyi ilyen intézmény 20 gyermek befogadására alkalmas és megfelelő helyiségben szép környezetben létesült. Egyegy idénybölcsőde felszerelésére 50 ezer forintot fordítanak. A Dömsöd és Solt közötti 26 kilométer hosszú uj aszfalt utat átadták rendeltetésének. A hat község dolgozóinak küldöttsége előtt Bebrics Lajos közlekedési miniszter mondott beszédet. Kiemelte, hogy ehhez hasonló jó ut egyre több épül az országban. Somogy megye falvaiban 1945 óta 3440 uj, egészséges parasztház épült, — jelenti a megyei tanács statisztikai hivatala. A 3440 uj családi házon kívül számos állami gazdaságban nagyobb lakóházak egész sora készült.